Igaz történet egy sapkáról

Úgy tűnik, részletre vettem a sapkámat és kéthetente kérik az újabb törlesztőrészleteket. Legalább azt elárulták volna, hogy mennyi a THM...
Éjjel-nappal hordtam a sapkámat, azóta nem is fájt a fejem, vidáman járom az edzéseket, tekerek éjszaka. Egy hét után szétjött a varrása, visszavittem és kaptam egy újat, mindenki happy! A mai víz alatti rögbi előtt tűző napsütésben, egy szál pulcsiban mentem át menzázni, később meg a pár épülettel arrébb levő előadásra. És ha a kabát is a táskámban figyel, akkor minek nekem sapka?!
5x átkutattam a táskám előadás után, de sehol semmi. Végigjártam az utat, ahol ma délután mentem. Eredmény 0. Könyvtárban utánakérdeztem, de csak egy szexi női sapkácskájuk volt számomra : ) Még szerencse, hogy a kapucnis pulcsimban voltam, mert így nem lett a sok pancsolás után a hazaúton fejfájásom.

Nagyon bosszantott. Családunkban vannak (elnézést, vagy csak voltak?!) krónikus mindent-elvesztő egyének. Itt valószínűleg sokan egymásra ismertek, de jelzem, hogy nem egy emberre gondolok, fa és alma meg hasonlók : ) Lényeg, hogy az elmúlt egy-két évben sokszor nem találom a cuccaim, de ez általában memóriám kis kapacitása miatt van és az agyi áramszünet elteltével mindig minden megkerült. Egyetlen komoly veszteségemet tartom számom: tavaly kb. ugyanekkor eltűnt a genlakáskulcsom és az legalább ennyire idegesített. Talán pont azért, mert másnál értetlenül állok azelőtt, hogy rendetlensége/szétszórtsága miatt elveszt ezt-azt! (najó, egyszer még hatodikosként elvesztettem a valahonnan örökölt kedvenc polárpulcsimat. de ezeket leszámítva szerintem Mama sem nagyon tud olyat, ami eltűnt volna a kezeim között!)