2010. február 27., szombat

Home sweet home

Ferihegy, én még a csinos lá...koffereket stíröltem, amikor már szólt a telóm, hogy a "taxim" kinn vár, aztán kiderült, hogy Sapa is, úgyhogy fel kellett hagynom Magyarország bájainak tüzetes vizsgálatával. Mentünk egyenesen Dávid ultrabaró dobkoncertjére, utána haza, ahol Bélinték vártak, szóval ment a party megállás nélkül. És az igazán nagy meglepetés a szobámban várt, mivel egy parafatáblára fel volt tűzdelve iszonyat sok ismerősöm üdvözlő üzenete! Mama nagyon ért az ilyen meglepikhez, most már értem honnan örököltem : )
Bár hétfőn már az egyetemre kellett gőzerővel koncentrálni, 2-3 nappal később még mindig ott állt a kipakolatlan táska a szobámban és ez nem arra utal, hogy rendetlen vagyok: végre itthon vagyok, végre nincs időm holmi kipakolásokra, mert akkora a pörgés!

"Home sweet home!" - írtam a facebookra és ez a nagy visszatérést jelentette. Blogomnak és olvasóinak viszont ez rossz hír - a Szöcsikusz által megszabott definícióba (t.i. Karlsruhei nyaralásom versben) nem fér bele az otthoni mindennapok világgá kürtölése és bevallom, ételmét és létjogosultságát sem igen látom.

Így aztán ideiglenesen zárom soraim és nagyon köszönöm mindenkinek, aki kimondta: "olvasnifogjuk"! Fantasztikus dolog úgy írni, hogy tudom, hogy sok barátom kiváncsi rá! Köszi!

Uttttosó

Terveztem egy kis búcsúestet, meghívtam rá a trambulinosokat, Gabrielt és persze az "alapkellék" Gyuláékat. 5-6 emberre és rövid sörözésre számítottam az Oxfordban: ehhez képest nagyon sokan elbúcsúztattak, folyamatos volt a jövés-menés, még fél 11-kor is volt, aki felhívott, hogy fél óra múlva érkezik és ugye-ugye még ott leszünk akkor?! Hát naná!
Így aztán minimum éjfélig együtt punnyadt a kömény mag és lelkemre kötötték, hogy jöjjek vissza. Ja igen, és a trambulinosok 80%-a lelkes lány volt, úgyhogy Gyula öt percenként dörmögött maga elé, hogy nem vagyok komplett, de a tézisének kifejtésére már nem volt mód, mert másnap hajnali ötkor indultam, hogy elérjem a hazafelé tartó repülőmet és így összesen 3 és fél órát aludtam.
A korábban beharangozott vonatos sztorit meg nem írom le, lényeg, hogy le kellett szállnom, mert a csatlakozásnál nem tudtam jegyet venni és így igencsak necces volt, hogy az egy órával később érkező vonattal elérem-e. Ezért egy óráig stoppoltam, de senki sem vitt volna el közvetlen a reptérig, így inkább a "garantált" vonatozást választottam és becsúszó szereléssel épp elértem a check-in-es hölgyeményt.

Hatalmas este volt, nagyon jólesett, hogy ma is ennyien eljöttek, akkor mégiscsak elindult a féléves kintlétem alatt!

2010. február 26., péntek

Eközben

Repülővel terveztem hazamenni, ugyanakkor oda kevés cuccot lehet felvinni és a kofferom üresen is kapásból 6 kiló (a keményfedeles fifikék átka:). Így aztán megbeszéltem Walterral, hogy elviszi magával a buszon (amivel én nem tudtam menni, mert nem kifejezetten két méter feletti teljesen átlagos polgárokra van optimalizálva) és otthon majd Daddy lekanalazza hajnalok hajnalán (óriási riszpekt neki!).
Igen ám, de a busz indulása egybeesett a trambulinommal, ami miatt csak holnap utazom!
Ekkor jött Karlsruhe szuperhőse, D'Julio, hogy ismét bizonyítsa jófejségét! Íme, az eredmény.

Maradékok

Lesz egy csomó cuccom, amiket nem fogok (tudni) hazavinni: maradék liszt, fűszerek, bicikli, szinte bontatlan 2 kilós mosópor, szemetes, stb. Az jutott eszembe, hogy biztos van mindenkinek a csoportban ilyen-olyan aprósága, amit egyébként jó eséllyel kivágna a szemétbe, miért ne gyűjteném őket össze Gyuláéknak?! Itt indultak a bonyodalmak...

Az előző esti víz alatti rögbis dorbézolás miatt alapból későn mentem haza. Bálint, aki alattam lakott két emelettel, felugrott a kis pakkjával, amitől a nemes cél érdekében megszabadulna. Dumáltunk még egyet, aztán amikor már mindketten hullafáradtak voltunk, akkor megnyugodva elmentünk aludni. Ez csak annyiban meglepő, hogy másnap délelőtt 11-re volt randim megbeszélve a házmesterrel és addigra tök üresnek kell lennie a szobámnak és ki kell suvickolnom az egész szobám/emeletet. Ezzel szemben nagyobb kupi volt a szobámban, mint átlagosan, természetesen pakolni a nagy ünneplések közepette még nem volt időm és most már egy pár doboz felstócolt cummeróni is díszíti a szobám egyik sarkát. Eh, majd holnap, nem nagy ügy...

Reggel van, ráadásul jó késő, össze kék kapni magam, de első az alapos reggeli. Matthias kijön, muszáj dumálni, de még úgyis van időm. Aztán befut még pár magyar, mindenki hoz egy zacskó ezt-azt, a szobám kezd egy 6fős kilakoltatott család átmeneti szállására hasonlítani - pedig hamarost jön a házmester!

Aztán felpörögtem, pakoltam ezerrel, szortíroztam, hogy mit hagyok itt, mi kerül a buszos különítményhez, mit viszek a repcsin... Közben befutott Gyula, akit rögtön befogott a kedvenc szomszédom Jim Beam cipelésre (huh, legalább addig is pakolhattam és nem én rohangásztam a 60 üveggel a negyedikre). Na nem fokozom az izgalmakat, lényeg, hogy a szobát sikerült némi késéssel elhagynom - és áttenni a főhadiszállásom az ekkorra már 8 tagú (plusz a nagyszülők) minden szükségletét kielégítő cuccállományommal a konyhába-közösségi helyünkre, hogy aztán ott kábé mozdulni se lehessen. Gyulu nagy segítségemre volt, kettesben kitakarítottuk a szintet, hogy jó benyomást hagyjak a többiekben magam után.

