Meglepetés-turné

'zénöcsémnek szalagavatója volt a hétvégén és már egy hónapja megbeszéltük, hogy semmi értelme hazamennem, mert úgyis előtte levő nap végig próbál, másnap meg délig alszik (és tényleg:), sok pénz, tök hulla leszek az éjszakai vonatozásoktól...
Dávid persze ezt mind be is látta, próbálta is elfogadni, de nem véletlenül veszi fel a versenyt a modern B-17-esekkel: bombázásban verhetetlen. Nap mint nap jöttek az emailek és minden alkalommal kiéreztem belőle, hogy nagyon hiányolja a bátyjait és a szalagavató is értelmét veszti lelkes bratyók nélkül...
Úgyhogy egy szép napon elszégyelltem magam, végigpörgettem még egyszer az összes kifogásom, rájöttem, hogy egy részét túl lehet élni (eddig se tanultam, eddig is hulla álmos voltam) és hogy legmélyebben azért nem szeretnék hazamenni, mert "kömény vagyok" és ha egyszer kijöttem, akkor ne rohangásszak haza másfél hónap után. Nagy levegő, nem leszek a hülye teóráim rabja - és vettem egy vonatjegyet.
Innentől másfél héten át az éltetett, hogy hamarosan otthon fogok állni az ajtóban és a többiek döbbenten merednek rám, hogy hogy a fenébe kerültem ide. Ugyanis szinte senkinek sem árultam el és ezt olyan komolyan kell érteni, hogy még az ittenieknek sem, mert mindig minden titkos dolog kitudódik.

...És aztán ott álltam reggel 11-kor a házunk előtt, nyomom a csengőt mint állat, ebből már valamit sejteniük kéne...Daddy beleszól, én némán benyomom a what is love-ot a telómról, ki más indítana ezzel..."Na gyere!bzzzzzz" Hö? Há' jó, oké, tudom én, hogy nem nagy cucc hazaugrani Karlsruhéból, de azért valami kedvesebb fogadtatásra vártam...Ajtó kinyit, Daddy épp telefonál, aktívan bambul - majd döbbenten mered rám. Rövid (~3perc) tátogás után rájött a legértelmesebb kérdésre: "Hát te meg hogy jöttél ide?" Hát hogy, há' varázsszőnyeggel, nyilván...:) (Azt hitte, Dávid vicceskedett csak, csodálkozott is, hogy miért ezt a zenét nyomatja)
... Ritát én ébresztettem. Zene ajtónyíláson be, majd én is követtem a hanghullámokat. Húúúú, azt a fejet... : ) Rámnézett, utána Daddyre, utána megint rám, megint a faterre...Szeretem, hogy egy hochintellektuell család vagyunk, mindenki csak akkor szól, amikor a legfrappánsabb kérdést megtalálta: "Te itt vagy?!" Najó, elnézzük neki, szegény azt hitte, hogy álmodik - nem csodálom, ezért nem árultam el előre.
... Dávid hazaérkezésére már hármasban készültünk. Belép, what is love indít, rámnéz, nem kérdez semmi okosat, csak a nyakamba ugrott! Nem hiába az ő szalagavatójára jöttem!!!! Tudta ő, hogy lehet rám számítani... És amúgyis a zénöcsém!
... Mama betoppanására aztán mindannyian gyúrtunk (60-70 felüléssel). Daddy a hifin max hangerővel elindította a muzsikát, én odalopóztam Mama mögé és indult a szokásos fejrázás - szótlanul. Mama viszont semmit sem értett, hiába nézett rá férjeura sokatsejtetően és próbálta szuggerálni, hogy forduljon már meg...Nagyon vicces volt, körülbelül 2 percig tartott a "csendélet" ötezer decibellel, mire aztán végre megvonta a vállát, megfordult, hogy levegye a cipőjét...és ő is kitörő örömmel fogadott.

Ezért vártam erre a napra! Annyira feldobott! A férfi szekció elment együtt kenyérért (ilyen eddig még nem fordult elő, hisz nem "hatékony" 3 embernek lebiciklizni, ha úgyis csak az egyikünk hozza a kenyeret!), meséltem sokat, finomat ettünk, szalagavatóra készültünk. Boldi kiugrott a kocsiból és majdnem fölötte ugrott át, hogy a nyakamba ugorjon, amikor meghallotta a hangom, hát ez baromi jólesett, a szalagavatón ott volt Kinga, aki meg nekem volt meglepetés. Mamiékat is jó volt látni, kár hogy nem vállalt velem egy pörgős rockyt a tizedik és egyben utolsó onoka szalagavatóján...Mi, hogy ilyen korban már nem szokás? Pffff, ugyankérem!

Annyira jól sikerült a hétvége, annyira jó volt végre otthon, nyomás nélkül, sok-sok hiperlelkes, felturbózott ember között, hogy nagyon nem volt kedvem vasárnap visszajönni. Otthon az az alap, hogy mindenki pörög, be van táblázva az életed, csomó ember, poénkodások, egymás szavába vágás, élet van...Itt meg...De azért itt is nagyon jó dolgom van, sőőőőt, csak kicsit vidéki és belassult az életforma (mondom ezt én, "vidékiként":) ehhez az otthoni demó verzióhoz képest. Mert azért azt is be kell látni, hogy sok minden ebből csak a meglepetés és a viszontlátás erejének köszönhető, azért otthon sem minden fenékig tejfel, amint visszasüppedünk a hétköznapok mókuskerekébe (kb. 2-3 nap alatt:).
Itt is jó, otthon is jó! Így a legjobb!