Megéri

Volt ma egy nagyon érdekes beszélgetésem, feltétlenül meg szerettem volna írni, de egyrészt elszaladt az idő, másrészt nem lehet ezt röviden, tömören és frappánsan megfogalmazni.

Ami megmaradt belőle: úgy tűnik, mintha megérné kereszténynek lenni. Az a legnagyobb gondunk, hogy a rengeteg jó közösség, program, cél és barátok közül minél többet belesuvasszunk az életünkbe és úgy érezzük, szétszakadunk, annyi mindent szeretnénk és lehetne (cserkészet, szentimre, fokolár, regnum, szentjánosbogár, ilyenolyan templomi közösségek, hittanok, stb.). És olyan elképzelhetetlennek tűnik, hogy valakinek pont ez az életforma és -érzés az ismeretlen és csak vágyakozik ilyen belevaló dolgokra... Kezdek kilépni abból a világból, ahol ez a pörgés volt az alap és mégis minden alkalommal megdöbbenek és csak hápogni tudok.

(Életemet) és véremet...!

Na még a ma esti utazás előtt gyorsan elszaladtam...
Már régóta tervezem, próbáltam Gabrielt rávenni, de eléggé csúszott el az ügy, mígnem múltkor egész véletlenül összefutottam egy német ismerőssel, aki mesélte, hogy épp aznap volt vért adni. Elmondta, hogy mit, hol, hogyan és ez kellő löket volt, hogy összekapjam magam és meglátogassam a helyet.
+: Baromi kedvesek voltak a nővérkék, ezen otthon is meg szoktam lepődni, tök uncsi munka, akkor mi ad nekik ehhez lelkesedést? És úgy viselkednek velem, mintha legalább is köztársasági elnök lennék és most adományoznám nekik ünnepélyesen oda az egyik vesémet. Körülugrálnak, közben pedig tök semmiségről van szó. Király! ..Ja, meg kiderült, hogy az egyik nővérke épp szintén víz alatti rögbis... : )
-: Nem engedték Gyulunak, hogy adjon vért, mert nem tud eléggé jól németül és a szabály az szabály. Szegény eléggé kibukott, nem csodálom, mert korán keltünk, hogy na majd milyen rendesek leszünk és erre elhajtják. Bár valahol azért azt is éreztem, hogy még ha nekünk fafejségnek is tűnik, valahol el kell kezdeni az (esetleg értelmetlennek tűnő) szabályok betartását. És mint tudjuk, a precizitás és pontosság erre a népre igencsak jellemző - az összes előnyével ("óh, persze No. más, az a Nyugat, meg nekik van pénzük, úgy könnyű" - francokat!) és hátrányával (értelmetlen kekeckedés).

Mostantól rendszeres véradó leszek, otthon is folytatom, az tuti!  Ki száll be a teambe?!

Jó-e, ha a tesók

jóban-rosszban kitartanak egymás mellett és a végletekig összetartanak? Néha nem - gondoltam és ismét oldalba rúgtam Ge' dran urat, hogy abbahagyja a kattogást.

Karácsony - á la víz alatti rögbi

A legfontosabb a sebesség! - le se lehet fotózni

Na, ezt már jó ideje tervezzük, ha épp nem stí..ehh, mindegy. A lényeg itt is az volt, mint a trambulin edzésen, hogy ne a megszokott legyen és jó hangulat uralkodjon. Mindenki gondolkozhatott előre játékokon, így aztán volt gumikarika harc, váltó tolás, szivacsdobálás, stb. Aztán hogy a bemelegítés ne csak fizikailag legyen, rendeztünk sörváltót is. Igen, még mindig utálom a sört, hiába vagyok lassan 3 hónapja a Pilsner hazájában és ősszel Pistivel minden koktélozási tudásunkat bevetve is alig tudtunk lenyomni egyet Szegeden... Fejes, odaúszol mint az őrült, kimászol, letolod (a sört:), visszafejes, egy levegővel átúszol (persze csak keresztbe) és a fal megérintésekor indul a következő. Mindent szépen megcsináltam, a sört egy húzásra benyomtam, a fejes közben óriási nyelés, már lent is volt, huh, ezt túléltem, pfűű, ezt hogy lehet szeretni.. A többiek meg agyondicsértek, hogy hogy bírtam ilyen tempóban megcsinálni - nagyon kell utálni, úgy! : )
Legvégén következett a felszerelésbe beöltözős játék, minden egyes odaúszásnál csak egy kelléket vehettél fel és úgy vissza, sok rúgkapálozó test fél békalábbal : )

A meccsen pedig remekeltem, ismét született magyar gól! Sőt, még 2 igen meleg helyzetem volt, de az egyiket az edzőnk hiúsította meg az utolsó pillanatban, a másikat meg Ingo, aki utána egész este azzal húzta az agyam, hogy ő előre kiszámolta, hogy a legeslegutolsó pillanatban üsse ki a kezemből és hogy szinte hallotta a víz alatt, ahogy dühöngök utána - hát volt mit, ebben igaza van, de a többit kétlem : ) Lényeg, hogy a nagy sikeres ziccer-gólomat megünneplendő magyar zászlóval a hátamon mentem egész este (igen, "épp" volt nálam, nincs ezen semmi különleges:)

Karácsony - á la villamosmérnök

Tegnap az volt a tervem, hogy beleírom a bejegyzés végébe: már csak egy újdonság lesz a napokban, a karácsonyi különleges víz alatti rögbi edzésünk. Közbeszólt a Zélet...

Az "Elektrische Maschinen und Stromrichter" című tárgyunk oktatója nagyon jófej professzor. Pont olyanok az előadások, ahogy régen elképzeltem - egy hóbortos idős, elegáns öregúr mesél elöl egy baromi nagy előadóban, a többség figyel, de azért jut idő a hétvége közös megtervezésére is. Minden óra végén kísérletek, szemléltető ábrák, egész órán óriási táblákat ír tele, lámpát gyújt és olt, írásvetővel és projektorral machinál. Közben van egy fantasztikus picit szórakozott professzor stílusa, ő kér elnézést amikor valaki a hátsó sorban rendkívül választékosan és jólnevelten beüvölti, hogy "Li-icht!" és "Gröőőőőßer!". Ha nagyon nagy a zsivaly, akkor tart egy rövid monológot arról, hogy ez teljesen érthető, hisz nincs ablak a teremen, így nem lehet diszkréten kibambulni, muszáj beszélgetni a mellettünk ülővel, ha kivetít, akkor sötét van a csöndes amőbához, mellesleg csodál minket, hogy bírjuk csütörtök este az előadást (mit tagadjuk, én is csodálom magunkat, bár ez minden előadásról elmondható). Mindezt annyira jó stílusban adja elő, hogy nem lehet kibírni nevetés nélkül. Csak ne használna annyi színt a vektorábrákhoz...

Ma karácsonyi előadás volt: tartott egy fél órás tanítós blokkot, majd áttértünk a Karácsonyozásra. Összeállított egy remek programot: az elején felolvasta, hogy mit is ünneplünk valójában - Lukács evangélium tolmácsolásában! Mutatott régi és mai képeket (diavetítő és projektor ismét ollé), olvasott verset és pár diákkal együtt zenéltek. Ő volt a gitáros, nem egy hang ment mellé és akkor finoman fogalmaztam, de nagyon értékeltük, hogy a nagytudású professzor doktor egyetemi Megközelíthetetlen leül és vállalja az égést, hogy nehány hangnál mellényúl. Utána még egy Mikulás-dallal megénekeltette az egész bagázst (kivéve a magyar szekciót, akiknél a Kiskaráconnyal kicsit tutibb lett volna:).
Ezen közben betotyogott Mikulás-gyakvezérünk, majd kis Knight Rider zene alatt megjött a krampusza - stílusosan a villogó KITT-tel (ugyanis a mi egyetemünk neve idéntől KIT).  Utána különböző kretén feladatok voltak, találomra kipécézett diákokat teszteltek, hogy mennyire vágják az anyagot (hú, de beégtem volna!), meg tudják-e különböztetni a KIT-t az MIT-től, stb. A legvégén pedig a 200 fős előadóban szétosztottak egy halom mézeskalácsot és az azt követő kis zenélés után vége volt az óra "hivatalos" részének és kint folytatták a vendéglátást forraltborral. Döbbenetes és egyben eszement sztájlos. Különösen az tetszett, hogy volt benne komoly rész is és vicces/kötetlen is, engem nagyon meglepett, hogy a tanár 200 német (vallástalan?), izgő-mozgó fiatal előtt frankón előadást tart a Karácsonyról és a Bibliából olvas. Azért kiváncsi vagyok, hogy "Óazarató!" mikor vállal be ilyet digit 1-ből....

Gabriel

arkangyal itt járt és nagyon jót dumáltunk. Közben hopsz, elfogyott egy jó nagy adag Glühwein. Najó, csak félig, kevesek voltunk mi ehhez, Christopher teljesítményével is számoltam, amikor az XL-es 1l-es vörösbort megvettem, de közben fent nevezett lebetegedett.
Megállapítást nyert, hogy Gabriel még mindig nagyon rendes gyerök.

És végre, majd' két hét után megjött Matthias, a szomszédom, aki Rita látogatása óta otthon vakarja a hasát és már nagyon hiányzott a dübörgő basszus a szomszéd szobából meg a hey, lass dir schmecken kedvenc konyhai szófordulata. Két hete uncsi itt a folyosói élet, így aztán amint meghallottam a hangját, rohantam ki a folyosóra, odakiáltottam neki, hogy igencsak hiányolta az egész folyosó, vigyorogva rávágta, hogy ő is minket, de nem tűnt túl őszintének : )

Holnap végre igazán elmehetnék forraltborozni... : )

Papám! - Karácsonyi trambulin

Az emlegetett Malte

Kaptam karácsonyra egy tramb... ehh, csak vicc volt, az nem is volna olyan vicces, mint ebben a társaságban. Ma különleges alkalmat tartottunk, az öt trambulinon más és más volt a "feladat", lehetőség. Bevallom, én csak kettőt (najó, hármat) próbáltam ki, mindjárt leírom, miért.

Szóval rögtön az elején lecsaptam arra, amelyikre senki sem pályázott, mondván, hogy először is ugrálok egy jót, aztán ha megjön az, aki tudja, hogy mit kell itt csinálni és esetleg béna a feladat, akkor megkérem, hogy a múlt héten tökéletesre kifejlesztett pofáraesős figurám (komolyan!) hadd gyakoroljam. (Az baromi nagy élmény, teljesen merev testtel, vízszintesen kell érkezned, aztán ott a levegőben izgulok, hogy mim fog fájni, ha mégis túlfordulok: fej, láb, egyéb: ) Na de a feladat király volt, mert időre ugrottunk: 10 ugrás és akinek a legtöbb ideig tart, az a májer. Vagyis ugorjá' miné' magasabbra, hö! Nem kellett sokszor mondaniuk, szeretek elszállni, egyelőre még nem is félek nagyon az eszköztől és ráadásul magas is vagyok. Elég jó időt "futottam", de éreztem, hogy többre vagyok képes, így aztán a következő menetben sikerült 15,4 másodpercről 15,6-ra javítanom, óje: ), kicsit nagyobb léptékű fejlődésre számítottam. Aztán sokan lettünk, várni kellett, én meg szórakozottan átmentem a mellettünk levő trambulinhoz.