Végre lehetett szusszanni. Hetek óta erre vártam, hogy végre mindenféle nyomás nélkül üldögélhessek és dumálhassak órákig és ne a soron következő zéhá kárörvendő kisördöge vihogjon agyam valamelyik hátsó fertályán a falnak támaszkodva. Felfaltunk sok maradékot, annyival kevesebbet kell átvarázsolnunk Gyuláékhoz. Fantasztikus volt a tor, no de minden jónak vége szakad egyszer: a jó időt szakadó eső váltotta fel, mi pedig úgy döntöttünk, hogy ideje mennünk most, hogy kiderült, hogy ma már nem tudok a városból kijelentkezni és így min. még egy félévig Karlsruhéba bejelentett lakos (?) leszek...

A megoldandó matek példánk:
Adott két pont (A,B) egymástól ~3km-re, két ereje teljében levő fiatalember, egy dézsa, melyből ömlik rájuk a víz, két bicikli csomagtartóval. Juttasd el a 30 kilós koffert, a 2 agyontömött túratáskát, 4 sima táskát, a 3 szemetest, 4 zsák mosóport (és hozzátartozó öblítőt), a perzsa szőnyeget, a mérleget, a pálmafát és a többi gyönyörű szobanövényt és az extranagy esernyőt A-ból B-be. Tanár úr kérem, én készültem!...

Na ekkor már igen elegem volt mindenből, az utolsó napot nagy lazításnak képzeltem el, nem talált tárgyak gyűjtőhelyének kialakításának, ide-oda pakolásnak és legfőképp nem szétvert hadosztály fejetlen menekülésének valósághű előadásának. Gyuláéknál ipiapacsoltam, megbeszéltük az este alakulását és húztam az utolsó trambulin edzésemre...

2010. február 25., csütörtök

Már csak két nap...

Én voltam az első vizsgázó, az a célom, hogy minél több időm maradjon még felszabadultan élvezni az ittlétet. Kitántorgok a vizsgáról, a maximalizmusom miatt természetesen nem vagyok elégedett vele, itteni szokásomhoz híven épp egy hajszálnyival maradtam le az ötösről, de no para! Ragyogó napsütés, szabad vagyooooook!!!!!
Hazaérve tettem-vettem, kicsit sajnálom, hogy ha nem első vagyok, akkor tutkó jobb jegyet kapok, próbálom elnyomni magamban az érzést. Közben összefutok Matthias-szal, ennek két-három órás ebédelgetés lett az eredménye, fuccs a pakolásnak, majd holnap reggel, persze-persze, akkor mindenre lesz időm, most viszont rohannom kell utolsó boka-kontrollra. Beugrottam még a taizés misére, ezúttal végig maradtam az ittlétem zárásaként.

Utolsó víz alatti rögbi edzésem
Hát ez a pillanat is eljött! A mise miatt negyed óra késéssel estem be, kicsit többen voltunk, mint az elmúlt hetekben, mert még pár napja megírtam, hogy ma feltétlenül jöjjön mindenki, búcsúzom! A legjobb barátom síelni ment, múlt héten sem volt már, egy-két napja írt és azóta sajnálom, hogy nem fogok tudni elbúcsúzni tőle plusz este is hiányozni fog, mert ő volt az oxfordozások egyik legnagyobb hangulatmestere.
Hiába fogadott ezúttal (szinte) mindenki arra, hogy meglesz az 5 gólom a zárótréningen, aránytalanul gyengébb csapatba kerültem, se én, se a többiek nem tudtak egyetlen gólt sem dobni. A tüdőm nem elég, bazi kömény az ellenfél, most sem megy jól a játék. A víz alatt dühöngök, egy senkiként kell majd hazamennem?! Utolsó edzés, ember! Kapd össze magam! Gyerünk srácok, benyomjuk nekik, a hétszázát! Semmi eredmény... "Utolsó gól!" - mondja az edző. Teljes elkeseredettséggel úszom előre a csapatommal, irtózatos harc, aztán egyszer csak ott lebeg a szemem előtt az aranycikesz, akarom mondani a labda, a kapus hibázott és ezért nem tud megakadályozni, GÓÓÓÓÓL!! Víz alatt letéptem minden felszerelésem, iszonyat jó érzés volt, zárógól, olyan, mintha a vb-selejtező tétmeccsén a magyar csapatnak a 3 perces rájátszásban sikerülne a győztes gólt berúgnia!
Óriási eufória uralkodott el rajtam.

A meglepetés - Oxford
Pláne akkor, amikor kiderült, hogy természetesen jön mindenki ünnepelni, azok is, akik eddig sosem voltak még.
Készültem egy kis meglepetéssel: kedden éjjel, amikor jöttem haza a trambulin utáni beülésről, beugrottam az Oxfordba és lezsíroztam a kedvenc pincérnőmmel (aki mellesleg úgy nézett rám, mint egy kísértetre, teljesen összezavarodott, amikor meglátott, nem értette, hogy mit keresek én akkor ott), hogy hoznék egy kis magyar specialitást csütörtökön. A főnök is beleegyezett, sőt, Carlának is engedélyezte, hogy szolgálati időben beszálljon a koccintásba. A többiek ebből mit sem láttak, csak hogy cinkosul biccentek neki. No de ők is titokzatoskodtak: készítettek nekem egy személyre szabott rögbis, hamburgeres-oxfordos ajándék-lapot, amit mindenki aláírt. Középen magyar szöveg: na, ezt nem árulom el, kérdezzétek élőben, mindenesetre jót röhögtem rajta. Ráadásul egy nagyobb ajándékkal is készültek, de azt nem most kapom meg, csak elárulták, hogy mi lesz: teljesen lehidaltam tőlük. És ebben a pillanatban jelent meg a pincér a 12 feles pohárral, stílusosságból ötös, eddig azt hittem, csak a filmekben van ilyen pontos időzítés. Az ukrán kölöknek kapásból felcsillant a szeme, aztán az első korty után kezdett mindenkinek csillogni meg levegő után kapkodtak, nem hiába, kemény anyag : ).

