Én voltam az első vizsgázó, az a célom, hogy minél több időm maradjon még felszabadultan élvezni az ittlétet. Kitántorgok a vizsgáról, a maximalizmusom miatt természetesen nem vagyok elégedett vele, itteni szokásomhoz híven épp egy hajszálnyival maradtam le az ötösről, de no para! Ragyogó napsütés, szabad vagyooooook!!!!!
Hazaérve tettem-vettem, kicsit sajnálom, hogy ha nem első vagyok, akkor tutkó jobb jegyet kapok, próbálom elnyomni magamban az érzést. Közben összefutok Matthias-szal, ennek két-három órás ebédelgetés lett az eredménye, fuccs a pakolásnak, majd holnap reggel, persze-persze, akkor mindenre lesz időm, most viszont rohannom kell utolsó boka-kontrollra. Beugrottam még a taizés misére, ezúttal végig maradtam az ittlétem zárásaként.
Utolsó víz alatti rögbi edzésem
Hát ez a pillanat is eljött! A mise miatt negyed óra késéssel estem be, kicsit többen voltunk, mint az elmúlt hetekben, mert még pár napja megírtam, hogy ma feltétlenül jöjjön mindenki, búcsúzom! A legjobb barátom síelni ment, múlt héten sem volt már, egy-két napja írt és azóta sajnálom, hogy nem fogok tudni elbúcsúzni tőle plusz este is hiányozni fog, mert ő volt az oxfordozások egyik legnagyobb hangulatmestere.
Hiába fogadott ezúttal (szinte) mindenki arra, hogy meglesz az 5 gólom a zárótréningen, aránytalanul gyengébb csapatba kerültem, se én, se a többiek nem tudtak egyetlen gólt sem dobni. A tüdőm nem elég, bazi kömény az ellenfél, most sem megy jól a játék. A víz alatt dühöngök, egy senkiként kell majd hazamennem?! Utolsó edzés, ember! Kapd össze magam! Gyerünk srácok, benyomjuk nekik, a hétszázát! Semmi eredmény... "Utolsó gól!" - mondja az edző. Teljes elkeseredettséggel úszom előre a csapatommal, irtózatos harc, aztán egyszer csak ott lebeg a szemem előtt az aranycikesz, akarom mondani a labda, a kapus hibázott és ezért nem tud megakadályozni, GÓÓÓÓÓL!! Víz alatt letéptem minden felszerelésem, iszonyat jó érzés volt, zárógól, olyan, mintha a vb-selejtező tétmeccsén a magyar csapatnak a 3 perces rájátszásban sikerülne a győztes gólt berúgnia!
Óriási eufória uralkodott el rajtam.
A meglepetés - Oxford
Pláne akkor, amikor kiderült, hogy természetesen jön mindenki ünnepelni, azok is, akik eddig sosem voltak még.
Készültem egy kis meglepetéssel: kedden éjjel, amikor jöttem haza a trambulin utáni beülésről, beugrottam az Oxfordba és lezsíroztam a kedvenc pincérnőmmel (aki mellesleg úgy nézett rám, mint egy kísértetre, teljesen összezavarodott, amikor meglátott, nem értette, hogy mit keresek én akkor ott), hogy hoznék egy kis magyar specialitást csütörtökön. A főnök is beleegyezett, sőt, Carlának is engedélyezte, hogy szolgálati időben beszálljon a koccintásba. A többiek ebből mit sem láttak, csak hogy cinkosul biccentek neki. No de ők is titokzatoskodtak: készítettek nekem egy személyre szabott rögbis, hamburgeres-oxfordos ajándék-lapot, amit mindenki aláírt. Középen magyar szöveg: na, ezt nem árulom el, kérdezzétek élőben, mindenesetre jót röhögtem rajta. Ráadásul egy nagyobb ajándékkal is készültek, de azt nem most kapom meg, csak elárulták, hogy mi lesz: teljesen lehidaltam tőlük. És ebben a pillanatban jelent meg a pincér a 12 feles pohárral, stílusosságból ötös, eddig azt hittem, csak a filmekben van ilyen pontos időzítés. Az ukrán kölöknek kapásból felcsillant a szeme, aztán az első korty után kezdett mindenkinek csillogni meg levegő után kapkodtak, nem hiába, kemény anyag : ).
Nyílik az ajtó és sorban szállingózni kezdtek a többiek, akik nem is tudtak edzésre jönni, mert tanulniuk kellett, betegek, stb, de "csak nem gondolod, hogy nem búcsúzom el tőled??!". Elmondhatatlanul meghatott, alig fértünk el az asztal körül, hatalmas hangulat, poénok, nagyon jóleső búcsú volt.
Eszement boldogan tekertem haza éjjel közepén: eljött ennyi barátom csak az én kedvemért, ilyen szuper estét hoztak/hoztunk össze, a becsületgólom is becsocsóztam, ezután végképp kit érdekel, hogy négyes fölé-fölé vagy ötös lett a vizsgám???!!!
Panaszlevél
-
Azért jó, hogy cserkésztáborbamenet a volánbuszon a sofőr nem volt hajlandó
megadni nekem a diákkedvezményt, mert én mondjuk *"legrövidebb idő"* alatt
ne...
10 éve
3 megjegyzés:
ilyenkor, búcsú után kell váratlanul visszatérni, és akkor minden mehet szépen tovább :) sőt egy újabb elbúcsúzás is jöhet...
(csak ne úgy mint Örkény: Tóték-jának a végén...)
ezt csinálják a (")nagy(") zenekarok is mindig, bejelentik, hogy szétbomlanak, megszedik magukat az utolsó lemezükkel, aztán pár év múlva újra folytatják, és akkor meg a nagy visszatérésből gazdagodnak...
megnyugtató hogy azért nem minden német hülye ezek szerint...
no de ez német vagy magyar ötös?!
Megjegyzés küldése