Negyedikről negyedikre

És hol lakom? Hát nem épp a negyediken?!
Erhardt Gyuluék ma költöztek (újból) és segítettünk nekik Gáborral a cipekedésben. Ráment az egész délutánom, de tök jó volt, mert utána félhullán (mostanában mindig ilyen állapotban leledzek) vacsiztunk együtt - Gyulu téglán ült, páran a félig összerakott kanapén, a frissen lecsapott asztalon - szóval olyan tipikus ejjdejóbeköltöztünk hangulat uralkodott. És jó magyarosan, sok szálon és párhuzamosan zajlottak a beszélgetések, megspékelve jó pár poénnal és mennyei fűszeres pulykamellel, anekdotázások, nagyotmondások (és -hallások:). A vicc az volt, hogy itt volt egy amerikai új ismerősük is, ezért folyamatosan két nyelven folyt a hangzavar - mindezt úgy, hogy egyébként éjjel-nappal egy harmadik nyelvet használunk (németet).
Este hazafele mondtam Gábornak, hogy el kéne menni partyzni valahova, még csak 10 óra, ma biztos van egy csomó halloween-banzáj, aztán ha rossz, hazamegyünk. Egy diszkó előtt elhaladva viszont egy halom vérrel össze-vissza festett boszorkányt láttunk, amúgy sem tudnak az itteni nők 10-es skálán 3-asnál jobbat elérni, viszont máskor legalább tudjuk azt mondani, hogy "már csak egy seprű hiányzik neki". Most az sem hiányzott. Bahhh, nem tudtam, hogy ez egy ilyen gáz, sátánista, gusztustalan kreálmány. Csak annyi maradt meg kiskoromból, hogy Bazsival kartondobozokból készült hipermájer robotszerkónk volt.

Nemzetközi reggeli

Többek kedvet kaptam a 20€-s példámon felbuzdulva a bicóvásárláshoz. Múlt vasárnap az egyetemista mise végén mondta a pap, hogy szombat délelőtt nemzetközi reggeli lesz. 5-en voltunk a magyar-németesek közül, el is határoztuk, hogy valamelyik programra el kéne menni (mert egy csomót felsoroltak). Én végül ezt a reggelit szerettem volna megvalósítani. Úgyhogy reggel kimentem a Valterék után a bolhapiacra, pont akkor értem oda, amikor a győztes üzletet nyélbe ütötték és ezzel kolink biciklifarmját újabb 3 fapados biciklivel növelték. Viszont még intézgettek ezt-azt, késni viszont nem akartam, úgyhogy nem vártam meg őket, hanem elszáguldottam a reggelire. Bazsinak ez a katolikus egyetemi közösség (KHG) a mindene, úgyhogy nagy reményekkel indultam. Utolsó utáni esély!
Ahogy Gábor utólag kommentálta: fogadjunk - azt vártad, hogy belépsz, tele van sütivel minden, mindenki csak rád várt és bombanők sikítva ugrálnak a nyakadba, hogy őt válaszd! Ugye, hogy ez volt?! (valami ilyesmi volt a lényege, csak kicsit hosszabban). Tényleg valami ilyesmit vártam, ehhez képest fura volt, hogy miután tisztáztuk, hogy igen, erre jöttem, nem nagyon foglalkoztak velem. Én meg az asztal végén ültem, (a süti megvolt:) és elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő fiatalanyukával (egybeírandó!). Kiderült, hogy lengyel, nagggyon jófej volt, úgyhogy egy fél óra után nem is izgatott, hogy a társaság maradék 95% mit csinál, mert mi ott az alvégen jól eldumálgattunk. (Egy két hetes olaszországi szociális önkéntes munka alatt ismerte meg a német férjét - eddig abban reménykedtem, hogy ez csak a filmekben létezik!) Aztán felhívott Valter és Joci, hogy itt állnak az épület előtt, vigyem be őket, mert nem mernek bejönni ilyen késés után egy vadidegen társaságba. Jó kis helyzet volt. Hogy vigyem be, ha még én sem vagyok igazán benn? A végére aztán nem bántam meg, hogy elmentem, mert tartottak egy szuper bemutatót Libanonról és Szíriáról, amik nagyon megfogtak. Meg volt egy echte indonéz párocska is, le is támadtam őket, hogy a poco pocoban tényleg - ahogy én sejtem - hülyeséget tanítok-e 2 éve folyamatosan a világnak vagy sem, de annyira nem ismerték a táncot, úgyhogy megint nem derült ki. De ha kiderült volna, akkor sem árultam volna el, nem égetem magam és én tuti így tanultam egy indonéz őslakostól. "poco poco??!! #&#|äÄ***<+đ!!! Aaaaaaa, potyo-potyo!" : )
Ez sem lesz a közösségem, de jó volt, hogy elmentem. Elmentünk. És délután vidáman tekertünk hármasban haza.

Valami

Ültem a vacsoraasztalnál, a háttérben bömbölt a rádió. Ha jól értelmeztem, akkor egy hete zajlik ezen a nagy rádióadón a még nagyobb Hitparádé, szavaz a nép, régi (meg mai) nagy slágerek közül fog nyerni egy. Nekem sikerült akkor leülnöm vacsizni, amikor a végeredmény jött, így csak 20 perc rizsát és feszültségnövelést kellett végizgulnom(?). És félfüllel azt hallgatva nagyon jó kedvem volt. Mindkét vádlim görcsben van a tegnapi UWR izmos békaláb (sors)csapásaimtól, agyam zokni, zoknim ágyam alatt, egész testemben le vagyok strapálva és nagyon örülök, hogy vagyok. Minden olyan frankó! Van élet a folyosómon, baromi jó biciklim van, amit múltkor még jól fel is tuningoltam, úgyhogy most már csillog rajta a vidám napocska még vidámabb napsugara! Tök jó sportokra járok, a kint levő magyar csapat is baromi jó, egy halom mókát csinálunk együtt! És mindig jó idő van, sőt, most még aránylag meleg is! A fejem sem fáj! Nagyon hangulatos Karlsruhe!
...És a 2009-es Hitparádé győztese: (tatatataaaaam!) Led Zeppelin: Stairway to Heaven! 7 perc, 14 másodperc, nagyon szép. A végére eluralkodott rajtam egy időnként előjövő érzésem, amit a Genlakásban Bágóval mindig extra érzelmes zenék zokogásig hallgatásával tetőztünk, sőt egyszer egy ilyen gyenge pillanatomban leettük magunkat a sárga földig az otthonról kapott sütimmel...Ezt annyira szerettem Ágóban, hogy ilyenkor átérezte, mi az ő feladata a helyzetben. Most viszont egyedül ültem a konyhában, és míg 7:14-gyel korábban úgy éreztem, hogy ennél királyabb nem is lehetne a világ, addig a szám végére úgy voltam vele, hogy itt az elmúlás, semminek sincs értelme, itt vagyok egyedül, béna minden, aki a barátom volt, amihez és akihez kötődök, azt ellököm, mondván, hogy most fél évig váltás van, itt szeretnék lenni és nem egy pókháló és az eddigi otthoni lét, azaz a múlt rabságából nézni kifele, viszont a "mindig újat!" jelszó valahogy mégis értelmetlen és kiégéshez vezet. Valami hiányzik. Persze aki barátom (és fiú, kiv. Mama:), az tudja, hogy ilyenkor mit szokott mondani Kristóf, az MA képzés vezetője (Megrögzött Agglegény). (hm, most már a lányoknak is lehet valami elképzelésük, de biztosan téves!) De nem, nem ez hiányzik.
Sőt, jó eséllyel fizikailag nem is hiányzik semmi - Hibáztassam a németeket, mert személytelenek, felületesek és semmi komolyat nem kérdeznek, semmi komolyról nem lehet velük beszélgetni?! Nem! Hisz 1) mit várok? Hogy valaki bemutatkozás után megkérdezi, hogy mi az élet értelme? Én meg továbbítom Mazsomhoz, hogy én is megkérdeztem tőle minden genegységen: ) 2) hány embert támadtam már le itt én azzal, hogy mi az élet értelme? Akkor meg miért várom el és vetem a németek szemére? Najó, nem hülyéskedem el, de tényleg arra jutottam, hogy nem tudom, minek kéne megváltozni körülöttem.
...A trambulin edzésen aránylag kevesen voltunk, így szerencsére egy trambulinra is kisebb csoport jutott. És mindkét "pályatársnőm" el kezdett beszélgetni velem, úgy, hogy az egész edzést átbeszélgettük. Pedig nem is állt szándékomban új embereket megismerni! "na de ez nem számít, lám-lám, most mégis itt üldögélek!". A szomszédom tényleg minden alkalommal kijön és kérdezget, hogy milyen volt az egyetem, sportról, mesél a barátnőjéről, magyar szavakat és mondatokat tanul meg, vicces figura, mindig jó hangulatban telik a kajálásom. "Jó, de a Matthiast nem kell komolyan venni, annyira más mint én!"  
Mi a fenét várok??? Pláne, hogy még nincs három hete, hogy eljöttem otthonról!! Rá akarok jönni a következő napokban. Valószínűleg elég a laza ismerkedésből, pörgésből, kicsit is elvárásaimnak megfelelő társaság kereséséből és lassan meg kell állapodnom bizonyos közösségeknél, embereknél, el kell őket fogadnom és a komoly(abb) barátságokra tenni a hangsúlyt.

Gábrosz is valami hasonló állapotot élt meg, Bazsi is erről számolt be itt és főleg itt. Ha Dávidot meginterjúvolnánk, szerintem ő is tudna mit mesélni ilyen témában. Ennek így kell lennie?!
(Tanulság: Ne hallgass érzelmes dalokat. Kerüld Beethoven Moonlight Sonata-ját is. Tapasztalat:)

Taizé

Ma a trambulin edzést is remekül túléltem, az volt az aktuális feladatom, hogy teljesen merev kinyújtott testtel érkezzek le a hátamra. Jópáran megbámulták, mert állítólag döbbenetes élmény az én méreteimmel látni mindezt : ) (hát még nekem milyen élmény...)
Aztán kinéztem egy taizés alkalmat itt a környéken, amire pont oda tudok érni - kis késéssel: ) Persze nem találtam meg éjszaka közepén az ökumenikus imaközpontot vagy mit, úgyhogy egy járókelőt kérdeztem. Neeem, ő erről nem hallott még...Hát egy templom? Templom nincs a környéken? - próbálkoztam. De, hát hisz az itt van mellettünk! 10 lépéssel arrébb bazi nagy tábla: Ökumenische Gemeindezentrum. Hát öreganyám, te sem nagyon olvasgatsz ahogy látom! Arra számítottam, hogy éneklős, gitáros, elmélkedős, fiatalos lesz. De belépve az épületbe (amiről nem derült ki, hogy most tonképp templom vagy miaszösz) 5 ember ült elől, vagy nem hallottak vagy nem akarták megszakítani meghitt alkalmukat. 5-10 perc fülelés és csöndbenlét után felcsendült egy dal, de addigra már kicsit elegem is volt és nagyon nem volt élettel teli, úgyhogy ugyanolyan feltűnésmentesen, ahogy jöttem, leléptem.
Akkor sem adom fel!

Oxford

Miután a keddi trambulin edzés elúszott, megijedtem, hogy a csütörtöki víz alatti rögbi is ugrani fog. Ugyanis szerdán ugyanúgy izomból fájt a fejem, hiába mentem be az első boltba és vettem sapkát. Így aztán éjjel-nappal sapkában vártam a csütörtök estét (jó, a mixeres képek idejére levettem:). Aztán edzés előtt már nem akart annyira szétrepedni, de azért tünetmentes sem lettem. Sejtettem, hogy ha ezek után megint el kezdek 4 méter mélyben lubickolni, ahol alapjáraton is tök nagy nyomás van és emellett még a levegőt is visszatartom - na szóval az valószínűleg igen meglepő eredményt fog produkálni és amint necces lesz, hazamegyek, nem pörgetem túl magam. És produkált, ugyanis elmúlt a fájás! És a játék jobban ment, mint valaha, azaz mint múlt héten. Kiderült, hogy azért van egy-két trükk, például megtanultam, hogy lehet úgy lebukni 3,8 m mélyre, hogy ne csapkodj a kezeiddel és lábaiddal, mint egy félőrült, hanem csak zsupsz! és máris mozdulatlanul száguldasz lefele. Aztán a meccs előtti szabadrúgásokban is jeleskedtem. Ilyenkor lemegy a kapus, a támadó játékos pedig fél pályáról indul és egy-egy ellen zajlik a küzdelem - a gólig vagy amíg el nem fogy a levegőd. Mi ezt a támadás gyakorlására használjuk és ezt élveztem legjobban, mivel itt mindegyik után elmondják, hogy mit csináltál rosszul és két perc múlva (ha kifújtad magad), akkor mész újból és akkor már arra koncentrálsz. Tudjátok, mi volt a legnagyobb hibám? 1) izomból rá kell rántani a kapus lábára, nem csak kicsit arrébb lökni, mert ezzel rögtön mellette teremsz 2) úgy vittem a labdát, mint egy kézilabdát és az veszélyes, mert simán kiütik a kezemből (és tényleg). Ezeken meg könnyen lehet javítani!

