Maradékok

Lesz egy csomó cuccom, amiket nem fogok (tudni) hazavinni: maradék liszt, fűszerek, bicikli, szinte bontatlan 2 kilós mosópor, szemetes, stb. Az jutott eszembe, hogy biztos van mindenkinek a csoportban ilyen-olyan aprósága, amit egyébként jó eséllyel kivágna a szemétbe, miért ne gyűjteném őket össze Gyuláéknak?! Itt indultak a bonyodalmak...

Az előző esti víz alatti rögbis dorbézolás miatt alapból későn mentem haza. Bálint, aki alattam lakott két emelettel, felugrott a kis pakkjával, amitől a nemes cél érdekében megszabadulna. Dumáltunk még egyet, aztán amikor már mindketten hullafáradtak voltunk, akkor megnyugodva elmentünk aludni. Ez csak annyiban meglepő, hogy másnap délelőtt 11-re volt randim megbeszélve a házmesterrel és addigra tök üresnek kell lennie a szobámnak és ki kell suvickolnom az egész szobám/emeletet. Ezzel szemben nagyobb kupi volt a szobámban, mint átlagosan, természetesen pakolni a nagy ünneplések közepette még nem volt időm és most már egy pár doboz felstócolt cummeróni is díszíti a szobám egyik sarkát. Eh, majd holnap, nem nagy ügy...

Reggel van, ráadásul jó késő, össze kék kapni magam, de első az alapos reggeli. Matthias kijön, muszáj dumálni, de még úgyis van időm. Aztán befut még pár magyar, mindenki hoz egy zacskó ezt-azt, a szobám kezd egy 6fős kilakoltatott család átmeneti szállására hasonlítani - pedig hamarost jön a házmester!

Aztán felpörögtem, pakoltam ezerrel, szortíroztam, hogy mit hagyok itt, mi kerül a buszos különítményhez, mit viszek a repcsin... Közben befutott Gyula, akit rögtön befogott a kedvenc szomszédom Jim Beam cipelésre (huh, legalább addig is pakolhattam és nem én rohangásztam a 60 üveggel a negyedikre). Na nem fokozom az izgalmakat, lényeg, hogy a szobát sikerült némi késéssel elhagynom - és áttenni a főhadiszállásom az ekkorra már 8 tagú (plusz a nagyszülők) minden szükségletét kielégítő cuccállományommal a konyhába-közösségi helyünkre, hogy aztán ott kábé mozdulni se lehessen. Gyulu nagy segítségemre volt, kettesben kitakarítottuk a szintet, hogy jó benyomást hagyjak a többiekben magam után.

Végre lehetett szusszanni. Hetek óta erre vártam, hogy végre mindenféle nyomás nélkül üldögélhessek és dumálhassak órákig és ne a soron következő zéhá kárörvendő kisördöge vihogjon agyam valamelyik hátsó fertályán a falnak támaszkodva. Felfaltunk sok maradékot, annyival kevesebbet kell átvarázsolnunk Gyuláékhoz. Fantasztikus volt a tor, no de minden jónak vége szakad egyszer: a jó időt szakadó eső váltotta fel, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ideje mennünk most, hogy kiderült, hogy ma már nem tudok a városból kijelentkezni és így min. még egy félévig Karlsruhéba bejelentett lakos (?) leszek...

A megoldandó matek példánk:
Adott két pont (A,B) egymástól ~3km-re, két ereje teljében levő fiatalember, egy dézsa, melyből ömlik rájuk a víz, két bicikli csomagtartóval. Juttasd el a 30 kilós koffert, a 2 agyontömött túratáskát, 4 sima táskát, a 3 szemetest, 4 zsák mosóport (és hozzátartozó öblítőt), a perzsa szőnyeget, a mérleget, a pálmafát és a többi gyönyörű szobanövényt és az extranagy esernyőt A-ból B-be. Tanár úr kérem, én készültem!...

Na ekkor már igen elegem volt mindenből, az utolsó napot nagy lazításnak képzeltem el, nem talált tárgyak gyűjtőhelyének kialakításának, ide-oda pakolásnak és legfőképp nem szétvert hadosztály fejetlen menekülésének valósághű előadásának. Gyuláéknál ipiapacsoltam, megbeszéltük az este alakulását és húztam az utolsó trambulin edzésemre...