Megéri

Volt ma egy nagyon érdekes beszélgetésem, feltétlenül meg szerettem volna írni, de egyrészt elszaladt az idő, másrészt nem lehet ezt röviden, tömören és frappánsan megfogalmazni.

Ami megmaradt belőle: úgy tűnik, mintha megérné kereszténynek lenni. Az a legnagyobb gondunk, hogy a rengeteg jó közösség, program, cél és barátok közül minél többet belesuvasszunk az életünkbe és úgy érezzük, szétszakadunk, annyi mindent szeretnénk és lehetne (cserkészet, szentimre, fokolár, regnum, szentjánosbogár, ilyenolyan templomi közösségek, hittanok, stb.). És olyan elképzelhetetlennek tűnik, hogy valakinek pont ez az életforma és -érzés az ismeretlen és csak vágyakozik ilyen belevaló dolgokra... Kezdek kilépni abból a világból, ahol ez a pörgés volt az alap és mégis minden alkalommal megdöbbenek és csak hápogni tudok.

(Életemet) és véremet...!

Na még a ma esti utazás előtt gyorsan elszaladtam...
Már régóta tervezem, próbáltam Gabrielt rávenni, de eléggé csúszott el az ügy, mígnem múltkor egész véletlenül összefutottam egy német ismerőssel, aki mesélte, hogy épp aznap volt vért adni. Elmondta, hogy mit, hol, hogyan és ez kellő löket volt, hogy összekapjam magam és meglátogassam a helyet.
+: Baromi kedvesek voltak a nővérkék, ezen otthon is meg szoktam lepődni, tök uncsi munka, akkor mi ad nekik ehhez lelkesedést? És úgy viselkednek velem, mintha legalább is köztársasági elnök lennék és most adományoznám nekik ünnepélyesen oda az egyik vesémet. Körülugrálnak, közben pedig tök semmiségről van szó. Király! ..Ja, meg kiderült, hogy az egyik nővérke épp szintén víz alatti rögbis... : )
-: Nem engedték Gyulunak, hogy adjon vért, mert nem tud eléggé jól németül és a szabály az szabály. Szegény eléggé kibukott, nem csodálom, mert korán keltünk, hogy na majd milyen rendesek leszünk és erre elhajtják. Bár valahol azért azt is éreztem, hogy még ha nekünk fafejségnek is tűnik, valahol el kell kezdeni az (esetleg értelmetlennek tűnő) szabályok betartását. És mint tudjuk, a precizitás és pontosság erre a népre igencsak jellemző - az összes előnyével ("óh, persze No. más, az a Nyugat, meg nekik van pénzük, úgy könnyű" - francokat!) és hátrányával (értelmetlen kekeckedés).

Mostantól rendszeres véradó leszek, otthon is folytatom, az tuti!  Ki száll be a teambe?!

Jó-e, ha a tesók

jóban-rosszban kitartanak egymás mellett és a végletekig összetartanak? Néha nem - gondoltam és ismét oldalba rúgtam Ge' dran urat, hogy abbahagyja a kattogást.

Karácsony - á la víz alatti rögbi

A legfontosabb a sebesség! - le se lehet fotózni

Na, ezt már jó ideje tervezzük, ha épp nem stí..ehh, mindegy. A lényeg itt is az volt, mint a trambulin edzésen, hogy ne a megszokott legyen és jó hangulat uralkodjon. Mindenki gondolkozhatott előre játékokon, így aztán volt gumikarika harc, váltó tolás, szivacsdobálás, stb. Aztán hogy a bemelegítés ne csak fizikailag legyen, rendeztünk sörváltót is. Igen, még mindig utálom a sört, hiába vagyok lassan 3 hónapja a Pilsner hazájában és ősszel Pistivel minden koktélozási tudásunkat bevetve is alig tudtunk lenyomni egyet Szegeden... Fejes, odaúszol mint az őrült, kimászol, letolod (a sört:), visszafejes, egy levegővel átúszol (persze csak keresztbe) és a fal megérintésekor indul a következő. Mindent szépen megcsináltam, a sört egy húzásra benyomtam, a fejes közben óriási nyelés, már lent is volt, huh, ezt túléltem, pfűű, ezt hogy lehet szeretni.. A többiek meg agyondicsértek, hogy hogy bírtam ilyen tempóban megcsinálni - nagyon kell utálni, úgy! : )
Legvégén következett a felszerelésbe beöltözős játék, minden egyes odaúszásnál csak egy kelléket vehettél fel és úgy vissza, sok rúgkapálozó test fél békalábbal : )