Az UWR-s csapatom köménymagja - De miért van Stephan előtt két sör???

Edzés után az előtérben gyülekezett a csapat magja, én meg szintén leragadtam ott, mindenre nyitottan. Aztán ők indultak egy közös esti sörözésre az Oxfordba és úgy alakult, hogy csapódtam a biciklis különítményhez és én is ott landoltam. Tökre jó volt, mert ezzel úgy érzem, hogy izomból rárántottam nem csak a kapus lábára, de az egész összeszokott belső csapatra is, hisz a többi friss és kevésbé friss játékos sose jön el ezekre az alkalmakra. Úgyhogy jót dumáltunk, hülyéskedtünk, nem utolsósorban ettünk és ittunk. Igaz, hogy mindenki jóval idősebb nálam és nem lesznek sosem a legjobb barátaim, de ha már egy csapatsportba szálltam be, akkor fontos, hogy a csapatépítő alkalmakon is részt vegyek, hogy így összeszokjunk! Így leszek stabil és így senki sem fogja tudni kiütni a labdát a kezemből Karlsruhéban!
...Próbáltak meggyőzni, hogy majd ha hazamegyek, otthon is honosítsam meg ezt a sportot. Szívesen megtenném, csak félek, hogy nálunk nem ennyire adottak a feltételek. Nem lehet csak úgy szerezni másfél órára egy mély (!) medencét, nem állnak hegyben a békalábak, szemüvegek és pipák és nem lehetne az egészet ingyen tartani, mint itt. De azért nem adom fel, máris lehet jelentkezni azoknak, akik szimpatizálnak vele!

Ma este frissítek!

Ünnepélyesen megígérem.
De előbb még elhúzok a rákba találkozni Mátcsyval, mert hozott nekem egy halom dolgot otthonról. Leginkább a búvárszemüveget várom, mert akkor elképzelhető, hogy a következő UWR edzésen még látni is fogok a víz alatt - ha már levegőm nem lesz. Bár az eddigi vízzel telt szemüvegeimben is láttam magamat lelki szemeimmel, amint a felhajtóerő szép lassan a víz felszínére emel és a többiek néma gyásszal siratnak a partról...
...Aztán mégis sikerült mindig élve kijutnom. Nem tudom, hogy csinálom : )

22.29: Frissítve, tessék, ti akartátok. Jobb lett volna inkább elképzelni, hogy mi van velem, nem?!

Császármorzsa illatot érzek!

Nagyításhoz kattints a képre! (Itt még nagyobb)

  Braun  

         - az 

            univerzális 

botmixer

"Az ergonómikus puha tapintású markolat és az egyedülálló fröccsenésgátlós botmixer fej könnyűvé és kontrollálhatóvá teszi az ételkészítést. A 450 Watt teljesítményű 2 sebességű DCM technológiájú motor - a leggyorsabb megoldás a finom végeredményhez" (A dobozon található bemutatószöveg) A németeknél óriási a versengés a bankokban az ügyfelekért. De nem ám úgy, mint nálunk, hogy az egyik kicsit olcsóbb a másiknál. Itt szinte minden banknál ingyen van a diákoknak dombornyomottól kezdve az átutaláson át a pénzfelvételig minden!!! Így aztán jött egy menedzser, aki kitalálta, hogy ha már a pozitív tartományban nem tudnak egymás alá licitálni, mert elérték a nullát - akkor térjenek át a negatív tartományba! A Deutsche Banknál minden új ügyfél (26 év felett csak akkor, ha bepaliztál valakit) választhat valamilyen ajándékot: timex óra, porszívó, ipod shuffle, legó, roller, DVD lejátszó - szóval elég színes paletta. Apró képek alapján kellett dönteni kb. 10 mp alatt. Így aztán rávágtam, hogy jöjjön egy ipod, annak majd örülni fog Dávid Karácsonykor. Aztán később csak előkerült a többiektől egy rendes katalógus - kiderült, hogy az mp3 lejátszó csak 1gigás, viszont ez a robotgép nagyon szexi és én már akkor éreztem ezt a bizonyos illatot a levegőben. Addig bosszankodtam és szidtam magamat, mígnem annyira felhúztam magam, hogy visszamentem a bankba. Kikerültem a sorbanállókat és tök határozottan hátramentem az üzletkötő irodarészbe. Páran már kezdtek bemászni az íróasztaluk alá, mert tudták, hogy ilyenkor a "Mindenki a földre, bankrablás!" rész szokott jönni. De nem, elmondtam egy ürgének, hogy én rosszul fogok aludni, ha nem módosítja sürgősen az ajándéklapomat és remélem nem akarnak boldogtalan ügyfeleket - és láss csodát, átírta nekem! Sőt, még hozzá tette, hogy ez jó ötlet volt, mert ugye "egy ipoddal nehéz főzni". Micsoda bölcsesség!

Minden csak 10 perc

Egyetem? bármelyik épületben és előadóteremben? Bevásárlás? Bolhapiac? Edzés? Europaplatz? Mise? Kastély? Menza?

Akárhova megyek, elég 10 percet számolni az útra és odaérek. Otthon ez egy óránál kezdődött, ha meg messzebb mentem, akkor automatikusan másfelet számoltam.
Biciklivel minden közel van, hangulatos az út, mindig új helyeket fedezek fel, új helyeken tévedek el hazafele és új helyeken döbbenek rá, hogy tejóég, már itt vagyok?!

És minden 10 perc!
Kivéve a posta, ahova ma el kellett mennem a mixer-pakkomért...

...Fél órát késtem az előadásról.

Tänc

Stilusos hely! Hát még a fiú-lány arány

Nezzetek el nekem, hogy ekezetek nelkul irok!

Ma este ugy volt, hogy Gabriellel ellatogatok egy nemet taizes valamire. Azert mondom igy, mert a katolikus portalon leltunk ra, de egy evangelikus plebanian lett volna. De nekunk ez hol problema! (ahogy ő mondta: "Ich steh auf ökumene!"). Aztän sajnos este jött a hir, hogy Gabrielnek megsem alkalmas, mert betoppant egy baratja, ezert skippeljük. Ha viszont van egy szabad estem, akkor miert is ne neznem meg azt a tanccsoportot, amit multkor talaltam?! Igaz, hogy kezdo, de hatha jo csapat lesz, ingyenes, nincs mit bukni rajta, minden egy kopesnyire van, uccu neki! Itt mar egyszer buliztunk, ugyhogy tudtam hova kell menni. Biciklitärolok dugig tomve cangakkal, folyamatosan todul be a tomeg, papppäm, mi lesz itt...! Aztan leertem a lepcson es dobbentem alltam: a terem televolt, ami kb. 200 embert takar! Ez bizonyara minden tanar alma. De az mar kevesbe, hogy 80%-uk ferfi volt. Villamgyors logikäval kikovetkeztettem, hogy az a husz szazalek is valoszinuleg a 80% 25%-änak sleppje. Es amikor beindult a tanc... - na szoval pont addig maradtam, amig sikerult fotot keszitenem, hogy lassatok, megprobaltam. Aztan hazafele rajottem, hogy minek is jottem ide, ha egyszer uj eletet kezdtem es uj dolgokat akarok kiprobalni, nem a regieket folytatni/ujrakezdeni!

Valoszinuleg Bazsi salsa-s élményeinek hatasara.

24 percig bírtam.

Szörnyű. Kibírhatatlan. Túlélhetetlen. Ilyen összeszorult gyomorral legutóbb tizenkettedikben keltem keddenként, amikor tudtam, hogy egy dupla magyar órát kell túlélnem és rossz kedve volt Keménynek, ami miatt tudtam, hogy nem hülyülhetek nyugodtan Bencével, nem tudok majd Bálinttal az iskolatáskáink segítségével lábra gyúrni, nem lehetett nyugodtan 21-ezni a pad alatt és még egymás vállába sem üthettünk izomból, amikor már nagyon elegünk volt mindenből.

Szokásommá vált, hogy az órákat "időben" mérem. Onnan indult, hogy friss egyetemistaként ültem az előadáson és egy idő után már éreztem, hogy lassan vége - vagy legalábbis nálam lejárt a lemez és akkor megnéztem az órám. És minden alkalommal ilyenkor felnyögtem, mert kiderült, hogy még mennyi van hátra. Általában 20 perc után lekapcsolt otthon az agyam, de kábé 45-kor éreztem úgy, hogy most már illene vége lennie az órának, mert ami sok, az sok. (hát igen, gimnázium-hatás)

És hogy ezt elkerüljem, jött a módosított változat: már nagyon hulla vagyok, de akkor is tűrök! És megpróbálok magamnak határokat szabni: csak egy teljes óra után szabad megnéznem a pontos időt.

A mai Signalverarbeitung órán egy idő után egész büszke voltam magamra, hogy jé, mennyi ideje nem jutott eszembe az órámat nézni, a gondolataim sem kalandoztak el - igaz, hogy nem értek semmit sem a Short-time Fourier Transformation-ből, de legalább üveges tekinteteimmel sikerül követnem a tanárt. Nem is volt olyan rossz ez a óra, egész jól bírtam! És utána mehetek vissza a koliba! Mennyi is az idő?!
Sosem értettem, hogy tudják bizonyos tanárok megállítani az időt. De valahogy mindig sikerül nekik. Most még 66 percig kellett kifele néznem az ablakon, nyomkodni a telefonom, iszogálnom és közben persze ötször elmerengtem azon, hogy hiába fogadom meg, hogy majd utánaolvasok a könyvben, abból sem lehet ezt megérteni. A tavalyiak vajon hogy csinálták?  
Számolni szeretek és a végeredményt kétszer aláhúzni. Nem ilyeneket hallgatni.

Fényképek

Feltoltam a Picasara egy halom képet.

Viszont még kéne Jojóval konzultálnom, aki nagy Google-rajongó, hogy hogy lehet praktikusan használni, mert egyelőre sok bosszankodást szül és azért sem raktam fel eddig, mert szerettem volna előbb egy használható rendszert kialakítani, ahol utána csak néha frissíteni kell. Na mindegy, nézegessétek.

A legjobb képeket úgyis felraktam már a blogra, annyira sok képet nem készítettem, mint hittem.

Kattints a képre vagy ide! Főleg a Karlsruhe vegyes nevű mappa lesz nektek az érdekes és valószínűleg azt fogom rendszeresen frissíteni!

Minden rossz

Pedig jól indult ez a napom.
Délelőtt volt egy 4órás Praktikumom, amit baromira élveztem és úgy érzem, hogy ez a tárgy nekem való. Aztán Valterral dumáltam és ebédelni mentünk - na kezdődik. Mert 2.10-kor kiderült, hogy már nem lehet a menzán kajálni, sőt 14.30-kor már a vacsorakiszolgálás indul - hö? Hülyék ezek? Aztán délután volt még egy jó gyakorlat, az is bejött, kis biciklis különítmény haza, jó idő van, az sem izgatott, hogy mivel egész nap (fölöslegesen) magammal cipeltem az edzés felszerelésemet, ezért nem igazán tudtam hova tenni a nem használt kabátom és a pulcsimat.
Jó kedvem volt, mint az előző bejegyzésemből kiderült, tök jót skypeoltam Bálinttal és legfőképp: Ma van kedd, végre megint lesz edzés!!! És már a zsírúj bicómmal gurulok oda, aztán ha olyanom lesz, még maradok utána is...Minden rendben, 19.45 becélozva és tartva, ma este biztos írok egy "hét fénypontja" című bejegyzést!
Csak aztán...
Kizárólag erős idegzetű olvasóimnak!

