Vallásos maszlag

Álldogálok a lelakatolt biciklim mellett a világ legelégedettebb arcával, mit nekem még 2-4 hét fáslizgatás, a filmekben ilyenkor szokta a kamera háromszor megkerülni a főhőst, van fél órám a víz alatti rögbiig. Mellettem egy jó kis szögedi-stílusú játszótér, Márti biztos elégedett lenne, ha tudná, hogy odamentem kipróbálni... De nem mentem oda, mert azért meg haragudna, ha a rajta játszó kölköket elhajítom csak azért, hogy kipróbálhassam a pörgettyűt, úgyhogy csak álltam tovább, szerencsétlen kamerás muksó már a kilencedik körnél tart, kezd izzadni, ő ugye nem Adidast hord... Nini, a kedvenc templomom mellett parkoltam le a bicóm, be kéne menni, de ...őhm... biztos zárva van! Na ez tetszik, ez jó érv, múltkor is be akartam menni és akkor is zárva volt, nem is érdemes megpróbálni, ezek a németek hétköznap biztosan ki sem nyitják a templomot... Ekkor egy idős nénike beblattyogott a templomba...izé, ez az érv kilőve...(a kamerás már a halálán van, a 24. körnél tart). Na de Márti meg a játszótér, meg tulajdonképp edzésem lesz, meg egyáltalán, most minden olyan király...hm, lehet, hogy pont azért kéne bemenni, legalább egy kösz!-t benyögni, oszt már itt sem vagyok?! Közben újabb anyóka botorkált be, nagy levegő, követtem. Legnagyobb megdöbbenésemre egész sokan voltak és ekkor, csütörtökön, fél hatkor elkezdődött egy mise! Teljesen padlóra küldött, ez meg mi?! Hogyhogy épp most? Ráadásul grátisz orgona nélkül (hála-sóhaj), emellett értékes gondolatokkal és taizés énekekkel! Az elején mennyi ideig hajszoltam, hogy egyetlen ilyenre eljussak, most meg egészen "véletlenül" belebotlok ebbe. Fantasztikus. Prédikáció végén aztán halkan leléptem, az egész misét azért mégsem várhatom végig és boldogan tekertem az úszócsarnok felé...

17.50-kor szirénázó mentőautó vitte az intenzív osztályra a kamerást.