Nyílik az ajtó és sorban szállingózni kezdtek a többiek, akik nem is tudtak edzésre jönni, mert tanulniuk kellett, betegek, stb, de "csak nem gondolod, hogy nem búcsúzom el tőled??!". Elmondhatatlanul meghatott, alig fértünk el az asztal körül, hatalmas hangulat, poénok, nagyon jóleső búcsú volt.

Eszement boldogan tekertem haza éjjel közepén: eljött ennyi barátom csak az én kedvemért, ilyen szuper estét hoztak/hoztunk össze, a becsületgólom is becsocsóztam, ezután végképp kit érdekel, hogy négyes fölé-fölé vagy ötös lett a vizsgám???!!!

2010. február 24., szerda

Sunshine

Hetek óta csak a tanulás, azért várom már nagyon a hazautat, mert az azt is jelenti egyben, hogy a hátam mögött hagytam a vizsgákat. Na ez mára elérhető közelégbe került, ugyanis a tegnapi (egyébként siralmas eredményű) vizsgámmal 3/4 ki van pipálva és a holnapi már nem lesz túl durva. Cserébe erre egész évben nem készültem, ~500 diát kell végigpörgetnem a mai nap folyamán, de ez hol probléma!
Süt a nap! Nincs internet, így aztán külső tényező sincs, ami elvonná a figyelmem. Szünetben egy szál rövidujjúban szaladok le a szeméttel, lent spontán mini-magyar-összeröffenést tartunk, úgy látom, mindenkinek elég jó hangulatban telik a napja.

A tanulás megérdemelt jutalma, hogy este Bálinttal megint elmegyünk vért adni. Sláger időben érkeztünk, óriási személytelen tömeg, kb. 40 ember várakozik, még leülni is alig van lehetőség... Az egyik edzéstársam épp akkor végzett, magasra tette a lécet, a legutóbbi pumpálási "eredményemen" kb. 50 másodpercet kéne javítanom. Legnagyobb megdöbbenésemre a doktornő és egy-két ápolónő kitörő lelkesedéssel fogad minket. Két hónapja jártunk itt, napi több száz ember ad vért, most is itt ül egy halom német, akik valószínűleg évek óta járnak, de őket vadidegenként kezelik. Hazafelé tekerve ki is tárgyaltuk Bálinttal, hogy vagy azért jegyeztek meg, mert külföldiek vagyunk vagy mert virult a fejünk, leginkább mindkettő? Mindenesetre a különleges vízi sportomat űző ápolónőmet megkérdeztem, hogy hogy ment neki az edzés és hogy van-e esélyem lenyomni 4 perc alá a véradási szintidőmet, a dokinő hozott egy Pécs-Karlsuhe kiállításról szóló prospektust és jól beégtem a mellettem ülő negyvenes nővel, akitől barátságosan megkérdeztem, hogy most van-e először: nem, 18 éves kora óta többé-kevésbé rendszeresen ad vért...

Mindenesetre tök jó volt itt lenni, még mindig baromi kedvesek, fura, hogy pont egy véradó-állomáson, ahol összvissz kétszer jártam, ott érzem magam legjobban otthon. És az egész terem felderült, amikor örömujjongásban törtem ki, hogy 35 másodperccel javítottam az egyéni csúcsomat: 3 perc 59 másodperc, kéremalássan!

2010. február 23., kedd

Várom

  • Mami friss találmányait és internetes szleng-szótárának legújabb szavait
  • öcsi berobbanását a szobámba - még akkor is, ha ez hajnali fél6-kor jabocscsakmegnéztemhogyalszol-e felkiáltással történik
  • a márciusi Balaton-fürdést
  • a lökött őrsömet
  • a nappaliból hallatszódó ütemes billentyűzet-kopogást (whoever it is)
  • Marczigány úr Jaaa-zásait és Jonka keresztelőjét
  • a beígért metrós-embereket-figyelünk programot
  • a félnyolcasokat
  • a hét nagy eseményeinek kibeszélését a földön üldögélve, miközben valahol messze a háttérben Pál Feri megnyugtató hangja duruzsol
  • az önlabomat, mert az talán végre valami olyan lesz, amit élvezek (rajtam múlik, tehát lehetne olyan)
  • a budaörsi strandröpi-szezon offisöl megnyitását
  • a gyümölcslevesezést Csőnacival
  • az illetékes fiatalember fél hetente változó mobil-kollekciójának megtekintését
  • hogy végre ne egy ilyen rohadt vastag és meleg takaróval kelljen (nem) aludnom
Már csak 4 nap! Jó dolog ezekre várni, még úgyis, hogy azért valószínűleg hideg zuhany lesz a hazaérés utáni "alámerülés"...

Csodafegyver - A parasztlázadás leverése

Baden-Württemberg. Egész éjszaka folytak kisebb utcai harcok, de azért a polgárok többsége próbált pihenni a másnapi döntő ütközet előtt.

Reggel 10-kor hatalmas tömeg hömpölygött a rettenthetetlen báziskapcsolású kastély felé. Úgy tűnt, hogy semmi sem képes megállítani őket. Érdekes módon útjuk folyamán egy tunneldiódával sem találkoztak, a MIS struktúrák is elhagyták őrbódéikat. Csak nem a szublimáláson gondolkozik Nyugodt Károly és hadserege? Minden védtelen sarok "meghódításával" nőttön nőtt az öröm. Egyedül a felkelők vezetőjének jelentek meg ráncok a homlokán: gyermekkora óta ismeri a Zsarnokot, nem adja fel ilyen könnyen, vajon min dolgozik éppen?!

Megérkeztek a kastély előtti nagy csatatér túloldalára és éppen soraikat szedték rendben, amikor furcsa zúgást hallottak a palota felől, majd kinyílt a kapu és kilépett Károly. Hatalmas robajjal bezáródott mögötte a kapu, egészen védtelenül állt, csak egy ódivatú akceptorion lógott az övén - és mégis, a felkelő tömeg elnémult, beleborzongtak a látványba, ahogy ott állt: nyugodtan és magabiztosan. Gúnyosan elmosolyodott és intett a karjával: ő készen áll. Volt valami a levegőben, valami megfoghatatlan, ami mint egy burok körbevette a kastélyt, benne Károllyal. Vibrált a levegő, de nincs visszaút, jöjjön a végső ütközet.

