Negyedikről negyedikre

És hol lakom? Hát nem épp a negyediken?!
Erhardt Gyuluék ma költöztek (újból) és segítettünk nekik Gáborral a cipekedésben. Ráment az egész délutánom, de tök jó volt, mert utána félhullán (mostanában mindig ilyen állapotban leledzek) vacsiztunk együtt - Gyulu téglán ült, páran a félig összerakott kanapén, a frissen lecsapott asztalon - szóval olyan tipikus ejjdejóbeköltöztünk hangulat uralkodott. És jó magyarosan, sok szálon és párhuzamosan zajlottak a beszélgetések, megspékelve jó pár poénnal és mennyei fűszeres pulykamellel, anekdotázások, nagyotmondások (és -hallások:). A vicc az volt, hogy itt volt egy amerikai új ismerősük is, ezért folyamatosan két nyelven folyt a hangzavar - mindezt úgy, hogy egyébként éjjel-nappal egy harmadik nyelvet használunk (németet).
Este hazafele mondtam Gábornak, hogy el kéne menni partyzni valahova, még csak 10 óra, ma biztos van egy csomó halloween-banzáj, aztán ha rossz, hazamegyünk. Egy diszkó előtt elhaladva viszont egy halom vérrel össze-vissza festett boszorkányt láttunk, amúgy sem tudnak az itteni nők 10-es skálán 3-asnál jobbat elérni, viszont máskor legalább tudjuk azt mondani, hogy "már csak egy seprű hiányzik neki". Most az sem hiányzott. Bahhh, nem tudtam, hogy ez egy ilyen gáz, sátánista, gusztustalan kreálmány. Csak annyi maradt meg kiskoromból, hogy Bazsival kartondobozokból készült hipermájer robotszerkónk volt.

Nemzetközi reggeli

Többek kedvet kaptam a 20€-s példámon felbuzdulva a bicóvásárláshoz. Múlt vasárnap az egyetemista mise végén mondta a pap, hogy szombat délelőtt nemzetközi reggeli lesz. 5-en voltunk a magyar-németesek közül, el is határoztuk, hogy valamelyik programra el kéne menni (mert egy csomót felsoroltak). Én végül ezt a reggelit szerettem volna megvalósítani. Úgyhogy reggel kimentem a Valterék után a bolhapiacra, pont akkor értem oda, amikor a győztes üzletet nyélbe ütötték és ezzel kolink biciklifarmját újabb 3 fapados biciklivel növelték. Viszont még intézgettek ezt-azt, késni viszont nem akartam, úgyhogy nem vártam meg őket, hanem elszáguldottam a reggelire. Bazsinak ez a katolikus egyetemi közösség (KHG) a mindene, úgyhogy nagy reményekkel indultam. Utolsó utáni esély!
Ahogy Gábor utólag kommentálta: fogadjunk - azt vártad, hogy belépsz, tele van sütivel minden, mindenki csak rád várt és bombanők sikítva ugrálnak a nyakadba, hogy őt válaszd! Ugye, hogy ez volt?! (valami ilyesmi volt a lényege, csak kicsit hosszabban). Tényleg valami ilyesmit vártam, ehhez képest fura volt, hogy miután tisztáztuk, hogy igen, erre jöttem, nem nagyon foglalkoztak velem. Én meg az asztal végén ültem, (a süti megvolt:) és elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő fiatalanyukával (egybeírandó!). Kiderült, hogy lengyel, nagggyon jófej volt, úgyhogy egy fél óra után nem is izgatott, hogy a társaság maradék 95% mit csinál, mert mi ott az alvégen jól eldumálgattunk. (Egy két hetes olaszországi szociális önkéntes munka alatt ismerte meg a német férjét - eddig abban reménykedtem, hogy ez csak a filmekben létezik!) Aztán felhívott Valter és Joci, hogy itt állnak az épület előtt, vigyem be őket, mert nem mernek bejönni ilyen késés után egy vadidegen társaságba. Jó kis helyzet volt. Hogy vigyem be, ha még én sem vagyok igazán benn? A végére aztán nem bántam meg, hogy elmentem, mert tartottak egy szuper bemutatót Libanonról és Szíriáról, amik nagyon megfogtak. Meg volt egy echte indonéz párocska is, le is támadtam őket, hogy a poco pocoban tényleg - ahogy én sejtem - hülyeséget tanítok-e 2 éve folyamatosan a világnak vagy sem, de annyira nem ismerték a táncot, úgyhogy megint nem derült ki. De ha kiderült volna, akkor sem árultam volna el, nem égetem magam és én tuti így tanultam egy indonéz őslakostól. "poco poco??!! #&#|äÄ***<+đ!!! Aaaaaaa, potyo-potyo!" : )
Ez sem lesz a közösségem, de jó volt, hogy elmentem. Elmentünk. És délután vidáman tekertünk hármasban haza.