A meccsen pedig remekeltem, ismét született magyar gól! Sőt, még 2 igen meleg helyzetem volt, de az egyiket az edzőnk hiúsította meg az utolsó pillanatban, a másikat meg Ingo, aki utána egész este azzal húzta az agyam, hogy ő előre kiszámolta, hogy a legeslegutolsó pillanatban üsse ki a kezemből és hogy szinte hallotta a víz alatt, ahogy dühöngök utána - hát volt mit, ebben igaza van, de a többit kétlem : ) Lényeg, hogy a nagy sikeres ziccer-gólomat megünneplendő magyar zászlóval a hátamon mentem egész este (igen, "épp" volt nálam, nincs ezen semmi különleges:)

Karácsony - á la villamosmérnök

Tegnap az volt a tervem, hogy beleírom a bejegyzés végébe: már csak egy újdonság lesz a napokban, a karácsonyi különleges víz alatti rögbi edzésünk. Közbeszólt a Zélet...

Az "Elektrische Maschinen und Stromrichter" című tárgyunk oktatója nagyon jófej professzor. Pont olyanok az előadások, ahogy régen elképzeltem - egy hóbortos idős, elegáns öregúr mesél elöl egy baromi nagy előadóban, a többség figyel, de azért jut idő a hétvége közös megtervezésére is. Minden óra végén kísérletek, szemléltető ábrák, egész órán óriási táblákat ír tele, lámpát gyújt és olt, írásvetővel és projektorral machinál. Közben van egy fantasztikus picit szórakozott professzor stílusa, ő kér elnézést amikor valaki a hátsó sorban rendkívül választékosan és jólnevelten beüvölti, hogy "Li-icht!" és "Gröőőőőßer!". Ha nagyon nagy a zsivaly, akkor tart egy rövid monológot arról, hogy ez teljesen érthető, hisz nincs ablak a teremen, így nem lehet diszkréten kibambulni, muszáj beszélgetni a mellettünk ülővel, ha kivetít, akkor sötét van a csöndes amőbához, mellesleg csodál minket, hogy bírjuk csütörtök este az előadást (mit tagadjuk, én is csodálom magunkat, bár ez minden előadásról elmondható). Mindezt annyira jó stílusban adja elő, hogy nem lehet kibírni nevetés nélkül. Csak ne használna annyi színt a vektorábrákhoz...

Ma karácsonyi előadás volt: tartott egy fél órás tanítós blokkot, majd áttértünk a Karácsonyozásra. Összeállított egy remek programot: az elején felolvasta, hogy mit is ünneplünk valójában - Lukács evangélium tolmácsolásában! Mutatott régi és mai képeket (diavetítő és projektor ismét ollé), olvasott verset és pár diákkal együtt zenéltek. Ő volt a gitáros, nem egy hang ment mellé és akkor finoman fogalmaztam, de nagyon értékeltük, hogy a nagytudású professzor doktor egyetemi Megközelíthetetlen leül és vállalja az égést, hogy nehány hangnál mellényúl. Utána még egy Mikulás-dallal megénekeltette az egész bagázst (kivéve a magyar szekciót, akiknél a Kiskaráconnyal kicsit tutibb lett volna:).
Ezen közben betotyogott Mikulás-gyakvezérünk, majd kis Knight Rider zene alatt megjött a krampusza - stílusosan a villogó KITT-tel (ugyanis a mi egyetemünk neve idéntől KIT).  Utána különböző kretén feladatok voltak, találomra kipécézett diákokat teszteltek, hogy mennyire vágják az anyagot (hú, de beégtem volna!), meg tudják-e különböztetni a KIT-t az MIT-től, stb. A legvégén pedig a 200 fős előadóban szétosztottak egy halom mézeskalácsot és az azt követő kis zenélés után vége volt az óra "hivatalos" részének és kint folytatták a vendéglátást forraltborral. Döbbenetes és egyben eszement sztájlos. Különösen az tetszett, hogy volt benne komoly rész is és vicces/kötetlen is, engem nagyon meglepett, hogy a tanár 200 német (vallástalan?), izgő-mozgó fiatal előtt frankón előadást tart a Karácsonyról és a Bibliából olvas. Azért kiváncsi vagyok, hogy "Óazarató!" mikor vállal be ilyet digit 1-ből....

Gabriel

arkangyal itt járt és nagyon jót dumáltunk. Közben hopsz, elfogyott egy jó nagy adag Glühwein. Najó, csak félig, kevesek voltunk mi ehhez, Christopher teljesítményével is számoltam, amikor az XL-es 1l-es vörösbort megvettem, de közben fent nevezett lebetegedett.
Megállapítást nyert, hogy Gabriel még mindig nagyon rendes gyerök.

