Biciklitúra

Tök szép idő volt, már 1-kor végeztünk az egyetemen, teljesen reménytelen az, hogy bármit is megtanuljunk - menjünk biciklizni!
Három fős volt a kis csapat, aki "vállalta". Elképzelésünk sok volt, de térképünk egy se, így aztán eléggé női megérzésünkre hagyatkozva tekertünk - ez 3 villamosmérnöknél nem sok jót szokott jelenteni...De azért nagyjából tartottuk magunkat a "tervhez", kijutottunk egy erdőből és ott állt előttünk váratlanul egy reptér. Köszöntünk neki illendően, ő meg megjegyezte, hogy szerencsénk, hogy öreganyánknak szólítottuk, mert így meghagyja nyamvadt kis életünket, sőt, még egy próbarepülésre is elvisz, pont ezért toltak ki most három gyönyörű repülőgépet!...
Neeem, sajnos nem ez történt, de a tervem az volt, hogy bratyizunk az ottani muksókkal, aztán majd meglátjuk, hátha, ehhem-behhemm... : )
Nagyon jófej öregek voltak, elég érdeklődően néztem, ezért rögtön ajánlották, hogy jöjjek majd vitorlázórepülni. Egészen elgondolkoztam rajta, ha visszajönnék nyáron praktikumra és nem lenne jobb dolgom, mint egész nap a reptéren üldögélni és néha 3 percet felszállni és leszállni, akkor lehet, hogy még megjelenek itt. De télen nincsenek termikek, úgyhogy ez bukta. Viszont elszóltam magam, hogy magyar vagyok, mire kiderült, hogy itt van Kálmán bácsi is, aki magyar! 56-os magyar egyetemista volt, azóta itt él. Képzelhetitek, hogy a biciklitúra innentől ugrott. Mesélt egy csomót, amúgyis szeretem, amikor idősebb emberek mesélnek a "régről", amit mi csak törin tanultunk. Aztán később sötét is lett, meg hideg is, úgyhogy meghívtak kávézni a reptér épületébe, a sok tatter között figyeltünk, mindent megmutogattak, honlapot, térképeket, repülőmodelleket, új plakátokat, szóval ők is nagyon lelkesek voltak, meg a magunk módján mi is, bár mindhárman feszengtünk mint állat, nem akartunk senkinek sem "terhére" lenni.
Kálmán bátyánk legfontosabb mondata:

"Srácok, egyet tanácsolok nektek, sőt legszívesebben megparancsolnám: Egy percig se legyetek egymással! Ne találkozzatok a koliban! Csak németekkel, mindent ki kell szaglászni, előadáson ülj oda egy német mellé, mondd meg, hogy külföldi vagy és kérd meg, hogy segítsen neked mindenben! Építsetek külön-külön kapcsolatokat! És ebben a félévben csak németül szabad beszélnetek, meglátjátok, hogy olyan izomlázatok lesz egy-két hét múlva a nyelvetekben a sok torok [ghrhss] hangtól, hogy mozdítani nem fogjátok tudni! És aztán kb. 3 hónap múlva eljön az az idő is, amikor németül álmodtok..."

Megnyugtat, én is ezt határoztam el, amikor kijöttem. Csak épp néha elfogy a lelkesedés a németek felé. De:

"Van egy közmondás: Ahogyan bekiáltasz az erdőbe, úgy jön a visszhang!"

Magyarok a pályaudvaron

Eltekertem ma a karlsruhei főpályaudvarra. Ahogy ott álldogálltam, kiszűrtem két ürgét, akik egymással dumáltak - magyarul. Vagy legalábbis mintha úgy hallottam volna, de még vártam egy kicsit, mert utána meg egy gramm szót sem értettem belőle. Csomószor felkapom a fejemet itt, hogy "jé, magyarul beszélnek!", aztán kiderül, hogy tök átlagos németek, csak valahogy úgy hangsúlyoztak, mint a magyarban.
Ezek viszont tényleg magyarok voltak és kiszúrtak egy Ital feliratú boltot, hogy ott vajon tényleg a magyarok miatt van-e ez kiírva (lövésem sem volt). Hegesztőként dolgoznak itt a környéken, ma mennek haza szabadságra - és ma mondta nekik a főnök, hogy jobb, ha vissza se jönnek, mert nincs rájuk szükség. Elég béna lehet így hazautazni. Mindez délután 3-kor volt és az este 10-kor induló vonatig az volt a tervük, hogy továbbra is ott álldogállnak a pályaudvar bejáratánál és stírölik a jó nőket [15-99], meg fiká...becsmérlik a hömpölygő német tömeget. Hehe, fél óra alatt kaptam belőle jó adaggal, miközben elmesélték, hogy az északi sarkkörtől kezdve Dánián át Ausztriáig mindenütt dolgoztak már. Nyáron Bécstől egy magyar ürge hozott haza, ő is Németországban volt hegesztő, bírtam a búráját, bár kétségtelenül elég más világban élünk ("Te akkor az Universitas-ra jársz?!")
Egyszer csak megszólalt az egyik: na, már csak 7órát kell várnunk! És jót röhögtek és nézték tovább az embereket. Azért remélem, hogy legalább az Ital kiírás értelméről meggyőződtek és nem este 10-ig figyelték az embereket! Bár már régóta tervezek én is valami hasonlót otthon, a metró egyik aluljáróba - fél óráig állni és figyelni a siető embereket. De az elmúlt 21 évben mindig siető ember voltam.

Német jegyzeteinkből

Ez aztán a magyarázat!

Így aztán még én is elkezdem kapisgálni, hogy hogyan is lehetséges, hogy nagyobb kezdőenergiával mégis ugyanakkora a (csoport)sebessége a részecskéknek - sőt, a nagy sebesség miatt lassabban is haladhatnak...

Bár azért mit tagadjam, még ilyen nehézségek árán is szívesen elfogadnám a Ferrarit... : )


Ez pedig a hardver-szoftver tervező óra első diáinak egyikén szerepelt.

Megfogott.

