2009. november 19., csütörtök

Góóóóóóóóóóóóóóóóóóóóól

Sokat gondolkoztam az elmúlt egy-két hétben a blogomon. Mi is a célja, miről mennyit, milyen következményei lesznek, stb. És eközben megállapítottam, hogy nagyon elment "ma ez meg ez történt velem", "ma meg ugyanaz, mint múlt héten, csak épp nem a jobb kezemmel fogtam a labdát, hanem a ballal, így ni!". Oszt ki tudja, erre valószínűleg annyira nem vagytok kiváncsiak (sajnos:) és emiatt szépen lassan kihaltok és senki sem fogja olvasni a blogom és kommentelni sem, Google Analytics-ben sem nézhetek majd szép grafikonokat és csak tél lesz és csend és hó és halál...
...és mégis be kell számolnom a mai edzésről. Mert "belőttem" életem első hivatalos vízalatti rögbi gólját! A közönség őrjöngött, lefutottam 3 díszkört békalábbal, repültek a virágok és konfettik mindenfele! A nők sikoltoztak és mindenfelé a kordonokat tépték, hogy autogramot kaphassanak. Adtam volna egy-kettőnek ide-oda, de hát a csúnya biztonságiak...Az ellenfél és szurkolótábora letörten távozott, szidni próbáltak, de el kellett ismerniük, hogy ez igen, látszott rajta rengeteg edzés fáradságos és kitartó munkája. Minimum 4 alkalomé. : ) (Háry Krisztyuf kalandjai vége)
Edzés előtt beszélgettem az egyik sráccal és mondtam neki, hogy minden alkalommal tök lelkesen jövök, hogy na "majd ma így, meg úgy, meg múltkor azért nem ment, mert...de majd most, mert..."Aztán mindig kiderül, hogy nincs levegőm, buktam a partit, beázik a szemüvegem és leginkább nem várhatok csodát kezdőként.
Kemény bemelegítés, eljutottunk a kritikus feladathoz: medence átúszása egy levegővel. Fél pályánál láttam, hogy esélytelen, felbuktam. Megkérdeztem egy srácot, hogy ő hogy a nyavalyába bírta ki a végéig?! (azt hittem, hogy újfiú, de kiderült, hogy régebbi motoros). "Ah, du kasfztsimmerchsfebisschen". (búvárpipa és lihegés nélkül: mindig bírod még egy kicsit). Há' naná! Következő nekifutás, félpályánál levegő elfogy. "A rossebbe...tudod ki bírja, mindjárt beledöglök, ne hülyéskedj...Na gyerünk...Basszus, most már kihúzom a végéig, abüdös...Aztán a végén dupla kézzel mutattam neki víz alatt, hogy minden rendben, esetleg egy pizzát hozhatok az Atlantisz Pizzériából?!"... Hihetetlen mérföldkő volt ez, simán bírtam utána levegővel az edzést. Később támadást gyakoroltunk, az is jól ment és amikor a játék kezdetekor a követendő példaképem rámbökött, hogy ő feltétlenül csatár legyen - na akkor nagggyon hízott a májam. Innen már csak 10 méter volt a gól...
Meccs alatt aztán folyamatosan kiosztottak, hogy máskor ne próbáljak kosárlabdát játszani, így meg úgy megmiatúró. Én meg kifejezetten örültem a sok kritikának, amiket soha sem kapunk. De kiderült, hogy csak akkor tudnak tanácsokkal ellátni, ha látják rajtam a küzdeni akarást és az aktivitást a játékban, a többieket észre sem veszik. Edzés végén levezetésként kellett úszni pár hosszt, csakazértis átúsztam, hogy megmutassam magamnak, ez még fáradtan sem pálya (tényleg nem az: ez egy medence).
Az Oxfordban bejelentettem, hogy lesz magyar csapat, visszajövünk és megverjük őket, aztán meg világbajnokok leszünk. Ez a rövidtávú cél. Hosszútávon mindannyian halottak vagyunk...

2009. november 18., szerda

Érzem, hogy merre van a fent...

...így van esélyem kimászni a lavinából.
Lehet, hogy kicsit értetlenül álltok a blogomat olvasva azelőtt, hogy most akkor mi volt mikor, mikor írtam lelkesen motivációs levelet, mikor jött a krach, mikor döntöttem el, hogy folyamatosan németül fogok beszélgetni. Meg mikor bicsaklott ki a bokám, amit nem volt már kedvem megírni, meg mikor mentem el Neureutba Princi könyvéért és cangáztam egyet, bár ezt is egy félmondatban fogom csak elintézni.

Ez azért van, mert többségük nem egy naphoz köthető, hanem napok alatt zajlik. És remekül tudok párhuzamos életet élni : ) Úgyhogy a siemensezés vasárnaptól a hét közepéig ment, kb. egy hete érzem, hogy reménytelenül szakad rám a világ és már nem kereshetek újabb meg újabb sportágakat...És múlt hétvégére már eljutottam arra a pontra, hogy valamit máshogy kéne csinálni, meg azt is láttam, hogy a régi elhatározásaim csak az ajtómat színesítik, a hétköznapjaimat nem. Tegnapra minden összejött, hisz fáj a bokám, hiába borogatom éjjel-nappal (ami mellesleg nagyon szexi lett, még szerencse, hogy mama küldött egy kiváló konyharuhát - csak meg ne tudja, mire használom:), kiakadtam a magyarosoktól, jöttek privát balhék és érzem, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, hogy ennyire maga alá temet az idő homokvihara(=sivatagi lavina).
Azt már megfigyeltem, hogy amióta Németországban vagyok, szinte hangulatember lettem. Máskor egy-egy ilyen mélypont egy-két hétig eltart, aztán szép lassan kimászom belőle és akkor a gondtalan életre visszaállás is hosszútávú. Itt viszont minden gyors lefolyású. Tegnap nagyon rossz napom volt, ma viszont nekiláttam és nagyon helyrepofoztam mindent.
  1. Hétvégén már eljutottam odáig, hogy ez a spontán tanulás nem megy, mert ennek az az eredménye, hogy egész héten semmivel sem foglalkozom, egyedül csütörtök éjjel, amikor az edzés-dumálásból fél 11 körül hazajövök, akkor kezdek el a másnapi leadandóval vacakolni, hogy utána másnap tök KO-n ébredjek. Így aztán hétvégén arányosan elosztottam, hogy melyik nap melyik tárgyra kell készülnöm, terveim szerint nincs többé házifeladatos-éjszakázás.
  2. Ma korán keltem
  3. Mérnök leszek, vagy miaszösz. Így aztán L6 2.0 -ás verzió gyanánt rajzoltam egy mátrixot (mondhatnám, hogy táblázatot, de az túl egyszerűen hangzik), fölé nagy Hatékonyság felirat. Különböző kritériumok vannak, amiket minden nap teljesíteni kell: korai kelés (napi 8 óra és slussz, nincs visszaalvás), pontosság/késés óráról, itthonra elhatározott edzés (nem)teljesítése, 1-es pont szerinti aznapra kitűzött tanulás, aznapra kitűzött célok (emailek, siemens, bevásárlás, könyv stb.) és a pár héttel ezelőtti rendszerem szerinti lefekvés. A következő 4 héten minden napnak van egy oszlopa és aszerint, hogy sikerült-e, egy bazi nagy pipa kerül a megfelelő sorba vagy pedig szégyenszemre ikszelek, hogy nem jött össze. Ez azért király, mert minden nap szembesülök vele, hogy "ma sem...", meg hogy "pedig meg lehetett volna, ha nem .... (ragadtam volna le a youtube-on, stb.)", meg "igen, pont azon a három percen múlt, hogy késtem és ezért nem tehetek ide pipát". Még két éve olvastam a Sorskovács blogon, hogy ahhoz, hogy valami megszokásoddá váljon, (többek között) vezetni kell, hogy sikerült-e megtartani. Ha csak úgy érzésre próbálod mívelni, akkor jó eséllyel bukta lesz.
  4. Lezártam az egész siemenses mizériát és elküldtem nekik
  5. Megtanultam nemet mondani és lemondtam a ma esti Gyulusékhoz tervezett közös vacsizást, hogy utolérjem magam és ne rögtön "most kivételesen" helyzettel csússzak el még reménytelenebbül
  6. Bicikliztem egyet Valterral és a kis mozgás miatt felfrissültem egyetem és a kömény délután között (nem volt betervezve, csak a posta másfél órával érkezésünk után nyitott)
  7. Írtam jó pár emailt, amikkel el voltam maradva. Persze valahogy a csillagozott meg színezett levelek száma nem akaródzik fogyni
  8. Abszolút nem tudtam a mára "előírt" adagot megtanulni, úgyhogy nem úszom meg a holnapi házifeladat írást
  9. Időben sem sikerült lefeküdnöm : )
Az eredmény az, hogy hogy van célom, ami teljesíthető és van remény, hogy majd minden jó lesz. Már csak arra kéne valami jó technika, hogy nekiduráljam magam hatékonyan a tanulásnak és na csak a gyakorlatokra az eredményt próbáljam valahonnan kiszülni. Szokásos problémám, hogy csak akkor tudok hatékonyan tanulni, ha már ég a ház, az iglu túl hideg és másnap reggel lesz a vizsga és beláttam, hogy ha nem kapom magam sürgősen össze, akkor ennek csúnya vége lesz. De ezek külső körülmények, magamat erre nem tudom rávenni csak úgy. De azért leszek mérnök, hogy erre is kitaláljak valami okosat. Székbe szerelt elektrosokkoló, automata csokiadagoló és -elvonó, figyelemirányító lézergép és ötlet feljegyző, majd agyamból kitörlő gépezetekre gondoltam első körben...