És végre, majd' két hét után megjött Matthias, a szomszédom, aki Rita látogatása óta otthon vakarja a hasát és már nagyon hiányzott a dübörgő basszus a szomszéd szobából meg a hey, lass dir schmecken kedvenc konyhai szófordulata. Két hete uncsi itt a folyosói élet, így aztán amint meghallottam a hangját, rohantam ki a folyosóra, odakiáltottam neki, hogy igencsak hiányolta az egész folyosó, vigyorogva rávágta, hogy ő is minket, de nem tűnt túl őszintének : )

Holnap végre igazán elmehetnék forraltborozni... : )

Papám! - Karácsonyi trambulin

Az emlegetett Malte

Kaptam karácsonyra egy tramb... ehh, csak vicc volt, az nem is volna olyan vicces, mint ebben a társaságban. Ma különleges alkalmat tartottunk, az öt trambulinon más és más volt a "feladat", lehetőség. Bevallom, én csak kettőt (najó, hármat) próbáltam ki, mindjárt leírom, miért.

Szóval rögtön az elején lecsaptam arra, amelyikre senki sem pályázott, mondván, hogy először is ugrálok egy jót, aztán ha megjön az, aki tudja, hogy mit kell itt csinálni és esetleg béna a feladat, akkor megkérem, hogy a múlt héten tökéletesre kifejlesztett pofáraesős figurám (komolyan!) hadd gyakoroljam. (Az baromi nagy élmény, teljesen merev testtel, vízszintesen kell érkezned, aztán ott a levegőben izgulok, hogy mim fog fájni, ha mégis túlfordulok: fej, láb, egyéb: ) Na de a feladat király volt, mert időre ugrottunk: 10 ugrás és akinek a legtöbb ideig tart, az a májer. Vagyis ugorjá' miné' magasabbra, hö! Nem kellett sokszor mondaniuk, szeretek elszállni, egyelőre még nem is félek nagyon az eszköztől és ráadásul magas is vagyok. Elég jó időt "futottam", de éreztem, hogy többre vagyok képes, így aztán a következő menetben sikerült 15,4 másodpercről 15,6-ra javítanom, óje: ), kicsit nagyobb léptékű fejlődésre számítottam. Aztán sokan lettünk, várni kellett, én meg szórakozottan átmentem a mellettünk levő trambulinhoz.

Itt meg ugyebár a háttérben levő csillogó Glühweinokat kell nézni

És most következzen az Papám! élmény leírása:

A trambulin közvetlenül rá volt tolva a falra, mellette a falnak nekinyomtunk egy bazi nagy szivacsot, hogy puhára "érkezzél". A feladat ugyanis az volt, hogy ugrálsz, nekiugrasz a falnak, felkenődsz, meg ilyesmik. A kis apró tornászoknak virul a fejük, amikor szaltót kell ugraniuk, mert kábé semmit sem kell tenniük érte, ezzel szemben mire mi, nagyok behúzzuk a lábunkat, addigra háromszor összetörtük magunkat. Na de itt végre a magasság volt a nyerő... Bazi magasra tudok repülni, ráadásul utána elkezdtük azt, hogy fentről ellököd magad és a hátadra érkezel, onnan dob vissza kb. 2-3 méter magasra. Pfű, az az élmény, hogy repülsz, felkúszol a lábaddal a falon, pattansz a hátadon, megint repülsz, még mindig, még mindig és még épp hogy van ott is szivacs a falon, ahol végül a lábaddal megérinted egy pillanatra - szóval ez nagyon kedvemre való volt. A többiek alapból nem nagyon mertek föntről indulni és hátra érkezni, inkább a hagyományos gyakorlatot választották, amikor a hátadon fekve nevetséges hátára-fordult-bogár kapálózással szép lassan egyre magasabbra "tornászod" magad, de így kb. fél méter magasra jutottak nagy kínkeservvel. Én még másfél méterről indultam, ráéreztem a mozdulatra, nagy vagyok és nem féltem, öröm volt végre egyszer ráverni a sok 20 éve trambulinozó májsztróra. Egyedül Maltenak ment még nagyon jól, ő király arc, általában az edzéseken is az ő trambulinjára megyek, hogy ő bábáskodjon és edzősködjön felettem. Sajnos ő kicsit jobban tudta a vízszintes dugóhúzókat (konkrétan én most próbáltam először, szanaszét facsarodtam, de bajom nem lett és kihívásnak mindenképp jó volt, hogy ilyen magasan kimerek-e próbálni egy szinte garantáltan lábamanyakambanlandol figurát).