Felhangzott az "Integrált szegezz!" parancs, majd a gyalogság szemből megindította a támadást. Már csak 100 méter választotta el őket Nyugodt Károlytól, aki továbbra is mozdulatlanul állt, amikor hirtelen szó nélkül elesett az első sor. Egy láthatatlan ellenség végzett velük. Az utánuk jövők sebesen vagdalkoztak a kiegyenesített integráljeleikkel, de egyre csak hullottak... "A csodafegyver!" suttogták a távolban várakozók döbbenten és óriási félelem szállta meg őket. A felkelők vezetőjének arca hirtelen elborult, keze ökölbe szorult és dühösen kiáltotta: "Fújjatok visszavonulót, exp(x) függvénnyel vette körbe a bipolárkastélyát!"

Most egy összevont támadással próbálkoztak: jobbról a duplaintegrállal felszerelt könnyűlovasság indult meg, szemből a tüzérség ágyúkkal deriválta a kastélyt, míg hátulról a nehézlovas különítmény a maga térintegráljával próbálta meg bekeríteni az áthatolhatatlan exp(x) függvényt. A zsarnok pedig csak állt és nevetett az elbukókon.

Egyre csak fogytak a támadók, de egyetlen sérülést sem tudtak exp(x)-nek okozni. Ekkor azonban a lázadók közül előállt 5 szálfa legény:
"Iskolánk nem egy holmi Kandó,
mi vagyunk a szpesöl kommandó!
Belülről feszítjük szét a vártömést,
Erről híres nevünk, a dirac-lökés!" Egy villanás és máris eltűntek, többet nem hallottak felőlük.

Órákon át folyt a véres küzdelem, az árnyékok növekedésével arányosan nőtt a dété-déiksz szorzat is, a végtelenben pedig pláne semmi esélyük sincs az eadiksszel, így aztán egy utolsó elkeseredett roham után visszavonulót fújtak és vert hadként elhagyták a helyszínt....

...Esténként a gyerekek az 5 hősről álmodoznak, akiknek talán mégis sikerült bejutniuk és azóta is azon dolgoznak, hogy megdöntsék a hatalmat. Persze lehet, hogy már az odafele úton elveszett egységnyi integráljuk, esetleg egy börtön fogságában raboskodnak és hamarosan a fűrészfog-függvény kezei közé vetik őket... Senki sem tudhatja. De ez a felkelők egyetlen reménye. Ha egyszer megjelenik a V jel az égen, akkor megtörtént a lehetetlen: sikerült...

2010. február 22., hétfő

Nicsak-nicsak!

Mentem az utcán, elbotlottam valamiben - és mi volt az?! Egy eleg. Áh, gondoltam, ez még jól jöhet valamihez, így aztán zsebrevágtam és mentem tovább. Azóta elegem van. Nem kéri valaki?!

Hírek

Baden-Württemberg. Parasztlázadás tört ki egy németországi kisvárosban!

Már régóta elégedetlenkedik a Sport és Játék Szakszervezet, úgy érzik, mellőzi őket az Állam. Hétvégén csatlakozott hozzájuk az Aludni akarok!! és az Utálom az egész rohadt tanulást! fedőnevű 2 helyi csoportosulás és közösen az utcára vonultak. A helyi rendőrség nagy erőkkel és jól felszerelt régi vizsgasorokkal sorakozott fel velük szemben, így tegnapig nem történt semmiféle incidens.
A mai délelőtt folyamán azonban a lázadóknak új lendületet adott, hogy a városba érkező híres svéd-amerikai popsztár, Nap Verhoughfaines támogatásáról biztosított mindenkit és példát mutatva igencsak helybenhagyta a régi rendszer híveként számontartott S. Crimo-t. Délután négykor mozgolódás támadt, majd a feldühödött tömeg ütemes "monnyonle" skandálással megindult Nyugodt Károly bipolárkastélya felé.
A MOSFET-eket hamar saját oldalukra állították, ám a Tunneldiódák és a MIS-struktúrák elszántan védték a zsarnokot. Úgy tűnik, hogy a hatalom oldalán harcoló akceptorionok következtében fellépő jelentős potenciálkülönbség miatt nincs esélye a kiegyenísített integráljelekkel felszerelt paraszttársadalomnak, ám egy helyi informátorunk szerint mindig újabb és újabb csapatok csatlakoznak a felkelőkhöz. A Vöröskereszt a -l(p)< x < l(p) közti területen szobahőmérsékletű Fermi-nivókkal bátorítja a harcban megfáradt lázadókat és ez megfordíthatja az egyenlőtlennek látszó küzdelem kimenetelét.

Ám ez még mindig kevés, hisz Nyugodt Károlynak készül a csodafegyvere: Ha a sok ludat legyőzi egy disznó vizsgasor, akkor az elégedetlenkedők minden reménye elszáll. Elemzőink szerint ennek azonban nem várt következményei is lehetnének, ezért egyáltalán nem biztos még a fegyver bevetése.

2010. február 21., vasárnap

Azt* hitted, mi?!

Bevallom, azt. Tévedtem, úgyhogy most az elmúlt hetek szokásához híven tanulok, mint egy félőrült és tök rendszertelenül tök mirelit kaja evéssel épp csak egy pici időt tökölök el, hogy aztán folytassam a nyakamon levő tök okosságokkal való töktögetését - míg... na de ez már nem szalonképes.

*Hogy a nehezén már túl vagyok.

2010. február 19., péntek

Süllyed a hajó

Ez még pár hete volt, amikor a csapat (egy része) Ausztrália-nap alkalmából "kiöltözött"
Egyik nap bekopogott az egyik folyosótársam, kiderült, hogy pár hétre hazamegy és ezért beugrott elköszönni.
Ma meg a folyton vigyorgó ausztráliai trambulinos társunkat búcsúztattuk egy nagy party keretében. Kezd olyan érzésem lenni, mint az ideutazásom előtti hetekben otthon: kedvesen megérdeklődi mindenki, hogy még meddig is maradok, itt leszek-é még az áprilisi trambulin bajnokságon? Mindenki nagyon sajnálkozik, hogy már most lelépek, minden alkalommal elfilozofálgatunk azon, hogy akár el is tudnék jönni arra a hétvégére (de nem fogok, mert választás lesz:). Ez tök jólesik és úgy érzem, hogy tulajdonképp elég jól beilleszkedtem ide, ha vannak emberek, akiknek hiányozni fogok. De azért ott motoszkál: talán mégsem?!

