A hétvégén megtörtént a változás:
Mostantól nem "
ehh, majd csak lesz valahogy, eddig is kihúztam a 4 félévet, most sem lesz ez másképp".
Hanem: Látom a cső végét, tudom, hogy sínen vagyok, hogy jól állok, hogy így kell folytatni a tanulást, és ha nem jön közbe valami
óriási nemvárt esemény, akkor szépen meglesz minden tárgyam, és ehhez a heti rendszeres programjaim egyikét sem kell
egyetlen alkalommal sem feláldoznom (előadások, trambulin, rögbi, forró csokizások).
Ilyenkor általában előjön a precíz és tervező énem, bam-bam-bam,
hatékonyan megy a tanulás, szépen összeáll a kép, és úgy, hogy az eddigieket értem és
tudom, hogy a maradékot is meg
fogom érteni, így elkezdem élvezni a tárgyakat. "
Ha most lenne az előadás, akkor tök érdekes lenne, mert érteném". Na de akkor ha évközben foglalkoztam volna vele rendszeresen, akkor feltűnt volna, hogy jé, minden héten ugyanazt a számomra mindig újnak tűnő magyarázatot mondta el a gyakvezér, egész évben élvezhettem volna!
Nem. Így, a hatodik szemeszterem megkezdése előtt egy nappal úgy látom, hogy ez
lehetetlen. Nem csak azért, mert akkor nem lehetett volna ilyen változatos az elmúlt pár hónapom, hanem azért, mert egyszerűen
most tudok tanulni, máskor ez csak időpocsékolás, hiába próbáltam akkor is nagyon szisztematikusan nekiállni, nem volt rajtam a nyomás, nem láttam át, hogy ez hol köszön vissza, hogy mi az, ami minden következő fejezetben szerepel, mi az, amit át kell lapozni, egyáltalán miből és mit érdemes tanulni. Visszanézve látom, hogy a decemberi egy-két gyenge próbálkozásom teljesen fölösleges volt.
És mégis: azokon az utólag is(!) fölöslegesnek tűnő és mégis kitartó alkalmakon múlik, hogy most átlátom a tanulás menetét és hogy az elmúlt években úgy mentem el a vizsgáimra, hogy nem a tanár jóindulatában kellett bíznom, hogy nem buktam tárgyakat.
Szóval nyugodt vagyok, képes vagyok erre, tenni kell a dolgomat, nem
nagyon férnek bele most már új dolgok, nincs felfedezés és kihalásig pörgés, nincs henyélés, ez most a cél érdekében visszafogottabb, szürke időszak.
Azaz: a következő 3itteni + 3otthoni hétben nyögöm a több, mint 4 hónapos nyári szünetemet és az eddigi Karlsruhei nyaralásom (versben:). Szerintem megéri.
18.10 - túlélőfelszerelésbe felöltözve peckesen sétálok ki
20.10 - ez épp a mai dátum
Matyi érkezésével összerántotta a németes csapatot és minden este összegyűltünk egy kis rizikózásra, amiből aztán 21-ezés lett, szemrebbenés nélküli vagy épp erősen elvörösödő kamuzásokkal, széles Matyi-vigyorral és garantált Walter-hangulattal. Ez egy szenzációs játék, nagyon különbözőek vagyunk, jól ismerjük egymást és ez már tuti siker. Egy boros üveget megtöltöttem banánturmix-szal, így már én is megfelelek az "elvárásoknak": ). Aztán éjjel 1-2 körül haza, nagy poénok kibeszélése, másnap reggel (~11óra) szitkozódás, hogy mi a menkuért maradtam fenn olyan sokáig, szomszédomnak kimagyarázom, hogy ki volt, aki ma (megint) éjjel 2-kor hangosan blattyogott végig a 48-as Bergsteigerével a folyosón (őő, lövésem sincs, biztos a betörő:).
