2009. október 12., hétfő

Karlsruhe - első benyomások

Megérkeztünk!

Első benyomások: minden zöld, 8 óra és mégis sötét van, esős idő, sehol senki. És hatalmas partihangulat, immár majdnem a teljes németes villanycsoport együtthepajkodik.
Sok teketóriázás után két taxival eljutottunk a kolihoz. A semmiből megjelent a gondnok és határozottan el kezdett minket beköltöztetni. Pedig mi csak le akartuk dobni a cuccainkat valami központi helyre, hogy utána spurizzunk vissza a „Mensára”, ahol fogadóceremónia volt meghirdetve 9-re. Bennevoltunk a csőben és ráadásul nehéz volt ellenkezni, mert mindenki örült, hogy hamarosan a saját szobájába zárhatja a cuccát, és amúgyis mindjárt indulunk és épp csak egy kicsit késünk. Kicsit ám! Másfél órát. Pont vége lett mindennek, a németes képzés vezetője teljesen ki lehetett borulva (húúú, akkor nagyon szégyelltem magam, pedig egyetlen szót sem szólt hozzánk). A többiek, akik máshogy érkeztek, mesélték, hogy korlátlan kajálás volt, mi meg kopogó szemekkel hallgattuk. Aztán még egy-két infót begyűjtöttünk és elindultunk a városban. Gábornak igazolványkép kellett, nekem internet kábel, mindenki szeretne (mostanra:) SIM kártyát. Pedig a vicc az, hogy az otthoni dominós számommal külföldről 39 ft az sms, míg otthon 42 Ft. Olcsóbban kijövök. (…jönnék, de nem, mert ma este azért nem csinálok semmit a többiekkel, mert nem tudok nekik egy nyamvadt sms-t küldeni, mindig is utáltam a dominót…:)

Lényeg, hogy sokat sétafikáltunk fel-alá, élveztük, hogy ez ám a stílus. Baromi jó hely. Régóta sejtem, a nyári Linz-be stoppolásom óta pedig rögeszmém, hogy Budapesten is 10x annyi sétálóutca kéne és a komplett belvárost elzárni a kocsisok elől. Csak villamos mehetne és a biciklisek. Mert mindenki, de tényleg mindenki biciklizik itt. Döbbenet. Esős időben!!!
És azon már komolyan meg sem lepődtem, hogy Mátcsyt megláttam egy bankban sorban állni. Első nap, az első séta folyamán. Úgyhogy utána vele loptuk a napot, elmondott minden praktikus infót, eljutottunk egy second-hand shopba, ahol tökfölösleges kacatokat lehet venni 1-1 euróért. Internetes kábelt meg csak nem vettem, mert nanehogymáennyiér’, így most itt szívok net nélkül, de legalább nem a leveleimet olvasom, hanem aktívan blogbejegyzést írok.
Nagyon jó dolgunk lesz nekünk itt kinn!!

1 megjegyzés:

m-sherpa írta...

Ne aggódj, Budapest is efelé tendál, már kezdenek mindent lezárni a belvárosban. Csak kinek?!?