2009. november 17., kedd

Krach

Elég durva mélypontom jött ma.
Indult egy reggeli praktikummal, ahol kb. 20 perc után iszonyatosan felhúztam az agyam, ami folyamatos belső bugyborékolással és robbanásokkal tarkított szótlanságban nyilvánult meg. Sokért nem adtam volna, ha nálam van a fülhallgatóm, akkor talán a négy órás alkalom végére kis solo pianos webrádió segíségével sikerült volna a többiek világát hatékonyan kikapcsolnom a fejemből. De nem, otthon hagytam, max. a mindig nálam levő füldugómat vehettem volna elő (hát igen, jó kis vásár volt az nyáron egy százasé'), de az meg azért mégiscsak gáz jelzes. Úgyhogy próbáltam nem kifele koncentrálni, gondolkoztam sokat, jól is jött ehhez, hogy egy egyszemélyes csoportba exportáltam magam az eddigi 3fős teamünkből. (ugyanis itt elég elvben csoportokban dolgozni, jegyzőkönyvet írni, stb.)
Mindig rá kell jönnöm, hogy sok mindent máshogy látok, mint a többiek, de egy pont után már felhúz, hogy így lesz belőlünk a jövő mérnöke, az értelmiség?! Gerincesség, tartás, érdeklődés, kihívások - se kép, se hang? Aztán persze ilyenkor mindig jön önkontroll, abból még rosszabbul jövök ki, eddigre már nagyon sötéten szoktam látni a jövőt, a jelent, mindent és mindenkit.
Délután volt még egy gyakorlatunk, aminek kábé az a lényege, hogy kapsz egy feladatlapot és kisebb csoportokban oldjuk meg. De nem feladatok vannak, hanem ilyen beszélgetős az egész és gyakorlatilag az a célja, hogy rádöbbenj, hogy milyen komplikált problémalehetőségek voltak a számítógép kitalálása, fejlesztése és az algoritmusok körül. És szenvedj vele és esetleg jöjj rá magadtól arra az irányra, amit nálad sokkal-sokkal okosabb emberek sok évnyi szenvedés után találtak ki és oldottak meg. Majd a végén a tanár elmondja, hogy most akkor mi, hogyan is van és akkor talán szép lassan megérted ezt is, meg a korábbi előadásokat is, ahol ugyanerről beszélt a tanár. Szóval szerintem nem rossz alkalom, bár kétségtelenül egy pocsék érzés, hogy semmit sem értesz abból, amiről beszélgetned kéne, és mégis megoldást kell rájuk találnotok, különben tök fölösleges ott ülni. Pont ezért vitatkozós, beszélgetős, mert a partnerod sem vág semmit, a gyakvez járkál körbe és lehet tőle kérdezni ezt-azt és azért szép lassan leesik néhány dolog, itt aztán abszolút nincsen "egyenlő ennyimegennyi, kétszer aláhúz, feladat megoldva". Élveztem, ezen mindig egy némettel (egész pontosan moldovai sráccal) vagyok, viszont ezen is elgondolkoztam a világ nagy dolgain és hozzáállásokon (egy félmondattal elintézve, hogy megmaradjak "political correct"-nek:). Lényeg, hogy ma valahogy nagyon elegem lett az egész magyar csapatunkból, a rosszkedvem előhúzott belőlem egy csomó egyéb rossz emléket és így nagyon ijesztő lett a mérleg.

Hát ja, eljött az este. Minden borús, de leginkább az idegesít napok óta, hogy képtelen vagyok leülni és hatékonyan tanulni, el vagyok maradva egy halom emaillel, megy el az időm, most épp a siemens-es jelentkezésnek van prioritása, de mindig van valami ilyesmi. Hamarosan jelentkezni kell szakirányra, de arról sincs lövésem, hogy milyen lehetőségek vannak, nemhogy nekiültem volna kicsit utánaolvasni. És akkor még próbáljak távolabbi jövőbe tekinteni: (külföldi) master és társai?! És ezek mind nyomasztanak, rámtelepedtek.
Úgy érzem, hogy váratlanul elsodort egy lavina és tök reménytelen, hogy utolérjem magam. Mondhatnád persze, hogy azért nagy baj nem lehet, ha egész múlt héten alig voltam a koliban(=fenekemen) és hétvégén is Heidelbergben múlattam az időt. De sajnos pont ez a coki. Minden évben próbálom a fejem a földbe dugni és elhinni, hogy túl tudom élni félgőzzel is a kötelezettségeket, belefér minden az időmbe, csak jól kell beosztani. És minél inkább érzem a véget és kapom az egyre nagyobb pofonokat, annál inkább menekülök és próbálom ezt kompenzálni utolsó utáni nagy dobásokkal. Otthon általában az őszi szieszta szervezésével veszítem el a talajt véglegesen a talpam alól. Hm, milyen érdekes: egy hónappal később kezdődött az egyetem és pont a szieszta után egy hónappal jött a Krach. De hamarabb meg képtelen vagyok meghajolni a mókuskerék előtt, mert beszálláskor elhal bennem valami (bah, ez nagyon nyálas és irodalmáros lett, tudom).
Aztán este jött még egy óriási negatív input, ami utan olyan rossz kedvvel mentem aludni, hogy elmondani nem tudom. Minden reménytelen, ki vagyok akadva mindenkire, ki van rám akadva mindenki, 4-5 heti lemaradásunk van az egyetemen. Mivel kezdjem a helyrerázódást???