Mindenesetre ez a buli jó volt, fél 3-kor hazafelé tekerve azon nevetgéltem, hogy azért a vizsgaidőszakban sem kötelező mindig agyonstrapálni magam, no. Meg hö. Meg hogy jó volna jövő pénteken nekem is rittyentenem valamit, de mivel a kolimból aznap reggel már kivágnak, ezért csak beülni tudunk valahova, az meg nagyon átlagos dolog, nulla személyesség. Daddy szerint ez nem baj, de én még nem tudtam beletörődni, agyalok valami eredeti ötleten.

Mit csinál még a két ultramenő blogger?


Blogolásra provokálja a 6 hétre indiába utazó onkliját, majd beveszi az Ultremenő Teambe (UT). Ha így folytatja, hamarosan "ultrasztájlos" kitüntetéssel is gazdagodhat...

Ajánlom mindenkinek!

2010. február 18., csütörtök

Király minden

Annyira, de annyira frankó minden, hogy el sem tudom mondani!!!
Erre tegnap délután jöttem rá - nem csak azért, mert túl vagyok a legdurvább vizsgámon - mit túlvagyok: élveztem is rá a készülődést, mert kiderült, hogy mégiscsak kokemény matek (és nem kell mindent érteni, csak számolni és kétszer aláhúzni). És ennek megfelelően - úgy érzem - jól sikerült! De még inkább azért volt határtalanul jó kedvem, mert miután napsütésben és hóban eltekertem a dokihoz, beadta a derekát (értitek, egy bokáért cserébe:) és áldását adta rá, hogy fásliban óvatosan sportoljak (ezen nagyon röhögtek az UWR-es kollégák:).
Kitántorgok, csinos lepkéket lehetne velem fogatni...

Nézzük: ráestem a lábamra, de utána egy hétig még jártam edzeni, azalatt pont beért a fél éves munkám, elértem a nagy célomat, megtanultam hátraszaltózni, amúgyis a csúcson kell abbahagyni, vagyis most. Múlt csütörtökön eltiltottak a sporttól, az aznap esti edzés helyett tekertem (és dühöngtem) egy királyat a friss hóesésben, majd megnéztem egy filmet este.
Másnap, pont ezért, mert nem mehettem trambulinozni, rászántam magam, hogy megépítsem az iglut a frissen esett hóból, ami azóta is áll és örömmel gondolok rá, hogy igen, mégis teljesítettem az elhatározásom! Enélkül ez elmaradt volna! No meg szkájpiztam egy tök jót mamával, amit a Stardust nézése követett, aminek kapcsán volt min agyalnom a hétvégi tanulás közben.
Tovább: kedd estére úgy belelendültem a számolásba, hogy valószínűleg, ha ép vagyok, akkor sem jutok el edzésre, tehát nem maradtam le semmiről.
Ma meg ugyebár csütörtök van és ismét mehetek edzeni...

Nem tudom, érzitek-e, de nekem valahogy az jött le, hogy a lehető legjobbkor jött ez az egy hét! Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna jobb helyre "bepakolni". 

Annyira jó minden...!

Vallásos maszlag

Álldogálok a lelakatolt biciklim mellett a világ legelégedettebb arcával, mit nekem még 2-4 hét fáslizgatás, a filmekben ilyenkor szokta a kamera háromszor megkerülni a főhőst, van fél órám a víz alatti rögbiig. Mellettem egy jó kis szögedi-stílusú játszótér, Márti biztos elégedett lenne, ha tudná, hogy odamentem kipróbálni... De nem mentem oda, mert azért meg haragudna, ha a rajta játszó kölköket elhajítom csak azért, hogy kipróbálhassam a pörgettyűt, úgyhogy csak álltam tovább, szerencsétlen kamerás muksó már a kilencedik körnél tart, kezd izzadni, ő ugye nem Adidast hord... Nini, a kedvenc templomom mellett parkoltam le a bicóm, be kéne menni, de ...őhm... biztos zárva van! Na ez tetszik, ez jó érv, múltkor is be akartam menni és akkor is zárva volt, nem is érdemes megpróbálni, ezek a németek hétköznap biztosan ki sem nyitják a templomot... Ekkor egy idős nénike beblattyogott a templomba...izé, ez az érv kilőve...(a kamerás már a halálán van, a 24. körnél tart). Na de Márti meg a játszótér, meg tulajdonképp edzésem lesz, meg egyáltalán, most minden olyan király...hm, lehet, hogy pont azért kéne bemenni, legalább egy kösz!-t benyögni, oszt már itt sem vagyok?! Közben újabb anyóka botorkált be, nagy levegő, követtem. Legnagyobb megdöbbenésemre egész sokan voltak és ekkor, csütörtökön, fél hatkor elkezdődött egy mise! Teljesen padlóra küldött, ez meg mi?! Hogyhogy épp most? Ráadásul grátisz orgona nélkül (hála-sóhaj), emellett értékes gondolatokkal és taizés énekekkel! Az elején mennyi ideig hajszoltam, hogy egyetlen ilyenre eljussak, most meg egészen "véletlenül" belebotlok ebbe. Fantasztikus. Prédikáció végén aztán halkan leléptem, az egész misét azért mégsem várhatom végig és boldogan tekertem az úszócsarnok felé...

17.50-kor szirénázó mentőautó vitte az intenzív osztályra a kamerást.

Zárómondat egy sikeres naphoz

Az egyik női játékos tartotta az edzést és azt tanácsolta, hogy kíméljem még, csak a jobb lábamra vegyek békalábat. Bemegyek a vízbe, bal lábamról azonnal leesik a fásli összetartó ragacsa, sebaj, nem hagyom magam, zoknit fel, búvárszemcsót is...poing...hát ez elszakadt, Bléjz meg fog verni érte, ha megtudja, de szerencsére nem fogja megtudni : ), szóval kerestem egy egyetemi szemcsót, na annak a műanyagja szétnyomta pár hossz után a homlokom, a harmadiknak csak az az apró szépséghibája volt, hogy a nyomáskiegyenlítéskor mindig beázott... A bemelegítő 3/4 órát végigtoltam, de a játékba már nem álltam be, mert fél lábbal aránytalanul nehéz lebukni is, meg leginkább olyan mélyről a feljutás sem egyetlen rúgás és ez elég fulladásveszélyes. A sekély részen úszkáltam és szórakoztam még egy fél óráig, aztán az edzővel beszélgettem, úgysem találkozom vele már jövő héten.
Így aztán úszás is volt, óvatosság is volt, kecske is volt és maradt egy kis káposztám is, holnap már tudom, mi lesz a vega-ebéd... : )

2010. február 15., hétfő

Tanulás gőzerővel

Ezt a másfél hetet fél lábon is kibírom!
(Remélem nem csak Daddy érti:)

Filmek

Randiguru (Hitch)
Pár éve láttam már, akkor a végére csak az jött le, hogy egy nyálas, amerikai film. Egy hete megnéztem megint, teljesen belezúgtam, bár a véleményem nem sokat változott: tényleg egy nyálas, amerikai film, de eközben eszméletlen sztájlos. Egy-két jelenetet még másnap is megnéztem tanulás közti ellazításként és nagyon provokál, hogy hasonlóan csoki legyek (vagy legalábbis annyira, mint Öcsi:)... Eközben a lengyel intermezzo miatt különösen is aktuális volt, de még túl friss volt az élmény (na, a filmé vagy a lengyelé?), hogy kipróbálhassam az indukált ötleteket.