Valami

Ültem a vacsoraasztalnál, a háttérben bömbölt a rádió. Ha jól értelmeztem, akkor egy hete zajlik ezen a nagy rádióadón a még nagyobb Hitparádé, szavaz a nép, régi (meg mai) nagy slágerek közül fog nyerni egy. Nekem sikerült akkor leülnöm vacsizni, amikor a végeredmény jött, így csak 20 perc rizsát és feszültségnövelést kellett végizgulnom(?). És félfüllel azt hallgatva nagyon jó kedvem volt. Mindkét vádlim görcsben van a tegnapi UWR izmos békaláb (sors)csapásaimtól, agyam zokni, zoknim ágyam alatt, egész testemben le vagyok strapálva és nagyon örülök, hogy vagyok. Minden olyan frankó! Van élet a folyosómon, baromi jó biciklim van, amit múltkor még jól fel is tuningoltam, úgyhogy most már csillog rajta a vidám napocska még vidámabb napsugara! Tök jó sportokra járok, a kint levő magyar csapat is baromi jó, egy halom mókát csinálunk együtt! És mindig jó idő van, sőt, most még aránylag meleg is! A fejem sem fáj! Nagyon hangulatos Karlsruhe!
...És a 2009-es Hitparádé győztese: (tatatataaaaam!) Led Zeppelin: Stairway to Heaven! 7 perc, 14 másodperc, nagyon szép. A végére eluralkodott rajtam egy időnként előjövő érzésem, amit a Genlakásban Bágóval mindig extra érzelmes zenék zokogásig hallgatásával tetőztünk, sőt egyszer egy ilyen gyenge pillanatomban leettük magunkat a sárga földig az otthonról kapott sütimmel...Ezt annyira szerettem Ágóban, hogy ilyenkor átérezte, mi az ő feladata a helyzetben. Most viszont egyedül ültem a konyhában, és míg 7:14-gyel korábban úgy éreztem, hogy ennél királyabb nem is lehetne a világ, addig a szám végére úgy voltam vele, hogy itt az elmúlás, semminek sincs értelme, itt vagyok egyedül, béna minden, aki a barátom volt, amihez és akihez kötődök, azt ellököm, mondván, hogy most fél évig váltás van, itt szeretnék lenni és nem egy pókháló és az eddigi otthoni lét, azaz a múlt rabságából nézni kifele, viszont a "mindig újat!" jelszó valahogy mégis értelmetlen és kiégéshez vezet. Valami hiányzik. Persze aki barátom (és fiú, kiv. Mama:), az tudja, hogy ilyenkor mit szokott mondani Kristóf, az MA képzés vezetője (Megrögzött Agglegény). (hm, most már a lányoknak is lehet valami elképzelésük, de biztosan téves!) De nem, nem ez hiányzik.
Sőt, jó eséllyel fizikailag nem is hiányzik semmi - Hibáztassam a németeket, mert személytelenek, felületesek és semmi komolyat nem kérdeznek, semmi komolyról nem lehet velük beszélgetni?! Nem! Hisz 1) mit várok? Hogy valaki bemutatkozás után megkérdezi, hogy mi az élet értelme? Én meg továbbítom Mazsomhoz, hogy én is megkérdeztem tőle minden genegységen: ) 2) hány embert támadtam már le itt én azzal, hogy mi az élet értelme? Akkor meg miért várom el és vetem a németek szemére? Najó, nem hülyéskedem el, de tényleg arra jutottam, hogy nem tudom, minek kéne megváltozni körülöttem.
...A trambulin edzésen aránylag kevesen voltunk, így szerencsére egy trambulinra is kisebb csoport jutott. És mindkét "pályatársnőm" el kezdett beszélgetni velem, úgy, hogy az egész edzést átbeszélgettük. Pedig nem is állt szándékomban új embereket megismerni! "na de ez nem számít, lám-lám, most mégis itt üldögélek!". A szomszédom tényleg minden alkalommal kijön és kérdezget, hogy milyen volt az egyetem, sportról, mesél a barátnőjéről, magyar szavakat és mondatokat tanul meg, vicces figura, mindig jó hangulatban telik a kajálásom. "Jó, de a Matthiast nem kell komolyan venni, annyira más mint én!"  
Mi a fenét várok??? Pláne, hogy még nincs három hete, hogy eljöttem otthonról!! Rá akarok jönni a következő napokban. Valószínűleg elég a laza ismerkedésből, pörgésből, kicsit is elvárásaimnak megfelelő társaság kereséséből és lassan meg kell állapodnom bizonyos közösségeknél, embereknél, el kell őket fogadnom és a komoly(abb) barátságokra tenni a hangsúlyt.

Gábrosz is valami hasonló állapotot élt meg, Bazsi is erről számolt be itt és főleg itt. Ha Dávidot meginterjúvolnánk, szerintem ő is tudna mit mesélni ilyen témában. Ennek így kell lennie?!
(Tanulság: Ne hallgass érzelmes dalokat. Kerüld Beethoven Moonlight Sonata-ját is. Tapasztalat:)

Taizé

Ma a trambulin edzést is remekül túléltem, az volt az aktuális feladatom, hogy teljesen merev kinyújtott testtel érkezzek le a hátamra. Jópáran megbámulták, mert állítólag döbbenetes élmény az én méreteimmel látni mindezt : ) (hát még nekem milyen élmény...)
Aztán kinéztem egy taizés alkalmat itt a környéken, amire pont oda tudok érni - kis késéssel: ) Persze nem találtam meg éjszaka közepén az ökumenikus imaközpontot vagy mit, úgyhogy egy járókelőt kérdeztem. Neeem, ő erről nem hallott még...Hát egy templom? Templom nincs a környéken? - próbálkoztam. De, hát hisz az itt van mellettünk! 10 lépéssel arrébb bazi nagy tábla: Ökumenische Gemeindezentrum. Hát öreganyám, te sem nagyon olvasgatsz ahogy látom! Arra számítottam, hogy éneklős, gitáros, elmélkedős, fiatalos lesz. De belépve az épületbe (amiről nem derült ki, hogy most tonképp templom vagy miaszösz) 5 ember ült elől, vagy nem hallottak vagy nem akarták megszakítani meghitt alkalmukat. 5-10 perc fülelés és csöndbenlét után felcsendült egy dal, de addigra már kicsit elegem is volt és nagyon nem volt élettel teli, úgyhogy ugyanolyan feltűnésmentesen, ahogy jöttem, leléptem.
Akkor sem adom fel!

