Az első tanítási nap

Ügyesek ám ezek a németek!
Mert nem adták oda eddig az órarendünket és ma délutánra hívott be a nagygóré minket megbeszélésre. És közben mellékesen kiderült, hogy az első két óránkról lemaradtunk. Na persze nem rogytunk halottsápadtan a földre, mivel egyrészt szék volt alattunk, másrészt pedig valahogy túléljük egyetem nélkül, ha már az elmúlt 4 hónapban megoldottuk valahogy.
Viszont érdekes lesz ez az év: Első ránézésre napi kb. 2 különböző óránk van csak. Juhúú!
Aztán mondta a góré, hogy ezt ne vegyük be, mert itt cserébe nem az órán kapod meg a tudást, hanem neked kell otthon megtanulnod. Nem juhúú.
Ezek után úgy tűnik, hogy csak azért fogunk bejárni, hogy a tanár elmondhassa, ami a pici szívecskéjét nyomja, na meg hogy elmondja, melyik leckét kell a különböző könyvekből és jegyzetekből megtanulni.
Persze ez nem egy rossz dolog, hogy minden ránk van bízva, akkor tanulok, amikor akarok, zéhá sincs, házi sincs, bejárni sem kell – viszont a vizsgán jó jegyet kell szerezni. Otthon ez azért nem működne digitből meg jelekből, mert a vizsgán egyszerűen nem tudnád, hogy mire számíts, mit is várnak el. Márpedig az egyetem egyik leglényegesebb feladata, hogy megtanít felkészülni arra, amit a tanár elvár. Viszont ahhoz kellenek évközben igazodó pontok, hogy mit is és milyen mélységben vár el. Ez is a Logische Denkweise (by Vajda) elsajátításának egyik fontos része.

Na mindegy, egyelőre élveztem, hogy ma sincs egyetem és elmentem cipőt keresni. Tavaly télen már beláttam, hogy bármennyire kényelmes a szuper futócipőm és továbbra is fenntartom, hogy baromi jól néz ki, hogy az egész tiszta likacsos és átjár rajta a levegő – vannak némi hátulütői is ilyen időben. Például hogy most nem kéne annyira átjárnia rajta a levegőnek. Boltból ki, boltból be, hatalmas leárazásokon röhögés, mert látom, ahogy próbálnak átvágni (vagy be kell látnom, hogy tényleg nem lehet 10€-ért Gore Tex-es bakancsnak is alkalmas, hétköznapi cipőnek is alkalmas és focizásra is alkalmas cipőt venni?: ). Az egyik sportboltba befelemenet megállított egy bácsika, hogy látja rajtam, hogy nagy sportember vagyok, mondjak neki egy másik boltot, ami olcsóbb mint ez. Hehe, nem árultam el, hogy csak egy hete vagyok itt, hanem elküldtem az előző helyemre. Bár aztán rájöttem, hogy az tök béna volt, de legalább határozottan mondtam valamit. Ő pedig még fittebb és egészségesebb lesz : ) és talán idővel még biciklis szerkót is kap, amit keresett.

Kicsi hely ez a Karlsruhe! Ma még Gyulusékkal is összefutottam, elmentünk együtt Aldiba, de mire én megvettem a bevásárlásom, ők még mindig a bejáratál tanakodtak, hogy melyik kenyeret vegyék. : ) A nagy németeknél pedig, akiknél minden újrahasznosított, mindennel spórolnak és minden megújuló – nem lehet rendes százas zsepit kapni, csak ilyen szexin 10-esével csomagolt vackot, amit utálok, mert azzal nem lehet betárazni a zsebembe. Blőőő, lököttek.

Ezután Gábor felhívott, hogy nem csinálunk-e valamit együtt. Örültem neki! Megint a hasraütés-szerű villamosválasztós taktikával éltünk és így eljutottunk a Rajnához. De egyetlen érdekesebb megálló sem volt, így egyszercsak a végállomáson üldögéltünk. És hogy nehogymá ezzel jöjjünk vissza, kicsit sétáltunk és így sikerült nagyon hangulatos utcákat meg német házacskákat találnunk. Közben megdumáltuk, hogy el kéne menni valahova táncolni a környéken, meg hogy milyen hülye órarendünk van, szóval az élet nagy kérdéseit beszéltük meg. Útközben matrac-kiállítás volt, ugyanis a környéken most volt lomtalanítás és minden ház előtt állt min. 1 tök jó állapotban lévő. Egyébként csinos kis kupacokat építettek, a csomagolódobozokat nem ide hányták ki, senki sem túrta szét a kupacokat, az utca harmóniáján semmit sem változtatott. De jó lenne, ha ez otthon a Ferencvárosban is így nézne ki! Vagy legalább nálunk…