És ezt az egészet persze vállalom úgyis, hogy már több németesről is tudom, hogy tudnak a blogomról, meg mindig észben tartom, hogy bárki olvashatja a jövőben. De hát ez van, na, amúgyis szerintem eléggé lehet látni, ha kivagyok, meg sok mindent tudtok már rólam, hogy hogy látom, lehet nyugodtan nem egyetérteni : ). És az a legrosszabb, hogy akárhányszor próbálom szavakba önteni, amit gondolok/érzek, mindig félreértés és megbántódás lesz az eredménye. Így aztán igyekszem magambafojtani (mígnem aztán kirobban belőlem valakinel, aki meg néz, hogy minden ennyire rossz lenne?!)

2009. november 16., hétfő

Große Entscheidung

Ich habe es schon im 1. Semester beschlossen, wurde aber damals ausgelacht und es ist sowieso eine schwere Sache, daher traute ich es mir anfangs nicht zu, ab der deutschen Grenze mit jedem auf Deutsch zu sprechen. Jetzt sind aber schon mehr als 4 Wochen vergangen und das darf so nicht weitergehen. Und nach dem Gespräch mit Bruder Kálmán ist es mir eingefallen, dass ich meine Vorstellungen nicht verlieren darf. (Tja, ihm wäre das wahrscheinlich gar nicht genug, er hat ja gesagt, das wir gar nicht mit einander in Kontakt stehen sollten...Aber mehr als nichts, meine ich.)
Daher spreche ich ab heute mit jedem auf Deutsch hier, in Karlsruhe. Egal, wer was denkt und ob es lächerlich ist. Was für Vorteile hat das?
1) Ich muss nicht in 2 Welten parallell leben. Ein halbes Jahr lang spreche ich nur Deutsch, vielleicht kann ich so mein Ziel erreichen, also dass ich nicht nach 2 Minuten gefragt werde: "Und, woher kommst du? (...)Wo hast du so gut Deutsch gelernt?". Das sollte mindestens erst nach 7,5 Minuten kommen. Ja, ich weiss, dass es vielleicht zu schwer ist, aber trotzdem, man muss träumen können

2) Es ist eine große Herausforderung. Ich fühle mich sehr-sehr peinlich, wenn ein Ungarner dabei ist, wenn ich auf Deutsch spreche. Er merkt all meine Fehler, wenn er besser spricht, dann könnte er viel fließender sprechen. Und ich weiss das und es nervt mich. Und "kutyaharapást szőrivel" oder was auch immer, also wenn ich auch mit den anderen auf Deutsch spreche, dann kann ich dieses komisches Gefühl beherrschen und damit gewinne ich eine ganz wichtige Fähigkeit. ähnlich dazu, was ich bei jedem Autostopp-tour erlebe: ich muss einfach meine Hemmunge (gátlások) besiegen und dann wird es an vielen anderen Gebieten der Leben einfacher.

Ergebnis: Ich war ganz erstaunt, dass die anderen das völlig akzeptieren (ich nenne es zumindest so: "wieder eine dumme Idee von Krisztyuf":). Ich verstehe weiterhin ungarisch, also die anderen sind nicht gezwungen auf Deutsch zu sprechen. So erreichen wir ein 2sprachiges Gespräch. Aber ich hab mich sehr darüber gefreut, dass Bálint und Walter ('schuldigung, Valter) sind Partner dabei und wir unterhalten uns immer auf Deutsch.

Those, who don't understand German: I'm sorry, I can't translate it into Hungarian. Maybe you can use the Google-translator, hopefully it will help. Or you have to find a friend, who can tell you, what this post is about. Good luck!

(Achtung, achtung! Seeeeehr geeeeeeeehrte Blog-leser! Ich weiss, dass das Blog so schwer zu verstehen ist, also in der Zukunft werde ich hier wieder auf ungarisch wechseln. Hab Geduld! Dankeeee!)

2009. november 15., vasárnap

Bealszol a misén??

Úgy érzed néha, hogy fizikailag ott ülsz végig a 12. padsorban, de csak ott veszed észre magad, amikor a "Fogadjátok a záróáldást" elhangzása után elsőként pattansz fel???
Nem baj! Nem fog villám belédcsapni, van a Főnöknek némi rugalmassága ez ügyben...

(Avagy: Nem csak függönyvasalás közben lehet kiesni a harmadikról)
"A hét első napján egybegyűltünk a kenyértörésre. Pál beszédet intézett hozzájuk, s mivel másnap el akart utazni, egészen éjfélig nyújtotta beszédét. A teremben, ahol összegyűltünk, volt lámpa bővében. Egy Eutihosz nevű ifjú, aki az ablaknál ült, Pál hosszú prédikációja közben mély álomba merült. Úgy elnyomta az álom, hogy lezuhant a harmadik emeletről. Holtan szedték föl. Pál lement hozzá, aztán ráborult és átkarolva őt így szólt: "Ne nyugtalankodjatok, mert a lelke még benne van." Aztán fölment, elvégezte a kenyértörést és evett. Még jó sokáig, egész virradatig beszélt, s végül útra kelt. Az ifjút pedig élve odavezették és ez nem kis vigasztalásukra volt." (Apostolok Cselekedetei, 20, 7)
Persze nem csak azért írom le, mert tök nagyot nevettem ezen, hogy a "komoly" 2000 éves Szentírásban ilyen mókás dolgokat olvashatsz, hanem az itten miséken nekem elég cikis. Vasárnap este, bazi nagy templom, kevés ember, alig hallok valamit, azt is németül, olyan miseénekeik vannak, hogy legszívesebben a falat kaparnám (ha nem középen ülnék) - és ezt nem dobaláfestés gyanánt tenném. Így aztán bevallom őszintén, hogy nagyon könnyen egyik fülemen be, másikon ki és elkalandoznak a gondolataim. És ez nem jó. De megnyugtat, hogy még az sem para, ha mindeközben bezúgok a padsorok közé. Király, nem?!

Persze a szitu nem hagyott nyugodni, így ma a Gyulusék által tanácsolt misét "próbáltam" ki Gabriellel és ez jobb volt, bár persze nagyon nehéz egy német nyelvű misén úgy igazán elmélyülni. De a pap minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen nekünk és ez jó. Csak az a baj, hogy állandóan jár valami az eszemben, nem tudom erre az időre kikapcsolni, akármennyire is szeretném.