Hiány (megoldás)

Szobám hiánycikke egy szemetes volt,
De volt a környéken megfelelő bolt.
Addig hihetetlen nehéz az élet!
Kis szobámban lassan el sem férek
- a szeméttől, de azóta valtoztak az idők,
Már csak élet kell bele, (meg csinos kis ...).
Ja! Ötletetes Öcsié megmaradt Rudim fele,
Hisz valóban bátyjával lenne itt a helye!!!

(Sebaj, lesz még sok-sok tipp-mix,
Könnyebbek s lesz csokid, az fix!)

Röpi

Jött egy lehetőség pont most, amikor a keddi trambulinom kiesett és így járhatok röpizni! És ráadásul még az órarendembe is passzol!
Ma voltam, a terembe belépve kb. 15 ugrálókötelező lányt láttam (meg pár srácot, akik épp építették a röpipályát). Kicsit furcsálltam, hogy miért ugrálókötéllel fogunk melegíteni, de meglepődni nem lepődtem meg rajta azok után, hogy trambulinozásra frizbifocival melegítünk minden alkalommal... Aztán kiderült, hogy az egy másik edzés, egy idő után már úgy tolták, hogy két nagy kötél megy átellenesen, abba kell befutni, mindkettőn ugrálsz folyamatosan - és ha stabilan érzed magad, akkor előveszed a saját köteled és azzal még harmadik kötélként ugrabugrálsz. Még leírni is nehéz, nemhogy állni és nézni... : )
5-5 ellen ment a mi játékunk, mindenki aktív és jól üt, bárcsak ilyen lett volna otthon is az egyetemen! És kifejezetten örülök, hogy nem jöttek sokan és hogy ezek szerint a külföldiek sem szeretnek sportolni, mert így legalább tényleg csak az elhivatottak és az egykilencven felettiek maradtak és szétszerváljuk az agyunkat, báááá, de király! : )

Umgangssprache

Kábé minden koliban töltött időmben a konyhában lopom a napot. Főleg ilyenkor, hétvégén. Na aztán kapok ám rendesen a német szlengből, csak lesek, hogy miről beszélnek. Sok kifejezést nem értek, sokat meg kéne tanulni, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az egyetemen bünti-németen mindig meg akartam jegyezni Ilse frankó kifejezéseit, amit túloffisöl magyar nyelviskolákban nem hallasz, de aztán ez is a "majd egyszer...!" sorsára jutott. Pedig most de jól jönne, ha a Berlííííín helyes kiejtésén túl kicsit több maradt volna meg likacsos agyamban!
Viszont ha végképp lövésem sincs, hogy miről diskurál Matthias Lisával, akkor már megtanultam, hogy csajozás-barátok-szex az oltogatások tárgya. Így ha nem értek semmit, akkor is értem, miről van szó. Vagyis pont attól értem, hogy nem értem, érted?! : )
(és mellesleg iszonyat jól sikerült, egy hétre elegendő lasagnát sütöttem a tegnapi elő-vasárnapi-sütihez főfogásnak!)