Na, ennyi, nem tudom visszaadni jól, hogy milyen volt, még csak azt sem mondom, hogy majd egyszer megmutatom, mivel megtanultam, hogy a kör alapú kerti trambulinok tök mások mint ez, más a rugózása és más mozdulatok kellenek a trükkhöz és kellett az is, hogy a terem tele legyen emberrel, akik mind motiváló erő, hogy megpróbáljam elérni a digitális eredményjelzőt....

Volt még Mikulás meg mennyből az angyal, akitől csak háton pattogva lehetett megkapni a csokit, aztán meg este közös glühweinozás - úgy kb. hajnali egyig.

Papppám...! : )

Gáspiék

Tegnap délután megszkájpolt Gáspi, hogy most hol vagyok és milyen szerencse, hogy Karlsruhéban, mert ők holnap épp erre járnak!
Így aztán suli után egyből téptem Gé' dran úr társaságában a megbeszélt helyre, ahol aztán egy jó kis 5 fős klikket alkottunk. Neeeem, nem Gáspi, Ge' dran, a döner eladó, a másik vendég, meg én, hanem Gáspi, Edit, Gyulu, Emőkinga és Kingaemő, akarom mondani én.
Elég villámlátogatás volt, mert utaztak is rögtön tovább Strasbourgba, de azért király volt velük találkozni.

Egy hét múlva...

...ilyenkor már otthon fogok ülni a félnyolcason! - gondoltam, majd igyekeztem ismét a prédikációra koncentrálni.

Mikor érzem magam otthonosan a németek között?

A múltkori siemens tréning után beszélgettem az egyik résztvevő német lánnyal, aki Angliában tanult egy évet. Akkor jöttem rá, hogy a legjobb jele, hogy sikerült megszoknom az új kultúrát és a nyelvvel is jól tudok élni, az az, ha egy társaságot meg tudok nevettetni. Sok ellenpélda volt: amire azt hittem, hogy életem poénja volt, arra ők fapofával reagáltak, mert ez náluk nem vicces, túl későn jut eszembe a frappáns válasz, nem tudok elég határozottan közbeszúrni egy poént, hogy felfigyeljenek - és leginkább túl vontatott lesz, ha szenvedek, mert egy kritikus szó nem jut eszembe.

A beszélgetés után esett le, hogy a víz alatti rögbis csapatunkban is azóta az alkalom óta érzem magam (és vagyok:) teljes jogú polgár, amióta azután a bizonyos gólos edzés után nagyon nagy volt a pofám, teljesen fel voltam dobódva és nyomtam folyamatosan a rizsát, a többiek meg szakadtak a röhögéstől, bennem ez meg csak újabbakat generált. Tényleg itt indul.

Újabb lépcsőfok: kapásból handabandázás. Ismertek annyira, hogy ha jó kedvem van, akkor otthon sok mindenkinek sok mindent beadagolok, kivéve az olyan nagy formátumú embereknél, mint Valter mester, mert ő látja, hogy mikor kamálok, ugye tisztelt érintett és Matyi? : ) Viszont mivel ezt is a jó ismerőseinek tartogatja az ember, a félig ismeretlen német haveroknál eszembe sem jutott eddig ilyen. Pénteken trambulinon dumálgattam Verával, aztán elmentem mosdóba és úgy látszik sikerült észrevétlenül visszajönnöm, mert Vera egyszercsak meglepődve rámnézett, hogy hát te meg mikor kerültél ide? Bumm, ninóninó, figyelem, figyelem, ziccer, magas labda, ezt most nem lehet visszatartani, tűűűűűűűűűűűűűűű.... Ártatlan fej és máris bukott ki belőlem, hogy de hiszen én végig itt álltam melletted! Legalábbis ezt próbáltam volna mondani, de elakadtam nyelvi nehézségek miatt a mondat felénél és mivel sokáig nem bírom komoly fejjel, úgyhogy elröhögtem. Pedig azt mondta, hogy épp bevette, hogy ennyire megkukult.. : )

Tegnap este viszont Strasbourg kapcsán rájöttem, hogy még mi az, amit eddig itt nem tudtam: oltani. Ahhoz azért tényleg sok minden kell egyszerre, egyrészt olyan környezet, hogy megtehesd, másrészt bazi gyors reakció, harmadrészt csak akkor szabad eldurrantani, ha nagyon vicces és nagyon nem tud elsülni visszafele.