Oxford

Miután a keddi trambulin edzés elúszott, megijedtem, hogy a csütörtöki víz alatti rögbi is ugrani fog. Ugyanis szerdán ugyanúgy izomból fájt a fejem, hiába mentem be az első boltba és vettem sapkát. Így aztán éjjel-nappal sapkában vártam a csütörtök estét (jó, a mixeres képek idejére levettem:). Aztán edzés előtt már nem akart annyira szétrepedni, de azért tünetmentes sem lettem. Sejtettem, hogy ha ezek után megint el kezdek 4 méter mélyben lubickolni, ahol alapjáraton is tök nagy nyomás van és emellett még a levegőt is visszatartom - na szóval az valószínűleg igen meglepő eredményt fog produkálni és amint necces lesz, hazamegyek, nem pörgetem túl magam. És produkált, ugyanis elmúlt a fájás! És a játék jobban ment, mint valaha, azaz mint múlt héten. Kiderült, hogy azért van egy-két trükk, például megtanultam, hogy lehet úgy lebukni 3,8 m mélyre, hogy ne csapkodj a kezeiddel és lábaiddal, mint egy félőrült, hanem csak zsupsz! és máris mozdulatlanul száguldasz lefele. Aztán a meccs előtti szabadrúgásokban is jeleskedtem. Ilyenkor lemegy a kapus, a támadó játékos pedig fél pályáról indul és egy-egy ellen zajlik a küzdelem - a gólig vagy amíg el nem fogy a levegőd. Mi ezt a támadás gyakorlására használjuk és ezt élveztem legjobban, mivel itt mindegyik után elmondják, hogy mit csináltál rosszul és két perc múlva (ha kifújtad magad), akkor mész újból és akkor már arra koncentrálsz. Tudjátok, mi volt a legnagyobb hibám? 1) izomból rá kell rántani a kapus lábára, nem csak kicsit arrébb lökni, mert ezzel rögtön mellette teremsz 2) úgy vittem a labdát, mint egy kézilabdát és az veszélyes, mert simán kiütik a kezemből (és tényleg). Ezeken meg könnyen lehet javítani!

Az UWR-s csapatom köménymagja - De miért van Stephan előtt két sör???

Edzés után az előtérben gyülekezett a csapat magja, én meg szintén leragadtam ott, mindenre nyitottan. Aztán ők indultak egy közös esti sörözésre az Oxfordba és úgy alakult, hogy csapódtam a biciklis különítményhez és én is ott landoltam. Tökre jó volt, mert ezzel úgy érzem, hogy izomból rárántottam nem csak a kapus lábára, de az egész összeszokott belső csapatra is, hisz a többi friss és kevésbé friss játékos sose jön el ezekre az alkalmakra. Úgyhogy jót dumáltunk, hülyéskedtünk, nem utolsósorban ettünk és ittunk. Igaz, hogy mindenki jóval idősebb nálam és nem lesznek sosem a legjobb barátaim, de ha már egy csapatsportba szálltam be, akkor fontos, hogy a csapatépítő alkalmakon is részt vegyek, hogy így összeszokjunk! Így leszek stabil és így senki sem fogja tudni kiütni a labdát a kezemből Karlsruhéban!
...Próbáltak meggyőzni, hogy majd ha hazamegyek, otthon is honosítsam meg ezt a sportot. Szívesen megtenném, csak félek, hogy nálunk nem ennyire adottak a feltételek. Nem lehet csak úgy szerezni másfél órára egy mély (!) medencét, nem állnak hegyben a békalábak, szemüvegek és pipák és nem lehetne az egészet ingyen tartani, mint itt. De azért nem adom fel, máris lehet jelentkezni azoknak, akik szimpatizálnak vele!

Ma este frissítek!

Ünnepélyesen megígérem.
De előbb még elhúzok a rákba találkozni Mátcsyval, mert hozott nekem egy halom dolgot otthonról. Leginkább a búvárszemüveget várom, mert akkor elképzelhető, hogy a következő UWR edzésen még látni is fogok a víz alatt - ha már levegőm nem lesz. Bár az eddigi vízzel telt szemüvegeimben is láttam magamat lelki szemeimmel, amint a felhajtóerő szép lassan a víz felszínére emel és a többiek néma gyásszal siratnak a partról...
...Aztán mégis sikerült mindig élve kijutnom. Nem tudom, hogy csinálom : )

22.29: Frissítve, tessék, ti akartátok. Jobb lett volna inkább elképzelni, hogy mi van velem, nem?!

Császármorzsa illatot érzek!

Nagyításhoz kattints a képre! (Itt még nagyobb)