Opera és színház

Ma estére szerzett az egyik tavalyi srác 10 operajegyet, és "aki akar, jöhet ingyen!" felkiáltással szétosztotta. Én persze jelentkeztem, mert miért is ne, ingyé' van és legalább látok egy király épületet belülről, ha az előadás annyira rossz lenne. A többiek nevettek, hogy azért kicsit túlzás operába cangával menni (nem mindegy?! így is, úgy is csak egy gatyám van:), ezért ők villamosoztak. Az operát onnan tudtam megtalálni, hogy egy halom (csinos:) biciklista elegánsan kiöltözve mind ugyanarra ment, majd az épület előtt kiderült, hogy minden tároló tele van, folyamatosan jöttek, biciklik egymás hegyén-hátán, öltönyös komoly emberek szállnak le és lakatolnak...Ennyit arról, hogy színház meg mit illik és mit nem!
Balra volt az opera, ahol a Don Carlost adják elő. Jobbra volt a színház, ahol meg a Don Carlost adják elő (csak arra nincs jegyem). Micsoda véletlen egybeesés! Baromi szép meg menő hely volt, az kétségtelen, de az első felvonás kezdő 5 percében rájöttem, hogy nem, soha többet, ez nem nekem való, ami nem megy, azt ne erőltessük! Izegtem, mozogtam, kényelmetlen volt az ülés a nyugodt alv...relaxáláshoz és ráadásul nem is tudtam élvezni a zenekar játékát, mert a színpadon fel-alá lófráló egoista emberek mindenáron túl akarták kornyikálni azt és sajnos sikerült nekik. Aztán az első felvonás végén kis szünet állt be, olyan 5 perc, a többség nem állt fel (csak páran elhúztak wc-re, meg talán egy-két fiatal haza:). Én meg ezerrel kispuriztam, mondom nem fogom magamat az őrületbe kergetni, van ugyanis egy jobb ötletem...!
Hatalmas mosollyal odamentem lent az operaházas nénikhez, hogy tetszik érteni, hát hogy is mondjam, én falramászom ettől, hogy embereket azért tapsolunk meg, mert kiéneklik a magas cét, persze ők még nyilván nem hallották a milánói scala énekesét, azaz ha Daddy "Magasan repül a bivaly" produkciójáról lenne szó, akkor örömmel kifizetnem rá a jegyet, de hát én nem ezért jöttem és nem-e lehetne-e esetleg-e hogy-e átjussak-e a túloldalra-e, mert a színházat én ám nagyon szeretem és abból még nyelvet is tudnék tanulni! Először csodálkoztak, hogy ilyen még nem fordult elő, hogy valaki át akar lógni egy másik intézménybe, aztán megsajnáltak, továbbküldtek. Következő kedves néniknek megint elmondtam a bánatom, általában csípnek az ilyen ruhatáras nénikék (Szent Imrében is nagyon bírt az összes konyhás néni és ezért mindig repetázhattam Bencével a legjobb kajákból, sőt még egyetemistaként is volt, hogy visszamentem, hogy hadd kapjak egy kis ebédet nosztalgiázásból), úgyhogy mondta az egyik, kövessem, sok zárat kinyitott és máris bennvoltam egy színházban!
Azért amíg nyitogatta az ajtókat, háromszor megkérdeztem, hogy ugye itt rendes színházi előadás van. Igen. Nem balett???!! Neeeem. Nem fog senki sem áriázni??? Nem, rendes előadás. Vannak szereplők és prózában beszélnek?! Igen. Szóval semmi ének, tánc, muzsikusok? Nem, előadás, de pszt...
Helyet foglaltam hátul, de az aranyos nénike még azt is megmondta, hogy majd szünetben slisszoljak le az első sorokba, mert ott még élvezetesebb. Így történt, hogy a végére egyetemünk rektorával, meg kiöltözött nagyfejesek között élveztem végig az előadást. Vagyis csak "volna", mert ebből sem értettem semmit, fél óra alatt nagyjából beazonosítottam a főbb szereplőket, újabb fél óra múlva kiderült, hogy akit én királynénak hittem, az valójában pont a másik női szereplő. Közben szép lassan már azt sem tudtam, kinek is drukkolok. Mindenki torkaszakadtából üvöltött és magyarázott, na ezt én is tudnám csinálni (grátisz nyálfröcsögtetés nélkül vagy legalábbis ablaktörlővel). Pár szereplő berúgott, őket az elején gonoszaknak néztem, de itt megsajnáltam, mert biztos azért rúgtak be, mert ők is sajnálják Don Carlost, aki közben úgy néz ki, mint aki nagyon-nagyon befüvezett. A király meg mint aki most jött az Oktoberfestről. Annyit tudtam, hogy kit fognak a végén lelőni, de már fél órája a monológját tartotta mindenkinek, addigra már tökre utáltam, nem igazán értem még most sem, hogy mi volt a nagy, világmentő terve, amivel tisztázta magát, nálam még mindig árulóként fut, lényeg, hogy igen sokáig vártam, hogy lőjék már le, hisz most az jön, én kéremalássan olvastam a Wikipédián! Aztán amikor lelőtték, akkor majd összetojtam magamat, én nem gondoltam ezt ilyen komolyan, azt hittem valaki elkiáltja magát, hogy puff, ő meg megszólal, hogy meghaltam, valahogy ilyen xbox-reklámosan. Aztán még mindig nem volt vége, továbbra is füleltem, rájöttem, hogy azért színház-plusz-Schiller-szinten nagyon nem áll még a németem, hiába dumálok éjjel-nappal fritzül. Aztán az végképp betett, amikor a végén még 3 ember lelőttek, ez kifejezetten dögség volt, mert én nem számítottam rá, az opera leírásában erről nem volt szó, ott fél happy-end van.
Kifele menet találkoztam az összes ruhatáros és jegyszedő nénivel, nagyon lelkesen integettek már távolról, hogy na, milyen volt? Az emberek meg ott nyüzsögtek előttük, de ők először meghallgattak engem és csak utána kezdtek azzal szórakozni, hogy a kabátokat kiadják : ) Mondtam nekik, hogy király volt, csak egy kukkot sem értettem az egészből, de azért köszönöm! A csúcs az volt, amikor bedobták, hogy az operának még nincs vége, még ott is elcsíphetem a végét, menjek vissza! Alig tudtam elmenekülni... : )
Aztán hazaérve első dolgom volt elolvasni, hogy akkor mit is néztem meg és miért kiabált mindenki. Persze a magyar wikipedián nem volt rajta az eredeti Schiller-dráma, a németen viszont megtaláltam, így éjfélkor azzal a büszke tudattal feküdtem le, hogy 1) a főbb szereplőket nagyjából vágom 2) a drámában tényleg hivatalosan is meghal Don Karlos meg a királyné 3) egyedüliként hasonlíthattam össze egy opera-királyt egy színház-királlyal : )

Atyai pofon

Az edzéseim (meg az utána levő együttlétek) miatt általában minden magyar-német tankörös projektről csak utólag értesülök, amikor 11 körül hullán hazaérek. Így aztán arról is lemaradtam, hogy szombatra a többiek közös főzést terveznek. Ez egy király ötlet, viszont már egész héten ettől függetlenül azon agyaltam, hogy hetek óta itt vagyunk, de mindig olyan dolgokat csinálunk, amik tipikus esőprogramok (2x fürdőzés, közös főzés, mi jöhet még, filmnézés???). Mit szeretnék? Eljutni jó helyekre, biciklizni, túrázni. Vegyük sorjában. Elmennék szívesen Heidelbergbe, de stoppal, amit egyrészt nem tudunk 11-en együtt, másrészt senki sem lenne partner. Viszont nem vonatozunk el oda, mert irdatlanul sokba kerül. Csak éppen emiatt nincs semmi tervünk, csak a sóhajtozás. Biciklitúrát ajánlhatnék, de azzal a társaság azon felét kizárom, akik nem akartak biciklit venni. Vessenek magukra, én mondtam, hogy vegyenek! - gondolom magamban, de ez nem szép dolog. Menjünk túrázni, hisz itt vagyunk a Fekete-erdő mellett! De nálam a túrázás azt jelenti, hogy megállás nélkül lenyomjuk a távot a "legyünk minél hamarabb túl a szenvedésen" mottó alapján. Kedvenc őrsöm mesélhetne erről, nemigaz?! Kizárt, hogy 11-en tudjunk 2km/h sebességet meghaladó tempóban vánszorogni és azt sem gondolom, hogy egy nap alatt akár 5km-t megtennénk. Nem tudtam magammal dűlőre jutni, de azt az egyet tudtam, hogy nem szeretném, ha elmenne megint egy hétvégém nagy dobás nélkül. És a közös főzés egy komplett szombatra nekem eléggé ez a kategória. Hosszas tépelődés után 3 lehetőségem maradt: 1) Nem különcködöm semennyire, helyette ma este megnézek egy jó filmet 2) csöndben lelépek és elvagyok magamban. A többiek kicsit morcosak lesznek, de azért túlélik, hogy 11 helyett 10-en vannak. De mivel társas lény vagyok, ezért 3) megpróbálok belepasszírozni mindent a szombatba és ehhez keresek társakat is, valamint időben lefekszem. Ezt választottam, bár eléggé szétcsúsztunk és így csak éjjel egykor sikerült pár tankörtárssal megdumálni, hogy elmegyünk biciklizni másnap reggel.
Reggel szokásomhoz híven úgy keltem, mint akit fejbevertek. Mi a fenéért beszéltem meg ilyen hülyeséget? Ahelyett, hogy kialudtam volna magam! Nini, mintha egy esőcseppet hallottam volna...Redőny fel, ablakom száraz, bár az idő tényleg ramaty. Utolsó reménysugaram a laptopom, hátha írt valaki, hogy ilyen időben ne menjünk. Nix levél. Jó'vvan, irány a fürdőszoba, nincs kesergés. Mire frissen visszajöttem a szobámba, láttam, hogy kinn zuhog az eső. Visszafeküdni már nem szabad, biciklitúra lefújva. Viszont így legalább kaptam "időt", hogy rendbe szedjem magam, a szobám, nem késtem a közös főzésről, süssek egy mennyei elő-vasárnapi sütit, megkínáljam Matthiast és Lisát és legfőképp, hogy kimossam nagyon alaposan a hátizsákomat, amit már egy fél éve halasztgatok.
Nem volt extra a hétvége, de ezek szerint most erre volt szükségem és nem arra, hogy felpörögjek. Majd jövő héten!