Kapcsolatok

Bicikliszerelés közben odajön hozzám Khalil dumálni, mert épp megjött Tunéziából...Víz alatti rögbi edzés előtt 20 percet dumálok Marcussal, aki tök lelkes, hogy lesz itt valaki még kezdőbb, mint ő...Edzés után másfél órás cseverészés egy jó fej matematikus sráccal, akinek a révén a könyvtárba is be tudok lógni érvényes belépő nélkül...Bolhapiacon kijevi eladó lelkes, hogy Magyarország...20€-s bicikli, mert kedves magyar fiatal vagyok...Német piac közepén egy másik gyenesi...Trambulin edzésen minden alkalommal négyzetesen több mosolygó (csinos:) ismerős...Utcán vadidegen emberek leszólítanak és negyed órákat beszélünk...Sok-sok telefonszám és fontos email címek...Döner-evés közben az utcán szembejön másik két folyosótársam és lelkesen üdvözölnek...Mátcsy, Gyulusék - pont Karlsruhéban...Sok közös épp-összefutottunk-kajálás az emeletiekkel...Két német gen, akikkel egy tavaszi nemzetközi lelkigyakorlaton és a nyári Jugendwochén is jól egymásra találtunk...Még több német gen, akik bár távolabb laknak, de kölcsönösen számontartjuk egymást...Első vasárnapi misémen valószínűleg ott volt egy új külföldi edzéstársam...A mai gyakorlaton, ahol megadott hardver/szoftver témákat kellett megvitatni, otthagytam a magyar fohászkodó és hülyülő klikket és két német negyedéveshez csatlakoztam és nagyon élveztem...
... Mennyi az otthonról hozott, "meg nem engedett" előny?...
... És azok tulajdonképp honnan is vannak??...
... Múlik-e valami az elhatározásaimon?...
... Mennyire függ az előzetes elképzeléseimtől?...
... És mennyi a lelkesedésemtől?...
... Tényleg minden csak szerencse?...
... Tényleg hülye mázlista vagyok és "peeersze, úgy neked könnyű"?!...
... Sok embernek tényleg nem megy? Akarják? ...
... Gáz, hogy ezt leírtam? Egoista?...
... Sikerült provokálni Téged?!...

... Ezért vártam, hogy kijöjjek és ne az otthoni megszokott környezetből induljak. Így az igazi az eredmény - amit élményekben mérek és tapasztalok meg.

Talány

Mi látható a képen?

a) Elromlott lézernyalábok
b) Egy Pinkhus Araneae pókhálója a szobámban
c) Kristóf-féle egyedi riasztórendszer a nyitott tetőablakon bemászók ellen
d) Ezen tanulok kötélen (egész pontosan zsinóron) táncolni
e) Egy félresikerült második Megyeri-híd
d) egyéb

A megoldáshoz nézd meg a bejegyzés végét!

Óraátállítás

Tegnap este reggel 10-re állítottam be a telefonom vekkerét.

Egyszer csak felébredek. Vagyis csak félig. Ajjaj, mindjárt reggel, meg fog szólalni hamarosan az ébresztő és aztán ott vannak azok a hülye post-itok az ajtómon, hogy csak egyszer állíthatok be szundi üzemmódot (+10perc), milyen őrült vagyok, hogy bekapcsoltam tegnap este a vekkert. És már akkor tudtam, hogy ez így nem lesz jó, nem is értem, miért hiszek magamnak este ennyire. Hé, nem szabad gondolkozni, mert ettől fel fogok ébredni! Alvás-alvás-alvás! Nem, ez nem jó. Mert ugyebár én most alszom. Alszom! ALSZOM! De ez sem jó, mert ha arra koncentrálok, hogy én mélyen alszom, akkor tulajdonképp nem is alszom, ha viszont nem alszom, akkor miért próbálom elhitetni magammal, hogy alszom? Ehh, ki kéne nyitni a szemem, akkor látnám, hogy még csak hajnali három van és van még egy csomó időm aludni, abban a pillanatban olyan mélyen durmolnék tovább, hogy csak na! De ha kinyitom a szemem, akkor..! Nem érdekel, csak kilesek, hogy ugyebár sötét van még. O-ó, már világos van, tulajdonképp fel is kelhetnék, de nem, mert úgyis ezek szerint mégiscsak tényleg mindjárt megszólal az ébresztő. Csak szépen ki kell várni. Dejó, addig is szunyókálok. Na, tudod ki tud így szunyókálni...Hát én! Nem, én nem tudok, mert folyton beszélek magamban magammal, vagyis Veled, megőrülök Tőled. Na és akkor most megint ki beszél? Itt nyavalyogsz, hogy Miattam nem alszol, aztán félórás monológokat tartasz! Jóvanna, nem kő beszóni. Amúgyis: tudod, ki vagyok? Helyesebben úgy kivagyok, hogy Bekő Tóni. Ehh, tényleg felkelhetnék, megírnám Matyinak az emailt, amit már annyi ideje halogatok, na meg Bálintnak is napok óta szeretnék nyekkenni, Gábrosz is írt a napokban annyi minden jót, például még nem is mondtam neki, hogy mennyire tetszik az ars poeticája, meg saját blogjában nyekkent az én blogomra, de hát állandó itt a pörgés és éjszakára mindig tök hulla vagyok vagyok és muszáj most is itt maradni aludni, mert hát ugyebár most is alszom. Na, szólaljon már meg az a hülye óra, elegem van! Legalább akkor végre lecsaphatnám és nyugodtan aludhatnék, nem kéne attól izgulni, hogy pont mire elkezdődne a legjobb álmom (na, miről?), felriadnék a tamtamtam-tamtamtaratatammm-ra. Hé, és a post-it? Ennyit ér az L6, hogy épp azt tervezem, hogy alszom vissza?! Naaaaa nem... Hát pedig ez lesz! Csak előtte még egyszer ki kéne nyitni a szemem és biztos ami biztos megtudni, mennyi az idő. Ha, most már amúgyis tök éber vagyok, megnézem, kész, nem szórakozok, lassan izomláza lesz a szemhéjamnak, hogy percek óta teljes erőből szorítom össze és próbálom elhitetni magammal, hogy magától van csukva...
Nini, 09:10?!! Vagyis tegnapi régi idő szerint 10:10, csak épp a mobilom új idő szerint fog kelteni... Úgy látszik kéne egy új szoftver a biológiai órámba is, ami tudja menedzselni a téli-nyári időszámítást.

Kicsi a világ!

Eleinte itt leragadtam, miért pont egy női baseball edzés mellé szervezik a flohmarktot??: )

Szombat reggel a bolhapiacon indítottam. A többiek voltak már múlt héten, amikor én Münchenben voltam és nagyon lehúzták az egészet, hogy ez még ócskapiacnak is rossz, csupa lomot árulnak, förtelem, el ne menjek. Én viszont nagyon elégedett voltam vele, találtam jó pár cangát, ami bejött, de általában irányárnak 40+ € környékét lőtték be, én meg úgy mentem oda, hogy max. 25-30 €-t szeretnék fizetni.
Előző napokban azon gondolkodtam, hogy stílusos lenne megint egy oldtimert beszerezni, olyat, mint amivel tavaly róttam Budapest utcáit, alapfeltétel, hogy háború előtti legyen. Ahogy épp nézegettem egy ilyen drótszamarat, meg jelent 3 német tinilány és ugyanarra a régi cangára indultak be. Aztán szétváltak útjaink (nekik is drága volt), egy másik biciklisnél megint összefutottunk. Így jutottam el a piac leghátsó sarkába, ahol egy fószer 5-6 kerékpárt árult plusz egy rakás egyéb holmit. És papám, olyan menő régi cangája volt, hogy ihajja. És nem megint ugyanazt stírölik a kiscsajok? Aztán én másikra álltam rá, mert szerintem annak tropára volt menve a gumija, a lányok meg osztottak, szoroztak, sustorogtak, majd a csávó 30€-s ajánlatára rámondtak 20-at. És ő elfogadta, ők meg eltekerésztek vele. Addigra már én is célegyenesbe jöttem, a hapek kérdezgette, hogy na tetszik? Vegyem meg, aztán ha rájövök, hogy mégsem kell, akkor visszafizeti. (tényleg visszafizette volna!) Már azon is túl voltunk, hogy dejó, magyar vagyok, Siófokhoz meg Budapesthez volt régi munkája miatt köze, nagyon komált engem. Úgyhogy kiböktem: húsz euró. Fél percig csöndben volt, aztán beleegyezett, hozzátéve, hogy de csak azért, mert olyan jó emlékei vannak Magyarországról. Ilyen állapotban ennyiért cangát még a devecseri szuperpiacon sem kapsz, sőt, majdnem meg is vertek érte, amikor Bazsi egyszer ennyit ajánlott egyért. (Alig tudtunk elmenekülni, meleg helyzet volt...)

Így aztán megvettem és pár próbakör után visszamentem hozzá, hogy minden rendben, még fújjuk fel a kereket, közben a dinamót is megbütyköltem, az is kiválóan megy. És a sok vásárló fölött odakiáltottam neki, hogy "viszlát, főnök!". Húú, azt a büszke hadvezér arcot, ahogy körbenézett... : ) Épp egy 60 év körüli nővel bratyizott, rögtön mondta neki, hogy ez egy rendes fiatal Magyarországról. Ő meg mellékesen megjegyezte, hogy nekik Hévíz közelében Keszthelynél van nyaralójuk. Na én sem voltam rest, közöltem, hogy mi meg Keszthely mellé, Gyenesdiásra járunk mindig a nagyszüleimhez. "Ááá, azt tudja hol van, hisz egész pontosan nekik is ott van a nyaralójuk, csak Keszthelyt többen ismerik (hát igen)!". Először beazonosítottam, hogy melyik az ő nyaralójuk, aztán mondtam, hogy mi is oda járunk, csak 300 méterrel arrébb. "Az a régi nádfedeles ház?? Akkor neked vannak a nagyon öreg nagyszüleid??" Az öregapádnak nagyon öregek a nagyszülei! -gondoltam, de sikerült kicsit kulturáltabban megfogalmaznom. "Igen, ők nagyon aranyosak, biztos Budapesten laknak, mert mindig látja, amikor kibicikliznek a vonatállomásra sok cuccal". Hát azt hittem lehidalok, hogy egy echte némettel a karlsruhei bolhapiacon Sapáékról diskurálunk.

"Du sollst unbedingt bei uns vorbeikommen, wenn du einmal da bist!" Felírtam. Be fogok köszönni nyáron hozzájuk!

Megszületett!

Örömmel tudatjuk, hogy 2009. okt. 23-án, szombat délelőtt 9.40 perckor megszületett P. Perlic kisöccse, Ge' dran! Úr.

Még nem mértük meg.

Születése utáni percekben már látszott, hogy legfőbb célja bátyja utolérése és legyőzése lesz. Mindene a versenyzés. Első ránézésre gyengén pislákolva néz a világba, ám ha a dolgok mögé nézünk, észrevehetjük, hogy milyen élénken sugároz vörös szíve, mely minden körülötte lévőt megfog.

Eszmei értéke felbecsülhetetlen, bár persze egy Gólyatöcs (lat. Hymantopus Hymantopus - nézd meg!) értékének közelébe sem ér. A szülés önköltsége 20(!) € volt, rendes orvosokat sikerült kifognunk.

Nomen est omen! (A név végzet)
Ge' dran magyar jelentése Hajts rá. Ez kifejezi az orvosok által jövendölt agresszív ismerkedési szokásait és csajozási szándékait. Egyelőre nagyon óvatosan vigyázunk rá, nehogy meggondolatlansága galibákat okozzon (mondjuk míg felügyelője trambulinozik, addig egy nem várt pillanatban az ellenkezőnemű társainak dől).

Nincccs áthallás!