  Braun  

         - az 

            univerzális 

botmixer

"Az ergonómikus puha tapintású markolat és az egyedülálló fröccsenésgátlós botmixer fej könnyűvé és kontrollálhatóvá teszi az ételkészítést. A 450 Watt teljesítményű 2 sebességű DCM technológiájú motor - a leggyorsabb megoldás a finom végeredményhez" (A dobozon található bemutatószöveg) A németeknél óriási a versengés a bankokban az ügyfelekért. De nem ám úgy, mint nálunk, hogy az egyik kicsit olcsóbb a másiknál. Itt szinte minden banknál ingyen van a diákoknak dombornyomottól kezdve az átutaláson át a pénzfelvételig minden!!! Így aztán jött egy menedzser, aki kitalálta, hogy ha már a pozitív tartományban nem tudnak egymás alá licitálni, mert elérték a nullát - akkor térjenek át a negatív tartományba! A Deutsche Banknál minden új ügyfél (26 év felett csak akkor, ha bepaliztál valakit) választhat valamilyen ajándékot: timex óra, porszívó, ipod shuffle, legó, roller, DVD lejátszó - szóval elég színes paletta. Apró képek alapján kellett dönteni kb. 10 mp alatt. Így aztán rávágtam, hogy jöjjön egy ipod, annak majd örülni fog Dávid Karácsonykor. Aztán később csak előkerült a többiektől egy rendes katalógus - kiderült, hogy az mp3 lejátszó csak 1gigás, viszont ez a robotgép nagyon szexi és én már akkor éreztem ezt a bizonyos illatot a levegőben. Addig bosszankodtam és szidtam magamat, mígnem annyira felhúztam magam, hogy visszamentem a bankba. Kikerültem a sorbanállókat és tök határozottan hátramentem az üzletkötő irodarészbe. Páran már kezdtek bemászni az íróasztaluk alá, mert tudták, hogy ilyenkor a "Mindenki a földre, bankrablás!" rész szokott jönni. De nem, elmondtam egy ürgének, hogy én rosszul fogok aludni, ha nem módosítja sürgősen az ajándéklapomat és remélem nem akarnak boldogtalan ügyfeleket - és láss csodát, átírta nekem! Sőt, még hozzá tette, hogy ez jó ötlet volt, mert ugye "egy ipoddal nehéz főzni". Micsoda bölcsesség!

Minden csak 10 perc

Egyetem? bármelyik épületben és előadóteremben? Bevásárlás? Bolhapiac? Edzés? Europaplatz? Mise? Kastély? Menza?

Akárhova megyek, elég 10 percet számolni az útra és odaérek. Otthon ez egy óránál kezdődött, ha meg messzebb mentem, akkor automatikusan másfelet számoltam.
Biciklivel minden közel van, hangulatos az út, mindig új helyeket fedezek fel, új helyeken tévedek el hazafele és új helyeken döbbenek rá, hogy tejóég, már itt vagyok?!

És minden 10 perc!
Kivéve a posta, ahova ma el kellett mennem a mixer-pakkomért...

...Fél órát késtem az előadásról.

Tänc

Stilusos hely! Hát még a fiú-lány arány

Nezzetek el nekem, hogy ekezetek nelkul irok!

Ma este ugy volt, hogy Gabriellel ellatogatok egy nemet taizes valamire. Azert mondom igy, mert a katolikus portalon leltunk ra, de egy evangelikus plebanian lett volna. De nekunk ez hol problema! (ahogy ő mondta: "Ich steh auf ökumene!"). Aztän sajnos este jött a hir, hogy Gabrielnek megsem alkalmas, mert betoppant egy baratja, ezert skippeljük. Ha viszont van egy szabad estem, akkor miert is ne neznem meg azt a tanccsoportot, amit multkor talaltam?! Igaz, hogy kezdo, de hatha jo csapat lesz, ingyenes, nincs mit bukni rajta, minden egy kopesnyire van, uccu neki! Itt mar egyszer buliztunk, ugyhogy tudtam hova kell menni. Biciklitärolok dugig tomve cangakkal, folyamatosan todul be a tomeg, papppäm, mi lesz itt...! Aztan leertem a lepcson es dobbentem alltam: a terem televolt, ami kb. 200 embert takar! Ez bizonyara minden tanar alma. De az mar kevesbe, hogy 80%-uk ferfi volt. Villamgyors logikäval kikovetkeztettem, hogy az a husz szazalek is valoszinuleg a 80% 25%-änak sleppje. Es amikor beindult a tanc... - na szoval pont addig maradtam, amig sikerult fotot keszitenem, hogy lassatok, megprobaltam. Aztan hazafele rajottem, hogy minek is jottem ide, ha egyszer uj eletet kezdtem es uj dolgokat akarok kiprobalni, nem a regieket folytatni/ujrakezdeni!

Valoszinuleg Bazsi salsa-s élményeinek hatasara.

24 percig bírtam.

Szörnyű. Kibírhatatlan. Túlélhetetlen. Ilyen összeszorult gyomorral legutóbb tizenkettedikben keltem keddenként, amikor tudtam, hogy egy dupla magyar órát kell túlélnem és rossz kedve volt Keménynek, ami miatt tudtam, hogy nem hülyülhetek nyugodtan Bencével, nem tudok majd Bálinttal az iskolatáskáink segítségével lábra gyúrni, nem lehetett nyugodtan 21-ezni a pad alatt és még egymás vállába sem üthettünk izomból, amikor már nagyon elegünk volt mindenből.

Szokásommá vált, hogy az órákat "időben" mérem. Onnan indult, hogy friss egyetemistaként ültem az előadáson és egy idő után már éreztem, hogy lassan vége - vagy legalábbis nálam lejárt a lemez és akkor megnéztem az órám. És minden alkalommal ilyenkor felnyögtem, mert kiderült, hogy még mennyi van hátra. Általában 20 perc után lekapcsolt otthon az agyam, de kábé 45-kor éreztem úgy, hogy most már illene vége lennie az órának, mert ami sok, az sok. (hát igen, gimnázium-hatás)

És hogy ezt elkerüljem, jött a módosított változat: már nagyon hulla vagyok, de akkor is tűrök! És megpróbálok magamnak határokat szabni: csak egy teljes óra után szabad megnéznem a pontos időt.