Itt meg ugyebár a háttérben levő csillogó Glühweinokat kell nézni

És most következzen az Papám! élmény leírása:

A trambulin közvetlenül rá volt tolva a falra, mellette a falnak nekinyomtunk egy bazi nagy szivacsot, hogy puhára "érkezzél". A feladat ugyanis az volt, hogy ugrálsz, nekiugrasz a falnak, felkenődsz, meg ilyesmik. A kis apró tornászoknak virul a fejük, amikor szaltót kell ugraniuk, mert kábé semmit sem kell tenniük érte, ezzel szemben mire mi, nagyok behúzzuk a lábunkat, addigra háromszor összetörtük magunkat. Na de itt végre a magasság volt a nyerő... Bazi magasra tudok repülni, ráadásul utána elkezdtük azt, hogy fentről ellököd magad és a hátadra érkezel, onnan dob vissza kb. 2-3 méter magasra. Pfű, az az élmény, hogy repülsz, felkúszol a lábaddal a falon, pattansz a hátadon, megint repülsz, még mindig, még mindig és még épp hogy van ott is szivacs a falon, ahol végül a lábaddal megérinted egy pillanatra - szóval ez nagyon kedvemre való volt. A többiek alapból nem nagyon mertek föntről indulni és hátra érkezni, inkább a hagyományos gyakorlatot választották, amikor a hátadon fekve nevetséges hátára-fordult-bogár kapálózással szép lassan egyre magasabbra "tornászod" magad, de így kb. fél méter magasra jutottak nagy kínkeservvel. Én még másfél méterről indultam, ráéreztem a mozdulatra, nagy vagyok és nem féltem, öröm volt végre egyszer ráverni a sok 20 éve trambulinozó májsztróra. Egyedül Maltenak ment még nagyon jól, ő király arc, általában az edzéseken is az ő trambulinjára megyek, hogy ő bábáskodjon és edzősködjön felettem. Sajnos ő kicsit jobban tudta a vízszintes dugóhúzókat (konkrétan én most próbáltam először, szanaszét facsarodtam, de bajom nem lett és kihívásnak mindenképp jó volt, hogy ilyen magasan kimerek-e próbálni egy szinte garantáltan lábamanyakambanlandol figurát).

Na, ennyi, nem tudom visszaadni jól, hogy milyen volt, még csak azt sem mondom, hogy majd egyszer megmutatom, mivel megtanultam, hogy a kör alapú kerti trambulinok tök mások mint ez, más a rugózása és más mozdulatok kellenek a trükkhöz és kellett az is, hogy a terem tele legyen emberrel, akik mind motiváló erő, hogy megpróbáljam elérni a digitális eredményjelzőt....

Volt még Mikulás meg mennyből az angyal, akitől csak háton pattogva lehetett megkapni a csokit, aztán meg este közös glühweinozás - úgy kb. hajnali egyig.

Papppám...! : )

Gáspiék

Tegnap délután megszkájpolt Gáspi, hogy most hol vagyok és milyen szerencse, hogy Karlsruhéban, mert ők holnap épp erre járnak!
Így aztán suli után egyből téptem Gé' dran úr társaságában a megbeszélt helyre, ahol aztán egy jó kis 5 fős klikket alkottunk. Neeeem, nem Gáspi, Ge' dran, a döner eladó, a másik vendég, meg én, hanem Gáspi, Edit, Gyulu, Emőkinga és Kingaemő, akarom mondani én.
Elég villámlátogatás volt, mert utaztak is rögtön tovább Strasbourgba, de azért király volt velük találkozni.

Egy hét múlva...

...ilyenkor már otthon fogok ülni a félnyolcason! - gondoltam, majd igyekeztem ismét a prédikációra koncentrálni.

Mikor érzem magam otthonosan a németek között?

A múltkori siemens tréning után beszélgettem az egyik résztvevő német lánnyal, aki Angliában tanult egy évet. Akkor jöttem rá, hogy a legjobb jele, hogy sikerült megszoknom az új kultúrát és a nyelvvel is jól tudok élni, az az, ha egy társaságot meg tudok nevettetni. Sok ellenpélda volt: amire azt hittem, hogy életem poénja volt, arra ők fapofával reagáltak, mert ez náluk nem vicces, túl későn jut eszembe a frappáns válasz, nem tudok elég határozottan közbeszúrni egy poént, hogy felfigyeljenek - és leginkább túl vontatott lesz, ha szenvedek, mert egy kritikus szó nem jut eszembe.

A beszélgetés után esett le, hogy a víz alatti rögbis csapatunkban is azóta az alkalom óta érzem magam (és vagyok:) teljes jogú polgár, amióta azután a bizonyos gólos edzés után nagyon nagy volt a pofám, teljesen fel voltam dobódva és nyomtam folyamatosan a rizsát, a többiek meg szakadtak a röhögéstől, bennem ez meg csak újabbakat generált. Tényleg itt indul.

Újabb lépcsőfok: kapásból handabandázás. Ismertek annyira, hogy ha jó kedvem van, akkor otthon sok mindenkinek sok mindent beadagolok, kivéve az olyan nagy formátumú embereknél, mint Valter mester, mert ő látja, hogy mikor kamálok, ugye tisztelt érintett és Matyi? : ) Viszont mivel ezt is a jó ismerőseinek tartogatja az ember, a félig ismeretlen német haveroknál eszembe sem jutott eddig ilyen. Pénteken trambulinon dumálgattam Verával, aztán elmentem mosdóba és úgy látszik sikerült észrevétlenül visszajönnöm, mert Vera egyszercsak meglepődve rámnézett, hogy hát te meg mikor kerültél ide? Bumm, ninóninó, figyelem, figyelem, ziccer, magas labda, ezt most nem lehet visszatartani, tűűűűűűűűűűűűűűű.... Ártatlan fej és máris bukott ki belőlem, hogy de hiszen én végig itt álltam melletted! Legalábbis ezt próbáltam volna mondani, de elakadtam nyelvi nehézségek miatt a mondat felénél és mivel sokáig nem bírom komoly fejjel, úgyhogy elröhögtem. Pedig azt mondta, hogy épp bevette, hogy ennyire megkukult.. : )

Tegnap este viszont Strasbourg kapcsán rájöttem, hogy még mi az, amit eddig itt nem tudtam: oltani. Ahhoz azért tényleg sok minden kell egyszerre, egyrészt olyan környezet, hogy megtehesd, másrészt bazi gyors reakció, harmadrészt csak akkor szabad eldurrantani, ha nagyon vicces és nagyon nem tud elsülni visszafele.

A nemzetközi csapatunkból városnéző csapatunkban egy vadidegen török-német csajt egy automatikus reakcióval nagyon kifiguráztam, nekem csak akkor esett le, hogy mit is tettem, amikor mindenki felnevetett körülöttünk, ő meg döbbenten hápogott. Nekem olyan természetesen csúszott ki, mintha épp Tomcsányi 'sasszonyt piszkáltam volna meg. Azóta ezen gondolkozom, hogy vajon eddig miért nem volt a németeknél erre esélyem sem? Szerintem azért, mert van egy fajta távolságtartás, szívélyes-nem-bántjuk-egymást hozzáállás, nála viszont valahol mégiscsak érezhettem, hogy ez olyan mi vérünkből való, hazai pálya, ez élvezi az ilyet... Az egyórás hazautat igen jól elszórakoztuk ilyen "ismerkedés" után : ) Király volna egy-két ilyen arcot ismerni Karlsruhéból! Baromi hiányzanak olyan lányok, akikkel ennyire otthonosan el tudnék lenni...

Valójában csak be akartam szúrni pár képet a strasbourgi utunkról a kultúrpártiaknak, akiknek az Oxford szentély nem volt elég... :)

Fűtsön a lelkesedés?!

Maximálisan támogatom a megújuló energiaforrásokat, de úgy érzem, ez még túl új technológia, nem rajtam kéne tesztelni, tisztelt Házmester úr! Kérem tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a hőmérséklet növekedjen a szobámban! Szívesen termelek energiát szélmalom fújásával, a biomassza a szobámban talán nem olyan jó ötlet, a fürdőszobában sem vált be, ellenben egy Marci-féle miniatomerőmű simán elfér a bal hátsó sarokban.

Mellesleg nálunk is esik a hó! És ennek megfelelően bazi hideg van.

Locsolóvers

Strasbourgban jártam,
Szép lányokat láttam,
El akartak menekülni,..
áhh, biztos dögre unják magukat a trambulinosok Freiburgban, neeem, nem akarok rágondolni, nah, folytassuk ezt a nyamvadt verset...
És nem az ülemben hűlni
(hát így jártunk, csak ez jött ki rímnek:)

Kúra - mirnixdirnix

Egy pohár banánturmix jó dolog.

Majd' egy liter banánturmix sok fahéjjal még jobb.

Mindezt az extra hosszú, 3 órás übersikeres trambulinedzés után otthon a földön egy szivacson csövelve, filmet nézve kortyolgatni pedig egyenesen frenetikus.
Ehh, király lesz Strasbourg is, Freiburgba biztos csak a lököttek mennek!

Projekt manager tréning

Nem volt ez ám olyan rossz, pont olyan volt mint amire számítottam. Vagyis senki nem kért fel vezérigazgatónak hatalmas gázsival és csinos hostesslányok sem kértek tőlem autogramot.

Kedden összegeztem a tapasztalatokat, először papíron, aztán számítógépen is. Vázlatosan leírtam, ami elhangzott szakmailag, amit privátban beszélgettünk vacsoránál és amire a projekt munkák alatt magamban agyaltam és következtetésként levontam. Privát, de jól fog jönni még nekem, ha másra nem, hát jót fogok nevetni rajta pár év múlva : )

Mivel tanultunk a jó feedbackről is, rögtön írtam röviden egy köszönőlevelet mindkét tanácsadónak, kiemelve benne egy valamit, amit tőlük "elraktároztam". Mindkettő válaszolt kapásból, hát igen, ezek a tanácsadók már csak ilyenek: egész nap emaileket olvasgatnak, megmondják a frankót és ezért még pénzt is kapnak. Nem is keveset.  
Nincs áthallás.

Terrible, horrible, no good, very bad day

Na ezt hallgassátok meg:
- ugye egy hete a mai edzést várom, erre ma délután jön egy email, hogy elmarad
- megtudtam a strasbourgi útról, hogy délután fél1-kor találkozunk a karslruhei Hauptbahnhofon és még csak akkor indulunk el, azaz kábé egy fél nap miatt fogom vesznihagyni a 3napos party-trambulinbajnokságot. Eljutottam odáig, hogy valahogy módosítani kéne a hétvége programját, de mivel holnap délután indulnak a többiek, ezért már nagyon-nagyon elkéstem a nevezéssel és társaival, túl késő most már pattogni (még nekem is)
- nyomaszt ez a hülye szakirányválasztás, egész este arról olvastam
- elhatároztam, hogy legalább az oxfordozáshoz gyűjtök egy teamet, de ekkor rá kellett döbbennem, hogy az égvilágon senkinek sem tudom az elérhetőségét (mobil), így tehetetlenül dühöngtem tovább (és vártam, hátha jön az email S.O.S. kiáltásomra válasz)
- este még el kellett mennem bevásárolni, mert kifogytam kajából
- a pennynél egy "Wegen Brandschadungen bis auf weiteres geschlossen" ("Tűzkárok miatt bizonytalan időre zárva"?) tábla várt. Sebaj, otthon a mélyhűtőben van pont ilyen vész esetére fagyasztott zsömlém, nem fogok éhen halni!
- De, éhen fogok, mert zsömle volt - nincs. Remélem én ettem meg valamikor, különben valakit nagyon se...rugok. (szerencsére ekkor előkerült Mami szpesöl-köménymag hamuba sült túlélőcsomagja és így csak másnap reggel haltam éhen)
- este kiderült, hogy a délutáni mikulásos vicceskedésem miatt véletlenül a mikulas@eztbebuktadlallerkam.hu nemlétező email címről küldtem az S.O.S. kiáltásomat, így teljesen elbaltáztam az oxfordos búfelejtés lehetőségét
- és még...áhhh, mindegy. Pedig most nagyon jól jönne
+ egyedül az dobott fel, hogy Tomitól kaptam egy vicces emailt
+ és így, hogy némi időm felszabadult, eltereferéltem Bazsival egy órát skype-on, kibeszéltük a bajainkat, majd megírtam a hónapok óta halogatott levelemet a pregeneknek - rögtön két nyelven is : )

Ezt az idiotizmust,...