Csillagpor (Stardust)
Pálinkáék adták nekünk tavaly Karácsonyra, de otthon figyel a polcon (ahol meg elég kevés időm van filmeket nézni). Bratyó múltkori látogatásakor elhozta és átmásoltam a vinyómra és miután péntek este elszállt az internet, a jól bevált "belekukkantok az első 10 percbe" módszeremmel ittragadtam. Végig nagyon ismerős volt az egyik szereplő, déjà vu élményem volt. Általában kapásból mindenkit összekapcsolok valakivel, itt viszont csak azt tudtam, hogy na ez az a jelenet, ez a nézés/szájhúzás, ezt tuti láttam már, de melyik ismerősöm ilyen?!!  Egész éjjel foglalkoztatott, másnap is eszembe jutott, semmi eredmény. Hiába gugliztam rá kínomban vasárnap este a színésznőre, más filmjét még nem láttam...
...És ma reggel hirtelen beugrott. El se tudjátok képzelni, micsoda megkönnyebbülés volt!

2010. február 13., szombat

Rólam szól 3.

A világ legtermészetesebb dolga,
Csakúgy mint a cseheknél a polka,
Napsütés, hóvihar vagy eső zuhog?!
Izzítok és a pedálra nagyot rúgok!

Készült a tanulás közti kis szünetben,
Este pedig vasárnapi-piskótát sütöttem.
(De erről már...nyamm...nem szól nyamm...a vidijó... :)

Előzmény: Rólam szól 2

2010. február 12., péntek

Boka János

Baromi kényelmes viselet a fásli, egész nap finoman masszíroz! - mondta, majd tarkón csapott egy vörösingest. Bezonyám!

Karlsruhei Iglu 2010 - live

18.10 - túlélőfelszerelésbe felöltözve peckesen sétálok ki
18.30 - 21 tégla kész
18.40 - jelentkezik egy új munkatárs, feljöttem még egy kukát keresni.
19.55 - Megállapodtunk, hogy a születési éveinknek megfelelő mennyiségű téglát kell legyártani.
19.00 - Megjelenik a házmester, nagyon lelkes, csak azt nem értem, hogy miért nem köpi ki a gombócot a szájából, akkor még értenék is valamit abból, amit beszél. Remélem nem akar beszállni, mert az elég sok téglába fog kerülni...
19.10 - 42 tégla kész, csávókánk lelépett
19.15 - Újabb delikvens fut be, először is 21 téglát kérünk szépen, mi addig a kezdeti ívünkben gyönyörködünk
19.25 - Egy elsétáló (kolis?) lány megmosolyog minket. "Nicht lachen!" "Ich habe immer davon geträumt!" "Dann mach doch mit!" De csak mosolygott és továbbment.
19.30 - Házmester úr fiai kijöttek "segíteni", majd észlelték, hogy itt már nehéz beszállni, úgyhogy a két nagyobb nekilátott egy fotel kialakításának. A kisebbik hógolyókkal dobált minket. Engem is... Többet nem dobált szegény. Sajnálom, pont akkor tört félbe a kezem ügyében egy tégla, ami utána hirtelen kicsusszant a kezemből és izomból letarolta. Mármint a kis ugribugri kölyköt. : )
19.45 - Nem tapad a hó, a vizes módszer sem segít eléggé, de azért gyűrjük, próbáljuk dönteni szép lassan
20.10 - ez épp a mai dátum
20.23:43 - itt nem tudom mi történt, csak úgy írtam
20.30 - Kész a Karlsuhei Mini Iglu (Kamiglu) és a Karlsruhei Giga Iglu (Kagiglu)
20.40 - Fotózkodás, kívülről ...
20.55 - ... majd egy sikertelen meglovagolási kísérlet után belülről is.
20.59 - Ciki.

Ez így nem állapot

Keseregni nem szabad, tanulni szintén nem...
Lassan vége a KA-i nyaralásomnak, visszanézve vajon mi volt frankó lépés és mi az, ami kár, hogy kimaradt?!
Hát például a múltkori hatalmas havas időszak miatt eléggé haragszom magamra, hogy lusta voltam iglut építeni. És erre most kapok egy utolsó lehetőséget egy napja esdegél, ma reggel ráadásul hogolyó méretben esett már, az azt jelenti, hogy nagyon jól tapad (vagy valakinek mögöttem kiadták a célratarts! parancsot..). Úgyis azon agyaltam, hogy mit fogok ma este az edzés helyett hasznosat tenni.
Nyilvánvaló: Teljesítem a tavalyi(!) elhatározásom, Karlsuhéban iglut építek, abetyármindenit!

2010. február 11., csütörtök

Sajnálattal közöljük,

hogy a blog szerzőjétől még a sportolás lehetőségét is megvonták.
Orvosi vélemény: megnyúlt bokaszalagok, esetlegesen (be)szakadással.
Két ilyen mértékű csapás egy napon már elég embertpróbáló. Nem igazán tudom, hogy mi fog ezek után változatosságot vinni az unalmas két hetes tanulásba. A sportolások idejét úgysem tudom tanulással tölteni, viszont konstruktív dolgokra (=email) képtelen vagyok olyankor, úgyhogy ez csak az input-éhségem exponenciális-növekedését és az indexponthu unalomig történő megnyitását fogja magával vonni.