Önéletrajzot írok

A helyi Siemenstől kaptunk (magyaros németesek) egy levelet, hogy tartani fognak egy projektmenedzser tréninget és ha érdekel, vegyek rajta részt. A leírás alapján úgy tűnik nekem, hogy lesznek előadások, aztán meg jó kis feladatok, játékok segítségével tesztelhetjük magunkat (meg jó eséllyel eközben ők minket...). Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez nekem való, menni fog, de egy próbát megér, mindenképp nagy tapasztalat lesz, ha elmegyek. Ahhoz viszont pályáznom kell: önéletrajzzal, motivációs levéllel (és jegyekkel).
Ma nekiláttam, mert szorít a határidő és nagyobb prioritása van per pillanat, mint a tanulásnak (mily meglepő, minek nincs?!:). Nagyon érdekes folyamat volt. Vonzóvá tenni magadat adatokkal - ez az önéletrajz (CV) célja. De hogy tedd mindezt, ha valójában szakmai tapasztalatod egyenlő a nullával? Elolvastam pár leírást és végül azért csak kiszültem pár dolgot, ami érdekes és elküldtem Bazsinak az eredményt. Jól kiosztott, hogy ez nagyon siralmasan néz ki, alapokon kell változtatnom. Így aztán kihullottak azok, amik tulajdonképp tökre nem érdekesek a cég szempontjából (pl. hogy szeretek a barátaimmal találkozni - ki nem?! Na hát akkor meg ki nem tojja le!). Így aztán a végére magamban is letisztázódott, hogy mik az értékeim, amik miatt érdeklődnék mások helyében irántam. Sajnos ez a felfedezés nem annyira pozitív, hiszen ennyi önelemzés után már rég nem maradtam meg azon a síkon, hogy egy cég számára mi a fontos bennem - hanem úgy általánosan, mások számára ki vagyok én?! És tökre letört, hogy alig maradt valami. Aztán jött megint a Bazsi-terápia, ismét odavágott, jókat röhögtünk, email-váltások ezerrel és máris sokkal büszkébb vagyok arra a kevésre, de nagyon kellettek az ő elismerő szavai. Hát igen, bár nem is ez a fő szeretetnyelvem, azért nagy szükségem van rá...Pláne tőle ugyebár.
Aztán jött a neheze, a motivációs levél. Mert az előzőbe csak adatokat írsz, ebben viszont "prózai formában", tömören meg kell mutatnod, hogy miért pont Te vagy a legalkalmasabb arra, amire jelentkezel. Felírtam egy word doksi tetejére, hogy "Motivationsbrief". Aztán nekikezdtem, hogy "Ich..." (=Én) és itt megállt a tudomány. Másfél óra múlva kitöröltem a kezdőszavamat is. Aztán újabb másfél óra múlva felálltam az üres lap mellől és elmentem misére. : )
A nehézség az, hogy ahhoz, hogy mást meggyőzzek, először magamnak kell elhinnem, hogy nekem való ez az egész. Hiába olvastam neten leírásokat a motivációs levél lényegéről, mindenütt azt írták, hogy ez tök egyedi dolog, nincsenek szabályok, mert ha lennének, akkor nem lenne egyedi, olyan emberre meg senki sem vágyik, aki csak copy-pastelni tud.
...Este visszaérkezve eljutottam a tuti technikához. Egy dolog van, amit nagyon utálok a nyelvórákon: amikor ránk akarják erőltetni azt a grafikonos izét. Tudjátok, hogy oválissal bekarikázza a tábla közepén azt, hogy school és akkor a diák mondja, ami eszébe jut ahhoz kapcsolódóan, ő meg hozzákapcsolja, ehhez az új "al-lufihoz" is kapcsol kis lufikat (mondjuk lesson és akkor arra ráakasztja, hogy "boring", "mathematics" meg "homework"). Egyszerűen sose tudtam megérteni, hogy ennek mi értelme, tök fölösleges időkidobásnak éreztem az egészet (most is...). Viszont én pont ugyanígy felírtam a jelenlegi helyzetem. Középre került, hogy PMT(Projekt Manager Training) és akkor hozzákötöttem pl, hogy cserkészet, ahhoz: vezetőképző tábor, elmélet gyakorlatba ültetése, 5 éve őrsvezetés-tapasztalat, kamatoztathatom a tréningen szerzett tudásom. És akkor ezt még egy csomó "buborékkal" eljátszottam. Az egészet lefényképeztem, mert nagyon fontos eredménye volt számomra.
Innentől már "könnyen" ment a levél, bár az elmúlt két-három napom ráment és teljesen el vagyok maradva tanulással, kajálással, emailekkel, de mostanra (nov.18.) kész - németül, helyesírási hibák kijavítva, választékosan, sokszorosan végiggondolva. Begyűjtve Daddy elismerő szavait meg kisebb javítási ötleteit. No meg Bazsinak időnként kétsoros gyökérségek küldözgetése : )

Marha jó folyamat volt, a buborékos módszer hatékonyságának felismerése után már élvezni is tudtam. Kiváló önmagam megismerésére.
"Kurzschlussstrómmal remek jókat levelezünk, melynek során felváltva játszunk baromi okos tanácsadói szerepet, lúzer tesót, együttérző társat, szerkesztőtársat, automata helyesírás-, de inkább stilisztikai- és tartalmi tanácsadót. Ja és az ultramenősztájlos nagypofájút, akinek minden szavát halál komolyan kell venni. (...)" (Bazsi írta a blogjára és én tökéletesen egyetértek vele - persze abszolút nem csak most, a siemenses téma kapcsán. Mindezt fél percnyi rászánt idővel, 2-3 mondatban)

2009. november 14., szombat

Heidelberg-mozaik

...Napok óta Valterral alkudozás...Péntek éjszakai gyors msn...korai kelés...Visszaalvás ...Szitkozódás...L6(ározás)ok sárba tiprásának felismerése...Villám-egyhetes-bevásárlás ...Ezerrel hazatekerés...Reggeli..."Héjj Kristóf, stoppos füzet 2009" táskába...Karlsruhe térkép böngészés...Kakaó...Google maps, Heidelberg...Vastag filc táskába...Szendvicsek és Apfelschorle...Almák mellé...Valterre várás, közben szexi felirat készítés..."Heidelb" ...Villamoson zötyögve esélylatolgatás ...Fogadásokat kötnénk...Túl egymás alá licitálunk...Tökéletes stopposhely kinézve...5perc után száguldunk...Egyetemi asszisztens...Jó arc...Minden látnivalót megtudunk...
...Mikulás házhozvisz...Philosophenwegen kiszállás...Kilátás... Pálmafa...Fenyő...Iwiw-gyanús...Erdő...Naaaagy erdő...Kabátból pulcsi...-ból egy szál hosszúujjú...Kilátó...Oltások és bitang sok röhögés...Komoly beszélgetés...Szembejövő csinos csa...családok alapos megfigyelése...Anekdotázás...Hegyoldalon ledöglés...Magyar idegenvezetőnőnknek sms írás...A legnagyobb Heidelberg-szakértőnek...Aki 3 mondatban összefoglalta, hogy mit kell látni: )...Gyalogoshíd...Neckar...Templom, baromi jó üvegajtóval...Döner olcsón...Főutcán...500 éves házak között...Sok-sok ember fel-alá...Fix pont...Másfél óra...Gary Chapman...Kapcsolatok ...Személyes... Szeretetnyelvek ...Frankók vagyunk...Ha ennyi az annyi, akkor mennyire baromira érte meg ingyen jönni...Eső...Béna hangú szaxofon (Valter szerint)...Kiút keresés...Tovább-tovább...Tavalyi Szeged-szindróma...Egyenesből keresztbe...Keresztből autópályába..."Karlsr"...3 perc...Duda...Még egyszer...Idei Szeged-szindróma...C-s Merci...Bőrülés...130 a gördeszkásoknak...Eső 2 perccel beszállás után...Mázli...Sofőr: Vince apja...Szinte, csak olasz...Meg a nője...Hatalmas formák...Király hangulat ...Nulla merev-németség...Angolok vagyunk...Belealszunk a mondandónkba...Na kösz...Te meg...Jobb vigyázni, mégis csak... ...Posso avere unatro po...Neeeeeem, nem a sebességre értem!...Ősök nyugi...Ilyen esőben csak 110...Muzsika...Basszus...

...Fél óra...Karlsruhe közepén... Hö?...Vonat???... Mitfahrergelegenheit?!...hagyjá' má...

...Ideális stoppos beetetés...Szpesöl...Valternak....