...aki ezt kitalálta! (hogy hazánk egyik nagyját idézzem:)
Holnapig (vagy máig?!) el kell döntenem, hogy milyen szakirányra megyek. Ugyanúgy érzem magam, mint 12-ben a február 15-i héten - amikor eszembe jutott, hogy tulajdonképp ITK-ra is szívesen mennék, pszichológia sem lenne rossz, akár magyartanárnak is elmehetnék (ha lenne hozzá bármilyen minimális képességem:)

Irányítástechnika? Automatizálási tanszék?
Ezeken belül csupa nagy önlab megnevezés, úgy érzem, hogy két év kömény tanulás és egész jó átlagok után semmihez sem értek, az eddigiek alapján nem tudok sem szakirányt, sem labort választani. A feladatkiírást nem tudom értelmezni. Nem tudom, hogy a BSc hibája vagy az enyém, de ez a stájz.

Úgy tűnik, hogy a végén azért fogok pont az egyikre voksolni, mert azon a tanszéken van egy tavalyi tanárunk, aki nekem szakmailag tök szimpatikus volt és ő nyilván azt ajánlotta. Nagyon remélem, hogy igazuk lesz a nagyokos villanyosmérnök rokonyoknak, hogy tök mindegy mit csinálok, még simán lehet belőlem bármi (pl. aktív munkanélküli:).

Zwiebel

Pár hete a pénteki elmaradt trambulin edzés rossz kommunikációja miatti helyzeti előnyömet kihasználva visszakuncsorogtam magam keddre, így most "néha-néha jöhetek, csak azért ne rögtön minden héten". Több se kellett nekem, múlt héten rögtön megjelentem, miért ne legyen az első adandó alkalom a "néha-néha"?!
Viszont ezen a héten nem volt pofám megint menni, pláne hogy pénteken úgyis megyek. Így csak az utána levő zwiebelezésre mentem el (ez egy Kneipe:). Mókás, mert mikor itthonról elindultam, már akkor ki voltak kapcsolva és sárgán villogtak a lámpák az utakon. Nemhiába, ki az a hülye, aki negyed 11-kor indul el egy sörért a belváros túloldalára : )
Végig a most hétvégi trambulinbajnokság tervezgetése volt a téma, én voltam a társaságban az egyedüli, aki nem megy, mert pár héttel a bejelentés előtt lefoglaltunk egy strasbourgi utat pont szombatra. Minden héten elhangzik a kérdés, hogy "tényleg, te miért is nem jössz? Ja persze, mész...hova is? De minek, nincs is ott mit nézni!". Nekem mondod? Nyilván én is jobban örülnék, ha 150 csinos emberrel partyznék a mindenki által odaelkelljutnodmertnagyonszép városnak titulált Freiburgban. Elültették a bogarat a fülemben, amikor elkezdtek kombinálni, hogy nem lehetne-e, hogy utánukmegyek vagy előbb lelécelek, de nem, mert Strasbourg csak szombat és a verseny lényegi része is szombaton van.
Bízom benne, hogy van valami értelme, hogy így alakult...

Életjel - Matyi-féle szpesöl kiadás

Leszögezném: nem ütöttem meg nagyon magamat a pofáraesésben, no para : )

De nagyon el vagyok maradva mindennel, arról már lemondtam, hogy a 2kg répa igaz történetét elregéljem - Ádámtól és Évától kezdve. Ezt azért sem tudom megtenni, mert fentebb nevezettek épp a boncasztalon fekszenek... : )
A múlt hetem elszaladt, valahol érthető módon, mert a hétvégi éjszakázásokat és afterpartyzást éjszakai Zwiebelezésekkel és Oxfordozással próbáltam kipihenni.
Majd pénteken befutott Rita, azóta integrál minusz végtelentől plusz végtelenig elmaradások abszolútérték-négyzete szor dt egyenlő 1.
Értitek...

Aranyéletem...

... volt 4 napig, mert Rita főzött : ) Ez minden agglegény álma. Egész pontosan az, hogy valaki mindig leteszi a fincsi kaját az ajtója elé, de ezt még nem oldottam meg : )
Meg azért is jó volt, mert egy másodpercet sem tanultam, mondván, most itt van Rita. Ja de, egyszer negyed óráig, csak hogy a frissen hozott jegyzeteket is használjam valamire : )

Háttérben az igencsak szanaszét száradt Krizanténom. Vízszintesen álló levelek?? Ugyan! Lassan kardvirág alakja lesz : )

Mikulás

Idén a Mikulás hozott egy halom sport szeletet meg Mami-féle házi sütit.
Meg rámbízta Bazsi káposztáját*, ami nagy hiba volt. Csak meg ne tudja a farkas koma, mert akkor sose jutok át a tutajjal a túloldalra.

Tisztelet-mek-mek,
Mr Mc Kecske

* marcigány (Mersike után szabadon) és diákcsömöge
** És írt(am) Bazsinak egy finn emailt is, itt olvashatjátok, szerintem vicces lett. Lehet próbálkozni a translate.google.com segítségével megfojtani***...
*** ááá, kit, te szadista őrült?!

Impro színház

Egy-két hete agyalok azon, hogy majd mit is fogunk Ritával együtt csinálni. Aztán az egyik oxfordozás közben kaptunk pár szórólapot, amit a többiek szórakozottan kivágtak, de az egyik pont nálam landolt és gyorsan átfutva rájöttem, hogy ez egy tök király cucc lehet. Improvizációs színház, egyetemi szervezés, pont azon a hétvégén, amikor Rita jön!
Szereztem rá előre jegyeket (ráadásul elintéztem, hogy az enyémet a kedves Karlsruhe állta) és kiváncsian vártuk az estét. Bombasztikus volt az eredmény!!! Baromi nívós műsoruk van, nyelvileg nem volt gond, nagy fazonok, tökre össze voltak szokva és iszonyat jó stílusuk van. Bár néha az volt az érzésem, hogy bizonyos poénokat csak én értek - ezt az éles következtetést abból vontam le, hogy néha a nagy csöndben csak én röhögtem fel, mert láttam, hogy itt valami mókás lesz : ) A végén hatalmas taps, mondták, hogy kaphatunk pöcsétet is és akkor a másnapi előadásra kapunk 2€ kedvezményt (ez a mi esetünkben kábé 50 %-ot jelentett:). Nem hittem volna az előadás előtt, de másnap ismét itt ültünk.
A legmegdöbbentőbb viszont előadás után következett: a meghajlások után mondták, hogy egy állófogadással készültek: baguette, saláták, csokik, sütik, sörök, mindenféle és ezt persze kicsit el is mutogatták, hogy mit is kéne elképzelnünk. Jót nevettünk Ritával - majd legnagyobb döbbenetünkre elkezdték behordani...Először csak pár rekesz sört, aztán előkerült egy halom kaja, döbbenetes volt. Így aztán éjfélig ottmaradtunk, dumáltam a legtöbbjükkel, nagyon gizdultak minden lelkes szóra (én meg eléggé az voltam, úgyhogy jó kis duót alkottunk). Egyikük megadott egy jó linket, ahol csomó vicces imprós játék van, valamelyik bulimon majd ellövöm őket! Meg hétfőnként van nyitott színház, magyarán én is befigyelhetek és tesztelhetem német színjátszási képességeimet : )

Mind a nyolcan nagyon jól alakítottak. Épp ma délután beszéltük Gyulusékkal, hogy milyen fura, hogy otthon a Beugrót ennyire csak Rudi viszi el a hátán, hát nincs még otthon egy-két olyan volumenű színész, aki versenyre kelhetne vele? Ezek meg itt egy egyetemi színjátszó körben külön-külön jobbat alakítottak, mint a Beugró maradék 3 tagja összességében...
Az egyik hapek (világosképkben) ráadásul kb. 1,50 magas volt (ugye, milyen kicsi, Coloska?), pattogott mint egy félőrült, ez volt az itteni "Rudi", a legnagyobb poénok tőle indultak, ráadásul 5(-10) mp-cel "akcióba" lendülése előtt látszott rajta, hogy valami eszébe jutott, na mi már akkor hangosan röhögtünk Ritával, ahogy ő ott izgett-mozgott, amilyen fejeket vágott... : )

Emőkingáékkal

Egyik rendes tankörtársam kölcsönadta a cangáját a hétvégére, így el tudtunk menni négyesben tekerni egyet. Megnéztük Durlachot és Grötzingent, ezek kis városrészek Karlsruhéban, de valójában sokkal régebb óta léteznek, minthogy az "igazi" Karlsruhe megszületett volna (hisz mint már egyszer írtam, ez egy elég új alapítású város). Szuper túra volt, baromi hideg, de legalább száraz időben tekerésztünk, beszéltük ki magunkat és fedeztünk fel hangulatos utcákat, házakat

Aztán estére megdumáltuk, hogy a színházozásunk előtt még átjönnek Gyulusék és forraltborozunk egy picit. Rita ennek örömére összedobott egy süti süteményt (figyelem, az első egy melléknév!), Gyulusék pedig perfekt bort varázsoltak 5 perc alatt. Nekem meg csak mindent be kellett nyomnom, hát ez valahogy csak-csak sikerült : ) Amikor már épp indulnunk kellett volna, Kinga nagy lazán bedobta, hogy "na, és hogy sikerült a tegnapi Siemensezés?!" Szívesen meséltem volna róla, de fél perc alatt ennél még az európai uniós stratégiai célokat is egyszerűbb allokálni az alkotó folyamat keretében (forrás: bullshit generátor:) Úgyhogy sajnos a péntek kiértékelése ezúttal elmaradt.

Projektmenedzser

Elmentem pofáraesni.
Sikerült.

Fogadások

Kialakult a víz alatti rögbi csapatunkban, hogy minden héten előre fogadásokat kötünk a neten keresztül. Eleinte csak azt kellett megsaccolni, hogy hányan jönnek edzésre, aztán szép lassan jöttek hozzá újabb kérdések. Így már fogadunk arra is, hogy a kékek vagy a fehérek nyernek az edzésen, vagy hogy az Oxfordban hány perc után rakják le az első megrendelt 'amburgert. Ez az egyik legmókásabb "számunk", rendelés előtt még lehet tippelni, aztán míg a pincérnőnek diktáljuk, hogy ki mit kér, valaki alig feltűnően kirakja a mobilját az asztalra. Aztán amint befejeztük, mindenki izgatottan az órát figyeli. Innentől aztán sosincs unalmas csöndben egymásranézés, mert fél percenként valaki bejelenti, hogy "ejj, én már nem fogok nyerni, épp most csúsztam le róla", meg "gyerünk már, még van 15 másodperce, hogy hirtelen idesprinteljen a kész kajákkal" és "ne is reménykedjetek, tuti én nyerek, elintéztem egy széles mosollyal" (és tényleg, 19 perccel én nyertem az első alkalommal:).

Most csütörtök óta azonban az is sajátos fogadásunk tárgya, hogy hány gólt tudok benyomni az edzés alatt. Ha hármat, akkor nekem nagyon-nagyon jó lesz, de többet nem árulok el ilyen széles közönség előtt, mert igen szégyenlős ifiúr vagyok, mint azt a blogom is jelzi : )

Víz alatti rögbi

Nem fogom tudni megalapítani az első magyar víz alatti rögbi csapatot!
Mert úgy tűnik, hogy más honfitársaimra ez már egy-két éve hatott.
Sebaj, edzek tovább keményen és indul a leendő játékosok toborzása,
S mi leszünk az első magyar UWR bajnokság hangosan ünnepelt sztárja!

Ha

Ha majd egyszer nagy leszek és sok időm lesz...
Áh, mindegy.

