Ma a magyar csapat együtt elhúzott Baden Badenba. Ez egy nagyon puccos hely a környéken, az volt a tervünk, hogy kicsit sétálunk, megcsodáljuk és utána elmegyünk a híres fürdőjükbe. Na a folyamatos esőzés miatt ugrott minden és csak a fürdőzést tartottuk meg. Amint beültem az egyik 28°C-os vízbe, máris elpárolgott minden rossz kedvem! Végre meleg víz! Régi gyerekkori álmom teljesült, hogy vadító hidegben kinn úszkáljak gőzölgő vízben. Egy másfél óra után már épp kezdtük volna unni, amikor kiderült, hogy az emeleten van még egy szauna. Mint utóbb kiderült, az emeleten van még
egy szauna. Mert volt vagy 20 darab, 60fokos, 80 fokos, damfbad, aromasauna, kristályszauna, sőt, még a kertbe is ki lehetett rohanni, hogy ott 80 vagy 95 fokos kis finn házikókban töltsd fel magad a következő egy hét vacogásra. Meg is beszéltük páran, hogy a Karácsony előtti utolsó hétvégén még vissza kéne látogatni és akkor hátha be tudjuk játszani, hogy a házikókból kijőve fejest ugrunk a hóba hideg zuhany helyett vagy gyanánt.
Úgyhogy onnantól az alsó fürdőrész elfelejthetett bennünket, fent Valterral tök jót dumáltam, jó kis team ez a magyar csapat! Egyetlen
szépséghibája(?) az volt a helynek, hogy nudista volt, de a nézsai cserkésztábor óta ez engem hol izgat! Na meg a törölköző amúgy sem tiltott.
A legviccesebb a gőzfürdő volt. Minden sarokban volt egy gomb, amit ha megnyomsz, jön be fölötted a gőz. Túl azon, hogy ez egy baromi jó érzés, célommá vált, hogy kicsit megközelítsük a magyar gőzfürdők páratartalmát és hőmérsékletét. Úgyhogy négy sarokba beültünk, nyomattuk neki felváltva és úgy már egész feelinges volt. Bent volt egy idős házaspár, na őket nem irigyeltem : ) Bár ez így biztosan nekik is sokkal egészségesebb volt. Tulajdonképp csodálom, hogy nem köszönték meg egy csokival (amit utána itt nyereménynek felajánlhatnék)
3 megjegyzés:
Eddig egyszer sodort engem a sors egy német szaunába, és olyan mély sokként ért, amit csak "szépséghiba"-ként emlegettél, hogy azóta se hevertem ki... ;-)
Du schwein, most mahr ertjuk, miert nyomta te goz...
Hát, nálunk is akadt olyan (bigott?), aki nem jött be. De én már pár hasonló mókán túl vagyok és emellett kiindultam abból, hogy mások sem engem stírölnek. RÁadásul azért általában "világosban" van rajtad törölköző.
Én nagyon élveztem, kíváló a gátlásaim legyőzésére!
Megjegyzés küldése