Víz alatti rögbi (Unterwasserrugby)

Ez a legújabb sportágam.
Cél: ne fulladj meg, de majdnem.
Hibalehetőségek: 
    1) nem fulladsz meg eléggé és ezért a többiek nyernek
    2) túlságosan megfulladsz és ezzel vége a földi gyarló életednek...
Felszerelés: búvárpipa, búvárszemüveg, baromi kényelmetlen békaláb, minimum. három fürdőgatya egymás tetején (kiv. annak, aki egyetlen egy fürdőshorttal érkezett Karlsruhéba), vízilabdás úszósapka fülvédővel, ami még a békaláb kényelmetlenség érzetén is túltesz.
Játék menete:
Két vasból készült szemetesvödröt levisznek a medence mélyére. A labda sós vízzel van megtöltve, így nehezebb, mint a víz. És ezért tudsz vele a társadnak víz alatt passzolni. De ami még ennél is megdöbbentőbb látvány: pattog a medence alján a vízben. Hát én ezt percekig döbbenten néztem. 6-6 ellen, min. 3-4 méter mélyen dúlnak a csaták. Mert akinél a labda van, azt mindenki támadhatja és ő is minden útjába kerülőt szabadon támadhat. Lényeg, hogy valahogy bebúrd az ellenfél apró kosarába, amin általában egy 120 kilós 10literes vitálkapacitással bíró kapus fekszik.
Nehézségi fok: 5
Előny: Kopoltyú megléte
Hasonlóság: Cápatámadás. Óriási csönd, emberek egymás hegyén hátán, rúg-kapál körülötte mindenki, mégis egyedül érzed magad. És csak az ijedten jobbra-balra-felfele-lefele pásztázó szemeket látod és úgy próbálod magad a többiekkel megértetni. És továbbra is csönd-csönd-csönd...
Tapasztalataim: Kiválóan megtapasztalhatod a határaidat. Eddig azt hittem, hogy sokáig bírom víz alatt. Itt örültem, ha le tudtam úszni olyan mélyre, ahol a többiek voltak, aztán máris spuriztam fel levegőért. (tegnap lemértük, másfél percet bírtam egy levegővel - erőkifejtés nélkül.) És amikor már épp feladtam volna és magamban azt mondtam: ezt az edzést még túlélem, de többet nem látnak, akkor a kezembe került a labda...És onnantól nincs megállás, hirtelen megtapasztalod, hogy semmi sem számít, nem izgat, hogy nincs levegőm, hogy még fel is kell úsznom, csak küzdesz, rángatod magad, úszol...Amikor aztán már tényleg alig láttam és minden levegőmet kibugyogtattam - na akkor aztán passz és utolsó rúgásból fel a víz felszínére és nagy levegő!! - lett volna, de nem, mert arra nem gondoltam, hogy ez egy nagyon erősen 3dimenzióban játszódó sportág és feletted 4 rétegben úsznak kedves támadó vagy levegőző társaid. Na akkor aztán megindul a túlélésért folytatott küzdelem majd egy perces semmisemérdekel lihegés a felszínen.

A bejegyzés végén láthatjátok a "klubom" videóját, némileg visszaadja a játékot.

Séta

Reggelenként sétálva megyek az egyetemre. Nagyon szép fél órás út vezet odáig, végig a kastélyparkban fák és szökőkutak mellett megyek. Épp jön föl a nap, párás a levegő, száguldoznak körülötted a biciklisták - és a Te világod mégis áll. Vagyis egyenletes mozgással halad és ettől ugyebár nyugalomban marad. Madárcsicsergés, egészséges, felébreszt, van időm gondolkodni és a kis egyeddüllét ilyen szempontból nagyon jól jön. Akkor indulok, amikor én szeretnék (vagyis negyed órával a villamosos különítmény után) és abban a tempóban haladok, ahogy nekem kényelmes. Ami viszont csak Bazsinak, Marcinak meg Sapának (nagypapámnak) lenne sétálótempó. Másoknak valahogy a százméteres síkfutóverseny döntője szokott erről beugrani, én igazán nem értem, miért. (hehe, ha láttátok volna, hogy pár éve Dáviddal hogy blattyogtunk ki kettesben a buszmegállóba! Nem igaz, Öcsi?! Na de ezt kérdezzétek tőle!)

Persze hamarosan remélem lesz biciklim és akkor majd azzal teszem meg ezt a távot, de az is remélhetőleg ilyen szép reggeli élmény lesz! Nem is beszélve a hazautakról!

És folyton dúdolok meg fütyülök, ugyanúgy, ahogy Bazsi is leírta múltkor blogjában. Főzés közben, zuhany alatt állva, blogírás mellett rákontrázva arra, amit épp hallgatok, villamoson ülve, bulin magam jól érezve, néha órán unatkozva. És legfőképpen ilyenkor, amikor egyedül félórákat sétálok.
Egyik este vígan és hangosan énekelve jöttem haza, amikor nem tűnt fel, hogy egy nő kiszállt a leparkolt kocsijából és csak azt vettem észre, hogy furán néz rám. Én meg - ha már úgyis "lebuktam" - énekeltem tovább. Vicces jelenet volt.
Tavaly ősszel is így szerettem bele az Út a vadonba című film zenéjébe. Mentem fel este a genlakáshoz vezető lépcsőn és hangosan dúdoltam, amit a fülemben hallottam - és nagyon átéreztem ezt az "enyém az egész világ!" életérzést. Aztán egy-két hónap alatt megváltozott és már inkább Ágoston szuper zenéi és az arab muzsika világa tükrözte jól a hangulatom. Kár, hogy Bazsi pont ekkorra szeretett bele az előző zenémbe...
Ágoston mindig tudta előre, ha valaki hazafelé közeledett. "Na, megjött Marci". Ennyi, tanult tovább. És 5(!) perc múlva Marci vígan belépett a lakásba. Nálam a fütyörészésből tudta, azt hiszem.

Van fűtésem!!!

Meg a hozzá tartozó légtelenítő kulcsom, így elhatároztam, hogy az emeleten az összes radiátort rendbeteszem.
Sőt!
Cipőm is van! Méghozzá egy teremfocicipőt vettem és majdnem sikerült még a 10€-s lehetetlen határt is tartanom. Ugyanis még múltkor találtunk egy sportbolt alatt egy Schnäppchenmarktot, ahol ki voltak rakva márkás cipők utolsó darabjai. Itt akartam megint valami téli(bb) cipőt keresni és már épp otthagytam volna a polcot, hogy mi a fenéért van itt ennyi focicipő kirakva, amikor még megpiszkáltam ezt.  Az árcetlijén legalább 4 ár volt egymás hegyén/áthúzva/kisatírozva, a végső árként 25€ szerepelt. És a felette levő tábla alapján ebből még lejön 30%. Felpróbáltam, kényelmes. Ekkor észrevettem még egy ugyanilyen cipőt ugyanilyen méretben - azon 40 €-s árcetli volt. Ajvé...
A pénztáros nő lehúzta a vonalkódot és a gépe persze, hogy 40 €-t jelzett. Épp vettem volna a levegőt, hogy "de...!", eddigre viszont ő már meghekkelte a pénztárgépet és szó nélkül átírta 25€-ra!...És a 30 %-ot is levette még belőle. Jó, nem mondom, hogy ebben melegebb lesz, de 1) van miben fociznom 2) ha mégis lenne hely a röpi csoportban, akkor ebben bemehetek benti termekbe is 3) én is tehetek ki büdös cipőt a folyosóra, mert úgy láttam, hogy itt ez a trendi. És a kiválóan szellőző futócipőm nem volt méltó erre a megtiszteltetésre, mert sosem büdösödik be....

Boldogok,

akiknek nem kell "Methoden der Signalverarbeitung" órára járniuk,
      mert nem döbbennek rá, hogy két év kemény tanulás után sem tudnak semmit.

Műprotkó

Amióta levették a fogszabályzóm, egyre inkább kattog az állkapcsom. Elvileg tök jó az ívem és óriási a harapásom, viszont ez nekem annyira nem megnyugtató, miközben Szegeden a reggeli közepén az asztal végén ülő Lió megkérdezi, hogy mi ez a folyamatos kattogás...

Úgyhogy még mielőtt eljöttem ide, meglátogattam kedvenc fogszabályzó orvosomat, aki konzultált a többi fejessel is és így kaptam egy menő éjszakai "fogszabályzót", amivel hamarosan (bár tulajdonképp ezt nem mondta...) helyre fog jönni az állizületem. Na de nem azt a hagyományos fajtát kell hordanom, hanem egy ilyen átlátszó bigyót, ami az én fogsorom másolata és tudjátok, mint alsós korunkban a farsangi világítósvámpír fogazat (véres szemfogak nélkül), úgy pont ráilleszkedik a fogsoromra. Magyarán úgy néz ki, mint egy műfogsor, bár tök átlátszó és a vak is láthatja, hogy csak egy kis műanyag vacak.

Ma reggel kint felejtettem a közös mosdónkban és csak este, lefekvéskor tűnt fel a hiánya. Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolhattak, akik ott kezet mostak. Lehet, hogy azért stíröli az összes folyosótársam a szájamat?!

L6

Tegnap este születtek elhatározások,
Most már nem fognak megingatni mások.
Nem megy a skype, senki sem tudja meddig?
Nem baj, akkor is lefekszem tizenegyig!
Kell a napba rendszeres edzés meg ima,
Nem csak sajnálkozás meg állandó rinya.
"Vidd le a szemetest!", "Ne felejts enni gyakran!",
"Írj személyes emailt is, ne mindig csak blogban!"

Mindez felkerült sok-sok színes post-it-ra,
S uncsi fehér ajtómat azóta tarkítja.

Csinosak a német tornászlányok....

...bár persze rögtön leszögezném a kedélyek (és Vince) megnyugtatására, hogy a magyar nők nyomába sem érnek! : )

Hát az úgy kezdődött, hogy tegnap éjfélre vízszintesben voltam, sőt, eddigre már azt is tudtam, hogy ma nem lesz egyetemem. Tehát aludhatok nyugodtan... Rám fért, mert a fejem miatt nagyon K.O. voltam. Reggel 11-kor kezdtem érdemben ébredezni. Hosszú elmélázás az ágyban, hogy mi lett volna, ha korán kell kelnem, meg mi lesz holnap, de aztán inkább nem gondoltam bele. Úgy döntöttem, hogy ma megint magamat-utolérős napot fogok tartani, aztán majd meglátjuk, hogy mi fér még bele. Tegnap este egyik tankörtársam mondta, hogy ezen a héten már elindultak a sportágak és ő már volt is karatézni. Erről nekem rögtön beugrott, hogy dejszen'!!!
Az Új életet kezdek! projektem egyik legfontosabb elhatározása az volt, hogy majd új hobbit meg sportokat fogok keresni magamnak. És azután, hogy múltkor bejelöltem a brosúrán, hogy mi érdekel engem, semmit sem tettem az ügy érdekében. Ezért ma végigböngésztem a netet és nagy bánatomra kiderült, hogy már minden "ausgebucht" és max. várólistára jelentkezhetek. Ekkor jött az élelmes magyar hozzáállás és írtam egy-két helyre naív külföldiként, hogy tonképp hogy is megy ez az egész és hogy eljöhetek-e próbaórára és amúgyis, 21 éve ez az én álomsportágam, csak eddig nem tudtam róla. Aztán megjöttek a válaszok, hogy tök jó, hogy érdeklődsz, sajnos már televagyunk (na nem mondod!), de ha esetleg valaki visszamondja, blablabla. Miért is mondaná vissza valaki???

Viszont azt is láttam, hogy van trambulin óra pont kedden este. Na ez az, ami nekem kell! Előtte elmentem bevásárolni, onnan a Bauhausba, hogy vegyek radiátorkulcsot (elfogyott) és hogy-hogy nem, az edzésről sikerült elkésnem. Ez úgy különösen kínos volt, hogy nem jelentkeztem és hely sincs már a csoportba. Benyitok az 1B terembe, ahol nagyban frizbiznek. Hö??? Igen, az ultimate frizbi is érdekelt volna, de most nem ezért jöttem. Aztán kintről kaptam megerősítést, hogy "áá, nem kell meglepődni, ha frizbiznek, így melegítenek az edzésre". Úgyhogy 10 perc után újból benyitottam és tanácstalanul, nagykabátban megálltam az ajtóban, miközben bent lassan teljesen bemelegedett a társaság. Pfűűűű, nagyon ratyi érzés volt, mert senki sem jött oda hozzám, csak egy csávó odakiáltott, hogy trambulinozni jöttem-e. Mondtam, hogy ja, erre folytatták az edzést. Én meg álldogáltam tovább zavart fejjel. Végre odajött egy lány, aki megsajnált és kérdezte, hogy mit is szeretnék. Megnézni egy edzést? Vagy be is állnék rögtön? Egy 4 szavas tőmondatot tudtam csak kinyögni ("Ich bin nicht angemeldet"), aztán még hozzátettem, hogy nagyon szívesen résztvennék és spuriztam átöltözni a fürdőshortomba. Mert hát más sportos ruhám nincs itt...
Mire beértem, kezdték összeállítani a termet. A kedvesen mosolygó lány elküldött, hogy fussak körbe-körbe, amíg ők dolgoznak. Végre mindent túléltem és én is döbbentem bámultam, hogy mit mivel kell összekapcsolni, milyen sorrendben kinyitni, mire kell ügyelni, hogy ne halj meg trambulin-rudazat-rádesése következtében. És lassan rádöbbentem, hogy újabb gyerekkori álom valósul meg. Olyan trambulin rendszert építettünk fel, hogy nyugodtan továbbrepülhetsz, ott is matrac van! (persze csak módjával, mert oldalra semmi sem véd. De hát egészen egyszerűen arra nem szabad esni és punktum.)
5 fős csoportokban kerültünk egy-egy trambulinra, az én csoportommal pont a mosolygós lány foglalkozott. Olyan király edzést tartott, hogy teljesen a fellegekben éreztem magam! Pedig akkorát nem is volt szabad ugrani, hogy ténylegesen ott legyek. Az alapoktól indultunk, "fuss végig a trambulinon", aztán a két óra végére már ülésbe tudtunk érkezni, de úgy igazán frankón, profi technikával.