Teflon

Tegnapi főzési kudarcom és Matthias ártatlan "miért nem veszel egy rendes serpenyőt ehelyett a használhatatlan acél helyett?" kérdése után begurultam és úgy döntöttem, hogy nagyon-nagyon sürgősen beszerzek egy teflont.
Haha, nagy szavak, de már október eleje óta ez a tervem, minden héten bekukkantok az Aldiba, de sosincs. Most meg volt!

Azóta egy gyönyörűszép, sőt kifejezetten szexi teflonserpenyő és a hozzátartozó ragyogó tisztaságú üvegfedő nagyon boldog tulajdonosa vagyok. Este spontán dumaparty volt a konyhában, a többiek jót szórakoztak azon, hogy én közben 3/4 órán át elégedetten forgattam a kezemben.

Szalagavató - máshogyan

Pár óra alatt (sőt, igaziból már az első negyed óra elég volt rá) megéreztem, hogy ejj, de jó dolgom van, hogy sok száz ismerősöm van, hogy én eddig erre nem is gondoltam! Az afterpartyn ez az érzés fokozódott, csomó haver, akikkel egy suliba jártunk, együtt kézilabdáztam, együtt reggeliztünk, ismerős cserkészetből, sziesztáról, egyszer-majdnem-láttam-a-meki-előtt-ülni, stb. Mindenkivel pacsi-pacsi, "á, hogy vagyunk, hogy vagyunk?!" A volt tanáraimnál ez igen karinthysra sikeredett, mert nem volt kedvem kőkeményen magázódni... (ezt is kötelező elolvasni!)

Eközben azon gondolkodtam, hogy mindenkinek kéne néha ilyet csinálni, teljesen helyrerázza az önértékelésedet, hogy lám-lám, azért vagyok valaki, ha ennyi embert ismerek, ennyien ismernek! Egyszerűen el kell menni egy ilyen helyre, ahol jó eséllyel csomó fél-ismerősöd lesz. Utána visszajöhetek Németországba, ahol csak 20-30 embert ismerek a különböző edzésekről és slussz, mert megmarad a tudat, hogy otthon ám nekem sok barátom van! Barát?! Na ez az, idáig az afterparty végére jutottam el, hogy egy francokat, attól, hogy tudom, ki volt az osztályfőnöke, vagy ő tudja, hogy kinn vagyok Németországban, attól még abszolút nem jelentünk egymásnak semmit, ez csak egy felfokozott állapot meg köszöngetünk, mert úgy illik meg mert jó érzés, de ez ismét némileg átvágás, mert valójában semmivel sem lesz nekem jobb és nem leszek több attól, hogy egy este alatt x emberrel kezet fogok (x € [100;999]).

Óriási tévedés: sok millió baktériummal több lettem, az fix!
Meg azért évente egy-kétszer jólesik és be lehet játszani ilyen programokat, tipikusan cserkészbál szindróma...

Életünk nagy lehetősége

Elszalasztottuk.

Dáviddal kettesben (na meg még kb. 200 haverral:) mentünk áftörpartizni szalagavató után. A bejáratnál várva ránknézett egy "tizedikes" (azóta már leérettségizett, de nekem az az évfolyam akkor is így fog futni):
- Tudom!!! Ti tesók vagytok, nem?!
És mi kihagytuk a nagy ziccert, nem mondtuk, amit mondanunk kellett volna... Pedig pont 10 perccel korábban, a Szabadság-hídon sétálva gondoltam rá, hogy hú, ma milyen királyul ellőhetnénk ezt a 10 pontos poént. Hát ezért néztem én meg ennyiszer a Diszkópatkányokat??? Ezért idézgettük annyit? Hogy utána "élesben" csak nyökögni tudjak ilyesféléket, hogy: Mizu? Vidéki vagy? Rázzuk? Akarom mondani: őőő, igen, izé, szépek...tök jó vagy, hogy kitaláltad...

A nőktől elnézést, ti valószínűleg azt sem értitek soha, hogy miért kezdi el minden férfi ütemesen rázni a fejét a what is love-ra...De talán jobb is : )

Meglepetés-turné

'zénöcsémnek szalagavatója volt a hétvégén és már egy hónapja megbeszéltük, hogy semmi értelme hazamennem, mert úgyis előtte levő nap végig próbál, másnap meg délig alszik (és tényleg:), sok pénz, tök hulla leszek az éjszakai vonatozásoktól...
Dávid persze ezt mind be is látta, próbálta is elfogadni, de nem véletlenül veszi fel a versenyt a modern B-17-esekkel: bombázásban verhetetlen. Nap mint nap jöttek az emailek és minden alkalommal kiéreztem belőle, hogy nagyon hiányolja a bátyjait és a szalagavató is értelmét veszti lelkes bratyók nélkül...
Úgyhogy egy szép napon elszégyelltem magam, végigpörgettem még egyszer az összes kifogásom, rájöttem, hogy egy részét túl lehet élni (eddig se tanultam, eddig is hulla álmos voltam) és hogy legmélyebben azért nem szeretnék hazamenni, mert "kömény vagyok" és ha egyszer kijöttem, akkor ne rohangásszak haza másfél hónap után. Nagy levegő, nem leszek a hülye teóráim rabja - és vettem egy vonatjegyet.
Innentől másfél héten át az éltetett, hogy hamarosan otthon fogok állni az ajtóban és a többiek döbbenten merednek rám, hogy hogy a fenébe kerültem ide. Ugyanis szinte senkinek sem árultam el és ezt olyan komolyan kell érteni, hogy még az ittenieknek sem, mert mindig minden titkos dolog kitudódik.

...És aztán ott álltam reggel 11-kor a házunk előtt, nyomom a csengőt mint állat, ebből már valamit sejteniük kéne...Daddy beleszól, én némán benyomom a what is love-ot a telómról, ki más indítana ezzel..."Na gyere!bzzzzzz" Hö? Há' jó, oké, tudom én, hogy nem nagy cucc hazaugrani Karlsruhéból, de azért valami kedvesebb fogadtatásra vártam...Ajtó kinyit, Daddy épp telefonál, aktívan bambul - majd döbbenten mered rám. Rövid (~3perc) tátogás után rájött a legértelmesebb kérdésre: "Hát te meg hogy jöttél ide?" Hát hogy, há' varázsszőnyeggel, nyilván...:) (Azt hitte, Dávid vicceskedett csak, csodálkozott is, hogy miért ezt a zenét nyomatja)
... Ritát én ébresztettem. Zene ajtónyíláson be, majd én is követtem a hanghullámokat. Húúúú, azt a fejet... : ) Rámnézett, utána Daddyre, utána megint rám, megint a faterre...Szeretem, hogy egy hochintellektuell család vagyunk, mindenki csak akkor szól, amikor a legfrappánsabb kérdést megtalálta: "Te itt vagy?!" Najó, elnézzük neki, szegény azt hitte, hogy álmodik - nem csodálom, ezért nem árultam el előre.
... Dávid hazaérkezésére már hármasban készültünk. Belép, what is love indít, rámnéz, nem kérdez semmi okosat, csak a nyakamba ugrott! Nem hiába az ő szalagavatójára jöttem!!!! Tudta ő, hogy lehet rám számítani... És amúgyis a zénöcsém!
... Mama betoppanására aztán mindannyian gyúrtunk (60-70 felüléssel). Daddy a hifin max hangerővel elindította a muzsikát, én odalopóztam Mama mögé és indult a szokásos fejrázás - szótlanul. Mama viszont semmit sem értett, hiába nézett rá férjeura sokatsejtetően és próbálta szuggerálni, hogy forduljon már meg...Nagyon vicces volt, körülbelül 2 percig tartott a "csendélet" ötezer decibellel, mire aztán végre megvonta a vállát, megfordult, hogy levegye a cipőjét...és ő is kitörő örömmel fogadott.

Ezért vártam erre a napra! Annyira feldobott! A férfi szekció elment együtt kenyérért (ilyen eddig még nem fordult elő, hisz nem "hatékony" 3 embernek lebiciklizni, ha úgyis csak az egyikünk hozza a kenyeret!), meséltem sokat, finomat ettünk, szalagavatóra készültünk. Boldi kiugrott a kocsiból és majdnem fölötte ugrott át, hogy a nyakamba ugorjon, amikor meghallotta a hangom, hát ez baromi jólesett, a szalagavatón ott volt Kinga, aki meg nekem volt meglepetés. Mamiékat is jó volt látni, kár hogy nem vállalt velem egy pörgős rockyt a tizedik és egyben utolsó onoka szalagavatóján...Mi, hogy ilyen korban már nem szokás? Pffff, ugyankérem!

Annyira jól sikerült a hétvége, annyira jó volt végre otthon, nyomás nélkül, sok-sok hiperlelkes, felturbózott ember között, hogy nagyon nem volt kedvem vasárnap visszajönni. Otthon az az alap, hogy mindenki pörög, be van táblázva az életed, csomó ember, poénkodások, egymás szavába vágás, élet van...Itt meg...De azért itt is nagyon jó dolgom van, sőőőőt, csak kicsit vidéki és belassult az életforma (mondom ezt én, "vidékiként":) ehhez az otthoni demó verzióhoz képest. Mert azért azt is be kell látni, hogy sok minden ebből csak a meglepetés és a viszontlátás erejének köszönhető, azért otthon sem minden fenékig tejfel, amint visszasüppedünk a hétköznapok mókuskerekébe (kb. 2-3 nap alatt:).
Itt is jó, otthon is jó! Így a legjobb!

Sütés-főzési tanácsok

Csoda, hogy minden reggel úgy kelek, hogy na, vajon ma (mit) fogok enni? Igaz történetek alapján...

Mama
Telefonos távirányító
Vegyél padlizsánt, szedj a kertben bazsalikomot a rododendron bokor mellől (vigyázz, nehogy a krizanténekre rátaposs!), a húst klopfold meg, fűszerezd pizsmádóval. Kevés olajon pirítsd meg, közben ügyelj rá, hogy a sóskába ne csöpögjön bele a mellette kifutó tej. Dobj egy habarást a sóskába, közben párold egy adagot a felvágott karfiolt, majd a dinsztelt paradicsomokat tedd mellé és így tedd a sütőbe. Ne felejtsd el, hogy egy jóóó sűrű besamel szósszal befedd az egészet és a vége előtt picivel még a húst is tedd be mellé, mert úgy az igazi! Egy-két gerezd fokhagyma is mehet bele. Feldobhatod az egészet, ha készítesz hozzá egy gyors tárkonyos pulykaragu-levest, desszertnek somlóit és zserbót ajánlok. Ez az egész nem több negyed óránál, ráadásul nem is kell végig ott állni mellette, úgyhogy mire hazaérek, le tudnád nyírni a füvet, betenni a mosást és leaszfaltoznád az utcánkat? (mottó: Mi az, hogy miből mennyit? Hát úgy érzéssel!)

Mami
Hivatásos nagymama
Én is mindig bajban vagyok, hogy mit dobjak gyorsan össze - mondta, majd betolta az XXL-es adag aranygaluskát a sütőbe és egyet kavarintott a bablevesen...

Vad Marci
Fizikus
1) Végy egy kiló hagymát és pucold meg 2) Találd ki, hogy sütit sütsz vagy ebédet és hogy ehhez mire van még szükség

Bágó úr
Bűvész (minden kaját eltüntet)
- Bágó, hány tojásból süssem kettőnkre a rántottát?
- Hány tojás van??
- 20.
- Akkor 20-ból.

Daddy
Mérnök
Végy 0,36 dl tejet, töltsd bele egy 2,0 dl-es bögrébe, tegyél hozzá másfél kanál kakaót. A mikróban fél percen, középső fokozaton melegítsd meg, majd vedd ki, keverd össze - hopsz, vigyázz, a szekrényajtó fölötted nyitv...Szedd össze magad, nem fáj az annyira, igen, tudjuk, hogy tegnap is pont itt, pont ekkor...Pótold a kifröccsent tejet és öntsd fel a maradék 1,64 dl tejjel és drukkolj, hátha nem maradunk éhen és főz valaki más is...