A mai Signalverarbeitung órán egy idő után egész büszke voltam magamra, hogy jé, mennyi ideje nem jutott eszembe az órámat nézni, a gondolataim sem kalandoztak el - igaz, hogy nem értek semmit sem a Short-time Fourier Transformation-ből, de legalább üveges tekinteteimmel sikerül követnem a tanárt. Nem is volt olyan rossz ez a óra, egész jól bírtam! És utána mehetek vissza a koliba! Mennyi is az idő?!
Sosem értettem, hogy tudják bizonyos tanárok megállítani az időt. De valahogy mindig sikerül nekik. Most még 66 percig kellett kifele néznem az ablakon, nyomkodni a telefonom, iszogálnom és közben persze ötször elmerengtem azon, hogy hiába fogadom meg, hogy majd utánaolvasok a könyvben, abból sem lehet ezt megérteni. A tavalyiak vajon hogy csinálták?  
Számolni szeretek és a végeredményt kétszer aláhúzni. Nem ilyeneket hallgatni.

Fényképek

Feltoltam a Picasara egy halom képet.

Viszont még kéne Jojóval konzultálnom, aki nagy Google-rajongó, hogy hogy lehet praktikusan használni, mert egyelőre sok bosszankodást szül és azért sem raktam fel eddig, mert szerettem volna előbb egy használható rendszert kialakítani, ahol utána csak néha frissíteni kell. Na mindegy, nézegessétek.

A legjobb képeket úgyis felraktam már a blogra, annyira sok képet nem készítettem, mint hittem.

Kattints a képre vagy ide! Főleg a Karlsruhe vegyes nevű mappa lesz nektek az érdekes és valószínűleg azt fogom rendszeresen frissíteni!

Minden rossz

Pedig jól indult ez a napom.
Délelőtt volt egy 4órás Praktikumom, amit baromira élveztem és úgy érzem, hogy ez a tárgy nekem való. Aztán Valterral dumáltam és ebédelni mentünk - na kezdődik. Mert 2.10-kor kiderült, hogy már nem lehet a menzán kajálni, sőt 14.30-kor már a vacsorakiszolgálás indul - hö? Hülyék ezek? Aztán délután volt még egy jó gyakorlat, az is bejött, kis biciklis különítmény haza, jó idő van, az sem izgatott, hogy mivel egész nap (fölöslegesen) magammal cipeltem az edzés felszerelésemet, ezért nem igazán tudtam hova tenni a nem használt kabátom és a pulcsimat.
Jó kedvem volt, mint az előző bejegyzésemből kiderült, tök jót skypeoltam Bálinttal és legfőképp: Ma van kedd, végre megint lesz edzés!!! És már a zsírúj bicómmal gurulok oda, aztán ha olyanom lesz, még maradok utána is...Minden rendben, 19.45 becélozva és tartva, ma este biztos írok egy "hét fénypontja" című bejegyzést!
Csak aztán...
Kizárólag erős idegzetű olvasóimnak!

Kapcsolatok

Bicikliszerelés közben odajön hozzám Khalil dumálni, mert épp megjött Tunéziából...Víz alatti rögbi edzés előtt 20 percet dumálok Marcussal, aki tök lelkes, hogy lesz itt valaki még kezdőbb, mint ő...Edzés után másfél órás cseverészés egy jó fej matematikus sráccal, akinek a révén a könyvtárba is be tudok lógni érvényes belépő nélkül...Bolhapiacon kijevi eladó lelkes, hogy Magyarország...20€-s bicikli, mert kedves magyar fiatal vagyok...Német piac közepén egy másik gyenesi...Trambulin edzésen minden alkalommal négyzetesen több mosolygó (csinos:) ismerős...Utcán vadidegen emberek leszólítanak és negyed órákat beszélünk...Sok-sok telefonszám és fontos email címek...Döner-evés közben az utcán szembejön másik két folyosótársam és lelkesen üdvözölnek...Mátcsy, Gyulusék - pont Karlsruhéban...Sok közös épp-összefutottunk-kajálás az emeletiekkel...Két német gen, akikkel egy tavaszi nemzetközi lelkigyakorlaton és a nyári Jugendwochén is jól egymásra találtunk...Még több német gen, akik bár távolabb laknak, de kölcsönösen számontartjuk egymást...Első vasárnapi misémen valószínűleg ott volt egy új külföldi edzéstársam...A mai gyakorlaton, ahol megadott hardver/szoftver témákat kellett megvitatni, otthagytam a magyar fohászkodó és hülyülő klikket és két német negyedéveshez csatlakoztam és nagyon élveztem...
... Mennyi az otthonról hozott, "meg nem engedett" előny?...
... És azok tulajdonképp honnan is vannak??...
... Múlik-e valami az elhatározásaimon?...
... Mennyire függ az előzetes elképzeléseimtől?...
... És mennyi a lelkesedésemtől?...
... Tényleg minden csak szerencse?...
... Tényleg hülye mázlista vagyok és "peeersze, úgy neked könnyű"?!...
... Sok embernek tényleg nem megy? Akarják? ...
... Gáz, hogy ezt leírtam? Egoista?...
... Sikerült provokálni Téged?!...

... Ezért vártam, hogy kijöjjek és ne az otthoni megszokott környezetből induljak. Így az igazi az eredmény - amit élményekben mérek és tapasztalok meg.

Talány

Mi látható a képen?

a) Elromlott lézernyalábok
b) Egy Pinkhus Araneae pókhálója a szobámban
c) Kristóf-féle egyedi riasztórendszer a nyitott tetőablakon bemászók ellen
d) Ezen tanulok kötélen (egész pontosan zsinóron) táncolni
e) Egy félresikerült második Megyeri-híd
d) egyéb

A megoldáshoz nézd meg a bejegyzés végét!

Óraátállítás

Tegnap este reggel 10-re állítottam be a telefonom vekkerét.