És a terem tele volt fiatalokkal, németekkel, arrébb bazi nagy duplaszaltókat ugranak, mindenki folyamatosan mosolyog, csillognak a szemek, biztosan az ugrálás és az intenzív sport hatása. A kezdők lelkesek, ugyanúgy, ahogy én is, a fele csapat mindenre elszánt lányokból áll. És mindenki kedves, nem is beszélve a "csoporttrénerünkről".

Az edzés végén mondta, hogy jelentkezzek be péntekre és attól még járhatok erre az edzésre, sőt, akár mindkettőre is! Aztán kiderült, hogy a keddi alkalom után, kb. 10-re le szoktak menni egy kis közös sörözésre. Hohó, ez ám a nekem való lehetőség! Csomó kezdő, velem egykorúak többségében, beszélgethetek németül és csak úgy kell csinálnom, mintha söröznék: )!
      ...majd megnyugodva elköszöntem és hazamentem. Há' bolond vagyok én?! - kérdeztem magamtól útközben, miközben a sötét Schlossgartenen mentem át és a kivilágított kastélyt néztem, nagyokat szívtam a friss levegőből, valamint az ugrálás élményét idéztem fel és fütyörésztem.
Nem, csak holnap tényleg első nap van és jobb nem még később hazamenni. De jövő héten biztos megyek!!!

Van élet a folyosómon!!!

Estére elég kömény fejfájásom lett. Hát igen, az elmúlt hét és pláne a hétvége nem-alvása eléggé megviselt, na de ez azért mégiscsak túlzás! Bár lehet hogy a sapkátlan lét teszi vagy a magaslati levegő, hisz simán megeshet, hogy újabb fél mm-t nőttem: ) Amikor hazaértem a kis kirándulásunkból, akkor csodák csodájára Lisát találtam a konyhában. Jó szokásához híven főzöcskézett a konyhában, én meg erreföl elmosogattam a felstócolt piszkos edényem és közben dumáltunk egy kicsit. Mesélte, hogy most már lassan lesz fűtés a konyhában és a fürdőszobában is, csak hát ezek mindig tönkremennek. Aztán egyszer csak befutott Martin (Matthias - a szerk.), az első közvetlen szomszédom, akivel van szerencsém megismerkedni. És nála volt az elmúlt egy hetem rejtélyének a kulcsa!!! Kis négyzet alakban végződik és ezzel lehet a radiátoromat légteleníteni. Nosza rajta, megnyitottuk, vártunk kb. 10 percet, bugyogott, pezsgett, sziszegett, pityegett és pötyögött. Aztán spriccelni is kezdett belőle a víz, ez jó jel, Martin visszazárt mindent és szép, meleg estét kívánt. Boldogan szaladtam át a többiekhez, hogy ezaz, mire visszaérek, meleg lesz a szobámban!
Nem lett.

Mehetek a Bauhausba valamikor a megoldókulcsért és aztán kikísérletezgethetem, hogy mi a nyavalya van a fűtésemmel.

Az első tanítási nap

Ügyesek ám ezek a németek!
Mert nem adták oda eddig az órarendünket és ma délutánra hívott be a nagygóré minket megbeszélésre. És közben mellékesen kiderült, hogy az első két óránkról lemaradtunk. Na persze nem rogytunk halottsápadtan a földre, mivel egyrészt szék volt alattunk, másrészt pedig valahogy túléljük egyetem nélkül, ha már az elmúlt 4 hónapban megoldottuk valahogy.
Viszont érdekes lesz ez az év: Első ránézésre napi kb. 2 különböző óránk van csak. Juhúú!
Aztán mondta a góré, hogy ezt ne vegyük be, mert itt cserébe nem az órán kapod meg a tudást, hanem neked kell otthon megtanulnod. Nem juhúú.
Ezek után úgy tűnik, hogy csak azért fogunk bejárni, hogy a tanár elmondhassa, ami a pici szívecskéjét nyomja, na meg hogy elmondja, melyik leckét kell a különböző könyvekből és jegyzetekből megtanulni.
Persze ez nem egy rossz dolog, hogy minden ránk van bízva, akkor tanulok, amikor akarok, zéhá sincs, házi sincs, bejárni sem kell – viszont a vizsgán jó jegyet kell szerezni. Otthon ez azért nem működne digitből meg jelekből, mert a vizsgán egyszerűen nem tudnád, hogy mire számíts, mit is várnak el. Márpedig az egyetem egyik leglényegesebb feladata, hogy megtanít felkészülni arra, amit a tanár elvár. Viszont ahhoz kellenek évközben igazodó pontok, hogy mit is és milyen mélységben vár el. Ez is a Logische Denkweise (by Vajda) elsajátításának egyik fontos része.

Na mindegy, egyelőre élveztem, hogy ma sincs egyetem és elmentem cipőt keresni. Tavaly télen már beláttam, hogy bármennyire kényelmes a szuper futócipőm és továbbra is fenntartom, hogy baromi jól néz ki, hogy az egész tiszta likacsos és átjár rajta a levegő – vannak némi hátulütői is ilyen időben. Például hogy most nem kéne annyira átjárnia rajta a levegőnek. Boltból ki, boltból be, hatalmas leárazásokon röhögés, mert látom, ahogy próbálnak átvágni (vagy be kell látnom, hogy tényleg nem lehet 10€-ért Gore Tex-es bakancsnak is alkalmas, hétköznapi cipőnek is alkalmas és focizásra is alkalmas cipőt venni?: ). Az egyik sportboltba befelemenet megállított egy bácsika, hogy látja rajtam, hogy nagy sportember vagyok, mondjak neki egy másik boltot, ami olcsóbb mint ez. Hehe, nem árultam el, hogy csak egy hete vagyok itt, hanem elküldtem az előző helyemre. Bár aztán rájöttem, hogy az tök béna volt, de legalább határozottan mondtam valamit. Ő pedig még fittebb és egészségesebb lesz : ) és talán idővel még biciklis szerkót is kap, amit keresett.

Kicsi hely ez a Karlsruhe! Ma még Gyulusékkal is összefutottam, elmentünk együtt Aldiba, de mire én megvettem a bevásárlásom, ők még mindig a bejáratál tanakodtak, hogy melyik kenyeret vegyék. : ) A nagy németeknél pedig, akiknél minden újrahasznosított, mindennel spórolnak és minden megújuló – nem lehet rendes százas zsepit kapni, csak ilyen szexin 10-esével csomagolt vackot, amit utálok, mert azzal nem lehet betárazni a zsebembe. Blőőő, lököttek.

Ezután Gábor felhívott, hogy nem csinálunk-e valamit együtt. Örültem neki! Megint a hasraütés-szerű villamosválasztós taktikával éltünk és így eljutottunk a Rajnához. De egyetlen érdekesebb megálló sem volt, így egyszercsak a végállomáson üldögéltünk. És hogy nehogymá ezzel jöjjünk vissza, kicsit sétáltunk és így sikerült nagyon hangulatos utcákat meg német házacskákat találnunk. Közben megdumáltuk, hogy el kéne menni valahova táncolni a környéken, meg hogy milyen hülye órarendünk van, szóval az élet nagy kérdéseit beszéltük meg. Útközben matrac-kiállítás volt, ugyanis a környéken most volt lomtalanítás és minden ház előtt állt min. 1 tök jó állapotban lévő. Egyébként csinos kis kupacokat építettek, a csomagolódobozokat nem ide hányták ki, senki sem túrta szét a kupacokat, az utca harmóniáján semmit sem változtatott. De jó lenne, ha ez otthon a Ferencvárosban is így nézne ki! Vagy legalább nálunk…

Keresett a Feri!

Hétvégén mesélték ezt a viccet. Valahogy olyan ismerős volt... : ) Saarländer és Pfälzer különböző tájegységekről gyütt mukik...
Ein Saarländer und ein Pfälzer arbeiten seit 20 Jahren auf'm Bau. Jeden Morgen veräppelt der Saarländer den Pfälzer mit dem gleichen Witz. Jeden Morgen fragt er ihn: "äh, Pälzer, kennscht du de Bert?" "Welcher Bert?" "Ei de Camembert!" So geht das jeden Morgen und immer wieder fällt der Pfälzer auf den Witz herein. Irgendwann wendet sich der Pfälzer vertrauensvoll an einen Freund, völlig fertig mit den Nerven, weil er immer wieder auf den Witz hereinfällt. Der Freund sagt zum Pfälzer: "Ganz einfach, wenn du de Saarländer moije nochmol triffscht, dann frosche ne, ob er de Mischa kennt, de Betonmischer!" Der Pfälzer reibt sich die Hänn und freut sich wie a klän Kind, daß er's dem Saarländer endlich heimzahlen kann. Am nächsten Morgen treffen sich Saarländer und Pfälzer wieder auf'm Bau. Da fragt der Pfälzer: "äh, Saarländer, kennscht du de Mischa?" "Ei jo klar, das is doch de Bruder vom Bert!" "Von welchem Bert?" "Ei vom Camembert!"

Müncheni kiruccanás

Elnézést, ha valakinek túl sok ebben az idegen szó, ezek a közösségemen belüli "szakszavak" : )
Egy korábbi emailjében említette az itteni Gen asszisztens, akivel még fél éve összehaverkodtam, hogy most hétvégén lesz gen találkozójuk. De igaziból semmi infót sem tudtam róla és ráadásul szerda éjjelig netem sem volt, ezért nagyon nem is tudtam vele tervezni, meg mégiscsak az első hétvégémről van szó. Aztán kiderült, hogy az internetkiesésem alatt Gabriel is írt, hogy menjünk együtt!
A csütörtök esti dumálás alatt lezsíroztuk, hogy jövök, ő meg intézett kocsit.
Péntek reggel úgy mentem el a fürdőzésre, hogy vagy bejutok, vagy nem, mindenesetre van nálam plusz póló, pénz, fogkefe, mi kellhet még vajon egy hétvégére? Ezek is csak biztos ami biztos alapon voltak a táskámban, mert az volt a tervem, hogy itthon ebédelek, elvégre mi sem eshet jobban 4°C-ban, mint egy jéghideg gyümölcsleves!! Persze aztán borult minden, Baden Baden messzebb volt, mint hittem, mégis bementem a fürdőbe, ahol csoportos 3órás jegyet vettünk, úgyhogy gyors hívás Gabrielnek: tegyük át fél 6-ra az indulást!
Sajnos ezt az időpontot sem tudtam tartani, mert ezek a hülye Regionalbahnok csak óránként egyszer járnak, így 6-kor futottam be Karlruhe Hbf-ra. Bazi nagy tömeg, péntek délután, állítólag ez a legkedveltebb vonat. Mégis kiszúrtam G-t, ott vigyorgott a legnagyobb tömeg közepén. Alig feltűnően leléptem a kis előőrsünktől, vagyis azoktól a magyaroktól, akik visszajöttek és nem a meccset nézték. 5 perc múlva már egy kis Ford Fiestában száguldottunk München felé.

Uncsi lett Karlsruhe??? Nem ismerek semmit, 5 napja vagyok itt és mégis ilyen halálpontosan egymás hegyén-hátán vannak a jobbnál jobb programjaim! Jííííhá!

Kiderült, hogy a "sofőrünk" a fiatalok új felelőse, Heidelbergből jön és még nem ismer senkit. De abszolút senkit. Én meg végigdumálhattam vele a 3órás utat, hatalmas arc, van azért ezeknek a németeknek egy egyedi humoruk. Mire megérkeztünk, már sokkal jobban ismertem, mint bárki más, ott meg egy csomó Jugendwochés ismerősöm várt (ez egy nyári ifjúsági hét volt), úgyhogy ekkor már biztos voltam benne, hogy ez egy jó hétvége lesz.

És az lett! Volt welcomedrink, egy nagyon jó fajta likőrkevert (na ilyen mikor lesz otthon?!). Hehe, ezek a pofátlanok nagyon megvicceltek minket. Ki volt rakva az asztalra kb. 10 gyári csomagolt lasagne, mindegyiken a veg. rövidítés (vegetáriánus) és csak az egyiken volt hús-felirat. Azt vizsgálták, hogy mi a reakciónk, mit csinálunk a húsossal. Persze Mátcsyval azonnal láttuk, hogy mire kell hajtani, de aztán mindketten visszaléptünk és átadtuk az esélyt a többieknek. Kiderült, hogy a veg. feliratúak többsége is húsos volt... : )

Aznap este játszottunk alsós játékokat, evolúciós játékot német módra, egy remek kártyacserélős-ismerkedős játékot, amit biztos ellövök egy bulin! Voltak még nagyon komoly programok, beszélgetések, nagyon sok hülyéskedés és poénbombák tömkelege. Sok mindenben különbözik az otthonitól, de a sok játék nagyon bejött és otthon is meg kéne honosítani! Érdekes és nem feltétlenül jó, hogy itt minden spontán ment. Bevásároltak szombat reggelig, addig volt elképzelésük a programról és onnantól vasárnap délutánig már egy közös munka eredménye volt, hogy nem haltunk éhen, hogy jó programok voltak, hogy találtunk misét, hogy éjjel 3-kor feküdtünk, stb.

