Mivel múlt hétfőre ugye már tök K.O. voltam, ezért elhatároztam, hogy aznap és a következő napokban kicsit pihenősebb életformát folytatok. Ez annyira jól sikerült, hogy egész héten minden este (kivéve egy-két frizbiedzést) itthon üldögéltem Gabriel fullos lakásában és filmeket néztem. Hát igen, véget ért a hivatalos és rendszeres edzésidőszak, nincsenek lakótársak és Gyuláék nagyon el voltak foglalva. Nekem viszont jól jött ez az időszak, végre tudtam skype-olni, pótolni pár fontos emailt és nem utolsósorban filmet is szívesen nézek.
De a ma este az más volt. Vége a hétnek, hullafáradt vagyok és nulla kedvem van újabb részleteket nézni a két sorozatból, ami van nálam. Így aztán lementem a 'zutcára, a nép közé, tudjátok, mint amikor a magányos vezérigazgató próbál elvegyülni a nép között (by Daddy), pont úgy éreztem magam...
Kitűztem magamnak és végigjártam 5 helyszínt, hogy azok valamelyikén biztos elleszek: koncert a kastélyparkban (komplett őrültek tépték a hangszereket), Oxford nevű törzskocsmánk (nem voltak ott a pincéreim), Stephanskirche (zárva volt persze, de a játszótér előtte jó volt), főutca utcai zenészekkel (akik nem voltak aznap este az utcán) illetve egy közeli jazz-étterem, ami nagyon füstös volt és nagyon uncsi élő zenét nyomott.
Ennek ellenére ez egy jó kis este volt, mert mindig tudtam, hogy még van pár az öt esélyből!... Aztán amikor már egy sem volt, akkor hazafelé vettem az irányt és utolsó nagy dobásként egy utcai webkamerás helyről küldtem ezt a segélykiáltást a bratyónak, Aachenbe: "Hogy bírod te ezt egyedül?! Dögunalom!"
3 megjegyzés:
mire ő...
mire én...
úgy nézel ki mint akit köröznek/keresnek és ez az utolsó használható kép róla amin még sikerült elkapni a sarkon
Megjegyzés küldése