Egyszer csak felébredek. Vagyis csak félig. Ajjaj, mindjárt reggel, meg fog szólalni hamarosan az ébresztő és aztán ott vannak azok a hülye post-itok az ajtómon, hogy csak egyszer állíthatok be szundi üzemmódot (+10perc), milyen őrült vagyok, hogy bekapcsoltam tegnap este a vekkert. És már akkor tudtam, hogy ez így nem lesz jó, nem is értem, miért hiszek magamnak este ennyire. Hé, nem szabad gondolkozni, mert ettől fel fogok ébredni! Alvás-alvás-alvás! Nem, ez nem jó. Mert ugyebár én most alszom. Alszom! ALSZOM! De ez sem jó, mert ha arra koncentrálok, hogy én mélyen alszom, akkor tulajdonképp nem is alszom, ha viszont nem alszom, akkor miért próbálom elhitetni magammal, hogy alszom? Ehh, ki kéne nyitni a szemem, akkor látnám, hogy még csak hajnali három van és van még egy csomó időm aludni, abban a pillanatban olyan mélyen durmolnék tovább, hogy csak na! De ha kinyitom a szemem, akkor..! Nem érdekel, csak kilesek, hogy ugyebár sötét van még. O-ó, már világos van, tulajdonképp fel is kelhetnék, de nem, mert úgyis ezek szerint mégiscsak tényleg mindjárt megszólal az ébresztő. Csak szépen ki kell várni. Dejó, addig is szunyókálok. Na, tudod ki tud így szunyókálni...Hát én! Nem, én nem tudok, mert folyton beszélek magamban magammal, vagyis Veled, megőrülök Tőled. Na és akkor most megint ki beszél? Itt nyavalyogsz, hogy Miattam nem alszol, aztán félórás monológokat tartasz! Jóvanna, nem kő beszóni. Amúgyis: tudod, ki vagyok? Helyesebben úgy kivagyok, hogy Bekő Tóni. Ehh, tényleg felkelhetnék, megírnám Matyinak az emailt, amit már annyi ideje halogatok, na meg Bálintnak is napok óta szeretnék nyekkenni, Gábrosz is írt a napokban annyi minden jót, például még nem is mondtam neki, hogy mennyire tetszik az ars poeticája, meg saját blogjában nyekkent az én blogomra, de hát állandó itt a pörgés és éjszakára mindig tök hulla vagyok vagyok és muszáj most is itt maradni aludni, mert hát ugyebár most is alszom. Na, szólaljon már meg az a hülye óra, elegem van! Legalább akkor végre lecsaphatnám és nyugodtan aludhatnék, nem kéne attól izgulni, hogy pont mire elkezdődne a legjobb álmom (na, miről?), felriadnék a tamtamtam-tamtamtaratatammm-ra. Hé, és a post-it? Ennyit ér az L6, hogy épp azt tervezem, hogy alszom vissza?! Naaaaa nem... Hát pedig ez lesz! Csak előtte még egyszer ki kéne nyitni a szemem és biztos ami biztos megtudni, mennyi az idő. Ha, most már amúgyis tök éber vagyok, megnézem, kész, nem szórakozok, lassan izomláza lesz a szemhéjamnak, hogy percek óta teljes erőből szorítom össze és próbálom elhitetni magammal, hogy magától van csukva...
Nini, 09:10?!! Vagyis tegnapi régi idő szerint 10:10, csak épp a mobilom új idő szerint fog kelteni... Úgy látszik kéne egy új szoftver a biológiai órámba is, ami tudja menedzselni a téli-nyári időszámítást.

Kicsi a világ!

Eleinte itt leragadtam, miért pont egy női baseball edzés mellé szervezik a flohmarktot??: )

Szombat reggel a bolhapiacon indítottam. A többiek voltak már múlt héten, amikor én Münchenben voltam és nagyon lehúzták az egészet, hogy ez még ócskapiacnak is rossz, csupa lomot árulnak, förtelem, el ne menjek. Én viszont nagyon elégedett voltam vele, találtam jó pár cangát, ami bejött, de általában irányárnak 40+ € környékét lőtték be, én meg úgy mentem oda, hogy max. 25-30 €-t szeretnék fizetni.
Előző napokban azon gondolkodtam, hogy stílusos lenne megint egy oldtimert beszerezni, olyat, mint amivel tavaly róttam Budapest utcáit, alapfeltétel, hogy háború előtti legyen. Ahogy épp nézegettem egy ilyen drótszamarat, meg jelent 3 német tinilány és ugyanarra a régi cangára indultak be. Aztán szétváltak útjaink (nekik is drága volt), egy másik biciklisnél megint összefutottunk. Így jutottam el a piac leghátsó sarkába, ahol egy fószer 5-6 kerékpárt árult plusz egy rakás egyéb holmit. És papám, olyan menő régi cangája volt, hogy ihajja. És nem megint ugyanazt stírölik a kiscsajok? Aztán én másikra álltam rá, mert szerintem annak tropára volt menve a gumija, a lányok meg osztottak, szoroztak, sustorogtak, majd a csávó 30€-s ajánlatára rámondtak 20-at. És ő elfogadta, ők meg eltekerésztek vele. Addigra már én is célegyenesbe jöttem, a hapek kérdezgette, hogy na tetszik? Vegyem meg, aztán ha rájövök, hogy mégsem kell, akkor visszafizeti. (tényleg visszafizette volna!) Már azon is túl voltunk, hogy dejó, magyar vagyok, Siófokhoz meg Budapesthez volt régi munkája miatt köze, nagyon komált engem. Úgyhogy kiböktem: húsz euró. Fél percig csöndben volt, aztán beleegyezett, hozzátéve, hogy de csak azért, mert olyan jó emlékei vannak Magyarországról. Ilyen állapotban ennyiért cangát még a devecseri szuperpiacon sem kapsz, sőt, majdnem meg is vertek érte, amikor Bazsi egyszer ennyit ajánlott egyért. (Alig tudtunk elmenekülni, meleg helyzet volt...)