Dávid
Nemzetközi elismertségű pudingszakértő
Nini, mi van itt a hűtőben? Csak neeeem?!

Bazsi
vegyészmérnök
Vedd elő a szűrőt, szűrd le a rizst. Dobd ki a szűrőt, "mert szar". Öntsd bele a serpenyőbe, rázd össze és fejben gondolj eközben a rhó(t) időbeli változására... Csukd vissza a szemetest és keress helyette egy másik fakanalat. Tedd bele a bazsalikomot és a többi szintetikus komponenst, majd írj meg három emailt. Hát ezt a szegény képkeretet igazán nem kellett volna kivágni a kukába, na mindegy. Szóval igen, úgy tűnik, ez odaégett, pláne hogy a dihidrogén-monoxidot megint kifelejtetted belőle, pedig ma tanultátok, hogy csak nagy mennyiségben okoz fulladásos halált. Viszont ezzel spóroltál 1g NaCl-t, pont 4,6-od annyit, mint amennyit előbb véletlen kiborítottál...Tudjuk, hogy a doboz volt a hibás és hogy ezért kellett bűnhödnie. Na, közben elfogyott a mazsola is. Balhé lesz. Isten nyugosztalja a bejglitésztát a hűtőben, a 10%-kal leárazott élesztőket, Dávid szülinapi tortájának maradékát (persze, mert szar a lámpa a hűtőben és ilyen fényviszonyok között érhető, hogy úgy tűnt, hogy már valaki megkezdte a tortát, most honnan kellett volna tudnod, hogy csak holnap este ünnepeljük?!). Tölts müzlit és edd meg, írj meg még öt emailt és csodálkozz, hogy vajon ezt a teljesen jól működő hifit miért vágtad ki az 1902-es precíziós mérlegbe beépített telegráf mellé a szelektívbe'.

Ismeretlen genlakás-lakótárs
Nem, a rizst nem forrásban levő vízbe öntjük. Igen, a melegszendvics tökéletes lesz.

Rita
Egészséges életmód Kft., Igazgató
Ha nyúl lennék, mindig erre a menzára fizetnék be!

Gyopár
A női szívek szakértője
Olcsó kaját gyorsan? Készítsd el az erőlevest így és így. Tegyél hozzá egy kis martuáni fűszert és semmiképp se felejts ki egy kis brandyt belőle, mert anélkül nem teljes az ízvilág. Majd a tojássárgájára öntsd rá a tűzforró levest, amitől az összeugrik és forrón tálald.

Réka
Cukrász, fogorvos
Bárhova is mész, készíts egy nagyon speckó süteményt, majd a ropit hozó vendégek között szabadkozz, hogy sajnálod, nem is tudod, hogy elővedd-e, mert nagyon siettél, nem sikerült jól és ráadásul a marcipánra kicsit ráment a feketecsoki öntet, miután a málnás fehércsokival meglökted az almás-mákos banánkarikákat.

Medvey
Játékmester 
Vegyél egy Rizikó alapot. Tegyél bele 3 szelet Boggle-t és egy Activity-t. Öntsd nyakon egy kis Beugróval, reszelj rá diplomatikusan röplabdát, hogy nagyjából beterítse. Siedlerrel tálald. Az asztalt szórd tele csokival. Vigyázz, mert Set mostanában Carcassone-érzékeny, ezért ha neki viszed Cartagenába, akkor előtte feltétlenül üsd le a lovassal a bástyát.

Szerénységem
Hetek óta ebéd után vágyakozó egyetemista
Oké, hogy a mai ebéd is műszaki okokból kifolyólag elmarad, de hogy én ezt hogy fogom elmosogatni...

Nyeremeny

Ugy latom, idovel csokkent a lelkesedes,
Igy legalabb senki sem kap szekrekedest.
Legfeljebb en, mert ram marad a Milka,
(Avato zene cim kell vagy az, ki azt irta).

Help: akkor is tudod, ha unokatesod nem bajai,
A (film)zene(!) cime: .............................................!

(Sajnalom, de igy ezert csak fel csoki jar,
Aki tobbet akar, az szepen nagyobb halra var.
Addig meg olelgeti a kormos Kisbencet.)
Huh, komeny ez a nemet billentyu,
van benne ä, ß, sok nömet nyu.

Breaking news

"Ihren Lebenslauf haben wir mit unserem Anforderungsprofil abgewogen und würden uns sehr freuen, Sie am kommenden Freitag als Workshopteilnehmer begrüßen zu dürfen."

Tram buli(n)?

Mint vakok között a sánta, akarom mondani féleszű, szóval értitek, úgy éreztem ma magam a trambulin edzésen.
Két hét kiesés sok, de ma ugyanolyan kezdő lányokkal voltam együtt, mint én, és náluk sokkal jobban ment nekem - sovány vigasz. Valahogy a varázsa is kezd elszállni az edzésnek attól, hogy még mindig olyan idegen az egész, hogy heti egyszer járhatok csak és olyankor is csak ugrálgatunk együtt, de semmi több.
Próbáltam sokat tenni ellene, nem jött be, érdekes, pár hete nem gondoltam volna, hogy az UWR-en jobban a társaság szerves (és szükséges) részének fogom magam érezni, mint itt. Pedig így van, tegnap az edzés végén mindenki viccesen ugratott, hogy milyen béna voltam, Magyarország egy nyamvadt gólt sem tudott benyomni. De ebben az a lényeg, hogy én is valaki vagyok, óriási fejlődés, ha a többiek észreveszik, számontartják, hogy nem ment jól...
Itt meg...Na mindegy, azért élvezem, csak érzem, hogy lassan félidőnél vagyok, azért ennél messzebb szerettem volna elérni.

Tudod kivel szórakozzá'

Tegnap végre megjött a net, az egészséges jókedvem (és a tanulási szorgalmam) viszont még nem tért vissza közénk. Helyesebben közém. : ) Vagyis még mindig elég ramatyul vagyok, de szerencsére megnyugtat az az érzés, hogy a múlt hét eleji mélypontomon túlvagyok, találtam rá megoldást az elhavazottságra. Igaz, hogy most mégis alig tudok belőle teljesíteni, de ez az állapot magától el fog múlni és akkor viszont minden király lesz, mert a terv készen áll, teljesíthető, szisztematikus - és az eredmény kézzelfogható (ld. hatékonyság-mátrix).
Na de mikor??? Tegnap este lefekvéskor elhatároztam, hogy ok, 4 napig szenvedhettem, hogy ígymegúgymegmiatúrónincskedvem, de azért alapvetően most jókedvűnek és optimistának kéne lennem, hisz minden sínen van, min. olyan hangulatot szeretnék, mint múlt csütörtökön, edzés után! Megoldás: holnap (vagyis most) makkegészségesen fogok felkelni, punktumpaszta, lehet lakkozni, a betyármindenségit!
...Ma egészségesen keltem fel! Legalábbis próbálom így érezni : ) És ennek jegyében egy órát hülyéskedtünk reggeli címszóval Matthiasszal és Lisával, amihez az elmúlt egy-két hétben nem igazán volt hangulatom. Óje!
Meg mellékesen arra is rájöttem, hogy minden nap le kéne valamivel fárasztanom magam, mert este csak fekszem az ágyban, forgolódok, száguldoznak a gondolataim, jövőt tervezek, múltat elemzek, üresjáratban fordulatszámot növelek - csak éppen aludni felejtek el. Pont úgy, mint ahogy Karinthy az egyik kedvenc novellámban megírta (Ideges úr elalszik - kötelező mindenkinek most rögtön elolvasni!!) - Kinga (és tavalyi szilveszteresek) emlékeztek?! : ))

'zénöcsém!

Ez a kép meg még otthon "termett" egyszer csak a fényképezőgépemen

Most őszintén:
- kinek küld még rajtam kívül az öccse 7(!) különböző beállítású fényképet a fekete szalagavatós szépcipőjéről?!

Bár a levél rejtett értelmére is rájöttem: burkolt hadüzenet, hogy kapjam össze magam, mert már 42-es cipőméretnél tart a Szöcsikusz Brutallicus... : )

Akkorát nevettem rajta! Meg azért hiányzik Dévidke, ki a hétvégén szalag(be)avatott lesz...

Letörtség vagy betegség?

Nem, ez nem a "szokásos".
Nincs mögötte mély filozófiai tartalom, elmúlás, halál, stb. Egyszerűen tegnap délután óta egyre vacakabbul vagyok, megsülök, de közben fázom, kapar a torkom, nincs kedvem enni, nem tudok a tanulásra koncentrálni, mással viszont nem szórakozhatok, mert internet sincs. Lelkesedés bármiért: nulla. Szinte várom, hogy múljon az idő, miközben nagyon halványan és elmosódottan lebeg előttem, hogy egy végigpörgött hétvége sem lenne elég, hogy utolérjem magam. Most meg csak annyi kéne, hogy haladjak 100 oldalt a Signalverarbeitung könyvben, ami mittudomén, 10 óra alatt lehetséges is lenne. Aztán jó ha 20-at átlapoztam, de abból sem maradt meg semmi. Tegnap már néztem egy filmet, ma nem fér bele még egyszer ez a luxus, csak pótcselekvés lenne és ráadásul még ahhoz sincs olyan nagy kedvem, kényelmetlen a székem, az ágyam, földön ülve sem tudom élvezni.

Aztán egyszerre elegem lett: kömény vagyok, nem fog rajtam erőt venni rajtam a betegség! Semmi értelme itt benn szenvedni - ki-ki-ki, ki kell mozdulni innen, különben vége...Pulcsi, kabát, sál, aztán elő Ge' dran úrral, elmegyünk kettesben egy körre. A nagy mindenséget megkerüli egy körút, nagyon nyomtam neki, friss levegő, baromira lefárasztott (jólesően). Aztán még felfedeztem egy játszóteret, besötétedett, üldögéltem a hintán és utána hazatéptem. Az egész max. fél óra volt, de nagyon kellett. Utána még próbáltam kis időre koncentrálni, nem túl sok eredménnyel, de legalább igyekeztem tenni valamit a helyzetem ellen, aztán mise.
A végén Gyulus és EmőKinga : ) elhívott magukhoz, hogy nem ugrok-e be egy tárkonyos ragulevesre...Papám, ezek tudják, mitől döglik a légy, naná, hogy mentem. Kiderült, hogy ők legalább ennyire kivannak a hétvégétől, lappangó betegségtől és az ittléttől (pedig nekik még netük is van:). Tök jót beszélgettünk, kimondhattam egy csomó mindent, ami bennem van, ők meg meghallgattak. Na meg rengeteg komoly és fontos dolgot megosztottak velem és jó volt őszintén beszélgetni mindannyiunkat érintő kérdésekről. És a leves is finom volt, háromszoros húsadaggal...: )

Taizé: mission completed

Reggel 8-kor kidobott az ágy, de aztán rájöttem, hogy csak meleg van és nyitott ablak mellett még nagy nehezen visszaaludtam két órát, hogy ne legyek napközben fáradt.
Aztán kiderült, hogy nincs net, az egész kolin internetelvonási tünetek figyelhetőek meg, hallgatag, mélyeket sóhajtozó függők járkálnak fel-alá. Persze nagy előnye, hogy így nem maradt más hátra, mint előremenekülni a tanulásba. Komikus, mert egész hétvégére nem terveztem pont azért semmit, hogy végre nekikezdjek önmagam utolérésének, tehát kapóra jött az internetkiesés, nehogy valami elvonja a figyelmem. És mégis, nagyon nyögvenyelősen ment...
Este meg elmentem a közelbe egy tök szép Taizés-estre. Még a pár héttel ezelőtti próbálkozásomkor akasztottam egy szórólapot, aztán vasárnap mondta a pap is, hét közben beugrott és máris ott üldögéltem középen a szőnyegen, a padok között, a sok-sok gyertyával és piros dekorációval ellátott ökumenikus központban. Nagyon szép és meghitt volt, kár, hogy csak évente egyszer rendeznek ilyet (azt hiszem ez amolyan felkészülés az évi találkozójukra szilveszterkor). Nagyon meglepődtem, mert rengeteg gimnazista korú fiatal volt. Miért jönnek el? Máshol miért nem lehet őket látni? Miért nem lehet ezt a tömeget megtartani? Mondjuk ha nem ezer éves orgonaénekeket énekelnének misén... Mi lesz belőlük egyetemista korukra? Pont, amilyet korábban elképzeltem: kis helyen sok jó ember összezsúfolva, hozzád közel álló énekek és zenei kíséret, csönd, rövid elgondolkodtató idézetek.
Már amikor beléptem, tudtam, hogy ez meghitt, feltöltő és mély lesz.
És az lett.

