A kolim - első benyomások

Képzelj el egy jó kis kolit. Na, ne hülyéskedj, persze, királyak a magyar kolik, de azért ne olyanra gondolj.
Oké, látom nem megy, kezdjük inkább máshonnan. Képzelj el egy kastélyt. Ami egy teljes város középpontja. Képzelj el hozzá egy bika nagy parkot. Nagyobbat! Mondom bika! Még nagyobbat! Oké. Ezen keresztül fogok mindennap egyetemre menni.

Menj arrébb kicsit. Nagy forgalmú úton túljutsz – és megint hatalmas fák szétszórtan, amik között megbújnak az apró 4 emeletes volt amerikai kaszárnyák, darabonként 64 koliszobával…De tényleg eltűnnek. Őszi hangulat, tök csöndes út, hullanak a falevelek. Menj fel a tetőri emeletre. Tudod, ferde ablak, kinézel, naplemente, hullanak a levelek, belül minden jó állapotban, egy olyan ágy, aminek nincs vége és eleje, így az esetleges – neeem, a világért sem oversize – emberek le tudják lógatni a lábukat a végén. A sarokban a lecsapott koffer és az én kedves túrahátizsákom – sütivel tömve…Akarom mondani az már a folyosó végi konyhában van a hűtőben.
Délután hullaálmosan jöttünk vissza. Gábor nagyon jól megfogalmazta: délután 3-kor úgy érezzük magunkat a városban sétálva, mintha már tök régen lett volna, hogy ideköltöztünk. Pedig még azt sem tudjuk, hogy könnyen nyílik-e a szekrészajtó, hányan vannak a folyosón és még sosem nyitottuk ki a lenti kaput. Na most mindez megtörtént. Mindent bepakoltam a szekrénybe, közben megtaláltam, hogy Mama egy halom csokit is belopott a táskámba a tizeniksz sportszelet mellé, úgyhogy minden egyes tárgy elrakásáért megjutalmaztam magam. Csokiriadó!!! Kis pihenés az ágyban, megnéztem a sok brosúrát, amit ma kaptunk és leginkább azon méláztam el, hogy milyen sportágak vannak és hogy mire fogok járni. De ez titok, tippelhettek, hogy mi mindent jelöltem be magamnak.
Aztán beüzemeltem a gépem, nyomattam gőzerővel a zenét.

Aki kitalálja, hogy a szobám milyen zenével avattam,
Olyan csokit kap tőlem, amibe még bele sem haraptam!!

Egy idő után hangokat hallottam a folyosóról. Nagy levegő, kimentem dumálni és a konyhában Lisát találtam. Nagyon jófej lány, olyan németes, de tök kedves volt. Bazsi sütimódszerét rögtön bedobtam, értékelte nagyon. Persze valószínűleg én sokkal jobban örültem, hogy végre valakivel találkozom, mint ő, aki az egész folyosót ismeri rajtam kívül, de azért egy órát dumáltunk, megmutatott mindent, megkérdezgettem a dolgokat, mindent elárult. Még azt is, hogy csak barátok, de semmi több…;) Aztán kiderült, hogy ő is örül, hogy megismerkedtünk, mert délután hallotta, amit hallgattam és nagyon tetszett neki (bátorításként: felismerte:), mondta, hogy zengett a folyosó, de kicsiccsegáz ám…Aztán befutott Khalil, akinek a nevét valószínűleg nem így írják, de másodszori nekifutásra is ezt értettem. Ő egy tunéziai srác. Megismétlődött a 2007-es cserkészjamboree-s élményem. A magyarok/európaiak jó kislány módjára épp csak belecsipegetnek a sütibe, de inkább elutasítják, mert azt sem tudják milyen. És ott azt csináltam, hogy elmentem az arab/muzulmán sátorba és azok úgy begizdultak a sütimre, hogy óriási üvöltözés volt, valahogy megoldották, hogy a 25 szelet sütiből mind a 60 embernek jusson a sátorban és még velem is jópárat megetettek, hogy lássák, hogy tényleg azért hoztam, hogy itt most mind elfogyasszuk. Ez a tunéziai srác is nagyon elégedett volt és nem kellett sokszor kínálnom, hogy még legalább 5 kockával betoljon. (Persze most is csupa önzetlenségből én is az élen jártam sütizabálásban:) De Lisának is ízlett és mondta, hogy amint befejezi a vacsit, szeretne enni megint, csak a csilisbab előtt nem olyan finom. Szerintetek se? Egy almás-csokis „puha” süti hűtőből kivéve van, hogy nem finom?
Nagypapám, azaz Sapa nagy mondásával kellett volna válaszolnom: „Egy helyre megy…”. De hogy ezt németül hogy mondanám…
Annyira jól megleszünk itt!
Khalil felajánlotta az ő UTP-s kábelét, mert hamarosan megy Tunéziába egy hétre és akkor neki úgysem kell. De amíg nem vagyok „hivatalosan” is beregisztrálva, addig nem tudok nethez és ipcímhez jutni.
A folyosón 6-an lakunk és a konyharész közös, fotelekkel van ellátva. Emiatt ha jó a közösség, akkor olyanok vagyunk, mint egy közös albérletben, ahol egy közösség, de mindenkinek saját szobája van, ha meg nem olyan jófejek, akkor meg vígan eléldegéltek egymás mellett és nem zavarjátok egymást. Úgy látom, nekem mázlim van, nagyon jó társaságba csöppenek bele. Bár ők már itt laknak sok ideje együtt, de még tart a süti, csomó jó zeném van még a gépen és lelkes is vagyok, szerintem egy-két hét és beépülök a teambe.
Megyek és megpróbálom rádumálni Khalilt, hogy az ő gépéről hadd menjek rá a blogomra. Bár az is lehet, hogy a többieket látogatom meg. Vagy „hazamegyek, s lefekszem, kialuszom magam szép csende-ese-en”