A nemzetközi csapatunkból városnéző csapatunkban egy vadidegen török-német csajt egy automatikus reakcióval nagyon kifiguráztam, nekem csak akkor esett le, hogy mit is tettem, amikor mindenki felnevetett körülöttünk, ő meg döbbenten hápogott. Nekem olyan természetesen csúszott ki, mintha épp Tomcsányi 'sasszonyt piszkáltam volna meg. Azóta ezen gondolkozom, hogy vajon eddig miért nem volt a németeknél erre esélyem sem? Szerintem azért, mert van egy fajta távolságtartás, szívélyes-nem-bántjuk-egymást hozzáállás, nála viszont valahol mégiscsak érezhettem, hogy ez olyan mi vérünkből való, hazai pálya, ez élvezi az ilyet... Az egyórás hazautat igen jól elszórakoztuk ilyen "ismerkedés" után : ) Király volna egy-két ilyen arcot ismerni Karlsruhéból! Baromi hiányzanak olyan lányok, akikkel ennyire otthonosan el tudnék lenni...

Valójában csak be akartam szúrni pár képet a strasbourgi utunkról a kultúrpártiaknak, akiknek az Oxford szentély nem volt elég... :)

Fűtsön a lelkesedés?!

Maximálisan támogatom a megújuló energiaforrásokat, de úgy érzem, ez még túl új technológia, nem rajtam kéne tesztelni, tisztelt Házmester úr! Kérem tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a hőmérséklet növekedjen a szobámban! Szívesen termelek energiát szélmalom fújásával, a biomassza a szobámban talán nem olyan jó ötlet, a fürdőszobában sem vált be, ellenben egy Marci-féle miniatomerőmű simán elfér a bal hátsó sarokban.

Mellesleg nálunk is esik a hó! És ennek megfelelően bazi hideg van.

Locsolóvers

Strasbourgban jártam,
Szép lányokat láttam,
El akartak menekülni,..
áhh, biztos dögre unják magukat a trambulinosok Freiburgban, neeem, nem akarok rágondolni, nah, folytassuk ezt a nyamvadt verset...
És nem az ülemben hűlni
(hát így jártunk, csak ez jött ki rímnek:)

Kúra - mirnixdirnix

Egy pohár banánturmix jó dolog.

Majd' egy liter banánturmix sok fahéjjal még jobb.

Mindezt az extra hosszú, 3 órás übersikeres trambulinedzés után otthon a földön egy szivacson csövelve, filmet nézve kortyolgatni pedig egyenesen frenetikus.
Ehh, király lesz Strasbourg is, Freiburgba biztos csak a lököttek mennek!

Projekt manager tréning

Nem volt ez ám olyan rossz, pont olyan volt mint amire számítottam. Vagyis senki nem kért fel vezérigazgatónak hatalmas gázsival és csinos hostesslányok sem kértek tőlem autogramot.

Kedden összegeztem a tapasztalatokat, először papíron, aztán számítógépen is. Vázlatosan leírtam, ami elhangzott szakmailag, amit privátban beszélgettünk vacsoránál és amire a projekt munkák alatt magamban agyaltam és következtetésként levontam. Privát, de jól fog jönni még nekem, ha másra nem, hát jót fogok nevetni rajta pár év múlva : )

Mivel tanultunk a jó feedbackről is, rögtön írtam röviden egy köszönőlevelet mindkét tanácsadónak, kiemelve benne egy valamit, amit tőlük "elraktároztam". Mindkettő válaszolt kapásból, hát igen, ezek a tanácsadók már csak ilyenek: egész nap emaileket olvasgatnak, megmondják a frankót és ezért még pénzt is kapnak. Nem is keveset.  
Nincs áthallás.