Történt ma bármi jó?! Igen, töltött bagettet ettem reggelire (medvebőrrel:). Najó, meg gyönyörű hóesésben biciklizgetve tomboltam ki magam UWR edzés helyett és ráadásul simán lehetne sokkal rosszabb is, egészen egyszerűen ha még fájna is a bokám vagy ha meghúztak volna a vizsgán, esetleg lechargeoltak volna 10 ajróra. Mindenki happy.

Vizsga

Megesik, hogy a csiga elesik.
Ebédre franckarikát eszem rántva.

2010. február 10., szerda

Április 11-e

Családunknak másfélszer annyi szavazásra jogosult tagja lesz az idei parlamenti választáson, mint az előzőn. Kis szerencsével...

2010. február 9., kedd

Tanulok ám!

Nagyon szuperul ment ma is a hátraszaltó, csak úgy dagadozott a bokám a büszkeségtől!!...

Megpróbáltam egészen váratlanul ráüvölteni, hátha ettől jeges rémület fogja el, de nem segít, úgyhogy marad a hagyományos borogatás és csütörtökön az első vizsgám után valószínűleg meglátogatom a csinos ápolónőt (bár most sem vagyok hajlandó fizetni nekik 10 eurót:).

Henrys

Jöttem haza előadásról, hát nem elém ugrott egy Henry's tábla?! Satufék, lakat, 4 mp múlva már a boltban...
Volt itt minden: diabolo, hatalmas sárkányok, frizbik: kör, háromszög, négyzet, cső alakúak, egy kerekű bicikliken át zsonglőrlabdákig és yoyokig minden "játékos" eszköz.
Fura volt sétálni fel-alá: most esett le, hogy basszus, mégis komoly felnőtt lett belőlem, hogy egy ilyen boltban 5-10 perc alatt végzek és nem kattanok rá valamelyikre, de leginkább egyszerre az összes játékra?! Nemrég még a gimiben toltuk lyukasórán a teniszlabdákkal és mandarinokkal és lestem, mikor lesz jó szél, hogy eregethessek, most meg jó, ha nyaranként egy-kétszer előkerül Dávid Henry's-e, hogy mégnézzük, magasabbra tudjuk-e dobni, mint egy éve.

Ez gáz. Ha egyszercsak leállok a hülyeségek termelésével és a Há(n)rys kalandokkal is, akkor megjött a vég, a csúnya húdebaromikomolyembervagyokámmertegésznapdolgozomésmindigvalaminkesergek-kor.

2010. február 8., hétfő

Többször is vicces

Ezt még decemberben kaptam egy olvasómtól, nem árulom el, hogy kicsoda, de üzenem neki, hogy a pofátlan mindenit, hogy nem szokott kommentelni... Cserébe vicces emaileket írogat, ami még sokkal jobb is, mintha "aha, ez baromi érdekes bejegyzés volt" megjegyzésekkel látna el. Egész pontosan írogatott, mert újabban leállt vele a fekete testvérem és azóta sivárak a hétköznapjaim. De ezt nektek is élveznetek kell:

"Nem hiszed el, én se hittem el, de olvasgattam a blogodat kicsit... bevallom nem olyan sokat, hogy már jobban tudjam, mi történik ott, Kalhrhsruhusban, de olvasgattam, a szívtöréseidről, répa gondjaidról, illetve arról, hogy egyértelműen beragadt az óóóóóóóóóóóóóóóó betű az egyik nap. Olvasás után arra gondoltam: "hey! menjünk ki egy őgy alkalmából Károlyruhába Kristófhoz!! Simán egyik hétvégén! Tök jó lenne.... Persze stoppal megyünk, vagy repülve, vagy party busszal, más már nem is ölyvös!" Nem sokkal később el kezdtem foglalkozni a megvalósítással, és arra jutottam, hogy ez mission possible (lévén, hogy a mission impossible, mint kiderült, igazából megvalósítható, ezért feltételeztem, hogy a possible azt jelenti, nem megvalósítható). Sajnos Karlzrugdó túl messze van, hogy egy hétvége alatt lemenjünk és vissza, és több mint 3 percet töltsünk veled, nagyobb szünetekben meg személyesen nem érek rá, de lehet, hogy küldök, egy követet..."

A csinos követ(et?) azóta is várom.

Építettem

a lengyel-magyar barátságot.
Sajnos-szerencsére nem lehetett belőle mindent felbolygató nemvárt esemény, megmaradt az ütemtervbe belekalkulált spontaneitás szintjén.

Két lovat

A mai nappal egyszerre vagyok az ötödik és a hatodik szemeszter szorgalmi (!) időszakában. Nem csalás, nem ámítás, itt még tényleg frankón előadásaink és gyakorlataink vannak, míg otthon ma kezdődtek az első előadásaink és laborjaink. Szerintem tök vicces, jókedvre derített, haha, most mit válaszolnék egy csinos lánynak a "melyik félévben vagy?!" és a "melyik egyetemre jársz?" kérdésre?! Najó, aki ilyet kérdez, az meg sem érdemli a választ... : )

2010. február 7., vasárnap

Célegyenes

A hétvégén megtörtént a változás:
Mostantól nem "ehh, majd csak lesz valahogy, eddig is kihúztam a 4 félévet, most sem lesz ez másképp".
Hanem: Látom a cső végét, tudom, hogy sínen vagyok, hogy jól állok, hogy így kell folytatni a tanulást, és ha nem jön közbe valami óriási nemvárt esemény, akkor szépen meglesz minden tárgyam, és ehhez a heti rendszeres programjaim egyikét sem kell egyetlen alkalommal sem feláldoznom (előadások, trambulin, rögbi, forró csokizások).

Ilyenkor általában előjön a precíz és tervező énem, bam-bam-bam, hatékonyan megy a tanulás, szépen összeáll a kép, és úgy, hogy az eddigieket értem és tudom, hogy a maradékot is meg fogom érteni, így elkezdem élvezni a tárgyakat. "Ha most lenne az előadás, akkor tök érdekes lenne, mert érteném". Na de akkor ha évközben foglalkoztam volna vele rendszeresen, akkor feltűnt volna, hogy jé, minden héten ugyanazt a számomra mindig újnak tűnő magyarázatot mondta el a gyakvezér, egész évben élvezhettem volna! Nem. Így, a hatodik szemeszterem megkezdése előtt egy nappal úgy látom, hogy ez lehetetlen. Nem csak azért, mert akkor nem lehetett volna ilyen változatos az elmúlt pár hónapom, hanem azért, mert egyszerűen most tudok tanulni, máskor ez csak időpocsékolás, hiába próbáltam akkor is nagyon szisztematikusan nekiállni, nem volt rajtam a nyomás, nem láttam át, hogy ez hol köszön vissza, hogy mi az, ami minden következő fejezetben szerepel, mi az, amit át kell lapozni, egyáltalán miből és mit érdemes tanulni. Visszanézve látom, hogy a decemberi egy-két gyenge próbálkozásom teljesen fölösleges volt. És mégis: azokon az utólag is(!) fölöslegesnek tűnő és mégis kitartó alkalmakon múlik, hogy most átlátom a tanulás menetét és hogy az elmúlt években úgy mentem el a vizsgáimra, hogy nem a tanár jóindulatában kellett bíznom, hogy nem buktam tárgyakat.