Egy hónap

Egy hónapja még vígan otthon lebzseltem! Most találtam meg egy akkori blogbejegyzésnek szánt versemet - viszont azóta már közzétettem, csak a vers maradt ki. 

Sok nyereménnyel kecsegtetett ez a hét,
Ezúttal egy hamburger lett a tét.
Bálint jól járt, kifogta az aranyhalat,
Bizonyította: a hamburger csak egy falat.

Aki esetleg a hozzátartozó videót nem látta, annak:
1) Lehet, hogy nem találtad meg a régebbi bejegyzéseimet?
2) Itt megnézheted a hozzátartozó videót

Nyílt Unterwasserrugby (UWR) edzés

A mai edzés amolyan kedvcsináló volt újoncoknak. Nem teljesen világos nekem, hogy miért kell még több ember, valószínűleg kell az utánpótlás, mert sok az ilyen arc, mint én, aki egy ideig jár, aztán elunja vagy hazautazik.
Ezért szórólapoztam tegnap a menzán is, amiről már írtam. A múlt heti oxfordozásunk alkalmával kitaláltuk, hogy fogadást rendezünk, hányan leszünk. Legutóbb kb. 16-an voltunk, de több ember is hiányzott. Most meg ugye toborzunk. Én azt hittem, sokan leszünk, úgyhogy benyomtam 23-at. Neten kellett szavazni, vicces volt, mert pont akik több száz szórólapot kinyomtak meg régi motorosok, azok max. 18-20-at tippeltek.
Edzés kezdésére már 22-en voltunk, a beavatottak között ment az esélylatolgatás, ki tud még valakiről, aki jön... Úgy tűnt, hogy megnyerem, de aztán megjelent még egy halom későnjövő játékos, úgyhogy a végén 26-an voltunk! És sajnos volt egy örök optimista, aki még nálam is nagyobbat mert tippelni.
Most nagyon jó volt utána az Oxford, mert egy tök hangulatos bárba járunk és rengeteget sokat segített a múltkori részvételem a beilleszkedésemben. Most már tök természetesen mozgok köztük, nem a külső bénázónak érzem magam (hanem a bentinek:)

Igaz történet egy sapkáról

Úgy tűnik, részletre vettem a sapkámat és kéthetente kérik az újabb törlesztőrészleteket. Legalább azt elárulták volna, hogy mennyi a THM...
Éjjel-nappal hordtam a sapkámat, azóta nem is fájt a fejem, vidáman járom az edzéseket, tekerek éjszaka. Egy hét után szétjött a varrása, visszavittem és kaptam egy újat, mindenki happy! A mai víz alatti rögbi előtt tűző napsütésben, egy szál pulcsiban mentem át menzázni, később meg a pár épülettel arrébb levő előadásra. És ha a kabát is a táskámban figyel, akkor minek nekem sapka?!
5x átkutattam a táskám előadás után, de sehol semmi. Végigjártam az utat, ahol ma délután mentem. Eredmény 0. Könyvtárban utánakérdeztem, de csak egy szexi női sapkácskájuk volt számomra : ) Még szerencse, hogy a kapucnis pulcsimban voltam, mert így nem lett a sok pancsolás után a hazaúton fejfájásom.

Nagyon bosszantott. Családunkban vannak (elnézést, vagy csak voltak?!) krónikus mindent-elvesztő egyének. Itt valószínűleg sokan egymásra ismertek, de jelzem, hogy nem egy emberre gondolok, fa és alma meg hasonlók : ) Lényeg, hogy az elmúlt egy-két évben sokszor nem találom a cuccaim, de ez általában memóriám kis kapacitása miatt van és az agyi áramszünet elteltével mindig minden megkerült. Egyetlen komoly veszteségemet tartom számom: tavaly kb. ugyanekkor eltűnt a genlakáskulcsom és az legalább ennyire idegesített. Talán pont azért, mert másnál értetlenül állok azelőtt, hogy rendetlensége/szétszórtsága miatt elveszt ezt-azt! (najó, egyszer még hatodikosként elvesztettem a valahonnan örökölt kedvenc polárpulcsimat. de ezeket leszámítva szerintem Mama sem nagyon tud olyat, ami eltűnt volna a kezeim között!)

Kirúgtak a keddi trambulin edzésről

"..., de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van."