Terrible, horrible, no good, very bad day

Na ezt hallgassátok meg:
- ugye egy hete a mai edzést várom, erre ma délután jön egy email, hogy elmarad
- megtudtam a strasbourgi útról, hogy délután fél1-kor találkozunk a karslruhei Hauptbahnhofon és még csak akkor indulunk el, azaz kábé egy fél nap miatt fogom vesznihagyni a 3napos party-trambulinbajnokságot. Eljutottam odáig, hogy valahogy módosítani kéne a hétvége programját, de mivel holnap délután indulnak a többiek, ezért már nagyon-nagyon elkéstem a nevezéssel és társaival, túl késő most már pattogni (még nekem is)
- nyomaszt ez a hülye szakirányválasztás, egész este arról olvastam
- elhatároztam, hogy legalább az oxfordozáshoz gyűjtök egy teamet, de ekkor rá kellett döbbennem, hogy az égvilágon senkinek sem tudom az elérhetőségét (mobil), így tehetetlenül dühöngtem tovább (és vártam, hátha jön az email S.O.S. kiáltásomra válasz)
- este még el kellett mennem bevásárolni, mert kifogytam kajából
- a pennynél egy "Wegen Brandschadungen bis auf weiteres geschlossen" ("Tűzkárok miatt bizonytalan időre zárva"?) tábla várt. Sebaj, otthon a mélyhűtőben van pont ilyen vész esetére fagyasztott zsömlém, nem fogok éhen halni!
- De, éhen fogok, mert zsömle volt - nincs. Remélem én ettem meg valamikor, különben valakit nagyon se...rugok. (szerencsére ekkor előkerült Mami szpesöl-köménymag hamuba sült túlélőcsomagja és így csak másnap reggel haltam éhen)
- este kiderült, hogy a délutáni mikulásos vicceskedésem miatt véletlenül a mikulas@eztbebuktadlallerkam.hu nemlétező email címről küldtem az S.O.S. kiáltásomat, így teljesen elbaltáztam az oxfordos búfelejtés lehetőségét
- és még...áhhh, mindegy. Pedig most nagyon jól jönne
+ egyedül az dobott fel, hogy Tomitól kaptam egy vicces emailt
+ és így, hogy némi időm felszabadult, eltereferéltem Bazsival egy órát skype-on, kibeszéltük a bajainkat, majd megírtam a hónapok óta halogatott levelemet a pregeneknek - rögtön két nyelven is : )

Ezt az idiotizmust,...

...aki ezt kitalálta! (hogy hazánk egyik nagyját idézzem:)
Holnapig (vagy máig?!) el kell döntenem, hogy milyen szakirányra megyek. Ugyanúgy érzem magam, mint 12-ben a február 15-i héten - amikor eszembe jutott, hogy tulajdonképp ITK-ra is szívesen mennék, pszichológia sem lenne rossz, akár magyartanárnak is elmehetnék (ha lenne hozzá bármilyen minimális képességem:)

Irányítástechnika? Automatizálási tanszék?
Ezeken belül csupa nagy önlab megnevezés, úgy érzem, hogy két év kömény tanulás és egész jó átlagok után semmihez sem értek, az eddigiek alapján nem tudok sem szakirányt, sem labort választani. A feladatkiírást nem tudom értelmezni. Nem tudom, hogy a BSc hibája vagy az enyém, de ez a stájz.

Úgy tűnik, hogy a végén azért fogok pont az egyikre voksolni, mert azon a tanszéken van egy tavalyi tanárunk, aki nekem szakmailag tök szimpatikus volt és ő nyilván azt ajánlotta. Nagyon remélem, hogy igazuk lesz a nagyokos villanyosmérnök rokonyoknak, hogy tök mindegy mit csinálok, még simán lehet belőlem bármi (pl. aktív munkanélküli:).

Zwiebel

Pár hete a pénteki elmaradt trambulin edzés rossz kommunikációja miatti helyzeti előnyömet kihasználva visszakuncsorogtam magam keddre, így most "néha-néha jöhetek, csak azért ne rögtön minden héten". Több se kellett nekem, múlt héten rögtön megjelentem, miért ne legyen az első adandó alkalom a "néha-néha"?!
Viszont ezen a héten nem volt pofám megint menni, pláne hogy pénteken úgyis megyek. Így csak az utána levő zwiebelezésre mentem el (ez egy Kneipe:). Mókás, mert mikor itthonról elindultam, már akkor ki voltak kapcsolva és sárgán villogtak a lámpák az utakon. Nemhiába, ki az a hülye, aki negyed 11-kor indul el egy sörért a belváros túloldalára : )
Végig a most hétvégi trambulinbajnokság tervezgetése volt a téma, én voltam a társaságban az egyedüli, aki nem megy, mert pár héttel a bejelentés előtt lefoglaltunk egy strasbourgi utat pont szombatra. Minden héten elhangzik a kérdés, hogy "tényleg, te miért is nem jössz? Ja persze, mész...hova is? De minek, nincs is ott mit nézni!". Nekem mondod? Nyilván én is jobban örülnék, ha 150 csinos emberrel partyznék a mindenki által odaelkelljutnodmertnagyonszép városnak titulált Freiburgban. Elültették a bogarat a fülemben, amikor elkezdtek kombinálni, hogy nem lehetne-e, hogy utánukmegyek vagy előbb lelécelek, de nem, mert Strasbourg csak szombat és a verseny lényegi része is szombaton van.
Bízom benne, hogy van valami értelme, hogy így alakult...