(Valter...nyilatkozz kommentben...vagy írj és kiteszem...ide...)
(Te meg...kommentoljá'...mert most rossz kedvem van...nov. 17....baromira)

2009. november 13., péntek

Tegnap napközben Christopherrel találkoztam. Ő is egy környékbeli gen, akivel még tavaly ismerkedtem össze, csak eddig nem sikerült vele összefutnom, általában csak a "na, majd valamikor kéne valamit"-ig jutottunk el a heti egy email váltásunkban. Most meg frissen hazaértem az egyetemről, tele elhatározással, hogy pár órát tanulok, mentve a menthetetlent - és ekkor jött a felajánlás. Elég jót dumáltunk, de főleg annak örültem, hogy ő keresett meg és hogy időt tudott rá szánni, ezt eddig senkinél nem tapasztaltam, kivéve:
Gabriel már más tészta, nála mindig odáig jutunk, hogy "oké, akkor szerda este 8-kor az Europaplatzon" és akkor aznap kiderül, hogy ja, mégsem jó. Ezen a héten is így zajlott, de most átpasszíroztuk péntek estére, mert kivételesen nem utazott haza hétvégére. Nagyon bírom a srácot, a kis albérletükben toltunk egy tésztát, megmutatott mindent, én is meséltem az elmúlt egy-két hét változásairól - na meg pofáraeséseiről. Aztán még egy helyi kávézóba is leugrottunk, ahol tegnap láttam, hogy élő blues zenélés lesz. És lett. Gabrielt pedig rávettem, hogy halált megvető bátorsággal elmenetelünkkor (mellékesen) kérdezze meg a csinos pincérlánytól, akivel egy kórusba jár, hogy megy-e a másnapi buliba, amire Gabriel is megy. Az élet nagy lélegzetvételei, értitek... Ha én nem vagyok, pffff... : )

A végén megkérdezte tőlem, hogy vannak már barátaim? Igen! Nem. Hááát. Nem tudom. De. Á, nem. Szóval teljesen megzavarodtam, azóta is gondolkozom, hogy vannak-e legalább olyanok, akiknél valami alakul. Az biztos, hogy rá számíthatok a németek közül leginkább, itt vannak még a folyosótársaim, akikkel kölcsönösen jól kijövünk egymással, bár ezen a héten mindannyian tök rosszkedvűek voltunk és kerültük egymást. A trambulinról csak "helló-haverok" vannak, viszont a tegnapi víz alatti rögbi kapcsán megismerkedtem egy sráccal és marokkói haverjával, akik nagyon feldobták az amúgy nyomott estémet és úgy tűnt, hogy nekik is fontos volt a kis esti ökörködésünk. Rántva, hasábburgonyával.

2009. november 11., szerda

Biciklitúra

Tök szép idő volt, már 1-kor végeztünk az egyetemen, teljesen reménytelen az, hogy bármit is megtanuljunk - menjünk biciklizni!
Három fős volt a kis csapat, aki "vállalta". Elképzelésünk sok volt, de térképünk egy se, így aztán eléggé női megérzésünkre hagyatkozva tekertünk - ez 3 villamosmérnöknél nem sok jót szokott jelenteni...De azért nagyjából tartottuk magunkat a "tervhez", kijutottunk egy erdőből és ott állt előttünk váratlanul egy reptér. Köszöntünk neki illendően, ő meg megjegyezte, hogy szerencsénk, hogy öreganyánknak szólítottuk, mert így meghagyja nyamvadt kis életünket, sőt, még egy próbarepülésre is elvisz, pont ezért toltak ki most három gyönyörű repülőgépet!...
Neeem, sajnos nem ez történt, de a tervem az volt, hogy bratyizunk az ottani muksókkal, aztán majd meglátjuk, hátha, ehhem-behhemm... : )
Nagyon jófej öregek voltak, elég érdeklődően néztem, ezért rögtön ajánlották, hogy jöjjek majd vitorlázórepülni. Egészen elgondolkoztam rajta, ha visszajönnék nyáron praktikumra és nem lenne jobb dolgom, mint egész nap a reptéren üldögélni és néha 3 percet felszállni és leszállni, akkor lehet, hogy még megjelenek itt. De télen nincsenek termikek, úgyhogy ez bukta. Viszont elszóltam magam, hogy magyar vagyok, mire kiderült, hogy itt van Kálmán bácsi is, aki magyar! 56-os magyar egyetemista volt, azóta itt él. Képzelhetitek, hogy a biciklitúra innentől ugrott. Mesélt egy csomót, amúgyis szeretem, amikor idősebb emberek mesélnek a "régről", amit mi csak törin tanultunk. Aztán később sötét is lett, meg hideg is, úgyhogy meghívtak kávézni a reptér épületébe, a sok tatter között figyeltünk, mindent megmutogattak, honlapot, térképeket, repülőmodelleket, új plakátokat, szóval ők is nagyon lelkesek voltak, meg a magunk módján mi is, bár mindhárman feszengtünk mint állat, nem akartunk senkinek sem "terhére" lenni.
Kálmán bátyánk legfontosabb mondata:
"Srácok, egyet tanácsolok nektek, sőt legszívesebben megparancsolnám: Egy percig se legyetek egymással! Ne találkozzatok a koliban! Csak németekkel, mindent ki kell szaglászni, előadáson ülj oda egy német mellé, mondd meg, hogy külföldi vagy és kérd meg, hogy segítsen neked mindenben! Építsetek külön-külön kapcsolatokat! És ebben a félévben csak németül szabad beszélnetek, meglátjátok, hogy olyan izomlázatok lesz egy-két hét múlva a nyelvetekben a sok torok [ghrhss] hangtól, hogy mozdítani nem fogjátok tudni! És aztán kb. 3 hónap múlva eljön az az idő is, amikor németül álmodtok..."
Megnyugtat, én is ezt határoztam el, amikor kijöttem. Csak épp néha elfogy a lelkesedés a németek felé. De:
"Van egy közmondás: Ahogyan bekiáltasz az erdőbe, úgy jön a visszhang!"

2009. november 10., kedd

Magyarok a pályaudvaron

Eltekertem ma a karlsruhei főpályaudvarra. Ahogy ott álldogálltam, kiszűrtem két ürgét, akik egymással dumáltak - magyarul. Vagy legalábbis mintha úgy hallottam volna, de még vártam egy kicsit, mert utána meg egy gramm szót sem értettem belőle. Csomószor felkapom a fejemet itt, hogy "jé, magyarul beszélnek!", aztán kiderül, hogy tök átlagos németek, csak valahogy úgy hangsúlyoztak, mint a magyarban.
Ezek viszont tényleg magyarok voltak és kiszúrtak egy Ital feliratú boltot, hogy ott vajon tényleg a magyarok miatt van-e ez kiírva (lövésem sem volt). Hegesztőként dolgoznak itt a környéken, ma mennek haza szabadságra - és ma mondta nekik a főnök, hogy jobb, ha vissza se jönnek, mert nincs rájuk szükség. Elég béna lehet így hazautazni. Mindez délután 3-kor volt és az este 10-kor induló vonatig az volt a tervük, hogy továbbra is ott álldogállnak a pályaudvar bejáratánál és stírölik a nőket [15-99], meg fiká...becsmérlik a hömpölygő német tömeget. Hehe, fél óra alatt kaptam belőle jó adaggal, miközben elmesélték, hogy az északi sarkkörtől kezdve Dánián át Ausztriáig mindenütt dolgoztak már. Nyáron Bécstől egy magyar ürge hozott haza, ő is Németországban volt hegesztő, bírtam a búráját, bár kétségtelenül elég más világban élünk ("Te akkor az Universitas-ra jársz?!")
Egyszer csak megszólalt az egyik: na, már csak 7órát kell várnunk! És jót röhögtek és nézték tovább az embereket. Azért remélem, hogy legalább az Ital kiírás értelméről meggyőződtek és nem este 10-ig figyelték az embereket! Bár már régóta tervezek én is valami hasonlót otthon, a metró egyik aluljáróba - fél óráig állni és figyelni a siető embereket. De az elmúlt 21 évben mindig siető ember voltam.