Kétszer tört össze...

...a szívem a mai délutánon : )
Először, amikor kiderült, hogy foglalt a terem és nincs trambulin edzés, ami pedig a hét egyik csúcspontja.
Másodszor, amikor láttam, hogy helyette 3 egymás melletti pályán folyik az egyetemi röplabdakupa hatalmas hangulattal és még hatalmasabb szervákkal és lecsapásokkal. És én meg még csak edzésekre sem járhatok, nemhogy itt tolnám órákon át és élvezném egy újabb hét sikeres kibekkelését.
Aztán beugrott, hogy pár hete kaptam sms-t és emailt is az egyik otthoni egyetemi röpis sráctól, hogy jövök-e hétvégén a kupára a csapatukba. Valószínűleg az első hajszálrepedések a nemleges válasz megfogalmazásakor futottak végig törékeny szívemen...
Most viszont csak annyi vigasztalt, hogy összefutottam egy új ismerőssel, aki résztvevő volt (papám, mekkorákat csapott le!) és ő rádumált, hogy egy ideig jöjjek be és legalább nézzem a játékot meg az egyéb látnivalókat : ) (nemhiába volt már a szentimrében is a csinos röpi meccsek nézése az egyik kedvenc elfoglaltságom;)
...Este egyik tankörtársunknál király buli volt, nekem azért úgy tűnt, hogy nem csak én érkeztem búfelejtés céljából, sőt a jelek alapján a többségnek sokkal nagyobb felejtenivaló bánataik vannak : ) Nemigaz, srácok?! Hahó, ébresztő!!!

Mit csináljak két kiló répából???

Figyelem! Ez alatt a bejegyzés alatt lehetnek még számodra "új" bejegyzések, csak ez túl hamar jelent meg, a többit meg később írtam meg!!!

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, hogy vegyek, de már akkor tudtam, hogy ez tök hülyeség, mert lövésem sincs, mire jó a répa. Úgyhogy most sürgősen kérek-szépen ötletes megoldásokat és/vagy recepteket, hogy ne rohadjon rám és egy hét alatt fel tudjam dolgozni...
... Van még kb. ugyanennyi hagymám is, nagy adag mák, undorító hülye német izé, amit túrónak próbáltak beállítani és én bevettem, joghurt, szalámi, bazi nagy adag fahéj, tejszín, gríz, sampon és hajzselé. Na?!
Aki komolyan veszi, annak megköszönöm, aki elhülyéskedi, azon jót röhögök : )

Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

Sokat gondolkoztam az elmúlt egy-két hétben a blogomon. Mi is a célja, miről mennyit, milyen következményei lesznek, stb. És eközben megállapítottam, hogy nagyon elment "ma ez meg ez történt velem", "ma meg ugyanaz, mint múlt héten, csak épp nem a jobb kezemmel fogtam a labdát, hanem a ballal, így ni!". Oszt ki tudja, erre valószínűleg annyira nem vagytok kiváncsiak (sajnos:) és emiatt szépen lassan kihaltok és senki sem fogja olvasni a blogom és kommentelni sem, Google Analytics-ben sem nézhetek majd szép grafikonokat és csak tél lesz és csend és hó és halál...
...és mégis be kell számolnom a mai edzésről. Mert "belőttem" életem első hivatalos vízalatti rögbi gólját! A közönség őrjöngött, lefutottam 3 díszkört békalábbal, repültek a virágok és konfettik mindenfele! A nők sikoltoztak és mindenfelé a kordonokat tépték, hogy autogramot kaphassanak. Adtam volna egy-kettőnek ide-oda, de hát a csúnya biztonságiak...Az ellenfél és szurkolótábora letörten távozott, szidni próbáltak, de el kellett ismerniük, hogy ez igen, látszott rajta rengeteg edzés fáradságos és kitartó munkája. Minimum 4 alkalomé. : ) (Háry Krisztyuf kalandjai vége)
Edzés előtt beszélgettem az egyik sráccal és mondtam neki, hogy minden alkalommal tök lelkesen jövök, hogy na "majd ma így, meg úgy, meg múltkor azért nem ment, mert...de majd most, mert..."Aztán mindig kiderül, hogy nincs levegőm, buktam a partit, beázik a szemüvegem és leginkább nem várhatok csodát kezdőként.
Kemény bemelegítés, eljutottunk a kritikus feladathoz: medence átúszása egy levegővel. Fél pályánál láttam, hogy esélytelen, felbuktam. Megkérdeztem egy srácot, hogy ő hogy a nyavalyába bírta ki a végéig?! (azt hittem, hogy újfiú, de kiderült, hogy régebbi motoros). "Ah, du kasfztsimmerchsfebisschen". (búvárpipa és lihegés nélkül: mindig bírod még egy kicsit). Há' naná! Következő nekifutás, félpályánál levegő elfogy. "A rossebbe...tudod ki bírja, mindjárt beledöglök, ne hülyéskedj...Na gyerünk...Basszus, most már kihúzom a végéig, abüdös...Aztán a végén dupla kézzel mutattam neki víz alatt, hogy minden rendben, esetleg egy pizzát hozhatok az Atlantisz Pizzériából?!"... Hihetetlen mérföldkő volt ez, simán bírtam utána levegővel az edzést. Később támadást gyakoroltunk, az is jól ment és amikor a játék kezdetekor a követendő példaképem rámbökött, hogy ő feltétlenül csatár legyen - na akkor nagggyon hízott a májam. Innen már csak 10 méter volt a gól...
Meccs alatt aztán folyamatosan kiosztottak, hogy máskor ne próbáljak kosárlabdát játszani, így meg úgy megmiatúró. Én meg kifejezetten örültem a sok kritikának, amiket soha sem kapunk. De kiderült, hogy csak akkor tudnak tanácsokkal ellátni, ha látják rajtam a küzdeni akarást és az aktivitást a játékban, a többieket észre sem veszik. Edzés végén levezetésként kellett úszni pár hosszt, csakazértis átúsztam, hogy megmutassam magamnak, ez még fáradtan sem pálya (tényleg nem az: ez egy medence).
Az Oxfordban bejelentettem, hogy lesz magyar csapat, visszajövünk és megverjük őket, aztán meg világbajnokok leszünk. Ez a rövidtávú cél. Hosszútávon mindannyian halottak vagyunk...

Érzem, hogy merre van a fent...

...így van esélyem kimászni a lavinából.
Lehet, hogy kicsit értetlenül álltok a blogomat olvasva azelőtt, hogy most akkor mi volt mikor, mikor írtam lelkesen motivációs levelet, mikor jött a krach, mikor döntöttem el, hogy folyamatosan németül fogok beszélgetni. Meg mikor bicsaklott ki a bokám, amit nem volt már kedvem megírni, meg mikor mentem el Neureutba Princi könyvéért és cangáztam egyet, bár ezt is egy félmondatban fogom csak elintézni.

Ez azért van, mert többségük nem egy naphoz köthető, hanem napok alatt zajlik. És remekül tudok párhuzamos életet élni : ) Úgyhogy a siemensezés vasárnaptól a hét közepéig ment, kb. egy hete érzem, hogy reménytelenül szakad rám a világ és már nem kereshetek újabb meg újabb sportágakat...És múlt hétvégére már eljutottam arra a pontra, hogy valamit máshogy kéne csinálni, meg azt is láttam, hogy a régi elhatározásaim csak az ajtómat színesítik, a hétköznapjaimat nem. Tegnapra minden összejött, hisz fáj a bokám, hiába borogatom éjjel-nappal (ami mellesleg nagyon szexi lett, még szerencse, hogy mama küldött egy kiváló konyharuhát - csak meg ne tudja, mire használom:), kiakadtam a magyarosoktól, jöttek privát balhék és érzem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, hogy ennyire maga alá temet az idő homokvihara(=sivatagi lavina).
Azt már megfigyeltem, hogy amióta Németországban vagyok, szinte hangulatember lettem. Máskor egy-egy ilyen mélypont egy-két hétig eltart, aztán szép lassan kimászom belőle és akkor a gondtalan életre visszaállás is hosszútávú. Itt viszont minden gyors lefolyású. Tegnap nagyon rossz napom volt, ma viszont nekiláttam és nagyon helyrepofoztam mindent.

1. Hétvégén már eljutottam odáig, hogy ez a spontán tanulás nem megy, mert ennek az az eredménye, hogy egész héten semmivel sem foglalkozom, egyedül csütörtök éjjel, amikor az edzés-dumálásból fél 11 körül hazajövök, akkor kezdek el a másnapi leadandóval vacakolni, hogy utána másnap tök KO-n ébredjek. Így aztán hétvégén arányosan elosztottam, hogy melyik nap melyik tárgyra kell készülnöm, terveim szerint nincs többé házifeladatos-éjszakázás.
2. Ma korán keltem
3. Mérnök leszek, vagy miaszösz. Így aztán L6 2.0 -ás verzió gyanánt rajzoltam egy mátrixot (mondhatnám, hogy táblázatot, de az túl egyszerűen hangzik), fölé nagy Hatékonyság felirat. Különböző kritériumok vannak, amiket minden nap teljesíteni kell: korai kelés (napi 8 óra és slussz, nincs visszaalvás), pontosság/késés óráról, itthonra elhatározott edzés (nem)teljesítése, 1-es pont szerinti aznapra kitűzött tanulás, aznapra kitűzött célok (emailek, siemens, bevásárlás, könyv stb.) és a pár héttel ezelőtti rendszerem szerinti lefekvés. A következő 4 héten minden napnak van egy oszlopa és aszerint, hogy sikerült-e, egy bazi nagy pipa kerül a megfelelő sorba vagy pedig szégyenszemre ikszelek, hogy nem jött össze. Ez azért király, mert minden nap szembesülök vele, hogy "ma sem...", meg hogy "pedig meg lehetett volna, ha nem .... (ragadtam volna le a youtube-on, stb.)", meg "igen, pont azon a három percen múlt, hogy késtem és ezért nem tehetek ide pipát". Még két éve olvastam a Sorskovács blogon, hogy ahhoz, hogy valami megszokásoddá váljon, (többek között) vezetni kell, hogy sikerült-e megtartani. Ha csak úgy érzésre próbálod mívelni, akkor jó eséllyel bukta lesz.
4. Lezártam az egész siemenses mizériát és elküldtem nekik
5. Megtanultam nemet mondani és lemondtam a ma esti Gyulusékhoz tervezett közös vacsizást, hogy utolérjem magam és ne rögtön "most kivételesen" helyzettel csússzak el még reménytelenebbül
   
6. Bicikliztem egyet Valterral és a kis mozgás miatt felfrissültem egyetem és a kömény délután között (nem volt betervezve, csak a posta másfél órával érkezésünk után nyitott)
7. Írtam jó pár emailt, amikkel el voltam maradva. Persze valahogy a csillagozott meg színezett levelek száma nem akaródzik fogyni
8. Abszolút nem tudtam a mára "előírt" adagot megtanulni, úgyhogy nem úszom meg a holnapi házifeladat írást
   
9. Időben sem sikerült lefeküdnöm : )

Az eredmény az, hogy hogy van célom, ami teljesíthető és van remény, hogy majd minden jó lesz. Már csak arra kéne valami jó technika, hogy nekiduráljam magam hatékonyan a tanulásnak és na csak a gyakorlatokra az eredményt próbáljam valahonnan kiszülni. Szokásos problémám, hogy csak akkor tudok hatékonyan tanulni, ha már ég a ház, az iglu túl hideg és másnap reggel lesz a vizsga és beláttam, hogy ha nem kapom magam sürgősen össze, akkor ennek csúnya vége lesz. De ezek külső körülmények, magamat erre nem tudom rávenni csak úgy. De azért leszek mérnök, hogy erre is kitaláljak valami okosat. Székbe szerelt elektrosokkoló, automata csokiadagoló és -elvonó, figyelemirányító lézergép és ötlet feljegyző, majd agyamból kitörlő gépezetekre gondoltam első körben...