Életjel - Matyi-féle szpesöl kiadás

Leszögezném: nem ütöttem meg nagyon magamat a pofáraesésben, no para : )

De nagyon el vagyok maradva mindennel, arról már lemondtam, hogy a 2kg répa igaz történetét elregéljem - Ádámtól és Évától kezdve. Ezt azért sem tudom megtenni, mert fentebb nevezettek épp a boncasztalon fekszenek... : )
A múlt hetem elszaladt, valahol érthető módon, mert a hétvégi éjszakázásokat és afterpartyzást éjszakai Zwiebelezésekkel és Oxfordozással próbáltam kipihenni.
Majd pénteken befutott Rita, azóta integrál minusz végtelentől plusz végtelenig elmaradások abszolútérték-négyzete szor dt egyenlő 1.
Értitek...

Aranyéletem...

... volt 4 napig, mert Rita főzött : ) Ez minden agglegény álma. Egész pontosan az, hogy valaki mindig leteszi a fincsi kaját az ajtója elé, de ezt még nem oldottam meg : )
Meg azért is jó volt, mert egy másodpercet sem tanultam, mondván, most itt van Rita. Ja de, egyszer negyed óráig, csak hogy a frissen hozott jegyzeteket is használjam valamire : )

Háttérben az igencsak szanaszét száradt Krizanténom. Vízszintesen álló levelek?? Ugyan! Lassan kardvirág alakja lesz : )

Mikulás

Idén a Mikulás hozott egy halom sport szeletet meg Mami-féle házi sütit.
Meg rámbízta Bazsi káposztáját*, ami nagy hiba volt. Csak meg ne tudja a farkas koma, mert akkor sose jutok át a tutajjal a túloldalra.

Tisztelet-mek-mek,
Mr Mc Kecske

* marcigány (Mersike után szabadon) és diákcsömöge
** És írt(am) Bazsinak egy finn emailt is, itt olvashatjátok, szerintem vicces lett. Lehet próbálkozni a translate.google.com segítségével megfojtani***...
*** ááá, kit, te szadista őrült?!

Impro színház

Egy-két hete agyalok azon, hogy majd mit is fogunk Ritával együtt csinálni. Aztán az egyik oxfordozás közben kaptunk pár szórólapot, amit a többiek szórakozottan kivágtak, de az egyik pont nálam landolt és gyorsan átfutva rájöttem, hogy ez egy tök király cucc lehet. Improvizációs színház, egyetemi szervezés, pont azon a hétvégén, amikor Rita jön!
Szereztem rá előre jegyeket (ráadásul elintéztem, hogy az enyémet a kedves Karlsruhe állta) és kiváncsian vártuk az estét. Bombasztikus volt az eredmény!!! Baromi nívós műsoruk van, nyelvileg nem volt gond, nagy fazonok, tökre össze voltak szokva és iszonyat jó stílusuk van. Bár néha az volt az érzésem, hogy bizonyos poénokat csak én értek - ezt az éles következtetést abból vontam le, hogy néha a nagy csöndben csak én röhögtem fel, mert láttam, hogy itt valami mókás lesz : ) A végén hatalmas taps, mondták, hogy kaphatunk pöcsétet is és akkor a másnapi előadásra kapunk 2€ kedvezményt (ez a mi esetünkben kábé 50 %-ot jelentett:). Nem hittem volna az előadás előtt, de másnap ismét itt ültünk.
A legmegdöbbentőbb viszont előadás után következett: a meghajlások után mondták, hogy egy állófogadással készültek: baguette, saláták, csokik, sütik, sörök, mindenféle és ezt persze kicsit el is mutogatták, hogy mit is kéne elképzelnünk. Jót nevettünk Ritával - majd legnagyobb döbbenetünkre elkezdték behordani...Először csak pár rekesz sört, aztán előkerült egy halom kaja, döbbenetes volt. Így aztán éjfélig ottmaradtunk, dumáltam a legtöbbjükkel, nagyon gizdultak minden lelkes szóra (én meg eléggé az voltam, úgyhogy jó kis duót alkottunk). Egyikük megadott egy jó linket, ahol csomó vicces imprós játék van, valamelyik bulimon majd ellövöm őket! Meg hétfőnként van nyitott színház, magyarán én is befigyelhetek és tesztelhetem német színjátszási képességeimet : )

Mind a nyolcan nagyon jól alakítottak. Épp ma délután beszéltük Gyulusékkal, hogy milyen fura, hogy otthon a Beugrót ennyire csak Rudi viszi el a hátán, hát nincs még otthon egy-két olyan volumenű színész, aki versenyre kelhetne vele? Ezek meg itt egy egyetemi színjátszó körben külön-külön jobbat alakítottak, mint a Beugró maradék 3 tagja összességében...
Az egyik hapek (világosképkben) ráadásul kb. 1,50 magas volt (ugye, milyen kicsi, Coloska?), pattogott mint egy félőrült, ez volt az itteni "Rudi", a legnagyobb poénok tőle indultak, ráadásul 5(-10) mp-cel "akcióba" lendülése előtt látszott rajta, hogy valami eszébe jutott, na mi már akkor hangosan röhögtünk Ritával, ahogy ő ott izgett-mozgott, amilyen fejeket vágott... : )