Ami nekem még nagyon fontos volt, hogy míg a többiek össznépileg gyilkosoztak (Wehrwolf), beszélgettem egyet a régi asszisztensükkel. Kiderült, hogy 3 évig volt a Bundeswehrnél és utána elhúzott Brazíliába önkéntes munkát végezni. Egy volt drogosokkal foglalkozó helyen volt, egész nap dolgoztak és nagyon élvezte. Utána pedig egy két hónapos (!) körutat tartott az országban a katonáskodása alatt összegyűjtött pénzéből. És 2 hónap alatt minden éjszaka volt szállása, mert egyik helyről a másikra küldték és intézték neki az utazását. Tök ismeretlen emberek, akik csak annyit láttak rajta, hogy rendes ember! Úgy ment el Brazíliába, hogy 21 éves, amikor visszajön, akkor szeretné újabb barátnők helyett megtalálni a nagy Őt, azt, akivel megházasodik. Mert ő biztosan családot fog alapítani. És úgy jött vissza Brazíliából, hogy tudta, beáll szerzetesnek. Érdekes, mert ezzel végülis rálelt a neki való Igazira...
Ez ám a hivatás! Azóta egyszer sem kételkedett a döntésében.

Szép volt, mert csináltak a volt asszisztensnek egy búcsúestet, (Martinnak pedig utána egy beavatási szertartást). Na ezt az előbbi játékot is ellövöm egyszer, de a lényege az volt, hogy mivel jól ismeri a társaságot, felmutattak mögötte egy nagy flipchart lapon egy kérdést és aki igennel válaszolna, az felállt. Neki meg ki kellett találnia a kérdést. Akkora röhögések voltak...
Aztán meg ki kellett bontaniuk fejenként 6 sört egyetlen öngyújtó segítségével. Szegény Martin nem komálja a sört (tesó!), így aztán csúnyán felsült (jó, nem kell szó szerint venni...), a nagy sörös bagázs meg nagyon nagyokat derült a bénázásán. Végül pedig 2 percig kellett spontán módon valamivel szórakoztatniuk minket és arra egy zenére-székfoglalós játékot eszeltek ki számunkra - azzal a különlegességgel, hogy Martin zongorázott (Rózsaszín párductól Oroszlánkirályon át egészen Beethovenig minden szerepelt a palettán) és ha megállt a zene, akkor az egyre fogyó székekre fel kellett férnünk - mindenkinek. A végén huszonpár ember állt 4 széken!!!

Fürdő

Ma a magyar csapat együtt elhúzott Baden Badenba. Ez egy nagyon puccos hely a környéken, az volt a tervünk, hogy kicsit sétálunk, megcsodáljuk és utána elmegyünk a híres fürdőjükbe. Na a folyamatos esőzés miatt ugrott minden és csak a fürdőzést tartottuk meg. Amint beültem az egyik 28°C-os vízbe, máris elpárolgott minden rossz kedvem! Végre meleg víz! Régi gyerekkori álmom teljesült, hogy vadító hidegben kinn úszkáljak gőzölgő vízben. Egy másfél óra után már épp kezdtük volna unni, amikor kiderült, hogy az emeleten van még egy szauna. Mint utóbb kiderült, az emeleten van még egy szauna. Mert volt vagy 20 darab, 60fokos, 80 fokos, damfbad, aromasauna, kristályszauna, sőt, még a kertbe is ki lehetett rohanni, hogy ott 80 vagy 95 fokos kis finn házikókban töltsd fel magad a következő egy hét vacogásra. Meg is beszéltük páran, hogy a Karácsony előtti utolsó hétvégén még vissza kéne látogatni és akkor hátha be tudjuk játszani, hogy a házikókból kijőve fejest ugrunk a hóba hideg zuhany helyett vagy gyanánt.
Úgyhogy onnantól az alsó fürdőrész elfelejthetett bennünket, fent Valterral tök jót dumáltam, jó kis team ez a magyar csapat! Egyetlen szépséghibája(?) az volt a helynek, hogy nudista volt, de a nézsai cserkésztábor óta ez engem hol izgat! Na meg a törölköző amúgy sem tiltott.
A legviccesebb a gőzfürdő volt. Minden sarokban volt egy gomb, amit ha megnyomsz, jön be fölötted a gőz. Túl azon, hogy ez egy baromi jó érzés, célommá vált, hogy kicsit megközelítsük a magyar gőzfürdők páratartalmát és hőmérsékletét. Úgyhogy négy sarokba beültünk, nyomattuk neki felváltva és úgy már egész feelinges volt. Bent volt egy idős házaspár, na őket nem irigyeltem : ) Bár ez így biztosan nekik is sokkal egészségesebb volt. Tulajdonképp csodálom, hogy nem köszönték meg egy csokival (amit utána itt nyereménynek felajánlhatnék)

Sötét felhők gyülekeznek

Nóri, ne olvasd el! : )
Lassan leesik, hogy nem fenékig tejfel itt az élet. Tegnapra már mindenkinek volt internete, csak nekem nem. És lassan az őrületbe kerget, hogy csak offline írom a leveleket és bejegyzéseket, de egy nyamvadt életjelet nem tudok küldeni. Plusz a többi németes magyarral sem tudom tartani a kapcsolatot.
És hogy miért nem? Első körben azért, mert ahhoz kellettek volna a szomszédok - akikkel viszont egyszerűen képtelenség találkozni.

Mi? Pont nekem, aki tök lelkes voltam két napja a folyosónktól? Úgy jöttem ki Németországba, hogy hú, itt aztán mennyi mindenkivel szeretnék megismerkedni - és ezek után annyi sem sikerül, hogy találkozzam egy-kétszer a folyosó lakosaival?

Tegnap éjjel végül Valter hathatós segítségével sikerült belőni a netet ("addig nem megyek el innen, amíg meg nem csinálod":), úgyhogy legalább ez megvolt. És mivel ez az éjjel tényleg éjjelt jelent, ezért másnap úgy aludtam 11-ig, mint akit fejbe vertek. De piszkosul.

Napközben helyrepofoztam a vincsim, skypeoltam mátcsyval, vártam a családot skype-ra, próbáltam rendbe szedni magam. Elkészítettem az első itteni komoly kajám, mi mást, mint gyümölcslevest és utána tésztát, mert lusta voltam máshoz. Tettem-vettem és egyszer csak este volt. Na ez ám az érzés: negyedik nap, sunshine, hawaii ...helyett baromi hideg a szobában, mert nincs fűtés és akkor meg már miért is ne lenne nyitva az ablakom, egy komplett napot a szobámban gubbasztottam - és még mindig nem találkoztam senkivel.

Nagyon dühösen rohantam el otthonról. Este ugyanis Gabriellel(egy német gen barátom), Mátcsyval és Gáborral találkoztunk. Na, ez aztán ellazított, elmentünk egy egyetemi bulira, mert ott olcsó volt a sör : ). És ott dumáltunk egy nagyot meg Gabriel elég sikeresen rádumált egy sörre. És ízlett! A bűvszó: grape. Ő maga megmutatta, milyen is az igazi sörözés: amíg ott voltunk, benyomott hetet. És ugyanúgy csöndben vigyorgott, mint addig.

De valahogy nincs jó kedvem, megszűnt az újdonság varázsa, látom, hogy mégsem minden rajtam múlik. Vagy a rossebb tudja, végülis csupa olyan dolgot csináltam, amit valamikor meg kéne csinálni és ezért könnyen túltettem rajta, hogy ma a gyalogsági csapatom kihagyott a mókából. Maradjunk annyiban: rohadt fűtés... : )

Magam alatt a fát

Ahogy Gábrosz már múltkor kommentelte, bukta van a vinyómmal. Rajta van már egy csomó videó és fénykép otthonról, viszont át kéne állítanom ntfs-re, ami egy komplett formatálást (~törlést) jelent.

Kicsit olyan érzésem van, mint amikor az utolsó cserkész őrsgyűlésünkön Kucus egy nagyon király játékos-önismeretes alkalmat tartott nekünk. Az egyik feladatban ráálltunk egy nejlonra és az volt a feladat, hogy úgy fordítsuk meg, hogy nem lépünk le egy pillanatra sem a földre. Baromi nehéz! És mindezt úgy, hogy nem szólalhattunk meg, nem mondhattam, hogy "Tomi, lépj már át ide!". Ahhoz képest jobban és összehangoltabban sikerült, mint amikor mondhattunk egy-egy szót - pedig ráadásul ez volt később. Nem hiába vagyunk a legkirályabb őrs, ha egyszer ilyen jól megértjük egymást! : )

Ettlingen

Ma reggel megkaptuk kéthavi ösztöndíjunkat, úgyhogy onnan egyenesen húztunk a bankba új számlát nyitni. Hehe, itt aztán nem úgy megy, mint otthon, hogy nagy nehezen megtalálod a cibezz számlát, ami ingyenes. Itt minden ingyenes és még ajándékot is kapsz. Kis prospektusból lehetett választani, hogy Timex órát szeretnék, ipod shuffle-t, esetleg kávéfőzőt vagy porszívót. Hát ezekre egyikre sincs szükségem, úgyhogy végül a botmixer nyert - valamivel muszáj megcsinálnom a havi császármorzsa adagom!

Valter (szigorúan vével) kitalálta, hogy mi lenne, ha elmennénk a messzi Délre, hisz mindig csak ugyanazon a sétálóutcán és útvonalon rohangászunk fel-alá. Ami tök szép meg minden, de hát jó volna új helyeket felfedezni. Úgyhogy Alival hárman alkottunk egy gyalogsági egységet és lesétáltunk az egyik sugárúton. Ehhez tudni kell, hogy Karlsruhe 1715 óta létezik csak. Közepén van a kastély egy irdatlan nagy kerttel és az egész városban két fajta út van csak: az egyik fajta napsugár-szerűen a kastélyban végződik, a másik meg ezeket köti össze, magyarán körútak. Ennyi. Lényeg, hogy egy idő után már túl sok érdekes nem volt és már nem bírtam tartani a többiekben a lelket, hogy mennyire király, hogy sétálhatunk, úgyhogy az első villamosra felszálltunk és elmentünk vele a búsba. Így jutottunk Ettlingenbe, ami egy kis előváros-szerűség, negyed órányira a központtól. Iszonyat hangulatos házak között iszonyat hangulatos sétálóutcákon bandukoltunk, mígnem találtunk egy isz...dönerest. A gyors ebéd után egy iszonyat hangulatos szökőkútra leltünk, ahol muszáj volt nyári jó szokásomat felidézni és kézen állni - hát a többiek nem voltak rá annyira vevők, mint Erdélyben a bratyók, de azért mindenkit villantott valamit. Ha mást nem, akkor a vakut. Úgyhogy a képeket megnézhetitek itt. Az ebédet egy kis árnyékfogóval dolgoztuk le, igen rendesen meghajtottuk egymást Valterral, de nagyon mókás volt, mindenkinek ajánlom ezt a játékot! (könnyen ki lehet találni, mi a menete meg a szabályai).

Koli - update

Ma újabb folyosótársamat ismertem meg, Laurát. Vele is vidáman megleszek, ő a másik „újfiú” a folyosónkon. Sajnos mostanra megtaláltam a kolim egyetlen hátrányát, méghozzá azt, hogy mivel az ajtóm egy szűk folyosóra nyílik, ezért érthető módon teljesen abnormális dolog lenne nyitott ajtónál üldögélni. Viszont csukott ajtó mögött csak akkor találkozunk egymással, ha pont egyszerre megyünk a konyhába, a folyosónk közösségi helyére. Ennek némileg ellentmond, hogy most épp nyitott ajtóval üldögélek, mert még mindig nincs netem és muszáj találkoznom valamelyik szomszédommal, hogy segítsenek. De csak a közvetlen szobaszomszédaim a jók, őket meg még nem is ismerem.