Krach

Elég durva mélypontom jött ma.
Indult egy reggeli praktikummal, ahol kb. 20 perc után iszonyatosan felhúztam az agyam, ami folyamatos belső bugyborékolással és robbanásokkal tarkított szótlanságban nyilvánult meg. Sokért nem adtam volna, ha nálam van a fülhallgatóm, akkor talán a négy órás alkalom végére kis solo pianos webrádió segíségével sikerült volna a többiek világát hatékonyan kikapcsolnom a fejemből. De nem, otthon hagytam, max. a mindig nálam levő füldugómat vehettem volna elő (hát igen, jó kis vásár volt az nyáron egy százasé'), de az meg azért mégiscsak gáz jelzes. Úgyhogy próbáltam nem kifele koncentrálni, gondolkoztam sokat, jól is jött ehhez, hogy egy egyszemélyes csoportba exportáltam magam az eddigi 3fős teamünkből. (ugyanis itt elég elvben csoportokban dolgozni, jegyzőkönyvet írni, stb.)
Mindig rá kell jönnöm, hogy sok mindent máshogy látok, mint a többiek, de egy pont után már felhúz, hogy így lesz belőlünk a jövő mérnöke, az értelmiség?! Gerincesség, tartás, érdeklődés, kihívások - se kép, se hang? Aztán persze ilyenkor mindig jön önkontroll, abból még rosszabbul jövök ki, eddigre már nagyon sötéten szoktam látni a jövőt, a jelent, mindent és mindenkit.
Délután volt még egy gyakorlatunk, aminek kábé az a lényege, hogy kapsz egy feladatlapot és kisebb csoportokban oldjuk meg. De nem feladatok vannak, hanem ilyen beszélgetős az egész és gyakorlatilag az a célja, hogy rádöbbenj, hogy milyen komplikált problémalehetőségek voltak a számítógép kitalálása, fejlesztése és az algoritmusok körül. És szenvedj vele és esetleg jöjj rá magadtól arra az irányra, amit nálad sokkal-sokkal okosabb emberek sok évnyi szenvedés után találtak ki és oldottak meg. Majd a végén a tanár elmondja, hogy most akkor mi, hogyan is van és akkor talán szép lassan megérted ezt is, meg a korábbi előadásokat is, ahol ugyanerről beszélt a tanár. Szóval szerintem nem rossz alkalom, bár kétségtelenül egy pocsék érzés, hogy semmit sem értesz abból, amiről beszélgetned kéne, és mégis megoldást kell rájuk találnotok, különben tök fölösleges ott ülni. Pont ezért vitatkozós, beszélgetős, mert a partnerod sem vág semmit, a gyakvez járkál körbe és lehet tőle kérdezni ezt-azt és azért szép lassan leesik néhány dolog, itt aztán abszolút nincsen "egyenlő ennyimegennyi, kétszer aláhúz, feladat megoldva". Élveztem, ezen mindig egy némettel (egész pontosan moldovai sráccal) vagyok, viszont ezen is elgondolkoztam a világ nagy dolgain és hozzáállásokon (egy félmondattal elintézve, hogy megmaradjak "political correct"-nek:). Lényeg, hogy ma valahogy nagyon elegem lett az egész magyar csapatunkból, a rosszkedvem előhúzott belőlem egy csomó egyéb rossz emléket és így nagyon ijesztő lett a mérleg.

Hát ja, eljött az este. Minden borús, de leginkább az idegesít napok óta, hogy képtelen vagyok leülni és hatékonyan tanulni, el vagyok maradva egy halom emaillel, megy el az időm, most épp a siemens-es jelentkezésnek van prioritása, de mindig van valami ilyesmi. Hamarosan jelentkezni kell szakirányra, de arról sincs lövésem, hogy milyen lehetőségek vannak, nemhogy nekiültem volna kicsit utánaolvasni. És akkor még próbáljak távolabbi jövőbe tekinteni: (külföldi) master és társai?! És ezek mind nyomasztanak, rámtelepedtek.
Úgy érzem, hogy váratlanul elsodort egy lavina és tök reménytelen, hogy utolérjem magam. Mondhatnád persze, hogy azért nagy baj nem lehet, ha egész múlt héten alig voltam a koliban(=fenekemen) és hétvégén is Heidelbergben múlattam az időt. De sajnos pont ez a coki. Minden évben próbálom a fejem a földbe dugni és elhinni, hogy túl tudom élni félgőzzel is a kötelezettségeket, belefér minden az időmbe, csak jól kell beosztani. És minél inkább érzem a véget és kapom az egyre nagyobb pofonokat, annál inkább menekülök és próbálom ezt kompenzálni utolsó utáni nagy dobásokkal. Otthon általában az őszi szieszta szervezésével veszítem el a talajt véglegesen a talpam alól. Hm, milyen érdekes: egy hónappal később kezdődött az egyetem és pont a szieszta után egy hónappal jött a Krach. De hamarabb meg képtelen vagyok meghajolni a mókuskerék előtt, mert beszálláskor elhal bennem valami (bah, ez nagyon nyálas és irodalmáros lett, tudom).
Aztán este jött még egy óriási negatív input, ami utan olyan rossz kedvvel mentem aludni, hogy elmondani nem tudom. Minden reménytelen, ki vagyok akadva mindenkire, ki van rám akadva mindenki, 4-5 heti lemaradásunk van az egyetemen. Mivel kezdjem a helyrerázódást???

És ezt az egészet persze vállalom úgyis, hogy már több németesről is tudom, hogy tudnak a blogomról, meg mindig észben tartom, hogy bárki olvashatja a jövőben. De hát ez van, na, amúgyis szerintem eléggé lehet látni, ha kivagyok, meg sok mindent tudtok már rólam, hogy hogy látom, lehet nyugodtan nem egyetérteni : ). És az a legrosszabb, hogy akárhányszor próbálom szavakba önteni, amit gondolok/érzek, mindig félreértés és megbántódás lesz az eredménye. Így aztán igyekszem magambafojtani (mígnem aztán kirobban belőlem valakinel, aki meg néz, hogy minden ennyire rossz lenne?!)

Große Entscheidung

Ich habe es schon im 1. Semester beschlossen, wurde aber damals ausgelacht und es ist sowieso eine schwere Sache, daher traute ich es mir anfangs nicht zu, ab der deutschen Grenze mit jedem auf Deutsch zu sprechen. Jetzt sind aber schon mehr als 4 Wochen vergangen und das darf so nicht weitergehen. Und nach dem Gespräch mit Bruder Kálmán ist es mir eingefallen, dass ich meine Vorstellungen nicht verlieren darf. (Tja, ihm wäre das wahrscheinlich gar nicht genug, er hat ja gesagt, das wir gar nicht mit einander in Kontakt stehen sollten...Aber mehr als nichts, meine ich.)
Daher spreche ich ab heute mit jedem auf Deutsch hier, in Karlsruhe. Egal, wer was denkt und ob es lächerlich ist. Was für Vorteile hat das?
1) Ich muss nicht in 2 Welten parallell leben. Ein halbes Jahr lang spreche ich nur Deutsch, vielleicht kann ich so mein Ziel erreichen, also dass ich nicht nach 2 Minuten gefragt werde: "Und, woher kommst du? (...)Wo hast du so gut Deutsch gelernt?". Das sollte mindestens erst nach 7,5 Minuten kommen. Ja, ich weiss, dass es vielleicht zu schwer ist, aber trotzdem, man muss träumen können

2) Es ist eine große Herausforderung. Ich fühle mich sehr-sehr peinlich, wenn ein Ungarner dabei ist, wenn ich auf Deutsch spreche. Er merkt all meine Fehler, wenn er besser spricht, dann könnte er viel fließender sprechen. Und ich weiss das und es nervt mich. Und "kutyaharapást szőrivel" oder was auch immer, also wenn ich auch mit den anderen auf Deutsch spreche, dann kann ich dieses komisches Gefühl beherrschen und damit gewinne ich eine ganz wichtige Fähigkeit. ähnlich dazu, was ich bei jedem Autostopp-tour erlebe: ich muss einfach meine Hemmunge (gátlások) besiegen und dann wird es an vielen anderen Gebieten der Leben einfacher.

Ergebnis: Ich war ganz erstaunt, dass die anderen das völlig akzeptieren (ich nenne es zumindest so: "wieder eine dumme Idee von Krisztyuf":). Ich verstehe weiterhin ungarisch, also die anderen sind nicht gezwungen auf Deutsch zu sprechen. So erreichen wir ein 2sprachiges Gespräch. Aber ich hab mich sehr darüber gefreut, dass Bálint und Walter ('schuldigung, Valter) sind Partner dabei und wir unterhalten uns immer auf Deutsch.

Those, who don't understand German: I'm sorry, I can't translate it into Hungarian. Maybe you can use the Google-translator, hopefully it will help. Or you have to find a friend, who can tell you, what this post is about. Good luck!

(Achtung, achtung! Seeeeehr geeeeeeeehrte Blog-leser! Ich weiss, dass das Blog so schwer zu verstehen ist, also in der Zukunft werde ich hier wieder auf ungarisch wechseln. Hab Geduld! Dankeeee!)

Bealszol a misén??

Úgy érzed néha, hogy fizikailag ott ülsz végig a 12. padsorban, de csak ott veszed észre magad, amikor a "Fogadjátok a záróáldást" elhangzása után elsőként pattansz fel???
Nem baj! Nem fog villám belédcsapni, van a Főnöknek némi rugalmassága ez ügyben...

(Avagy: Nem csak függönyvasalás közben lehet kiesni a harmadikról)

"A hét első napján egybegyűltünk a kenyértörésre. Pál beszédet intézett hozzájuk, s mivel másnap el akart utazni, egészen éjfélig nyújtotta beszédét. A teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bővében. Egy Eutihosz nevű ifjú, aki az ablaknál ült, Pál hosszú prédikációja közben mély álomba merült. Úgy elnyomta az álom, hogy lezuhant a harmadik emeletről. Holtan szedték föl. Pál lement hozzá, aztán ráborult és átkarolva őt így szólt: "Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke még benne van." Aztán fölment, elvégezte a kenyértörést és evett. Még jó sokáig, egész virradatig beszélt, s végül útra kelt. Az ifjút pedig élve odavezették és ez nem kis vigasztalásukra volt." (Apostolok Cselekedetei, 20, 7)

Persze nem csak azért írom le, mert tök nagyot nevettem ezen, hogy a "komoly" 2000 éves Szentírásban ilyen mókás dolgokat olvashatsz, hanem az itten miséken nekem elég cikis. Vasárnap este, bazi nagy templom, kevés ember, alig hallok valamit, azt is németül, olyan miseénekeik vannak, hogy legszívesebben a falat kaparnám (ha nem középen ülnék) - és ezt nem dobaláfestés gyanánt tenném. Így aztán bevallom őszintén, hogy nagyon könnyen egyik fülemen be, másikon ki és elkalandoznak a gondolataim. És ez nem jó. De megnyugtat, hogy még az sem para, ha mindeközben bezúgok a padsorok közé. Király, nem?!