Német jegyzeteinkből


Ez aztán a magyarázat!

Így aztán még én is elkezdem kapisgálni, hogy hogyan is lehetséges, hogy nagyobb kezdőenergiával mégis ugyanakkora a (csoport)sebessége a részecskéknek - sőt, a nagy sebesség miatt lassabban is haladhatnak...

Bár azért mit tagadjam, még ilyen nehézségek árán is szívesen elfogadnám a Ferrarit... : )


Ez pedig a hardver-szoftver tervező óra első diáinak egyikén szerepelt.

Megfogott.

Hiány (megoldás)

Szobám hiánycikke egy szemetes volt,
De volt a környéken megfelelő bolt.
Addig hihetetlen nehéz az élet!
Kis szobámban lassan el sem férek
- a szeméttől, de azóta valtoztak az idők,
Már csak élet kell bele, (meg csinos kis ...).
Ja! Ötletetes Öcsié megmaradt Rudim fele,
Hisz valóban bátyjával lenne itt a helye!!!

(Sebaj, lesz még sok-sok tipp-mix,
Könnyebbek s lesz csokid, az fix!)

2009. november 9., hétfő

Röpi

Jött egy lehetőség pont most, amikor a keddi trambulinom kiesett és így járhatok röpizni! És ráadásul még az órarendembe is passzol!
Ma voltam, a terembe belépve kb. 15 ugrálókötelező lányt láttam (meg pár srácot, akik épp építették a röpipályát). Kicsit furcsálltam, hogy miért ugrálókötéllel fogunk melegíteni, de meglepődni nem lepődtem meg rajta azok után, hogy trambulinozásra frizbifocival melegítünk minden alkalommal... Aztán kiderült, hogy az egy másik edzés, egy idő után már úgy tolták, hogy két nagy kötél megy átellenesen, abba kell befutni, mindkettőn ugrálsz folyamatosan - és ha stabilan érzed magad, akkor előveszed a saját köteled és azzal még harmadik kötélként ugrabugrálsz. Még leírni is nehéz, nemhogy állni és nézni... : )
5-5 ellen ment a mi játékunk, mindenki aktív és jól üt, bárcsak ilyen lett volna otthon is az egyetemen! És kifejezetten örülök, hogy nem jöttek sokan és hogy ezek szerint a külföldiek sem szeretnek sportolni, mert így legalább tényleg csak az elhivatottak és az egykilencven felettiek maradtak és szétszerváljuk az agyunkat, báááá, de király! : )

2009. november 8., vasárnap

Umgangssprache

Kábé minden koliban töltött időmben a konyhában lopom a napot. Főleg ilyenkor, hétvégén. Na aztán kapok ám rendesen a német szlengből, csak lesek, hogy miről beszélnek. Sok kifejezést nem értek, sokat meg kéne tanulni, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az egyetemen bünti-németen mindig meg akartam jegyezni Ilse frankó kifejezéseit, amit túloffisöl magyar nyelviskolákban nem hallasz, de aztán ez is a "majd egyszer...!" sorsára jutott. Pedig most de jól jönne, ha a Berlííííín helyes kiejtésén túl kicsit több maradt volna meg likacsos agyamban!
Viszont ha végképp lövésem sincs, hogy miről diskurál Matthias Lisával, akkor már megtanultam, hogy csajozás-barátok-szex az oltogatások tárgya. Így ha nem értek semmit, akkor is értem, miről van szó. Vagyis pont attól értem, hogy nem értem, érted?! : )
(és mellesleg iszonyat jól sikerült, egy hétre elegendő lasagnát sütöttem a tegnapi elő-vasárnapi-sütihez főfogásnak!)

2009. november 7., szombat

Opera és színház

Ma estére szerzett az egyik tavalyi srác 10 operajegyet, és "aki akar, jöhet ingyen!" felkiáltással szétosztotta. Én persze jelentkeztem, mert miért is ne, ingyé' van és legalább látok egy király épületet belülről, ha az előadás annyira rossz lenne. A többiek nevettek, hogy azért kicsit túlzás operába cangával menni (nem mindegy?! így is, úgy is csak egy gatyám van:), ezért ők villamosoztak. Az operát onnan tudtam megtalálni, hogy egy halom (csinos:) biciklista elegánsan kiöltözve mind ugyanarra ment, majd az épület előtt kiderült, hogy minden tároló tele van, folyamatosan jöttek, biciklik egymás hegyén-hátán, öltönyös komoly emberek szállnak le és lakatolnak...Ennyit arról, hogy színház meg mit illik és mit nem!
Balra volt az opera, ahol a Don Carlost adják elő. Jobbra volt a színház, ahol meg a Don Carlost adják elő (csak arra nincs jegyem). Micsoda véletlen egybeesés! Baromi szép meg menő hely volt, az kétségtelen, de az első felvonás kezdő 5 percében rájöttem, hogy nem, soha többet, ez nem nekem való, ami nem megy, azt ne erőltessük! Izegtem, mozogtam, kényelmetlen volt az ülés a nyugodt alv...relaxáláshoz és ráadásul nem is tudtam élvezni a zenekar játékát, mert a színpadon fel-alá lófráló egoista emberek mindenáron túl akarták kornyikálni azt és sajnos sikerült nekik. Aztán az első felvonás végén kis szünet állt be, olyan 5 perc, a többség nem állt fel (csak páran elhúztak wc-re, meg talán egy-két fiatal haza:). Én meg ezerrel kispuriztam, mondom nem fogom magamat az őrületbe kergetni, van ugyanis egy jobb ötletem...!
Hatalmas mosollyal odamentem lent az operaházas nénikhez, hogy tetszik érteni, hát hogy is mondjam, én falramászom ettől, hogy embereket azért tapsolunk meg, mert kiéneklik a magas cét, persze ők még nyilván nem hallották a milánói scala énekesét, azaz ha Daddy "Magasan repül a bivaly" produkciójáról lenne szó, akkor örömmel kifizetnem rá a jegyet, de hát én nem ezért jöttem és nem-e lehetne-e esetleg-e hogy-e átjussak-e a túloldalra-e, mert a színházat én ám nagyon szeretem és abból még nyelvet is tudnék tanulni! Először csodálkoztak, hogy ilyen még nem fordult elő, hogy valaki át akar lógni egy másik intézménybe, aztán megsajnáltak, továbbküldtek. Következő kedves néniknek megint elmondtam a bánatom, általában csípnek az ilyen ruhatáras nénikék (Szent Imrében is nagyon bírt az összes konyhás néni és ezért mindig repetázhattam Bencével a legjobb kajákból, sőt még egyetemistaként is volt, hogy visszamentem, hogy hadd kapjak egy kis ebédet nosztalgiázásból), úgyhogy mondta az egyik, kövessem, sok zárat kinyitott és máris bennvoltam egy színházban!
Azért amíg nyitogatta az ajtókat, háromszor megkérdeztem, hogy ugye itt rendes színházi előadás van. Igen. Nem balett???!! Neeeem. Nem fog senki sem áriázni??? Nem, rendes előadás. Vannak szereplők és prózában beszélnek?! Igen. Szóval semmi ének, tánc, muzsikusok? Nem, előadás, de pszt...
Helyet foglaltam hátul, de az aranyos nénike még azt is megmondta, hogy majd szünetben slisszoljak le az első sorokba, mert ott még élvezetesebb. Így történt, hogy a végére egyetemünk rektorával, meg kiöltözött nagyfejesek között élveztem végig az előadást. Vagyis csak "volna", mert ebből sem értettem semmit, fél óra alatt nagyjából beazonosítottam a főbb szereplőket, újabb fél óra múlva kiderült, hogy akit én királynénak hittem, az valójában pont a másik női szereplő. Közben szép lassan már azt sem tudtam, kinek is drukkolok. Mindenki torkaszakadtából üvöltött és magyarázott, na ezt én is tudnám csinálni (grátisz nyálfröcsögtetés nélkül vagy legalábbis ablaktörlővel). Pár szereplő berúgott, őket az elején gonoszaknak néztem, de itt megsajnáltam, mert biztos azért rúgtak be, mert ők is sajnálják Don Carlost, aki közben úgy néz ki, mint aki nagyon-nagyon befüvezett. A király meg mint aki most jött az Oktoberfestről. Annyit tudtam, hogy kit fognak a végén lelőni, de már fél órája a monológját tartotta mindenkinek, addigra már tökre utáltam, nem igazán értem még most sem, hogy mi volt a nagy, világmentő terve, amivel tisztázta magát, nálam még mindig árulóként fut, lényeg, hogy igen sokáig vártam, hogy lőjék már le, hisz most az jön, én kéremalássan olvastam a Wikipédián! Aztán amikor lelőtték, akkor majd összetojtam magamat, én nem gondoltam ezt ilyen komolyan, azt hittem valaki elkiáltja magát, hogy puff, ő meg megszólal, hogy meghaltam, valahogy ilyen xbox-reklámosan. Aztán még mindig nem volt vége, továbbra is füleltem, rájöttem, hogy azért színház-plusz-Schiller-szinten nagyon nem áll még a németem, hiába dumálok éjjel-nappal fritzül. Aztán az végképp betett, amikor a végén még 3 ember lelőttek, ez kifejezetten dögség volt, mert én nem számítottam rá, az opera leírásában erről nem volt szó, ott fél happy-end van.
Kifele menet találkoztam az összes ruhatáros és jegyszedő nénivel, nagyon lelkesen integettek már távolról, hogy na, milyen volt? Az emberek meg ott nyüzsögtek előttük, de ők először meghallgattak engem és csak utána kezdtek azzal szórakozni, hogy a kabátokat kiadják : ) Mondtam nekik, hogy király volt, csak egy kukkot sem értettem az egészből, de azért köszönöm! A csúcs az volt, amikor bedobták, hogy az operának még nincs vége, még ott is elcsíphetem a végét, menjek vissza! Alig tudtam elmenekülni... : )
Aztán hazaérve első dolgom volt elolvasni, hogy akkor mit is néztem meg és miért kiabált mindenki. Persze a magyar wikipedián nem volt rajta az eredeti Schiller-dráma, a németen viszont megtaláltam, így éjfélkor azzal a büszke tudattal feküdtem le, hogy 1) a főbb szereplőket nagyjából vágom 2) a drámában tényleg hivatalosan is meghal Don Karlos meg a királyné 3) egyedüliként hasonlíthattam össze egy opera-királyt egy színház-királlyal : )

