
Szereztem rá előre jegyeket (ráadásul elintéztem, hogy az enyémet a kedves Karlsruhe állta) és kiváncsian vártuk az estét. Bombasztikus volt az eredmény!!! Baromi nívós műsoruk van, nyelvileg nem volt gond, nagy fazonok, tökre össze voltak szokva és iszonyat jó stílusuk van. Bár néha az volt az érzésem, hogy bizonyos poénokat csak én értek - ezt az éles következtetést abból vontam le, hogy néha a nagy csöndben csak én röhögtem fel, mert láttam, hogy itt valami mókás lesz : ) A végén hatalmas taps, mondták, hogy kaphatunk pöcsétet is és akkor a másnapi előadásra kapunk 2€ kedvezményt (ez a mi esetünkben kábé 50 %-ot jelentett:). Nem hittem volna az előadás előtt, de másnap ismét itt ültünk.
A legmegdöbbentőbb viszont előadás után következett: a meghajlások után mondták, hogy egy állófogadással készültek: baguette, saláták, csokik, sütik, sörök, mindenféle és ezt persze kicsit el is mutogatták, hogy mit is kéne elképzelnünk. Jót nevettünk Ritával - majd legnagyobb döbbenetünkre elkezdték behordani...Először csak pár rekesz sört, aztán előkerült egy halom kaja, döbbenetes volt. Így aztán éjfélig ottmaradtunk, dumáltam a legtöbbjükkel, nagyon gizdultak minden lelkes szóra (én meg eléggé az voltam, úgyhogy jó kis duót alkottunk). Egyikük megadott egy jó linket, ahol csomó vicces imprós játék van, valamelyik bulimon majd ellövöm őket! Meg hétfőnként van nyitott színház, magyarán én is befigyelhetek és tesztelhetem német színjátszási képességeimet : )

Az egyik hapek (világosképkben) ráadásul kb. 1,50 magas volt (ugye, milyen kicsi, Coloska?), pattogott mint egy félőrült, ez volt az itteni "Rudi", a legnagyobb poénok tőle indultak, ráadásul 5(-10) mp-cel "akcióba" lendülése előtt látszott rajta, hogy valami eszébe jutott, na mi már akkor hangosan röhögtünk Ritával, ahogy ő ott izgett-mozgott, amilyen fejeket vágott... : )
5 megjegyzés:
Ó az Arató... Ó a Rudi...! :)) Én meg, ha véletlenül nem lett volna elég a jóból, holnap megyek a Lakmuszra is... Pusz: egy előre-röhögő-társ
Most látom, hogy a sárgának tök más sérója van ezen a képen - viszont itt azért hasonlít magára annyira hogy fel lehesssen ismerni... Szóval, szerintem ő volt az akit néztünk a honlapon, csak ő nem negyvenes, és valószínűleg pár éve még nagyon fiatal volt és azért változott sokat. Konklúzió: Mégiscsak up-to-date! Hiába, ezek Fritzek.
Ó az Arató! hát mégiscsak színészkedésre adod a fejed? Én már egész apró korodban jeleztem, hogy határozottan van hozzá affinitásod, de TE?TE csak ellenálltál és nem akartál szavalni és színészkedni... höhöhö, csak bejössz az én utcámba!
Azért remélem itthon is lesz előadásod! :)
Hahó, Főnök, jelentem a tegnapi előadás nyomába sem ért a német rejtélyes-fura-macska-nevű imprósoknak! :) Szóval vérprofik, utólag is, és mindenképpen menjél a hétfői szeánszokra!
Megjegyzés küldése