Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

Sokat gondolkoztam az elmúlt egy-két hétben a blogomon. Mi is a célja, miről mennyit, milyen következményei lesznek, stb. És eközben megállapítottam, hogy nagyon elment "ma ez meg ez történt velem", "ma meg ugyanaz, mint múlt héten, csak épp nem a jobb kezemmel fogtam a labdát, hanem a ballal, így ni!". Oszt ki tudja, erre valószínűleg annyira nem vagytok kiváncsiak (sajnos:) és emiatt szépen lassan kihaltok és senki sem fogja olvasni a blogom és kommentelni sem, Google Analytics-ben sem nézhetek majd szép grafikonokat és csak tél lesz és csend és hó és halál...
...és mégis be kell számolnom a mai edzésről. Mert "belőttem" életem első hivatalos vízalatti rögbi gólját! A közönség őrjöngött, lefutottam 3 díszkört békalábbal, repültek a virágok és konfettik mindenfele! A nők sikoltoztak és mindenfelé a kordonokat tépték, hogy autogramot kaphassanak. Adtam volna egy-kettőnek ide-oda, de hát a csúnya biztonságiak...Az ellenfél és szurkolótábora letörten távozott, szidni próbáltak, de el kellett ismerniük, hogy ez igen, látszott rajta rengeteg edzés fáradságos és kitartó munkája. Minimum 4 alkalomé. : ) (Háry Krisztyuf kalandjai vége)
Edzés előtt beszélgettem az egyik sráccal és mondtam neki, hogy minden alkalommal tök lelkesen jövök, hogy na "majd ma így, meg úgy, meg múltkor azért nem ment, mert...de majd most, mert..."Aztán mindig kiderül, hogy nincs levegőm, buktam a partit, beázik a szemüvegem és leginkább nem várhatok csodát kezdőként.
Kemény bemelegítés, eljutottunk a kritikus feladathoz: medence átúszása egy levegővel. Fél pályánál láttam, hogy esélytelen, felbuktam. Megkérdeztem egy srácot, hogy ő hogy a nyavalyába bírta ki a végéig?! (azt hittem, hogy újfiú, de kiderült, hogy régebbi motoros). "Ah, du kasfztsimmerchsfebisschen". (búvárpipa és lihegés nélkül: mindig bírod még egy kicsit). Há' naná! Következő nekifutás, félpályánál levegő elfogy. "A rossebbe...tudod ki bírja, mindjárt beledöglök, ne hülyéskedj...Na gyerünk...Basszus, most már kihúzom a végéig, abüdös...Aztán a végén dupla kézzel mutattam neki víz alatt, hogy minden rendben, esetleg egy pizzát hozhatok az Atlantisz Pizzériából?!"... Hihetetlen mérföldkő volt ez, simán bírtam utána levegővel az edzést. Később támadást gyakoroltunk, az is jól ment és amikor a játék kezdetekor a követendő példaképem rámbökött, hogy ő feltétlenül csatár legyen - na akkor nagggyon hízott a májam. Innen már csak 10 méter volt a gól...
Meccs alatt aztán folyamatosan kiosztottak, hogy máskor ne próbáljak kosárlabdát játszani, így meg úgy megmiatúró. Én meg kifejezetten örültem a sok kritikának, amiket soha sem kapunk. De kiderült, hogy csak akkor tudnak tanácsokkal ellátni, ha látják rajtam a küzdeni akarást és az aktivitást a játékban, a többieket észre sem veszik. Edzés végén levezetésként kellett úszni pár hosszt, csakazértis átúsztam, hogy megmutassam magamnak, ez még fáradtan sem pálya (tényleg nem az: ez egy medence).
Az Oxfordban bejelentettem, hogy lesz magyar csapat, visszajövünk és megverjük őket, aztán meg világbajnokok leszünk. Ez a rövidtávú cél. Hosszútávon mindannyian halottak vagyunk...