Atyai pofon

Az edzéseim (meg az utána levő együttlétek) miatt általában minden magyar-német tankörös projektről csak utólag értesülök, amikor 11 körül hullán hazaérek. Így aztán arról is lemaradtam, hogy szombatra a többiek közös főzést terveznek. Ez egy király ötlet, viszont már egész héten ettől függetlenül azon agyaltam, hogy hetek óta itt vagyunk, de mindig olyan dolgokat csinálunk, amik tipikus esőprogramok (2x fürdőzés, közös főzés, mi jöhet még, filmnézés???). Mit szeretnék? Eljutni jó helyekre, biciklizni, túrázni. Vegyük sorjában. Elmennék szívesen Heidelbergbe, de stoppal, amit egyrészt nem tudunk 11-en együtt, másrészt senki sem lenne partner. Viszont nem vonatozunk el oda, mert irdatlanul sokba kerül. Csak éppen emiatt nincs semmi tervünk, csak a sóhajtozás. Biciklitúrát ajánlhatnék, de azzal a társaság azon felét kizárom, akik nem akartak biciklit venni. Vessenek magukra, én mondtam, hogy vegyenek! - gondolom magamban, de ez nem szép dolog. Menjünk túrázni, hisz itt vagyunk a Fekete-erdő mellett! De nálam a túrázás azt jelenti, hogy megállás nélkül lenyomjuk a távot a "legyünk minél hamarabb túl a szenvedésen" mottó alapján. Kedvenc őrsöm mesélhetne erről, nemigaz?! Kizárt, hogy 11-en tudjunk 2km/h sebességet meghaladó tempóban vánszorogni és azt sem gondolom, hogy egy nap alatt akár 5km-t megtennénk. Nem tudtam magammal dűlőre jutni, de azt az egyet tudtam, hogy nem szeretném, ha elmenne megint egy hétvégém nagy dobás nélkül. És a közös főzés egy komplett szombatra nekem eléggé ez a kategória. Hosszas tépelődés után 3 lehetőségem maradt: 1) Nem különcködöm semennyire, helyette ma este megnézek egy jó filmet 2) csöndben lelépek és elvagyok magamban. A többiek kicsit morcosak lesznek, de azért túlélik, hogy 11 helyett 10-en vannak. De mivel társas lény vagyok, ezért 3) megpróbálok belepasszírozni mindent a szombatba és ehhez keresek társakat is, valamint időben lefekszem. Ezt választottam, bár eléggé szétcsúsztunk és így csak éjjel egykor sikerült pár tankörtárssal megdumálni, hogy elmegyünk biciklizni másnap reggel.
Reggel szokásomhoz híven úgy keltem, mint akit fejbevertek. Mi a fenéért beszéltem meg ilyen hülyeséget? Ahelyett, hogy kialudtam volna magam! Nini, mintha egy esőcseppet hallottam volna...Redőny fel, ablakom száraz, bár az idő tényleg ramaty. Utolsó reménysugaram a laptopom, hátha írt valaki, hogy ilyen időben ne menjünk. Nix levél. Jó'vvan, irány a fürdőszoba, nincs kesergés. Mire frissen visszajöttem a szobámba, láttam, hogy kinn zuhog az eső. Visszafeküdni már nem szabad, biciklitúra lefújva. Viszont így legalább kaptam "időt", hogy rendbe szedjem magam, a szobám, nem késtem a közös főzésről, süssek egy mennyei elő-vasárnapi sütit, megkínáljam Matthiast és Lisát és legfőképp, hogy kimossam nagyon alaposan a hátizsákomat, amit már egy fél éve halasztgatok.
Nem volt extra a hétvége, de ezek szerint most erre volt szükségem és nem arra, hogy felpörögjek. Majd jövő héten!

2009. november 6., péntek

Egy hónap

Egy hónapja még vígan otthon lebzseltem! Most találtam meg egy akkori blogbejegyzésnek szánt versemet - viszont azóta már közzétettem, csak a vers maradt ki. 

Sok nyereménnyel kecsegtetett ez a hét,
Ezúttal egy hamburger lett a tét.
Bálint jól járt, kifogta az aranyhalat,
Bizonyította: a hamburger csak egy falat.