Emőkingáékkal

Egyik rendes tankörtársam kölcsönadta a cangáját a hétvégére, így el tudtunk menni négyesben tekerni egyet. Megnéztük Durlachot és Grötzingent, ezek kis városrészek Karlsruhéban, de valójában sokkal régebb óta léteznek, minthogy az "igazi" Karlsruhe megszületett volna (hisz mint már egyszer írtam, ez egy elég új alapítású város). Szuper túra volt, baromi hideg, de legalább száraz időben tekerésztünk, beszéltük ki magunkat és fedeztünk fel hangulatos utcákat, házakat

Aztán estére megdumáltuk, hogy a színházozásunk előtt még átjönnek Gyulusék és forraltborozunk egy picit. Rita ennek örömére összedobott egy süti süteményt (figyelem, az első egy melléknév!), Gyulusék pedig perfekt bort varázsoltak 5 perc alatt. Nekem meg csak mindent be kellett nyomnom, hát ez valahogy csak-csak sikerült : ) Amikor már épp indulnunk kellett volna, Kinga nagy lazán bedobta, hogy "na, és hogy sikerült a tegnapi Siemensezés?!" Szívesen meséltem volna róla, de fél perc alatt ennél még az európai uniós stratégiai célokat is egyszerűbb allokálni az alkotó folyamat keretében (forrás: bullshit generátor:) Úgyhogy sajnos a péntek kiértékelése ezúttal elmaradt.

Projektmenedzser

Elmentem pofáraesni.
Sikerült.

Fogadások

Kialakult a víz alatti rögbi csapatunkban, hogy minden héten előre fogadásokat kötünk a neten keresztül. Eleinte csak azt kellett megsaccolni, hogy hányan jönnek edzésre, aztán szép lassan jöttek hozzá újabb kérdések. Így már fogadunk arra is, hogy a kékek vagy a fehérek nyernek az edzésen, vagy hogy az Oxfordban hány perc után rakják le az első megrendelt 'amburgert. Ez az egyik legmókásabb "számunk", rendelés előtt még lehet tippelni, aztán míg a pincérnőnek diktáljuk, hogy ki mit kér, valaki alig feltűnően kirakja a mobilját az asztalra. Aztán amint befejeztük, mindenki izgatottan az órát figyeli. Innentől aztán sosincs unalmas csöndben egymásranézés, mert fél percenként valaki bejelenti, hogy "ejj, én már nem fogok nyerni, épp most csúsztam le róla", meg "gyerünk már, még van 15 másodperce, hogy hirtelen idesprinteljen a kész kajákkal" és "ne is reménykedjetek, tuti én nyerek, elintéztem egy széles mosollyal" (és tényleg, 19 perccel én nyertem az első alkalommal:).

Most csütörtök óta azonban az is sajátos fogadásunk tárgya, hogy hány gólt tudok benyomni az edzés alatt. Ha hármat, akkor nekem nagyon-nagyon jó lesz, de többet nem árulok el ilyen széles közönség előtt, mert igen szégyenlős ifiúr vagyok, mint azt a blogom is jelzi : )

Víz alatti rögbi

Nem fogom tudni megalapítani az első magyar víz alatti rögbi csapatot!
Mert úgy tűnik, hogy más honfitársaimra ez már egy-két éve hatott.
Sebaj, edzek tovább keményen és indul a leendő játékosok toborzása,
S mi leszünk az első magyar UWR bajnokság hangosan ünnepelt sztárja!

Ha

Ha majd egyszer nagy leszek és sok időm lesz...
Áh, mindegy.

Teflon

Tegnapi főzési kudarcom és Matthias ártatlan "miért nem veszel egy rendes serpenyőt ehelyett a használhatatlan acél helyett?" kérdése után begurultam és úgy döntöttem, hogy nagyon-nagyon sürgősen beszerzek egy teflont.
Haha, nagy szavak, de már október eleje óta ez a tervem, minden héten bekukkantok az Aldiba, de sosincs. Most meg volt!

Azóta egy gyönyörűszép, sőt kifejezetten szexi teflonserpenyő és a hozzátartozó ragyogó tisztaságú üvegfedő nagyon boldog tulajdonosa vagyok. Este spontán dumaparty volt a konyhában, a többiek jót szórakoztak azon, hogy én közben 3/4 órán át elégedetten forgattam a kezemben.