Persze a szitu nem hagyott nyugodni, így ma a Gyulusék által tanácsolt misét "próbáltam" ki Gabriellel és ez jobb volt, bár persze nagyon nehéz egy német nyelvű misén úgy igazán elmélyülni. De a pap minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen nekünk és ez jó. Csak az a baj, hogy állandóan jár valami az eszemben, nem tudom erre az időre kikapcsolni, akármennyire is szeretném.

Önéletrajzot írok

A helyi Siemenstől kaptunk (magyaros németesek) egy levelet, hogy tartani fognak egy projektmenedzser tréninget és ha érdekel, vegyek rajta részt. A leírás alapján úgy tűnik nekem, hogy lesznek előadások, aztán meg jó kis feladatok, játékok segítségével tesztelhetjük magunkat (meg jó eséllyel eközben ők minket...). Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez nekem való, menni fog, de egy próbát megér, mindenképp nagy tapasztalat lesz, ha elmegyek. Ahhoz viszont pályáznom kell: önéletrajzzal, motivációs levéllel (és jegyekkel).
Ma nekiláttam, mert szorít a határidő és nagyobb prioritása van per pillanat, mint a tanulásnak (mily meglepő, minek nincs?!:). Nagyon érdekes folyamat volt. Vonzóvá tenni magadat adatokkal - ez az önéletrajz (CV) célja. De hogy tedd mindezt, ha valójában szakmai tapasztalatod egyenlő a nullával? Elolvastam pár leírást és végül azért csak kiszültem pár dolgot, ami érdekes és elküldtem Bazsinak az eredményt. Jól kiosztott, hogy ez nagyon siralmasan néz ki, alapokon kell változtatnom. Így aztán kihullottak azok, amik tulajdonképp tökre nem érdekesek a cég szempontjából (pl. hogy szeretek a barátaimmal találkozni - ki nem?! Na hát akkor meg ki nem tojja le!). Így aztán a végére magamban is letisztázódott, hogy mik az értékeim, amik miatt érdeklődnék mások helyében irántam. Sajnos ez a felfedezés nem annyira pozitív, hiszen ennyi önelemzés után már rég nem maradtam meg azon a síkon, hogy egy cég számára mi a fontos bennem - hanem úgy általánosan, mások számára ki vagyok én?! És tökre letört, hogy alig maradt valami. Aztán jött megint a Bazsi-terápia, ismét odavágott, jókat röhögtünk, email-váltások ezerrel és máris sokkal büszkébb vagyok arra a kevésre, de nagyon kellettek az ő elismerő szavai. Hát igen, bár nem is ez a fő szeretetnyelvem, azért nagy szükségem van rá...Pláne tőle ugyebár.
Aztán jött a neheze, a motivációs levél. Mert az előzőbe csak adatokat írsz, ebben viszont "prózai formában", tömören meg kell mutatnod, hogy miért pont Te vagy a legalkalmasabb arra, amire jelentkezel. Felírtam egy word doksi tetejére, hogy "Motivationsbrief". Aztán nekikezdtem, hogy "Ich..." (=Én) és itt megállt a tudomány. Másfél óra múlva kitöröltem a kezdőszavamat is. Aztán újabb másfél óra múlva felálltam az üres lap mellől és elmentem misére. : )
A nehézség az, hogy ahhoz, hogy mást meggyőzzek, először magamnak kell elhinnem, hogy nekem való ez az egész. Hiába olvastam neten leírásokat a motivációs levél lényegéről, mindenütt azt írták, hogy ez tök egyedi dolog, nincsenek szabályok, mert ha lennének, akkor nem lenne egyedi, olyan emberre meg senki sem vágyik, aki csak copy-pastelni tud.
...Este visszaérkezve eljutottam a tuti technikához. Egy dolog van, amit nagyon utálok a nyelvórákon: amikor ránk akarják erőltetni azt a grafikonos izét. Tudjátok, hogy oválissal bekarikázza a tábla közepén azt, hogy school és akkor a diák mondja, ami eszébe jut ahhoz kapcsolódóan, ő meg hozzákapcsolja, ehhez az új "al-lufihoz" is kapcsol kis lufikat (mondjuk lesson és akkor arra ráakasztja, hogy "boring", "mathematics" meg "homework"). Egyszerűen sose tudtam megérteni, hogy ennek mi értelme, tök fölösleges időkidobásnak éreztem az egészet (most is...). Viszont én pont ugyanígy felírtam a jelenlegi helyzetem. Középre került, hogy PMT(Projekt Manager Training) és akkor hozzákötöttem pl, hogy cserkészet, ahhoz: vezetőképző tábor, elmélet gyakorlatba ültetése, 5 éve őrsvezetés-tapasztalat, kamatoztathatom a tréningen szerzett tudásom. És akkor ezt még egy csomó "buborékkal" eljátszottam. Az egészet lefényképeztem, mert nagyon fontos eredménye volt számomra.
Innentől már "könnyen" ment a levél, bár az elmúlt két-három napom ráment és teljesen el vagyok maradva tanulással, kajálással, emailekkel, de mostanra (nov.18.) kész - németül, helyesírási hibák kijavítva, választékosan, sokszorosan végiggondolva. Begyűjtve Daddy elismerő szavait meg kisebb javítási ötleteit. No meg Bazsinak időnként kétsoros gyökérségek küldözgetése : )

Marha jó folyamat volt, a buborékos módszer hatékonyságának felismerése után már élvezni is tudtam. Kiváló önmagam megismerésére.

"Kurzschlussstrómmal remek jókat levelezünk, melynek során felváltva játszunk baromi okos tanácsadói szerepet, lúzer tesót, együttérző társat, szerkesztőtársat, automata helyesírás-, de inkább stilisztikai- és tartalmi tanácsadót. Ja és az ultramenősztájlos nagypofájút, akinek minden szavát halál komolyan kell venni. (...)" (Bazsi írta a blogjára és én tökéletesen egyetértek vele - persze abszolút nem csak most, a siemenses téma kapcsán. Mindezt fél percnyi rászánt idővel, 2-3 mondatban)

Heidelberg-mozaik

...Napok óta Valterral alkudozás...Péntek éjszakai gyors msn...korai kelés...Visszaalvás ...Szitkozódás...L6(ározás)ok sárba tiprásának felismerése...Villám-egyhetes-bevásárlás ...Ezerrel hazatekerés...Reggeli..."Héjj Kristóf, stoppos füzet 2009" táskába...Karlsruhe térkép böngészés...Kakaó...Google maps, Heidelberg...Vastag filc táskába...Szendvicsek és Apfelschorle...Almák mellé...Valterre várás, közben szexi felirat készítés..."Heidelb" ...Villamoson zötyögve esélylatolgatás ...Fogadásokat kötnénk...Túl egymás alá licitálunk...Tökéletes stopposhely kinézve...5perc után száguldunk...Egyetemi asszisztens...Jó arc...Minden látnivalót megtudunk...
...Mikulás házhozvisz...Philosophenwegen kiszállás...Kilátás... Pálmafa...Fenyő...Iwiw-gyanús...Erdő...Naaaagy erdő...Kabátból pulcsi...-ból egy szál hosszúujjú...Kilátó...Oltások és bitang sok röhögés...Komoly beszélgetés...Szembejövő csinos csa...családok alapos megfigyelése...Anekdotázás...Hegyoldalon ledöglés...Magyar idegenvezetőnőnknek sms írás...A legnagyobb Heidelberg-szakértőnek...Aki 3 mondatban összefoglalta, hogy mit kell látni: )...Gyalogoshíd...Neckar...Templom, baromi jó üvegajtóval...Döner olcsón...Főutcán...500 éves házak között...Sok-sok ember fel-alá...Fix pont...Másfél óra...Gary Chapman...Kapcsolatok ...Személyes... Szeretetnyelvek ...Frankók vagyunk...Ha ennyi az annyi, akkor mennyire baromira érte meg ingyen jönni...Eső...Béna hangú szaxofon (Valter szerint)...Kiút keresés...Tovább-tovább...Tavalyi Szeged-szindróma...Egyenesből keresztbe...Keresztből autópályába..."Karlsr"...3 perc...Duda...Még egyszer...Idei Szeged-szindróma...C-s Merci...Bőrülés...130 a gördeszkásoknak...Eső 2 perccel beszállás után...Mázli...Sofőr: Vince apja...Szinte, csak olasz...Meg a nője...Hatalmas formák...Király hangulat ...Nulla merev-németség...Angolok vagyunk...Belealszunk a mondandónkba...Na kösz...Te meg...Jobb vigyázni, mégis csak... ...Posso avere unatro po...Neeeeeem, nem a sebességre értem!...Ősök nyugi...Ilyen esőben csak 110...Muzsika...Basszus...

...Fél óra...Karlsruhe közepén... Hö?...Vonat???... Mitfahrergelegenheit?!...hagyjá' má...

...Ideális stoppos beetetés...Szpesöl...Valternak....

(Valter...nyilatkozz kommentben...vagy írj és kiteszem...ide...)
(Te meg...kommentoljá'...mert most rossz kedvem van...nov. 17....baromira)

Tegnap napközben Christopherrel találkoztam. Ő is egy környékbeli gen, akivel még tavaly ismerkedtem össze, csak eddig nem sikerült vele összefutnom, általában csak a "na, majd valamikor kéne valamit"-ig jutottunk el a heti egy email váltásunkban. Most meg frissen hazaértem az egyetemről, tele elhatározással, hogy pár órát tanulok, mentve a menthetetlent - és ekkor jött a felajánlás. Elég jót dumáltunk, de főleg annak örültem, hogy ő keresett meg és hogy időt tudott rá szánni, ezt eddig senkinél nem tapasztaltam, kivéve:
Gabriel már más tészta, nála mindig odáig jutunk, hogy "oké, akkor szerda este 8-kor az Europaplatzon" és akkor aznap kiderül, hogy ja, mégsem jó. Ezen a héten is így zajlott, de most átpasszíroztuk péntek estére, mert kivételesen nem utazott haza hétvégére. Nagyon bírom a srácot, a kis albérletükben toltunk egy tésztát, megmutatott mindent, én is meséltem az elmúlt egy-két hét változásairól - na meg pofáraeséseiről. Aztán még egy helyi kávézóba is leugrottunk, ahol tegnap láttam, hogy élő blues zenélés lesz. És lett. Gabrielt pedig rávettem, hogy halált megvető bátorsággal elmenetelünkkor (mellékesen) kérdezze meg a csinos pincérlánytól, akivel egy kórusba jár, hogy megy-e a másnapi buliba, amire Gabriel is megy. Az élet nagy lélegzetvételei, értitek... Ha én nem vagyok, pffff... : )

A végén megkérdezte tőlem, hogy vannak már barátaim? Igen! Nem. Hááát. Nem tudom. De. Á, nem. Szóval teljesen megzavarodtam, azóta is gondolkozom, hogy vannak-e legalább olyanok, akiknél valami alakul. Az biztos, hogy rá számíthatok a németek közül leginkább, itt vannak még a folyosótársaim, akikkel kölcsönösen jól kijövünk egymással, bár ezen a héten mindannyian tök rosszkedvűek voltunk és kerültük egymást. A trambulinról csak "helló-haverok" vannak, viszont a tegnapi víz alatti rögbi kapcsán megismerkedtem egy sráccal és marokkói haverjával, akik nagyon feldobták az amúgy nyomott estémet és úgy tűnt, hogy nekik is fontos volt a kis esti ökörködésünk. Rántva, hasábburgonyával.