Szóval nyugodt vagyok, képes vagyok erre, tenni kell a dolgomat, nem nagyon férnek bele most már új dolgok, nincs felfedezés és kihalásig pörgés, nincs henyélés, ez most a cél érdekében visszafogottabb, szürke időszak.
Azaz: a következő 3itteni + 3otthoni hétben nyögöm a több, mint 4 hónapos nyári szünetemet és az eddigi Karlsruhei nyaralásom (versben:). Szerintem megéri.

2010. február 6., szombat

Eszem-iszom-dínom-dánom

Szombat, korán kelek, zuhanyzom, reggelizem, tanulok, eszem, tanulok, végre délután kettő van, híreket mondunk: "Krisztyuf hyper adag lasagnát süt", hírek vége, ebéd betermelve, tanulok, nasizok, tanulok, eszem, elegem van, végre túléltem, elmúlt a kitűzött 6 óra, vasárnapi sütit sütök (dupla brownies), tanulásért jutalom-filmet nézek, eszem, vekkert fél 9-re beállítom, bokám ismét duplaméretűre dagadt, pedig több mint egy hete gyógyulgat, beborogatom éjszakára, este 10-kor lefekszem, álmatlanul forgolódom, aztán álmomban darál az agyam, valamit mindenképp ki kell számolnom, de nem tudom, mit, lederiválomabulit-életérzés (Ölyvök;), éjjel fél 3, borogatást cserélek, Walter ablakából fény szűrődik ki, lassan bedilizem, hajnal van, nyitott ablaknál alszom, csiripelnek a madarak, reggel van, híreket mondunk...

2010. február 5., péntek

Előőőőőre!

Még mindig jó hátraszaltózni. Ahogy bevásárolni és kivételesen egész korán lefeküdni is. Csak semmi izgalom, semmi szín. Ez nem jelent rossz kedvet! Csak unalmas, motorikus.

2010. február 4., csütörtök

Ez a célom

Link: 1 perc hiányzott a szabadtüdős világcsúcshoz : )

Meglepő módon a mai úsz(tat)ást nehezen tolerálta a bokám (pedig a hátraszaltózást jól bírta), ismét dagadozik. Sajnos nem a büszkeségtől, nem ment ma (sem) jól, ráadásul alig voltunk, kicsit vérszegényre sikeredett és már csak 3 alkalom van a hazautazásom előtt. Kedden, szerdán sokat tanultam, kezdek szürke ember lenni és nagyon fáradt is vagyok, ezen az sem segített, hogy ma az előadásokat leszámítva egy másodpercig sem foglalkoztam tanulással.

2010. február 3., szerda

Lakásavató

Lakást avattunk Kingagyulánál, nagyon szeretek náluk lenni. Persze éjfél előtt nem értünk haza, holnap a szokásos reggeli 8 órás kezdés, így szép az élet.

Definíció

"Die Energie eines Elektrons mit der kinetischen Energie Null im Vakuum auf dem Potential Null habe den Wert Null (siehe Bild 9.2(a))."

Aranyos. Tanulok tovább.

2010. február 2., kedd

Hátraszaltó

Igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen-igen!

Minden segítség nélkül, egyedül, rengetegszer. Ójeee. Végre egy kis sikerélmény. És a bokám is elég jól bírta, csak kicsit kövérkésebb, mint ma reggel volt.
Ma (is) megérdemlek egy jó nagy adag banánturmixot! Mivel már teljesen kivagyok a sorozatos éjszakázástól, ezért edzés után egyenesen hazajöttem, elég volt ünneplésnek, hogy a trambulin tetején széles vigyorral szambáztam : )
Sajnos még így, "korán" hazaérve sem sikerült ma lefeküdnöm.

21

Matyi érkezésével összerántotta a németes csapatot és minden este összegyűltünk egy kis rizikózásra, amiből aztán 21-ezés lett, szemrebbenés nélküli vagy épp erősen elvörösödő kamuzásokkal, széles Matyi-vigyorral és garantált Walter-hangulattal. Ez egy szenzációs játék, nagyon különbözőek vagyunk, jól ismerjük egymást és ez már tuti siker. Egy boros üveget megtöltöttem banánturmix-szal, így már én is megfelelek az "elvárásoknak": ). Aztán éjjel 1-2 körül haza, nagy poénok kibeszélése, másnap reggel (~11óra) szitkozódás, hogy mi a menkuért maradtam fenn olyan sokáig, szomszédomnak kimagyarázom, hogy ki volt, aki ma (megint) éjjel 2-kor hangosan blattyogott végig a 48-as Bergsteigerével a folyosón (őő, lövésem sincs, biztos a betörő:).

Ez így mind király meg minden, de ha hozzáveszem, hogy előtte Bazsi miatt voltam minden nap sokáig fenn, most meg épp indul a hét és az edzések meg Kingáék lakásavatója miatt nem fogok aludni - lényeg, hogy teljesen ki vagyok ütve, muszáj elkezdenem tanulni, jövő héten kezdődnek a vizsgák, élőhalott vagyok, ez így nem mehet tovább.

Matyi ma elmegy, ezzel párhuzamosan én is összeszedem magam. Punktum.

2010. február 1., hétfő

Szülinap

Nehéz lehet, ha az embernek szülinapja van, nem igaz?! ;)

Hazajött, vagyis ment a díszes famíliám a síelésből, ezt jelezte, hogy egy halom lelkes emailt, választ küldtek, újult erővel kommentelik tele a blogom és úgy tűnik, nagyon jól érezték magukat a pálya ördögei. Főleg, akinek sikerült a bratyója síszemcsóját lenyúlnia... : )