2009. december 3., csütörtök

Fogadások

Kialakult a víz alatti rögbi csapatunkban, hogy minden héten előre fogadásokat kötünk a neten keresztül. Eleinte csak azt kellett megsaccolni, hogy hányan jönnek edzésre, aztán szép lassan jöttek hozzá újabb kérdések. Így már fogadunk arra is, hogy a kékek vagy a fehérek nyernek az edzésen, vagy hogy az Oxfordban hány perc után rakják le az első megrendelt 'amburgert. Ez az egyik legmókásabb "számunk", rendelés előtt még lehet tippelni, aztán míg a pincérnőnek diktáljuk, hogy ki mit kér, valaki alig feltűnően kirakja a mobilját az asztalra. Aztán amint befejeztük, mindenki izgatottan az órát figyeli. Innentől aztán sosincs unalmas csöndben egymásranézés, mert fél percenként valaki bejelenti, hogy "ejj, én már nem fogok nyerni, épp most csúsztam le róla", meg "gyerünk már, még van 15 másodperce, hogy hirtelen idesprinteljen a kész kajákkal" és "ne is reménykedjetek, tuti én nyerek, elintéztem egy széles mosollyal" (és tényleg, 19 perccel én nyertem az első alkalommal:).

Most csütörtök óta azonban az is sajátos fogadásunk tárgya, hogy hány gólt tudok benyomni az edzés alatt. Ha hármat, akkor nekem nagyon-nagyon lesz, de többet nem árulok el ilyen széles közönség előtt, mert igen szégyenlős ifiúr vagyok, mint azt a blogom is jelzi : )

5 megjegyzés:

lificke írta...

Uh, én drukkolok ám ezerrel, hogy legyen már ! Meg csinos. :) A másik, legfrissebb fogadás vége mi lett? Vagy csütörtökön derül csak ki véglegesen amiben rád fogadtak?

Kristóf írta...

Ez ma fog eldőlni! De ez az, amit csak Te tudsz (meg Gyulusék). Legfeljebb a teljes siker után árulom el a többieknek - amit moziban mérek : )

lificke írta...

Tudom hogy kettő van, és melyik melyik! Vagyis nem biztos: nem csütörtökön van edzés?! Én meg most az internetesre gondolok, ahol a te neved is volt - vagy az ugyanaz?

Kristóf írta...

Egy és ugyanaz - a következő heti edzésre lehet fogadásokat kötni. De mivel az egész poénra megy, ezért bizonyos kérdésekre még a legutolsó pillanatban is beszállhatsz, mint pl. arra, hogy mikor jön már végre a kaja : )

lificke írta...

Áhá. Hát akkor csak emelgessed azt a kapust, szorgalmasan!