Matyinak írtam ma egy emailt és akkor esett le a következő. Annyit kell tudni hozzá, hogy mi, magyar németesek szét vagyunk dobálva a koliban és a szobaáraink között 50 € különbség van. Nekem van a legolcsóbb szobám, és mégis:
itt megismerkedhetsz Lisával, Laurával és Khalillal Tunéziából...na meg a többiekkel, akikről semmit sem tudok. Meg innen, a tetőtérből gyönyörű kilátás van az összes többi házra, valamint a rendszeres sportom is megvan azzal, hogy a negyedikre felfutok és ráadásul sosincs olyan probléma, hogy a felettemlevők dobognak meg partyznak, az alattad levő meg ugyebár úgysem hallatszódik fel. Az meg kifejezetten kíváló, hogy nincs csap, tükör, stb. a szobámban, mert így muszáj kimennem a közös folyosóra és úgy összefuthatok a többiekkel. És ha a szobám olyan nagy lenne, mint a legtöbb magyarosé, akkor ürességérzetem volna, visszhangozna a hangom, mikor skypeolok és amúgyis többet kéne takarítanom, nagyobb részt kéne ugyanannak a lámpának bevilágítania. Valójában nem is értem, hogy miért ez a legolcsóbb koliszoba, ennyi szolgáltatásért cserébe a legdrágábbnak kéne lennie...Micsoda mázlim van! Nem cserélnék senkivel sem!

Intéznivalók

Az első pár napunkra jó sok intéznivalót ígértek, amik ráadásul teljesen sötét dolgok voltak otthon számomra. Úgyhogy úgy jöttem ki (és a többiek is jó eséllyel), hogy majd csak megoldódik valahogy, hogy mi a nyavalya az az Auslandsamt és hogy mitől lesz netünk a koliban meg ilyen apróságok.
És örömmel jelentem, hogy megoldódtak!
Ezzel vége is lehetne a bejegyzésnek, de nem.

Miután tegnap végighallgattam, hogy mennyire baromi tisztán tart a folyosónkon Lisa (gondolom én) mindent, úgy döntöttem, hogy valamivel jelzem, hogy én is szívesen teszek a meleg otthonérzésünkhöz. Úgyhogy ma elmentem a főtérre, ahol épp virágvásár volt (épp: minden nap, egészen Karácsonyig:) és vettem egy...őhm...szép sárga virágot. Tényleg szép, a neve nem olyan fontos. Neeem, nem azért, mert nem tudom, hanem csak. Najó, meg ki is kéne mennem valójában megnézni. Lényeg, hogy kis tálka nem volt hozzá, úgyhogy szépen végigkutattam az összes 1€-s boltot meg gagyi boltot, mindenhonnan továbbküldtek, de sehol sem tudtak adni. Az eredmény: fejjel lefele fordított tányér, tetejére virág. Remélem nem érek vele el ellentétes hatást, ha ezt a mérnöki hatást meglátják.
Vettem egy mobilt az Aldinál és mivel a magyar csapatból mindenki így tett, tök olcsón hívjuk egymást.
Ezen felül írtam egy halom levelet délután itthon - csak épp abba nem gondoltam bele, hogy ezekre előbb vagy utóbb mind érkezik válasz is. Így aztán sosem tudom "kilőni" az A listát (Mátcsy után szabadon). Sőőőt...

De nagyon örültem minden levélnek és kommentnek!! majd egyszer... (tudjátok:)

Hiány

Mindig ezek a nyeremények,
Ez most fél túró rudit ér meg.
Találd ki, szobámban mi nincsen,
Nélküle pedig élet sincsen.
Először ez hiányzott nagyon,
(azóta már teljes listám vagyon)

Nyeremények honnan vannak?
Fogadást ígérek ennek-annak.
Így tartozik nekem Szeles Márti,
„Túró Rudi, haha, szépen várd ki!”
Prokopp Balázs is ad majd valamit,
Na mi mást, mint egy fincsi csokit.
Walter az ideúton ugrott bele,
Zsebemben melegszik a Ritter helye.
Ich bin grösser, als Tamás Deutsch.
Ist das verständlich so auf Deutsch?

No para, a verselés az én dolgom...

... de minden hozzászólásnak nagyon örülök és kifejezetten vágyom rá, úgyhogy légyszí írjatok és reagáljatok és kommenteljetek és mindezt minél gyakrabban! Azonban ne stresszeljétek magatokat, nem kell versben hozzászólni (persze menő meg minden:)!

A kolim - első benyomások

Képzelj el egy jó kis kolit. Na, ne hülyéskedj, persze, királyak a magyar kolik, de azért ne olyanra gondolj.
Oké, látom nem megy, kezdjük inkább máshonnan. Képzelj el egy kastélyt. Ami egy teljes város középpontja. Képzelj el hozzá egy bika nagy parkot. Nagyobbat! Mondom bika! Még nagyobbat! Oké. Ezen keresztül fogok mindennap egyetemre menni.

Menj arrébb kicsit. Nagy forgalmú úton túljutsz – és megint hatalmas fák szétszórtan, amik között megbújnak az apró 4 emeletes volt amerikai kaszárnyák, darabonként 64 koliszobával…De tényleg eltűnnek. Őszi hangulat, tök csöndes út, hullanak a falevelek. Menj fel a tetőri emeletre. Tudod, ferde ablak, kinézel, naplemente, hullanak a levelek, belül minden jó állapotban, egy olyan ágy, aminek nincs vége és eleje, így az esetleges – neeem, a világért sem oversize – emberek le tudják lógatni a lábukat a végén. A sarokban a lecsapott koffer és az én kedves túrahátizsákom – sütivel tömve…Akarom mondani az már a folyosó végi konyhában van a hűtőben.
Délután hullaálmosan jöttünk vissza. Gábor nagyon jól megfogalmazta: délután 3-kor úgy érezzük magunkat a városban sétálva, mintha már tök régen lett volna, hogy ideköltöztünk. Pedig még azt sem tudjuk, hogy könnyen nyílik-e a szekrészajtó, hányan vannak a folyosón és még sosem nyitottuk ki a lenti kaput. Na most mindez megtörtént. Mindent bepakoltam a szekrénybe, közben megtaláltam, hogy Mama egy halom csokit is belopott a táskámba a tizeniksz sportszelet mellé, úgyhogy minden egyes tárgy elrakásáért megjutalmaztam magam. Csokiriadó!!! Kis pihenés az ágyban, megnéztem a sok brosúrát, amit ma kaptunk és leginkább azon méláztam el, hogy milyen sportágak vannak és hogy mire fogok járni. De ez titok, tippelhettek, hogy mi mindent jelöltem be magamnak.
Aztán beüzemeltem a gépem, nyomattam gőzerővel a zenét.

Aki kitalálja, hogy a szobám milyen zenével avattam,
Olyan csokit kap tőlem, amibe még bele sem haraptam!!

Egy idő után hangokat hallottam a folyosóról. Nagy levegő, kimentem dumálni és a konyhában Lisát találtam. Nagyon jófej lány, olyan németes, de tök kedves volt. Bazsi sütimódszerét rögtön bedobtam, értékelte nagyon. Persze valószínűleg én sokkal jobban örültem, hogy végre valakivel találkozom, mint ő, aki az egész folyosót ismeri rajtam kívül, de azért egy órát dumáltunk, megmutatott mindent, megkérdezgettem a dolgokat, mindent elárult. Még azt is, hogy csak barátok, de semmi több…;) Aztán kiderült, hogy ő is örül, hogy megismerkedtünk, mert délután hallotta, amit hallgattam és nagyon tetszett neki (bátorításként: felismerte:), mondta, hogy zengett a folyosó, de kicsiccsegáz ám…Aztán befutott Khalil, akinek a nevét valószínűleg nem így írják, de másodszori nekifutásra is ezt értettem. Ő egy tunéziai srác. Megismétlődött a 2007-es cserkészjamboree-s élményem. A magyarok/európaiak jó kislány módjára épp csak belecsipegetnek a sütibe, de inkább elutasítják, mert azt sem tudják milyen. És ott azt csináltam, hogy elmentem az arab/muzulmán sátorba és azok úgy begizdultak a sütimre, hogy óriási üvöltözés volt, valahogy megoldották, hogy a 25 szelet sütiből mind a 60 embernek jusson a sátorban és még velem is jópárat megetettek, hogy lássák, hogy tényleg azért hoztam, hogy itt most mind elfogyasszuk. Ez a tunéziai srác is nagyon elégedett volt és nem kellett sokszor kínálnom, hogy még legalább 5 kockával betoljon. (Persze most is csupa önzetlenségből én is az élen jártam sütizabálásban:) De Lisának is ízlett és mondta, hogy amint befejezi a vacsit, szeretne enni megint, csak a csilisbab előtt nem olyan finom. Szerintetek se? Egy almás-csokis „puha” süti hűtőből kivéve van, hogy nem finom?
Nagypapám, azaz Sapa nagy mondásával kellett volna válaszolnom: „Egy helyre megy…”. De hogy ezt németül hogy mondanám…
Annyira jól megleszünk itt!
Khalil felajánlotta az ő UTP-s kábelét, mert hamarosan megy Tunéziába egy hétre és akkor neki úgysem kell. De amíg nem vagyok „hivatalosan” is beregisztrálva, addig nem tudok nethez és ipcímhez jutni.
A folyosón 6-an lakunk és a konyharész közös, fotelekkel van ellátva. Emiatt ha jó a közösség, akkor olyanok vagyunk, mint egy közös albérletben, ahol egy közösség, de mindenkinek saját szobája van, ha meg nem olyan jófejek, akkor meg vígan eléldegéltek egymás mellett és nem zavarjátok egymást. Úgy látom, nekem mázlim van, nagyon jó társaságba csöppenek bele. Bár ők már itt laknak sok ideje együtt, de még tart a süti, csomó jó zeném van még a gépen és lelkes is vagyok, szerintem egy-két hét és beépülök a teambe.
Megyek és megpróbálom rádumálni Khalilt, hogy az ő gépéről hadd menjek rá a blogomra. Bár az is lehet, hogy a többieket látogatom meg. Vagy „hazamegyek, s lefekszem, kialuszom magam szép csende-ese-en”

Karlsruhe - első benyomások

Megérkeztünk!

Első benyomások: minden zöld, 8 óra és mégis sötét van, esős idő, sehol senki. És hatalmas partihangulat, immár majdnem a teljes németes villanycsoport együtthepajkodik.
Sok teketóriázás után két taxival eljutottunk a kolihoz. A semmiből megjelent a gondnok és határozottan el kezdett minket beköltöztetni. Pedig mi csak le akartuk dobni a cuccainkat valami központi helyre, hogy utána spurizzunk vissza a „Mensára”, ahol fogadóceremónia volt meghirdetve 9-re. Bennevoltunk a csőben és ráadásul nehéz volt ellenkezni, mert mindenki örült, hogy hamarosan a saját szobájába zárhatja a cuccát, és amúgyis mindjárt indulunk és épp csak egy kicsit késünk. Kicsit ám! Másfél órát. Pont vége lett mindennek, a németes képzés vezetője teljesen ki lehetett borulva (húúú, akkor nagyon szégyelltem magam, pedig egyetlen szót sem szólt hozzánk). A többiek, akik máshogy érkeztek, mesélték, hogy korlátlan kajálás volt, mi meg kopogó szemekkel hallgattuk. Aztán még egy-két infót begyűjtöttünk és elindultunk a városban. Gábornak igazolványkép kellett, nekem internet kábel, mindenki szeretne (mostanra:) SIM kártyát. Pedig a vicc az, hogy az otthoni dominós számommal külföldről 39 ft az sms, míg otthon 42 Ft. Olcsóbban kijövök. (…jönnék, de nem, mert ma este azért nem csinálok semmit a többiekkel, mert nem tudok nekik egy nyamvadt sms-t küldeni, mindig is utáltam a dominót…:)

Lényeg, hogy sokat sétafikáltunk fel-alá, élveztük, hogy ez ám a stílus. Baromi jó hely. Régóta sejtem, a nyári Linz-be stoppolásom óta pedig rögeszmém, hogy Budapesten is 10x annyi sétálóutca kéne és a komplett belvárost elzárni a kocsisok elől. Csak villamos mehetne és a biciklisek. Mert mindenki, de tényleg mindenki biciklizik itt. Döbbenet. Esős időben!!!
És azon már komolyan meg sem lepődtem, hogy Mátcsyt megláttam egy bankban sorban állni. Első nap, az első séta folyamán. Úgyhogy utána vele loptuk a napot, elmondott minden praktikus infót, eljutottunk egy second-hand shopba, ahol tökfölösleges kacatokat lehet venni 1-1 euróért. Internetes kábelt meg csak nem vettem, mert nanehogymáennyiér’, így most itt szívok net nélkül, de legalább nem a leveleimet olvasom, hanem aktívan blogbejegyzést írok.
Nagyon jó dolgunk lesz nekünk itt kinn!!

