Papám! - Karácsonyi trambulin

Az emlegetett Malte

Kaptam karácsonyra egy tramb... ehh, csak vicc volt, az nem is volna olyan vicces, mint ebben a társaságban. Ma különleges alkalmat tartottunk, az öt trambulinon más és más volt a "feladat", lehetőség. Bevallom, én csak kettőt (najó, hármat) próbáltam ki, mindjárt leírom, miért.

Szóval rögtön az elején lecsaptam arra, amelyikre senki sem pályázott, mondván, hogy először is ugrálok egy jót, aztán ha megjön az, aki tudja, hogy mit kell itt csinálni és esetleg béna a feladat, akkor megkérem, hogy a múlt héten tökéletesre kifejlesztett pofáraesős figurám (komolyan!) hadd gyakoroljam. (Az baromi nagy élmény, teljesen merev testtel, vízszintesen kell érkezned, aztán ott a levegőben izgulok, hogy mim fog fájni, ha mégis túlfordulok: fej, láb, egyéb: ) Na de a feladat király volt, mert időre ugrottunk: 10 ugrás és akinek a legtöbb ideig tart, az a májer. Vagyis ugorjá' miné' magasabbra, hö! Nem kellett sokszor mondaniuk, szeretek elszállni, egyelőre még nem is félek nagyon az eszköztől és ráadásul magas is vagyok. Elég jó időt "futottam", de éreztem, hogy többre vagyok képes, így aztán a következő menetben sikerült 15,4 másodpercről 15,6-ra javítanom, óje: ), kicsit nagyobb léptékű fejlődésre számítottam. Aztán sokan lettünk, várni kellett, én meg szórakozottan átmentem a mellettünk levő trambulinhoz.

Itt meg ugyebár a háttérben levő csillogó Glühweinokat kell nézni

És most következzen az Papám! élmény leírása:

A trambulin közvetlenül rá volt tolva a falra, mellette a falnak nekinyomtunk egy bazi nagy szivacsot, hogy puhára "érkezzél". A feladat ugyanis az volt, hogy ugrálsz, nekiugrasz a falnak, felkenődsz, meg ilyesmik. A kis apró tornászoknak virul a fejük, amikor szaltót kell ugraniuk, mert kábé semmit sem kell tenniük érte, ezzel szemben mire mi, nagyok behúzzuk a lábunkat, addigra háromszor összetörtük magunkat. Na de itt végre a magasság volt a nyerő... Bazi magasra tudok repülni, ráadásul utána elkezdtük azt, hogy fentről ellököd magad és a hátadra érkezel, onnan dob vissza kb. 2-3 méter magasra. Pfű, az az élmény, hogy repülsz, felkúszol a lábaddal a falon, pattansz a hátadon, megint repülsz, még mindig, még mindig és még épp hogy van ott is szivacs a falon, ahol végül a lábaddal megérinted egy pillanatra - szóval ez nagyon kedvemre való volt. A többiek alapból nem nagyon mertek föntről indulni és hátra érkezni, inkább a hagyományos gyakorlatot választották, amikor a hátadon fekve nevetséges hátára-fordult-bogár kapálózással szép lassan egyre magasabbra "tornászod" magad, de így kb. fél méter magasra jutottak nagy kínkeservvel. Én még másfél méterről indultam, ráéreztem a mozdulatra, nagy vagyok és nem féltem, öröm volt végre egyszer ráverni a sok 20 éve trambulinozó májsztróra. Egyedül Maltenak ment még nagyon jól, ő király arc, általában az edzéseken is az ő trambulinjára megyek, hogy ő bábáskodjon és edzősködjön felettem. Sajnos ő kicsit jobban tudta a vízszintes dugóhúzókat (konkrétan én most próbáltam először, szanaszét facsarodtam, de bajom nem lett és kihívásnak mindenképp jó volt, hogy ilyen magasan kimerek-e próbálni egy szinte garantáltan lábamanyakambanlandol figurát).

Na, ennyi, nem tudom visszaadni jól, hogy milyen volt, még csak azt sem mondom, hogy majd egyszer megmutatom, mivel megtanultam, hogy a kör alapú kerti trambulinok tök mások mint ez, más a rugózása és más mozdulatok kellenek a trükkhöz és kellett az is, hogy a terem tele legyen emberrel, akik mind motiváló erő, hogy megpróbáljam elérni a digitális eredményjelzőt....

Volt még Mikulás meg mennyből az angyal, akitől csak háton pattogva lehetett megkapni a csokit, aztán meg este közös glühweinozás - úgy kb. hajnali egyig.

Papppám...! : )