Az első edzésen megbeszéltem, hogy járhatok heti két alkalommal, bár csak a pénteki edzésre tudtam bejelentkezni, hisz a másik papírforma szerint már akkor megtelt, amikor elkezdtem sportág után nézelődni.
Ma egy nagyon nemzetközi ugrálócsapatot alkottunk: volt egy indiai szülőkkel rendelkező ausztráliai srác, egy chilei kölyök, az "edzőnk" ezúttal egy lengyel muksó volt és a csoportban voltam én, magyarként. (jó, meg volt két németnek tűnő is) Az indiai-ausztráliaival beszélgettem és kiderült, hogy ő már egy féléve nyomja és most kezdi el tanulgatni az előre szaltót. Az én fogalmaimban ugyebár ott indul az egész trambulinozás, de még inkább a hátraszaltónál. Aztán kiderült, hogy ő csak heti egyszer járt előző évben, magyarán én a heti két edzésemmel nyilván jobban fogok haladni.
Na ennél a pontnál jött oda hozzám a főfőgóré, hogy múlt kedden nem látott (akkor mentem haza a fejfájásom miatt) és akkor rendszerezték, hogy ki járhat, ki nem. És mivel én pénteki vagyok, ezért ne járjak. Hú, nagyon rosszul esett. A keddi nap volt az egyik kedvencem, tök sokat jelentett nekem a heti két trambulin edzés és még így is mindig elfelejtettem következő alkalomra, hogy pontosan mire kell ügyelni, mi lesz, ha csak heti egyszer járok??? És az a legrosszabb, hogy örömmel kiperkálnám a 6€-t, amibe a félév kerül, mondtam is neki, hogy én jelentkeztem volna mindenre, csak már nem volt hely, amikor kijöttem Karlsruhéba. Sajnos nem tudtam meghatni, azt mondta, hogy majd két hét múlva térjünk vissza rá, mert addigra talán pár kezdő kihullik.
Ezt leszámítva jól ment. Volt egy feladat, hogy ülésből félfordulattal ugorjak ki. Nagyon nem akart összejönni, mindig túlment a lábam, úgyhogy egy idő után mondta a lengyel, hogy á, neked az ülés-félfordulat-ülésbe érkezés fog menni, hisz ott pont ez a feladat! Csináld még egyszer és nyugodtan ülj le! Rögtön sikerült állásba érkeznem, nehogymá' jól menjen... : )
Utána szerencsét próbáltam ezzel a csapattal is egy sörözőben - azzal a tudattal, hogy többet erre sem fogok tudni jönni, mert a pénteki edzés után (még:) nincs. Egy 1mx1,5m -es asztalt ültünk körbe 18(!)-an, olyan szorosan voltunk, hogy félelmetes. Sajnos jó beszélgetéshez túl sokan és túl kényelmetlenül voltunk, de azért a végére beindult. Volt egy lány, akinek 3 tesója van. Ez itt nagyon nagy szám! De amin igazán ledöbbentem, az a sport-előélet volt. Mindenki elmondta, hogy mit csinált előtte. A többség semmit, tizen-huszonpár évesen úgy döntött, hogy eljön trambulinozni és azóta nyomatja. Én meg csak csöndben hallgattam. Aztán valaki rámkérdezett, én meg mondtam, hogy 3-4 év úszás, 4 év kosarazás, 4 év kézilabda, azóta pár év gagyi-egyetemi röpi. Ők meg lestek nagyokat. Bíztam benne, hogy csak rossz a mintavételem. De másnap szórólapoztam a csütörtöki nyílt vízi-rögbi edzésünkre. Ez abból állt, hogy a menzán a sorban min. 3/4 óráig unatkozó emberekhez odamentem, hogy érdekli-e őket egy jó kis vízi sportág. Bele sem kezdhettem, hogy mit ajánlanék! Mert "nem érdekel". Mindez ingyen és még felszerelést is kapsz... Kérdeztem később a másik srácot, aki egyszerűen az ajtóban állt és nyomta az emberek kezébe a lapot, hogy miért ilyen elutasító ez a kb. 100 ember, akit leszólítottam. "A többség nem szeret sportolni". Miért? Játék nélkül az élet milyen már? Nem igaz, Bélint?!

Folyosó-buli

Tegnap, reggeli közben szólt Matthias, hogy holnap, azaz vasárnap délután találkozunk és tartunk egy folyosó-összeröffenést.

Aztán pár órával később ebédre készítettem a már kommentezett hagymalevesem (ami - mint kiderült - Kinga egyik kedvence:). Szép lassan beszivárogtak a folyosótársak és egy nagyon érdekes beszélgetés bontakozott ki: vallásról és hitről, egyetemi rendszerről itt, Tunéziában és Magyarországon, sportról, miegymás. Aztán egy óra múlva, miután lecsekkolták a kész levest, szétszéledtünk, mondván, hogy holnap aztán mindenki legyen ott, mert megbeszélés lesz a konyhában az egész folyosónak (vagyis ami annyiban más, hogy Lisa is itt van, mert a hatodik kölyök úgy sincs soha a koliban).

Szokásos munkamegosztás: Khalil figyel, Matthias úgy csinál, mintha nagyon komolyan dolgozna, Laura legalább tényleg segít - de az igazi munkát Lisa végzi

Úgyhogy ma megint összegyűltünk és ugyanazt folytattuk, mint tegnap, csak éppen ennek meg kellett lennie, hisz előre megbeszéltük. Tipikus deutsch-viselkedés. Hiába sikerül(ne) valami spontán is, az előre megbeszéltnek úgy kell lennie és kész! Megleptem őket egy pizzával, addigra gondolom majd kilyukadt a gyomruk, mert egész beszélgetés alatt kígyóztak ki a jobbnál jobb illatok a sütőből, viszont nem tudták, hogy ez nekik (is:) készül. Aztán stílusosan, amikor szóba került, hogy ki vezeti a főzési ranglistát közülünk (jó esélyekkel hódítgatom el Lisától a címet:), előrántottam a pizzát és felfaltuk. Utána meg sprinteltem misére, ők meg néztek nagyot, hogy eddig elméletben kibeszéltük, hogy ki vallásos/nem vallásos - de hogy ennyire! Mise után hazafele pedig beugrottam a szerdai blamázsos táncos helyemre, ahol vasárnap esténként szabad tánc van, vagyis egy táncos buli, beugró nélkül. ...És sajnos pár nélkül is, úgyhogy ezúttal sem maradtam sokáig.