Utazás

Ugyanannyiért, amennyiért a többiek ülőhelyet vettek, alvóhelyet is lehetett kapni. És bizonyos mávos hibák miatt úgy alakult, hogy a hatfős helyett egy full-extrás, 3 férőhelyes kusetot kaptunk – hárman németesek. Mondanom sem kell, hogy éjfélig hatalmas hangulat uralkodott nálunk és tizenötször kitárgyaltuk, hogy a többiek hogy bebukták. Még úgyis felvidított, hogy közben a folyosón a belmagasságot kb. egyhatvanas emberekre tervezték, így én csak laposkúszásban tudtam végigmenni. „Ugye Te is sokkal szívesebben fizetnél Walternak 5€-t, hogy kényelmes ülésekben görnyedve utazz 12 órát, minthogy ágyad van és kis vizecskéket készítenek ki neked???”. „Ezek után az a minimum, hogy kis croissontokkal ébreszt a kalauz”. (aki mellesleg iszonyat nagy arc volt). „Nem igaz, néha rángat a vonat, így még 2 perc lesz elaludni”.

7-kor dörömbölés. Ajtót kinyit, kalauz ébresztett, mert fél óra múlva leszállunk és előtte még ugyebár a reggelinket…Fejenként két agyontöltött zsömle és sport szelet, plusz almalé. 15 másodperces döbbent csönd után elkezdtünk fetrengeni a röhögéstől, hogy „mert ugyebár mi mégiscsak jobban megérdemeljük, mint a többiek, akik végig ülésekben üldögélhettek”. Amikor pedig kis idő múlva megint benyitott a srác, hogy kérünk-e kávét, onnantól Karlsruhéig…huhhh…Finom volt a reggeli is, a kávé is, az ágy is kényelmes volt.

Csak az a rejtély számomra: miért 180 cm-es a takaró???? És miért kell a nyitott ablakon kidugni a fejemet, hogy elég széles legyen az ágy? : )

Utazás előtt

Délben kelek, jön az ágybakakó,
Mindenem bepakolva, jajjdejó!
Egy órát dumcsizok öcsikémmel,
Aztán pusmogok a fogkefémmel.
Utána családi Activity, győzelem!
A napsütésben a hasam süttetem.
Az időt elütni sehogy sem tudom,
Beszélgetek és hiányolom a hugom.
A ház körül ezt-azt elintézegetek,
Minden lezáratlan ügyet lerendezek.

Ezt terveztem mára. Sajnos nem így lett és ezt nem csak az időjárásra értem. Az utolsó sor igencsek keresztülhúzta minden számításom. És amikor már nagyon-nagyon kivoltam és dühöngtem, akkor beugrott, hogy ma reggel, amikor már hajnali 10-kor kiszaladtunk az ágyból, hogy egy velem majdnem egyidős pap miséjét fél11-kor elcsípjük, akkor ő szóbahozta a W.W.J.D feliratú karkötőket. (~What Would Jesus Do). Tényleg, mit is? …Azért Dávidtól kértem egy kis megnyugtatást, hogy azért most biztosan Ő is dühöngene, mint a fene, mert egy kedves kis vasárnapi ebédet és délutánt képzelt el, és nesze, ehhez képest…Meg is beszéltük, hogy mindkettőnknek kéne ilyen karkötő. Más valaki?
De aztán amikor befejeztük 5 körül a melót, akkor elég jó érzés volt, hogy mindent ilyen frankón befejezve hagyhatok itthon. (hehe, csakazértsem alapon nem mutattam ki, hogy valójában már nem is sajnálom annyira, hogy ugrott az eredeti elképzelésem, de innen azért megtudhatjátok).

És mai rengeteg örömöm:

-         Mama olyan sütit sütött (és olyan mennyiségben), hogy otthon fél óráig kétpofára nyomtam be és meg sem látszott a helye

-         Mami megjelent nálunk – igazi Mami-sütivel, még szerencse, hogy pénteken a női megérzésem alapján igencsak üresen hagytam a túrahátizsákomat

-         Sapa is lejött és Mamival együtt tök szépen búcsúztak el tőlem, egészen elérzékenyültem (ááá, nem ér, így olyan könnyű nekem ilyeneket kimondani, ti is erre gondoltok, nem? Hát akkor megnyugtatásképp: ezt már otthon is mondtam:)

-         Mamának még egy fényképezőgéptok varrás is belefért – érthetetlen : )

-         Szöcsikusz úr biztos direkt otthon hagyta otthon az aznapi színházjegyeit, hogy emiatt „utánadhozzuk” címszóval még egyszer találkozzunk

-         Daddy nagyon komoly és férfias tósztot mondott nekem (aztán gazdagon megjutalmazta magát a csokikészleteimből:)

-         Felhívott keresztanyukám

-         Rita a ritírójáról egyenesen a pályaudvarra sietett

-         Az est csúcspontja az volt, amikor a vonatomnál a világ legtermészetesebb járásával Berci jelent meg és közölte, hogy „ha esetleg nem érne ide Marci, akkor tudd, hogy…”. De akivel tavaly a genlakásban a legnagyobbakat tudtunk vitatkozni és röhögni, azaz Marci befutott és élőben mondta el, hogy mit is kell tudnom. Csak jobban tudta, mint Berci….

-         Az már csak hab volt a tortán, amikor Bencemártitól esemest kaptam, „utóbbi” pedig még fel is hívott.

-         Még a magyar határ előtt utolért Bódé, hát ott már teljesen a fellegekben éreztem magam, hol volt ekkormár a szieszta utáni kiisazigazibarátom vájúdás? (őőő, ugye ezt a szót itt most jól használom??)

A legnagyobbat viszont ezen a "baráti" sms-en röhögtem, ki lehet találni, hogy ki írta, de szerzői jogokra való tekintettel vagy bevallja vagy sohasem fogjátok megtudni, ki volt ő…

„(…) Remélem jó volt [a szieszta].amugy mentem volna,de megint belazasodtam:-(és ha azt mondod, h kamu akkor szétrugom a valagad. Szóval a legjobbakat [kinn]!!”

Az elmúlt heteim 5 leggyakoribb válasza

A sziesztára már sikerült mosolygás nélkül darálnom a válaszokat:
„okt. 11-én”,
„Karlsruhe. Ka-r-l-s-ruhe”,
„fél évre”,
„nem, az egyetemen keresztül”,
„vonattal”
+1: „Hát annyira, mint ide (Bp) Zágráb”
Ne szégyelld magad, nekem nagyon jól estek a kérdések! Visszakérdezek: „hol is fogsz továbbtanulni?”, „Hol is tanulsz?”, „Mit is dolgozol?!”. Tessék, 1:1.

Barátok

Ha egy picit is egoistának, beképzeltnek, önzőnek, álszentnek vagy hasonlónak tartasz engem, akkor ne olvasd el ezt a bejegyzést, mert érzem, hogy eléggé necces leírni és nagyon félreérthető!!

Ez a szieszta nekem olyasmi volt, mint egy búcsúbuli. Ott volt sok ismerős, egy olyan buli, amin minden olyan, mint az előző, amilyennek én szerettem, viszont semmit nem kellett tennem érte. Volt ott nagyon-nagyon rég nem látott barát, kicsit kevésbé régen nem látott barát és sok nagyon kedves (aktív:) mostani barátom.

Az elutazásom kapcsán az elmúlt hetekben mindenki tök lelkes volt, hogy „még utoljára…”, meg „még mielőtt elmész, feltétlenül…”. Fura, mert ha itthon maradtam volna, csomó emberrel nem is találkoztam volna, nem is beszéltem volna. Amikor elmentem, olyan érzésem volt, mintha rengeteg barátomat hagynám itthon.
Viszont ott motoszkál bennem egy érzés, hogy egy hatalmas önámítással állok szemben és ebből semmit sem szabad elhinnem…Vagy esetleg tényleg most, 2009 őszére hirtelen ilyen sok ember fontos nekem, ennyi embernek lettem fontos? Vagy mindig is fontosak voltunk egymásnak, akkor nagy gáz, hogy máskor nem mutatjuk ki egymásnak eléggé (és én ráadásul még kevésbé!!), vagy pedig csak egy hazugság, mert amúgysem foglalkoztunk volna egymással fél éven át. Szeretnék változtatni rajta!

De hogy ne ilyen szomorúan legyen vége a bejegyzésnek: mindenkinek ajánlom, hogy legalább tegyen úgy, mintha elmenne min. 1 évre és talán nektek is hirtelen egy halom sajnálkozó barátotok lesz. (és ti is mégis ennyire magányosnak fogjátok magatokat érezni, hogy utazás előtt Szegedre stoppoltok, hogy az ottani hiperlelkes pajtások^© – anélkül, hogy tudnának róla – helyrepofozzanak a fogadtatásukkal és foglalkozásukkal. Vagy Pécsre, ha összejött volna:)

Szieszta 2

Vadidegen lány jön.
- Hello. – Hello. – Hogy hívnak? – Kristóf. És téged? – XY. Milyen Kristóf? – Héjj Kristóf. – Jó akkor táncolunk?? : )
A sokadik eset után Sherlock Holmes bensőm megsúgta (no meg Gábor megerősítette utólag), hogy az egyik játékos cetlin az volt, hogy kéresd fel magad Kristóffal egy táncra. Elfogadjuk felkéretésnek? : )

Szieszta

Szieszta volt ma este és résztvettem mint volt-főszervező,
Gondoltam ez a lányok szemében tuti nagyon kedvező.
Ultra lazán mentem, filmekben tipikus lassított felvétel,
Kocsikulcs, kacsintgatások, mind elmaradhatatlan feltétel.
Jegykezelőknek széles mosoly, nyakkendőm meglibben,
A srácok megismernek, minden úgy megy, ahogy hittem!
Aztán jön a pofáraesés: "Hello, sütit, innivalót hoztál?"
Ha nem, akkor kétezer forint! A továbbiakért nem jár Oscar…

Ijedten dadogok, hogy izébigyó, víájpí jegy meg lista,
És egy titkos ellenségem minden gondolatom összemosta.
Forgott velem a világ, csillagokat láttam a plafon ellenére,
És a frissen faragott sírtáblám képzeltem az árusok helyére.
Kész. Vége. Héjj Kristóf, élt 21 évet, gürizett 6 sziesztán,
A következő bulin pedig hiba volt a szervezők mátrixán.
És ekkor jött Ricsi, a helyzet és személyem megmentője,
Megadva az esélyt, hogy egyszer Kristófnak is legyen nője.

„Ne kérdezzetek semmit, azonnal adjatok neki karszalagot,
Tudjátok egyáltalán, ki áll előttetek???!! Ne lőjjetek ekkora bakot!”
(Komolyan, így szó szerint, csak hogy nem versben mondta,
De a hangsúly ez volt, én meg zavartan magyarázkodtam,
Hogy „naa, ez túlzás”, de a röhögéstől majd meghaltam. : )))))))

Lényeg, hogy Ricsi is vette a lapot,
És ezzel szerzett nekem egy jó napot,
Bementem és köszöntem: hi, jó napot!
De senki sem hagyott ott csapot-papot.
Úgyhogy hamar a lovak közé csaptam,
Magam után füstölgő romokat hagytam.
(Ne értsd félre, a büfére gondolok,
Csak most nagy rímfaragásban tombolok)
Ott volt Holló is, ezer éve nem láttam,
Egy fél órát dumáltunk, meg nem bántam.

Aztán meg táncoltam annyi lánnyal, ahánnyal csak tudtam. És megint előjött a szokásos para, hogy vagy mindenkivel minimálisat táncolok és a végén belül tök üresen jövök el és még úgyis kiderül, hogy nem volt „mindenki”, vagy pedig ahogy esik úgy puffan, beszélgetek is, pihenek is, élvezem is, lehet olyan kedvem is, hogy nincs kedvem hülye nyálas rumbára táncolni, stb. de így aztán a végén még több lánytól megkapom, hogy miért nem táncoltam vele. Na mindegy, ezt itt inkább mégse részletezem, mert aki hasonló cipőben jár, az úgyis átérzi már ebből is, de azért privátban tisztelt Mindenkinekjótakarunkaztánsenemsikerülsenemélvezzük-társaim írhatnátok, hogy Ti hogy oldjátok meg. És ebből (az egy:) szempontból jó, ha van barátnőd (vagy nincs egy ismerősöd se), mert akkor senki sem kéri rajtad számon, hogy miért nem szóltál hozzá egyetlenegyszer sem. (vagy rosszul képzelem?).
Hahahaha, úgy viszont nem csajozhatsz! Buktaaaaaad a partit, szépöcsém! : ) Na ezért….