Másfél év passzív után

Már jó ideje foglalkoztat, hogy vajon másfél év egyetem nélküli élet után hogy fogok tudni visszarázódni a műegyetemi taposásba. Megérkeztem Aachenbe, Németország 3 legjobb mérnöki egyetemének egyikére. Válogatok a leendő tárgyaim között, egyik reménytelenebbül sötétebb, mint a másik. Alaposan elkeseredek, magam alatt vagyok. Telnek a napok, és lassan elfogadom, hogy márpedig ez van, ezt kell és fogom túlélni. Másfél évet kihagytam, idegen egyetem, szakirányomnak (embedded systems) nyoma sincs, kevés tárgy kelti fel a kíváncsiságom, mégis szépen megnyugszom...

...Elérkezett az első előadásom napja, robotika I. Nagy farolással állok meg az épület előtt, otthonosan kötöm le a biciklimet, az ajtón kifelé sietőket előreengedem és mosolyogva biccentek az embereknek. Az előadóban nincs senki, sebaj, lazán előkapom a mobilom és 2 perc múlva határozottan belépek a helyes terembe....Elindul az óra. Előadások, gyakorlatok ideje, kit zargassunk az emailekkel, ha kérdésünk van, stb. Hagyjuk már a sallangot! Ennyire azért nem vészes az egyetem, én már csak tudom, lehúztam egy B.Sc-t...
A vizsga nagyban fog hasonlítani a gyakorlatokra. Na tessék, itt van az infó elásva és én ezt kapásból levágtam! Recept: gyakorlatokon figyelek, vizsga előtt végigpörgetem, vizsga, egypontnulla (helyi ötös), széles mosoly, oszt jónapot. "Ugyebár vannak a robotok, szimuláljunk embereket..." Sima ügy ez az egész. Otthon vagyok. "Képzeljük el, hogy ..." Elképzelem. Megy ez, mint a karikacsapás! Tulajdonképp én szerettem a BME-re is járni. Azelőtt is aggódtam, főleg az anyagtudománytól az első félévben. Hogy én azt sosem fogom megérteni!!... aztán máig érthetetlen módon ötös lett. Utána már ritkábban aggódtam, egyre erősebb volt a ha-eddig-nem-akkor-miért-pont-most-lenne-baj érzés. Igen, a fő nehézséget hamarosan az jelentette, hogy bírjak figyelni legalább egy ideig az előadásokon. Haha, szabályokat vezettem be, hogy min. 30 percnek el kell telnie a szeánszból addig, amíg először az órámra nézhetek. És amikor már nagyon fájt és nagyon szenvedtem és biztos voltam benne, hogy lassan vége a teljes másfél órának is, akkor...És általában jó, ha 15 percnél tartottunk. Valahogy mindig lassan telt az idő, hiába lestem egyre sűrűbben. Bezzeg most!... Hol is tartunk? "... ami nyilván egy embernél a veszélyes zónában van, hisz a karunk kitörne, viszont egy robotnak meg sem kottyan, hogy egész nap így ... na, nem mutatom be..." Azon kevesek között vagyok, akik nevetnek a tanár poénjain. Hát persze, nyilván nem tudja bemutatni, hogy törne ki egy átlagos halandó keze, ha ezt a mozdulatot megcsinálná! Azért jó, hogy egy ilyen önbizalom-növelő órával indítom az RWTH-s karrierem. Most a rövidített előadás után áttérünk a gyakorlatra. "Elöl vannak a lapok, menjenek le érte. Csak 5 perc szünetet tartunk, rendben lesz?" Naná, hogy rendben lesz. Fáradt itt valaki? Ugyan! Az már a múlté, hogy a mobilomat nyomkodom unalmamban. Jó, persze itt is lecsekkoltam már néhányszor, hogy nem jött-e új levelem, de gyenge a jel, úgy meg nem élvezet... Őrület, hogy nyomakodnak ezek a németek, hogy minél hamarabb lapot kapjanak. Helyesebben lapokat. Az egyik állítólag ilyen ujjgyakorlat, egyszerű számítások, a másik a tényleges első alkalom anyaga. Végül én is a közelébe kerülök. Büszkén sétálok vissza a helyemre, nálam van a vizsga kulcsa. 4 kredit máris a zsebemben. Néhány feladatot meg kell érteni, februárban prezentálni és a jólismert osztjónapot....

...Ránézek a lapra. Szinusz két alfa négyzet plusz...hogy is voltak az addíciós tételek? Én pedig azt kéremalássan egyszer már nagyon értettem, hogyan lehet gyorsan fejben levezetni... Ortogonális-e... inverz mátrixot... determináns... laplace-transzformáltja...ajjaj, a szobámban ott balra fenn van erről egy jó kis összefoglaló, amit még másodévben írtam. Csak fel kéne nyúlni és levenni...Ja, hogy Aachenben vagyok és semmi jegyzetet nem hoztam otthonról?! Ciki... néhány egyszerű diff egyenlet...kérem alássan, ez minden, csak nem egyszerű!!.. azt, hogy diffegyenlet-e, azt én nem tudhatom, ennek eldöntése a prof dolga, hisz ő állította össze...Permutáció, szórás...Annak a valószínűsége, hogy nekem ebből az egészből az égvilágon semmi sem rémlik, erősen konvergál az egyhez. Csak hogy fitogtassam a mérnöki tudásom. Mert én igenis egy mérnök vagyok! Lövésem sincs a feladatlap megoldásáról, de meg fogom oldani, ahogy a tárgyat is, pukkadjon meg az egész világ.

..."Van kérdés? Valamelyik feladatot akarják, hogy megoldjuk közösen? Nem? Akkor viszontlátásra, jövő héten találkozunk." Kevesebb mint egy órával később újra a biciklimnél vagyok. Elkezdődött az egyetem.

Update: a történethez hozzátartozik, hogy végül 1,3-at kaptam a vizsgámra, ami Németországban szinte a létező legjobb jegy.