
Óra végén óriási tömeg áradt az előadóba, ami igencsak meglepett, mert sosincs utánunk semmi. Elöl kísérleteket kezdtek előkészíteni, szerencsére volt még fél órám az edzésig, így kíváncsian ott maradtam, hogy miért is gyűlik ez a vegyész-népség... Egy idős elméleti kémikusnak volt a búcsúelőadása, aminek kapcsán a kollégái egy-két baromi látványos kísérlettel próbálták megmutatni neki, hogy azért folyadékokat lötykölni is legalább olyan jó móka, mint papír-ceruzával szublimálási együtthatót számolni. Láttam landolt-reakciót, ugyanezt oszcillálva, hihetetlen volt, hogy egy tizedmásodperc alatt az átlátszó folyadék tök tintaszínű lett - majd hirtelen ismét átlátszó! - később sárga, majd egy szempillantás alatt újból tök kék, és ez így folytatódott... Erről még a youtube-on sem találtam videót, marhára tetszett. Volt még óriási bumm, tűzköpés és belül vörösen izzó üveggömb, ami az egész hatalmas előadónak bolygórobbanás jelleget adott. 4-5 kísérlet, de olyanok, amiket talán még Berci meg a bratyó is ritkán lát...!
Este a szokásos megfulladós-sohasemleszavízalattirögbiazénsportom szitkozódások az első 20 percben, majd egyre nagyobb lelkesedés, egy szabályos gól meg egy "csalós", mert a másik kezemmel véletlenül ráfogtam a kapura, nagyon idegesít, mert már múltkor is bebuktam ezt az automatikus mozdulatot. A játék hevében biztos pontot keres az ember és túl későn esik le, hogy most nem egy stabil lábba kapaszkodok, hanem a kapuba... : )
Edzés után az egyik srác ellátott egy csomó jótanáccsal, hogy mire ügyelhetek jövő héten, ezek királyak, alig várom, hogy átültethessem a gyakorlatba. Az Oxfordban pedig kihúztam a főnyereményt (fizetéskor mindig lehet húzni a kalapból), bár sajnos nem az, hogy teljesítik egy kívánságom, arra kicsit jobb ötletem lett volna (ahhoz teljesen irreálisan 5 gólt szabott feltételnek a pincérnő, minek néz ez engem, szuperhősnek?!), így aztán egy üveg Jim Beam büszke tulajdonosa leszek jövő héten. Úgysem volt még sosem whiskeym! Bazsi is tudja, mikor kell jönni... : )
Szeretem a csütörtököt!
5 megjegyzés:
most indulok öt percen belül!
Na, mostanra mär Kölnön is tul lehetsz... Jo szelet (ize, minel kisebbet) es jofej, stoppos-szereto autosokat! Mire vege a gyakomnak, illene ideerned! ... Elvegre csak egy apro Budapest-Zagrab tavrol van szo. : )
whiskey avagy whisky?!?
Mert nagyon nem mindegy ám! Már tudniillik a hozzáértők szerint.... De ne félj, én nem vagyok az, csak villogtatom a tudásom!
Nagyon pöpec van, de én is résen voltam, amikor írtam: a Jim Beam az whiskey a javeeeból!
WEEEEEEEE!
Megjegyzés küldése