Negyedikről negyedikre

És hol lakom? Hát nem épp a negyediken?!
Erhardt Gyuluék ma költöztek (újból) és segítettünk nekik Gáborral a cipekedésben. Ráment az egész délutánom, de tök jó volt, mert utána félhullán (mostanában mindig ilyen állapotban leledzek) vacsiztunk együtt - Gyulu téglán ült, páran a félig összerakott kanapén, a frissen lecsapott asztalon - szóval olyan tipikus ejjdejóbeköltöztünk hangulat uralkodott. És jó magyarosan, sok szálon és párhuzamosan zajlottak a beszélgetések, megspékelve jó pár poénnal és mennyei fűszeres pulykamellel, anekdotázások, nagyotmondások (és -hallások:). A vicc az volt, hogy itt volt egy amerikai új ismerősük is, ezért folyamatosan két nyelven folyt a hangzavar - mindezt úgy, hogy egyébként éjjel-nappal egy harmadik nyelvet használunk (németet).
Este hazafele mondtam Gábornak, hogy el kéne menni partyzni valahova, még csak 10 óra, ma biztos van egy csomó halloween-banzáj, aztán ha rossz, hazamegyünk. Egy diszkó előtt elhaladva viszont egy halom vérrel össze-vissza festett boszorkányt láttunk, amúgy sem tudnak az itteni nők 10-es skálán 3-asnál jobbat elérni, viszont máskor legalább tudjuk azt mondani, hogy "már csak egy seprű hiányzik neki". Most az sem hiányzott. Bahhh, nem tudtam, hogy ez egy ilyen gáz, sátánista, gusztustalan kreálmány. Csak annyi maradt meg kiskoromból, hogy Bazsival kartondobozokból készült hipermájer robotszerkónk volt.

Nemzetközi reggeli

Többek kedvet kaptam a 20€-s példámon felbuzdulva a bicóvásárláshoz. Múlt vasárnap az egyetemista mise végén mondta a pap, hogy szombat délelőtt nemzetközi reggeli lesz. 5-en voltunk a magyar-németesek közül, el is határoztuk, hogy valamelyik programra el kéne menni (mert egy csomót felsoroltak). Én végül ezt a reggelit szerettem volna megvalósítani. Úgyhogy reggel kimentem a Valterék után a bolhapiacra, pont akkor értem oda, amikor a győztes üzletet nyélbe ütötték és ezzel kolink biciklifarmját újabb 3 fapados biciklivel növelték. Viszont még intézgettek ezt-azt, késni viszont nem akartam, úgyhogy nem vártam meg őket, hanem elszáguldottam a reggelire. Bazsinak ez a katolikus egyetemi közösség (KHG) a mindene, úgyhogy nagy reményekkel indultam. Utolsó utáni esély!
Ahogy Gábor utólag kommentálta: fogadjunk - azt vártad, hogy belépsz, tele van sütivel minden, mindenki csak rád várt és bombanők sikítva ugrálnak a nyakadba, hogy őt válaszd! Ugye, hogy ez volt?! (valami ilyesmi volt a lényege, csak kicsit hosszabban). Tényleg valami ilyesmit vártam, ehhez képest fura volt, hogy miután tisztáztuk, hogy igen, erre jöttem, nem nagyon foglalkoztak velem. Én meg az asztal végén ültem, (a süti megvolt:) és elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő fiatalanyukával (egybeírandó!). Kiderült, hogy lengyel, nagggyon jófej volt, úgyhogy egy fél óra után nem is izgatott, hogy a társaság maradék 95% mit csinál, mert mi ott az alvégen jól eldumálgattunk. (Egy két hetes olaszországi szociális önkéntes munka alatt ismerte meg a német férjét - eddig abban reménykedtem, hogy ez csak a filmekben létezik!) Aztán felhívott Valter és Joci, hogy itt állnak az épület előtt, vigyem be őket, mert nem mernek bejönni ilyen késés után egy vadidegen társaságba. Jó kis helyzet volt. Hogy vigyem be, ha még én sem vagyok igazán benn? A végére aztán nem bántam meg, hogy elmentem, mert tartottak egy szuper bemutatót Libanonról és Szíriáról, amik nagyon megfogtak. Meg volt egy echte indonéz párocska is, le is támadtam őket, hogy a poco pocoban tényleg - ahogy én sejtem - hülyeséget tanítok-e 2 éve folyamatosan a világnak vagy sem, de annyira nem ismerték a táncot, úgyhogy megint nem derült ki. De ha kiderült volna, akkor sem árultam volna el, nem égetem magam és én tuti így tanultam egy indonéz őslakostól. "poco poco??!! #&#|äÄ***<+đ!!! Aaaaaaa, potyo-potyo!" : )
Ez sem lesz a közösségem, de jó volt, hogy elmentem. Elmentünk. És délután vidáman tekertünk hármasban haza.