Így aztán megvettem és pár próbakör után visszamentem hozzá, hogy minden rendben, még fújjuk fel a kereket, közben a dinamót is megbütyköltem, az is kiválóan megy. És a sok vásárló fölött odakiáltottam neki, hogy "viszlát, főnök!". Húú, azt a büszke hadvezér arcot, ahogy körbenézett... : ) Épp egy 60 év körüli nővel bratyizott, rögtön mondta neki, hogy ez egy rendes fiatal Magyarországról. Ő meg mellékesen megjegyezte, hogy nekik Hévíz közelében Keszthelynél van nyaralójuk. Na én sem voltam rest, közöltem, hogy mi meg Keszthely mellé, Gyenesdiásra járunk mindig a nagyszüleimhez. "Ááá, azt tudja hol van, hisz egész pontosan nekik is ott van a nyaralójuk, csak Keszthelyt többen ismerik (hát igen)!". Először beazonosítottam, hogy melyik az ő nyaralójuk, aztán mondtam, hogy mi is oda járunk, csak 300 méterrel arrébb. "Az a régi nádfedeles ház?? Akkor neked vannak a nagyon öreg nagyszüleid??" Az öregapádnak nagyon öregek a nagyszülei! -gondoltam, de sikerült kicsit kulturáltabban megfogalmaznom. "Igen, ők nagyon aranyosak, biztos Budapesten laknak, mert mindig látja, amikor kibicikliznek a vonatállomásra sok cuccal". Hát azt hittem lehidalok, hogy egy echte némettel a karlsruhei bolhapiacon Sapáékról diskurálunk.

"Du sollst unbedingt bei uns vorbeikommen, wenn du einmal da bist!" Felírtam. Be fogok köszönni nyáron hozzájuk!

Megszületett!

Örömmel tudatjuk, hogy 2009. okt. 23-án, szombat délelőtt 9.40 perckor megszületett P. Perlic kisöccse, Ge' dran! Úr.

Még nem mértük meg.

Születése utáni percekben már látszott, hogy legfőbb célja bátyja utolérése és legyőzése lesz. Mindene a versenyzés. Első ránézésre gyengén pislákolva néz a világba, ám ha a dolgok mögé nézünk, észrevehetjük, hogy milyen élénken sugároz vörös szíve, mely minden körülötte lévőt megfog.

Eszmei értéke felbecsülhetetlen, bár persze egy Gólyatöcs (lat. Hymantopus Hymantopus - nézd meg!) értékének közelébe sem ér. A szülés önköltsége 20(!) € volt, rendes orvosokat sikerült kifognunk.

Nomen est omen! (A név végzet)
Ge' dran magyar jelentése Hajts rá. Ez kifejezi az orvosok által jövendölt agresszív ismerkedési szokásait és csajozási szándékait. Egyelőre nagyon óvatosan vigyázunk rá, nehogy meggondolatlansága galibákat okozzon (mondjuk míg felügyelője trambulinozik, addig egy nem várt pillanatban az ellenkezőnemű társainak dől).

Nincccs áthallás!

Víz alatti rögbi (Unterwasserrugby)

Ez a legújabb sportágam.
Cél: ne fulladj meg, de majdnem.
Hibalehetőségek: 
    1) nem fulladsz meg eléggé és ezért a többiek nyernek
    2) túlságosan megfulladsz és ezzel vége a földi gyarló életednek...
Felszerelés: búvárpipa, búvárszemüveg, baromi kényelmetlen békaláb, minimum. három fürdőgatya egymás tetején (kiv. annak, aki egyetlen egy fürdőshorttal érkezett Karlsruhéba), vízilabdás úszósapka fülvédővel, ami még a békaláb kényelmetlenség érzetén is túltesz.
Játék menete:
Két vasból készült szemetesvödröt levisznek a medence mélyére. A labda sós vízzel van megtöltve, így nehezebb, mint a víz. És ezért tudsz vele a társadnak víz alatt passzolni. De ami még ennél is megdöbbentőbb látvány: pattog a medence alján a vízben. Hát én ezt percekig döbbenten néztem. 6-6 ellen, min. 3-4 méter mélyen dúlnak a csaták. Mert akinél a labda van, azt mindenki támadhatja és ő is minden útjába kerülőt szabadon támadhat. Lényeg, hogy valahogy bebúrd az ellenfél apró kosarába, amin általában egy 120 kilós 10literes vitálkapacitással bíró kapus fekszik.
Nehézségi fok: 5
Előny: Kopoltyú megléte
Hasonlóság: Cápatámadás. Óriási csönd, emberek egymás hegyén hátán, rúg-kapál körülötte mindenki, mégis egyedül érzed magad. És csak az ijedten jobbra-balra-felfele-lefele pásztázó szemeket látod és úgy próbálod magad a többiekkel megértetni. És továbbra is csönd-csönd-csönd...
Tapasztalataim: Kiválóan megtapasztalhatod a határaidat. Eddig azt hittem, hogy sokáig bírom víz alatt. Itt örültem, ha le tudtam úszni olyan mélyre, ahol a többiek voltak, aztán máris spuriztam fel levegőért. (tegnap lemértük, másfél percet bírtam egy levegővel - erőkifejtés nélkül.) És amikor már épp feladtam volna és magamban azt mondtam: ezt az edzést még túlélem, de többet nem látnak, akkor a kezembe került a labda...És onnantól nincs megállás, hirtelen megtapasztalod, hogy semmi sem számít, nem izgat, hogy nincs levegőm, hogy még fel is kell úsznom, csak küzdesz, rángatod magad, úszol...Amikor aztán már tényleg alig láttam és minden levegőmet kibugyogtattam - na akkor aztán passz és utolsó rúgásból fel a víz felszínére és nagy levegő!! - lett volna, de nem, mert arra nem gondoltam, hogy ez egy nagyon erősen 3dimenzióban játszódó sportág és feletted 4 rétegben úsznak kedves támadó vagy levegőző társaid. Na akkor aztán megindul a túlélésért folytatott küzdelem majd egy perces semmisemérdekel lihegés a felszínen.

