Ma estére szerzett az egyik tavalyi srác 10 operajegyet, és "aki akar, jöhet ingyen!" felkiáltással szétosztotta. Én persze jelentkeztem, mert miért is ne, ingyé' van és legalább látok egy király épületet belülről, ha az előadás annyira rossz lenne. A többiek nevettek, hogy azért kicsit túlzás operába cangával menni (nem mindegy?! így is, úgy is csak egy gatyám van:), ezért ők villamosoztak. Az operát onnan tudtam megtalálni, hogy egy halom (csinos:) biciklista elegánsan kiöltözve mind ugyanarra ment, majd az épület előtt kiderült, hogy minden tároló tele van, folyamatosan jöttek, biciklik egymás hegyén-hátán, öltönyös komoly emberek szállnak le és lakatolnak...Ennyit arról, hogy színház meg mit illik és mit nem!
Balra volt az opera, ahol a
Don Carlost adják elő. Jobbra volt a színház, ahol meg a
Don Carlost adják elő (csak arra nincs jegyem). Micsoda véletlen egybeesés! Baromi szép meg menő hely volt, az kétségtelen, de az első felvonás kezdő 5 percében rájöttem, hogy nem, soha többet, ez nem nekem való, ami nem megy, azt ne erőltessük! Izegtem, mozogtam, kényelmetlen volt az ülés a nyugodt alv...relaxáláshoz és ráadásul nem is tudtam élvezni a zenekar játékát, mert a színpadon fel-alá lófráló egoista emberek mindenáron túl akarták kornyikálni azt és sajnos sikerült nekik. Aztán az első felvonás végén kis szünet állt be, olyan 5 perc, a többség nem állt fel (csak páran elhúztak wc-re, meg talán egy-két fiatal haza:). Én meg ezerrel kispuriztam, mondom nem fogom magamat az őrületbe kergetni,
van ugyanis egy jobb ötletem...!
Hatalmas mosollyal odamentem lent az operaházas nénikhez, hogy tetszik érteni, hát hogy is mondjam, én falramászom ettől, hogy embereket azért tapsolunk meg, mert kiéneklik a magas cét, persze ők még nyilván nem hallották a milánói scala énekesét, azaz ha Daddy "Magasan repül a bivaly" produkciójáról lenne szó, akkor örömmel kifizetnem rá a jegyet, de hát én nem ezért jöttem és nem-e lehetne-e esetleg-e hogy-e átjussak-e a túloldalra-e, mert a színházat én ám nagyon szeretem és abból még nyelvet is tudnék tanulni! Először csodálkoztak, hogy ilyen még nem fordult elő, hogy valaki át akar lógni egy másik intézménybe, aztán megsajnáltak, továbbküldtek. Következő kedves néniknek megint elmondtam a bánatom, általában csípnek az ilyen ruhatáras nénikék (Szent Imrében is nagyon bírt az összes konyhás néni és ezért mindig repetázhattam Bencével a legjobb kajákból, sőt még egyetemistaként is volt, hogy visszamentem, hogy hadd kapjak egy kis ebédet nosztalgiázásból), úgyhogy mondta az egyik, kövessem, sok zárat kinyitott és máris bennvoltam egy színházban!
Azért amíg nyitogatta az ajtókat, háromszor megkérdeztem, hogy ugye itt rendes színházi előadás van. Igen. Nem balett???!! Neeeem. Nem fog senki sem áriázni??? Nem, rendes előadás. Vannak szereplők és prózában beszélnek?! Igen. Szóval semmi ének, tánc, muzsikusok? Nem, előadás, de pszt...
Helyet foglaltam hátul, de az aranyos nénike még azt is megmondta, hogy majd szünetben slisszoljak le az első sorokba, mert ott még élvezetesebb. Így történt, hogy a végére egyetemünk rektorával, meg kiöltözött nagyfejesek között élveztem végig az előadást. Vagyis csak "volna", mert ebből sem értettem semmit, fél óra alatt nagyjából beazonosítottam a főbb szereplőket, újabb fél óra múlva kiderült, hogy akit én királynénak hittem, az valójában pont a másik női szereplő. Közben szép lassan már azt sem tudtam, kinek is drukkolok. Mindenki torkaszakadtából üvöltött és magyarázott, na ezt én is tudnám csinálni (grátisz nyálfröcsögtetés nélkül vagy legalábbis ablaktörlővel). Pár szereplő berúgott, őket az elején gonoszaknak néztem, de itt megsajnáltam, mert biztos azért rúgtak be, mert ők is sajnálják Don Carlost, aki közben úgy néz ki, mint aki nagyon-nagyon befüvezett. A király meg mint aki most jött az Oktoberfestről. Annyit tudtam, hogy kit fognak a végén lelőni, de már fél órája a monológját tartotta mindenkinek, addigra már tökre utáltam, nem igazán értem még most sem, hogy mi volt a nagy, világmentő terve, amivel tisztázta magát, nálam még mindig árulóként fut, lényeg, hogy igen sokáig vártam, hogy lőjék már le, hisz most az jön, én kéremalássan olvastam a Wikipédián! Aztán amikor lelőtték, akkor majd összetojtam magamat, én nem gondoltam ezt ilyen komolyan, azt hittem valaki elkiáltja magát, hogy puff, ő meg megszólal, hogy meghaltam, valahogy ilyen
xbox-reklámosan. Aztán még mindig nem volt vége, továbbra is füleltem, rájöttem, hogy azért színház-plusz-Schiller-szinten nagyon nem áll még a németem, hiába dumálok éjjel-nappal fritzül. Aztán az végképp betett, amikor a végén még 3 ember lelőttek, ez kifejezetten dögség volt, mert én nem számítottam rá, az opera leírásában erről nem volt szó, ott fél happy-end van.
Kifele menet találkoztam az összes ruhatáros és jegyszedő nénivel, nagyon lelkesen integettek már távolról, hogy na, milyen volt? Az emberek meg ott nyüzsögtek előttük, de ők először meghallgattak engem és csak utána kezdtek azzal szórakozni, hogy a kabátokat kiadják : ) Mondtam nekik, hogy király volt, csak egy kukkot sem értettem az egészből, de azért köszönöm! A csúcs az volt, amikor bedobták, hogy az operának még nincs vége, még ott is elcsíphetem a végét, menjek vissza! Alig tudtam elmenekülni... : )
Aztán hazaérve első dolgom volt elolvasni, hogy akkor mit is néztem meg és miért kiabált mindenki. Persze a magyar wikipedián nem volt rajta az eredeti Schiller-dráma, a németen viszont megtaláltam, így éjfélkor azzal a büszke tudattal feküdtem le, hogy 1) a főbb szereplőket nagyjából vágom 2) a drámában tényleg hivatalosan is meghal Don Karlos meg a királyné 3) egyedüliként hasonlíthattam össze egy opera-királyt egy színház-királlyal : )