Valami

Ültem a vacsoraasztalnál, a háttérben bömbölt a rádió. Ha jól értelmeztem, akkor egy hete zajlik ezen a nagy rádióadón a még nagyobb Hitparádé, szavaz a nép, régi (meg mai) nagy slágerek közül fog nyerni egy. Nekem sikerült akkor leülnöm vacsizni, amikor a végeredmény jött, így csak 20 perc rizsát és feszültségnövelést kellett végizgulnom(?). És félfüllel azt hallgatva nagyon jó kedvem volt. Mindkét vádlim görcsben van a tegnapi UWR izmos békaláb (sors)csapásaimtól, agyam zokni, zoknim ágyam alatt, egész testemben le vagyok strapálva és nagyon örülök, hogy vagyok. Minden olyan frankó! Van élet a folyosómon, baromi jó biciklim van, amit múltkor még jól fel is tuningoltam, úgyhogy most már csillog rajta a vidám napocska még vidámabb napsugara! Tök jó sportokra járok, a kint levő magyar csapat is baromi jó, egy halom mókát csinálunk együtt! És mindig jó idő van, sőt, most még aránylag meleg is! A fejem sem fáj! Nagyon hangulatos Karlsruhe!
...És a 2009-es Hitparádé győztese: (tatatataaaaam!) Led Zeppelin: Stairway to Heaven! 7 perc, 14 másodperc, nagyon szép. A végére eluralkodott rajtam egy időnként előjövő érzésem, amit a Genlakásban Bágóval mindig extra érzelmes zenék zokogásig hallgatásával tetőztünk, sőt egyszer egy ilyen gyenge pillanatomban leettük magunkat a sárga földig az otthonról kapott sütimmel...Ezt annyira szerettem Ágóban, hogy ilyenkor átérezte, mi az ő feladata a helyzetben. Most viszont egyedül ültem a konyhában, és míg 7:14-gyel korábban úgy éreztem, hogy ennél királyabb nem is lehetne a világ, addig a szám végére úgy voltam vele, hogy itt az elmúlás, semminek sincs értelme, itt vagyok egyedül, béna minden, aki a barátom volt, amihez és akihez kötődök, azt ellököm, mondván, hogy most fél évig váltás van, itt szeretnék lenni és nem egy pókháló és az eddigi otthoni lét, azaz a múlt rabságából nézni kifele, viszont a "mindig újat!" jelszó valahogy mégis értelmetlen és kiégéshez vezet. Valami hiányzik. Persze aki barátom (és fiú, kiv. Mama:), az tudja, hogy ilyenkor mit szokott mondani Kristóf, az MA képzés vezetője (Megrögzött Agglegény). (hm, most már a lányoknak is lehet valami elképzelésük, de biztosan téves!) De nem, nem ez hiányzik.
Sőt, jó eséllyel fizikailag nem is hiányzik semmi - Hibáztassam a németeket, mert személytelenek, felületesek és semmi komolyat nem kérdeznek, semmi komolyról nem lehet velük beszélgetni?! Nem! Hisz 1) mit várok? Hogy valaki bemutatkozás után megkérdezi, hogy mi az élet értelme? Én meg továbbítom Mazsomhoz, hogy én is megkérdeztem tőle minden genegységen: ) 2) hány embert támadtam már le itt én azzal, hogy mi az élet értelme? Akkor meg miért várom el és vetem a németek szemére? Najó, nem hülyéskedem el, de tényleg arra jutottam, hogy nem tudom, minek kéne megváltozni körülöttem.
...A trambulin edzésen aránylag kevesen voltunk, így szerencsére egy trambulinra is kisebb csoport jutott. És mindkét "pályatársnőm" el kezdett beszélgetni velem, úgy, hogy az egész edzést átbeszélgettük. Pedig nem is állt szándékomban új embereket megismerni! "na de ez nem számít, lám-lám, most mégis itt üldögélek!". A szomszédom tényleg minden alkalommal kijön és kérdezget, hogy milyen volt az egyetem, sportról, mesél a barátnőjéről, magyar szavakat és mondatokat tanul meg, vicces figura, mindig jó hangulatban telik a kajálásom. "Jó, de a Matthiast nem kell komolyan venni, annyira más mint én!"  
Mi a fenét várok??? Pláne, hogy még nincs három hete, hogy eljöttem otthonról!! Rá akarok jönni a következő napokban. Valószínűleg elég a laza ismerkedésből, pörgésből, kicsit is elvárásaimnak megfelelő társaság kereséséből és lassan meg kell állapodnom bizonyos közösségeknél, embereknél, el kell őket fogadnom és a komoly(abb) barátságokra tenni a hangsúlyt.

Gábrosz is valami hasonló állapotot élt meg, Bazsi is erről számolt be itt és főleg itt. Ha Dávidot meginterjúvolnánk, szerintem ő is tudna mit mesélni ilyen témában. Ennek így kell lennie?!
(Tanulság: Ne hallgass érzelmes dalokat. Kerüld Beethoven Moonlight Sonata-ját is. Tapasztalat:)

Taizé

Ma a trambulin edzést is remekül túléltem, az volt az aktuális feladatom, hogy teljesen merev kinyújtott testtel érkezzek le a hátamra. Jópáran megbámulták, mert állítólag döbbenetes élmény az én méreteimmel látni mindezt : ) (hát még nekem milyen élmény...)
Aztán kinéztem egy taizés alkalmat itt a környéken, amire pont oda tudok érni - kis késéssel: ) Persze nem találtam meg éjszaka közepén az ökumenikus imaközpontot vagy mit, úgyhogy egy járókelőt kérdeztem. Neeem, ő erről nem hallott még...Hát egy templom? Templom nincs a környéken? - próbálkoztam. De, hát hisz az itt van mellettünk! 10 lépéssel arrébb bazi nagy tábla: Ökumenische Gemeindezentrum. Hát öreganyám, te sem nagyon olvasgatsz ahogy látom! Arra számítottam, hogy éneklős, gitáros, elmélkedős, fiatalos lesz. De belépve az épületbe (amiről nem derült ki, hogy most tonképp templom vagy miaszösz) 5 ember ült elől, vagy nem hallottak vagy nem akarták megszakítani meghitt alkalmukat. 5-10 perc fülelés és csöndbenlét után felcsendült egy dal, de addigra már kicsit elegem is volt és nagyon nem volt élettel teli, úgyhogy ugyanolyan feltűnésmentesen, ahogy jöttem, leléptem.
Akkor sem adom fel!

Oxford

Miután a keddi trambulin edzés elúszott, megijedtem, hogy a csütörtöki víz alatti rögbi is ugrani fog. Ugyanis szerdán ugyanúgy izomból fájt a fejem, hiába mentem be az első boltba és vettem sapkát. Így aztán éjjel-nappal sapkában vártam a csütörtök estét (jó, a mixeres képek idejére levettem:). Aztán edzés előtt már nem akart annyira szétrepedni, de azért tünetmentes sem lettem. Sejtettem, hogy ha ezek után megint el kezdek 4 méter mélyben lubickolni, ahol alapjáraton is tök nagy nyomás van és emellett még a levegőt is visszatartom - na szóval az valószínűleg igen meglepő eredményt fog produkálni és amint necces lesz, hazamegyek, nem pörgetem túl magam. És produkált, ugyanis elmúlt a fájás! És a játék jobban ment, mint valaha, azaz mint múlt héten. Kiderült, hogy azért van egy-két trükk, például megtanultam, hogy lehet úgy lebukni 3,8 m mélyre, hogy ne csapkodj a kezeiddel és lábaiddal, mint egy félőrült, hanem csak zsupsz! és máris mozdulatlanul száguldasz lefele. Aztán a meccs előtti szabadrúgásokban is jeleskedtem. Ilyenkor lemegy a kapus, a támadó játékos pedig fél pályáról indul és egy-egy ellen zajlik a küzdelem - a gólig vagy amíg el nem fogy a levegőd. Mi ezt a támadás gyakorlására használjuk és ezt élveztem legjobban, mivel itt mindegyik után elmondják, hogy mit csináltál rosszul és két perc múlva (ha kifújtad magad), akkor mész újból és akkor már arra koncentrálsz. Tudjátok, mi volt a legnagyobb hibám? 1) izomból rá kell rántani a kapus lábára, nem csak kicsit arrébb lökni, mert ezzel rögtön mellette teremsz 2) úgy vittem a labdát, mint egy kézilabdát és az veszélyes, mert simán kiütik a kezemből (és tényleg). Ezeken meg könnyen lehet javítani!