A bejegyzés végén láthatjátok a "klubom" videóját, némileg visszaadja a játékot.

Séta

Reggelenként sétálva megyek az egyetemre. Nagyon szép fél órás út vezet odáig, végig a kastélyparkban fák és szökőkutak mellett megyek. Épp jön föl a nap, párás a levegő, száguldoznak körülötted a biciklisták - és a Te világod mégis áll. Vagyis egyenletes mozgással halad és ettől ugyebár nyugalomban marad. Madárcsicsergés, egészséges, felébreszt, van időm gondolkodni és a kis egyeddüllét ilyen szempontból nagyon jól jön. Akkor indulok, amikor én szeretnék (vagyis negyed órával a villamosos különítmény után) és abban a tempóban haladok, ahogy nekem kényelmes. Ami viszont csak Bazsinak, Marcinak meg Sapának (nagypapámnak) lenne sétálótempó. Másoknak valahogy a százméteres síkfutóverseny döntője szokott erről beugrani, én igazán nem értem, miért. (hehe, ha láttátok volna, hogy pár éve Dáviddal hogy blattyogtunk ki kettesben a buszmegállóba! Nem igaz, Öcsi?! Na de ezt kérdezzétek tőle!)

Persze hamarosan remélem lesz biciklim és akkor majd azzal teszem meg ezt a távot, de az is remélhetőleg ilyen szép reggeli élmény lesz! Nem is beszélve a hazautakról!

És folyton dúdolok meg fütyülök, ugyanúgy, ahogy Bazsi is leírta múltkor blogjában. Főzés közben, zuhany alatt állva, blogírás mellett rákontrázva arra, amit épp hallgatok, villamoson ülve, bulin magam jól érezve, néha órán unatkozva. És legfőképpen ilyenkor, amikor egyedül félórákat sétálok.
Egyik este vígan és hangosan énekelve jöttem haza, amikor nem tűnt fel, hogy egy nő kiszállt a leparkolt kocsijából és csak azt vettem észre, hogy furán néz rám. Én meg - ha már úgyis "lebuktam" - énekeltem tovább. Vicces jelenet volt.
Tavaly ősszel is így szerettem bele az Út a vadonba című film zenéjébe. Mentem fel este a genlakáshoz vezető lépcsőn és hangosan dúdoltam, amit a fülemben hallottam - és nagyon átéreztem ezt az "enyém az egész világ!" életérzést. Aztán egy-két hónap alatt megváltozott és már inkább Ágoston szuper zenéi és az arab muzsika világa tükrözte jól a hangulatom. Kár, hogy Bazsi pont ekkorra szeretett bele az előző zenémbe...
Ágoston mindig tudta előre, ha valaki hazafelé közeledett. "Na, megjött Marci". Ennyi, tanult tovább. És 5(!) perc múlva Marci vígan belépett a lakásba. Nálam a fütyörészésből tudta, azt hiszem.

Van fűtésem!!!

Meg a hozzá tartozó légtelenítő kulcsom, így elhatároztam, hogy az emeleten az összes radiátort rendbeteszem.
Sőt!
Cipőm is van! Méghozzá egy teremfocicipőt vettem és majdnem sikerült még a 10€-s lehetetlen határt is tartanom. Ugyanis még múltkor találtunk egy sportbolt alatt egy Schnäppchenmarktot, ahol ki voltak rakva márkás cipők utolsó darabjai. Itt akartam megint valami téli(bb) cipőt keresni és már épp otthagytam volna a polcot, hogy mi a fenéért van itt ennyi focicipő kirakva, amikor még megpiszkáltam ezt.  Az árcetlijén legalább 4 ár volt egymás hegyén/áthúzva/kisatírozva, a végső árként 25€ szerepelt. És a felette levő tábla alapján ebből még lejön 30%. Felpróbáltam, kényelmes. Ekkor észrevettem még egy ugyanilyen cipőt ugyanilyen méretben - azon 40 €-s árcetli volt. Ajvé...
A pénztáros nő lehúzta a vonalkódot és a gépe persze, hogy 40 €-t jelzett. Épp vettem volna a levegőt, hogy "de...!", eddigre viszont ő már meghekkelte a pénztárgépet és szó nélkül átírta 25€-ra!...És a 30 %-ot is levette még belőle. Jó, nem mondom, hogy ebben melegebb lesz, de 1) van miben fociznom 2) ha mégis lenne hely a röpi csoportban, akkor ebben bemehetek benti termekbe is 3) én is tehetek ki büdös cipőt a folyosóra, mert úgy láttam, hogy itt ez a trendi. És a kiválóan szellőző futócipőm nem volt méltó erre a megtiszteltetésre, mert sosem büdösödik be....

Boldogok,

akiknek nem kell "Methoden der Signalverarbeitung" órára járniuk,
      mert nem döbbennek rá, hogy két év kemény tanulás után sem tudnak semmit.