Az UWR-s csapatom köménymagja - De miért van Stephan előtt két sör???

Edzés után az előtérben gyülekezett a csapat magja, én meg szintén leragadtam ott, mindenre nyitottan. Aztán ők indultak egy közös esti sörözésre az Oxfordba és úgy alakult, hogy csapódtam a biciklis különítményhez és én is ott landoltam. Tökre jó volt, mert ezzel úgy érzem, hogy izomból rárántottam nem csak a kapus lábára, de az egész összeszokott belső csapatra is, hisz a többi friss és kevésbé friss játékos sose jön el ezekre az alkalmakra. Úgyhogy jót dumáltunk, hülyéskedtünk, nem utolsósorban ettünk és ittunk. Igaz, hogy mindenki jóval idősebb nálam és nem lesznek sosem a legjobb barátaim, de ha már egy csapatsportba szálltam be, akkor fontos, hogy a csapatépítő alkalmakon is részt vegyek, hogy így összeszokjunk! Így leszek stabil és így senki sem fogja tudni kiütni a labdát a kezemből Karlsruhéban!
...Próbáltak meggyőzni, hogy majd ha hazamegyek, otthon is honosítsam meg ezt a sportot. Szívesen megtenném, csak félek, hogy nálunk nem ennyire adottak a feltételek. Nem lehet csak úgy szerezni másfél órára egy mély (!) medencét, nem állnak hegyben a békalábak, szemüvegek és pipák és nem lehetne az egészet ingyen tartani, mint itt. De azért nem adom fel, máris lehet jelentkezni azoknak, akik szimpatizálnak vele!

Ma este frissítek!

Ünnepélyesen megígérem.
De előbb még elhúzok a rákba találkozni Mátcsyval, mert hozott nekem egy halom dolgot otthonról. Leginkább a búvárszemüveget várom, mert akkor elképzelhető, hogy a következő UWR edzésen még látni is fogok a víz alatt - ha már levegőm nem lesz. Bár az eddigi vízzel telt szemüvegeimben is láttam magamat lelki szemeimmel, amint a felhajtóerő szép lassan a víz felszínére emel és a többiek néma gyásszal siratnak a partról...
...Aztán mégis sikerült mindig élve kijutnom. Nem tudom, hogy csinálom : )

22.29: Frissítve, tessék, ti akartátok. Jobb lett volna inkább elképzelni, hogy mi van velem, nem?!

Császármorzsa illatot érzek!

Nagyításhoz kattints a képre! (Itt még nagyobb)

  Braun  

         - az 

            univerzális 

botmixer

"Az ergonómikus puha tapintású markolat és az egyedülálló fröccsenésgátlós botmixer fej könnyűvé és kontrollálhatóvá teszi az ételkészítést. A 450 Watt teljesítményű 2 sebességű DCM technológiájú motor - a leggyorsabb megoldás a finom végeredményhez" (A dobozon található bemutatószöveg) A németeknél óriási a versengés a bankokban az ügyfelekért. De nem ám úgy, mint nálunk, hogy az egyik kicsit olcsóbb a másiknál. Itt szinte minden banknál ingyen van a diákoknak dombornyomottól kezdve az átutaláson át a pénzfelvételig minden!!! Így aztán jött egy menedzser, aki kitalálta, hogy ha már a pozitív tartományban nem tudnak egymás alá licitálni, mert elérték a nullát - akkor térjenek át a negatív tartományba! A Deutsche Banknál minden új ügyfél (26 év felett csak akkor, ha bepaliztál valakit) választhat valamilyen ajándékot: timex óra, porszívó, ipod shuffle, legó, roller, DVD lejátszó - szóval elég színes paletta. Apró képek alapján kellett dönteni kb. 10 mp alatt. Így aztán rávágtam, hogy jöjjön egy ipod, annak majd örülni fog Dávid Karácsonykor. Aztán később csak előkerült a többiektől egy rendes katalógus - kiderült, hogy az mp3 lejátszó csak 1gigás, viszont ez a robotgép nagyon szexi és én már akkor éreztem ezt a bizonyos illatot a levegőben. Addig bosszankodtam és szidtam magamat, mígnem annyira felhúztam magam, hogy visszamentem a bankba. Kikerültem a sorbanállókat és tök határozottan hátramentem az üzletkötő irodarészbe. Páran már kezdtek bemászni az íróasztaluk alá, mert tudták, hogy ilyenkor a "Mindenki a földre, bankrablás!" rész szokott jönni. De nem, elmondtam egy ürgének, hogy én rosszul fogok aludni, ha nem módosítja sürgősen az ajándéklapomat és remélem nem akarnak boldogtalan ügyfeleket - és láss csodát, átírta nekem! Sőt, még hozzá tette, hogy ez jó ötlet volt, mert ugye "egy ipoddal nehéz főzni". Micsoda bölcsesség!

Minden csak 10 perc

Egyetem? bármelyik épületben és előadóteremben? Bevásárlás? Bolhapiac? Edzés? Europaplatz? Mise? Kastély? Menza?

Akárhova megyek, elég 10 percet számolni az útra és odaérek. Otthon ez egy óránál kezdődött, ha meg messzebb mentem, akkor automatikusan másfelet számoltam.
Biciklivel minden közel van, hangulatos az út, mindig új helyeket fedezek fel, új helyeken tévedek el hazafele és új helyeken döbbenek rá, hogy tejóég, már itt vagyok?!

És minden 10 perc!
Kivéve a posta, ahova ma el kellett mennem a mixer-pakkomért...

...Fél órát késtem az előadásról.