Aki esetleg a hozzátartozó videót nem látta, annak:
1) Lehet, hogy nem találtad meg a régebbi bejegyzéseimet?
2) Itt megnézheted a hozzátartozó videót

2009. november 5., csütörtök

Nyílt Unterwasserrugby (UWR) edzés

A mai edzés amolyan kedvcsináló volt újoncoknak. Nem teljesen világos nekem, hogy miért kell még több ember, valószínűleg kell az utánpótlás, mert sok az ilyen arc, mint én, aki egy ideig jár, aztán elunja vagy hazautazik.
Ezért szórólapoztam tegnap a menzán is, amiről már írtam. A múlt heti oxfordozásunk alkalmával kitaláltuk, hogy fogadást rendezünk, hányan leszünk. Legutóbb kb. 16-an voltunk, de több ember is hiányzott. Most meg ugye toborzunk. Én azt hittem, sokan leszünk, úgyhogy benyomtam 23-at. Neten kellett szavazni, vicces volt, mert pont akik több száz szórólapot kinyomtak meg régi motorosok, azok max. 18-20-at tippeltek.
Edzés kezdésére már 22-en voltunk, a beavatottak között ment az esélylatolgatás, ki tud még valakiről, aki jön... Úgy tűnt, hogy megnyerem, de aztán megjelent még egy halom későnjövő játékos, úgyhogy a végén 26-an voltunk! És sajnos volt egy örök optimista, aki még nálam is nagyobbat mert tippelni.
Most nagyon jó volt utána az Oxford, mert egy tök hangulatos bárba járunk és rengeteget sokat segített a múltkori részvételem a beilleszkedésemben. Most már tök természetesen mozgok köztük, nem a külső bénázónak érzem magam (hanem a bentinek:)

Igaz történet egy sapkáról

Úgy tűnik, részletre vettem a sapkámat és kéthetente kérik az újabb törlesztőrészleteket. Legalább azt elárulták volna, hogy mennyi a THM...
Éjjel-nappal hordtam a sapkámat, azóta nem is fájt a fejem, vidáman járom az edzéseket, tekerek éjszaka. Egy hét után szétjött a varrása, visszavittem és kaptam egy újat, mindenki happy! A mai víz alatti rögbi előtt tűző napsütésben, egy szál pulcsiban mentem át menzázni, később meg a pár épülettel arrébb levő előadásra. És ha a kabát is a táskámban figyel, akkor minek nekem sapka?!
5x átkutattam a táskám előadás után, de sehol semmi. Végigjártam az utat, ahol ma délután mentem. Eredmény 0. Könyvtárban utánakérdeztem, de csak egy szexi női sapkácskájuk volt számomra : ) Még szerencse, hogy a kapucnis pulcsimban voltam, mert így nem lett a sok pancsolás után a hazaúton fejfájásom.

Nagyon bosszantott. Családunkban vannak (elnézést, vagy csak voltak?!) krónikus mindent-elvesztő egyének. Itt valószínűleg sokan egymásra ismertek, de jelzem, hogy nem egy emberre gondolok, fa és alma meg hasonlók : ) Lényeg, hogy az elmúlt egy-két évben sokszor nem találom a cuccaim, de ez általában memóriám kis kapacitása miatt van és az agyi áramszünet elteltével mindig minden megkerült. Egyetlen komoly veszteségemet tartom számom: tavaly kb. ugyanekkor eltűnt a genlakáskulcsom és az legalább ennyire idegesített. Talán pont azért, mert másnál értetlenül állok azelőtt, hogy rendetlensége/szétszórtsága miatt elveszt ezt-azt! (najó, egyszer még hatodikosként elvesztettem a valahonnan örökölt kedvenc polárpulcsimat. de ezeket leszámítva szerintem Mama sem nagyon tud olyat, ami eltűnt volna a kezeim között!)

2009. november 3., kedd

Kirúgtak a keddi trambulin edzésről

"..., de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van."

Az első edzésen megbeszéltem, hogy járhatok heti két alkalommal, bár csak a pénteki edzésre tudtam bejelentkezni, hisz a másik papírforma szerint már akkor megtelt, amikor elkezdtem sportág után nézelődni.
Ma egy nagyon nemzetközi ugrálócsapatot alkottunk: volt egy indiai szülőkkel rendelkező ausztráliai srác, egy chilei kölyök, az "edzőnk" ezúttal egy lengyel muksó volt és a csoportban voltam én, magyarként. (jó, meg volt két németnek tűnő is) Az indiai-ausztráliaival beszélgettem és kiderült, hogy ő már egy féléve nyomja és most kezdi el tanulgatni az előre szaltót. Az én fogalmaimban ugyebár ott indul az egész trambulinozás, de még inkább a hátraszaltónál. Aztán kiderült, hogy ő csak heti egyszer járt előző évben, magyarán én a heti két edzésemmel nyilván jobban fogok haladni.
Na ennél a pontnál jött oda hozzám a főfőgóré, hogy múlt kedden nem látott (akkor mentem haza a fejfájásom miatt) és akkor rendszerezték, hogy ki járhat, ki nem. És mivel én pénteki vagyok, ezért ne járjak. Hú, nagyon rosszul esett. A keddi nap volt az egyik kedvencem, tök sokat jelentett nekem a heti két trambulin edzés és még így is mindig elfelejtettem következő alkalomra, hogy pontosan mire kell ügyelni, mi lesz, ha csak heti egyszer járok??? És az a legrosszabb, hogy örömmel kiperkálnám a 6€-t, amibe a félév kerül, mondtam is neki, hogy én jelentkeztem volna mindenre, csak már nem volt hely, amikor kijöttem Karlsruhéba. Sajnos nem tudtam meghatni, azt mondta, hogy majd két hét múlva térjünk vissza rá, mert addigra talán pár kezdő kihullik.
Ezt leszámítva jól ment. Volt egy feladat, hogy ülésből félfordulattal ugorjak ki. Nagyon nem akart összejönni, mindig túlment a lábam, úgyhogy egy idő után mondta a lengyel, hogy á, neked az ülés-félfordulat-ülésbe érkezés fog menni, hisz ott pont ez a feladat! Csináld még egyszer és nyugodtan ülj le! Rögtön sikerült állásba érkeznem, nehogymá' jól menjen... : )
Utána szerencsét próbáltam ezzel a csapattal is egy sörözőben - azzal a tudattal, hogy többet erre sem fogok tudni jönni, mert a pénteki edzés után (még:) nincs. Egy 1mx1,5m -es asztalt ültünk körbe 18(!)-an, olyan szorosan voltunk, hogy félelmetes. Sajnos jó beszélgetéshez túl sokan és túl kényelmetlenül voltunk, de azért a végére beindult. Volt egy lány, akinek 3 tesója van. Ez itt nagyon nagy szám! De amin igazán ledöbbentem, az a sport-előélet volt. Mindenki elmondta, hogy mit csinált előtte. A többség semmit, tizen-huszonpár évesen úgy döntött, hogy eljön trambulinozni és azóta nyomatja. Én meg csak csöndben hallgattam. Aztán valaki rámkérdezett, én meg mondtam, hogy 3-4 év úszás, 4 év kosarazás, 4 év kézilabda, azóta pár év gagyi-egyetemi röpi. Ők meg lestek nagyokat. Bíztam benne, hogy csak rossz a mintavételem. De másnap szórólapoztam a csütörtöki nyílt vízi-rögbi edzésünkre. Ez abból állt, hogy a menzán a sorban min. 3/4 óráig unatkozó emberekhez odamentem, hogy érdekli-e őket egy jó kis vízi sportág. Bele sem kezdhettem, hogy mit ajánlanék! Mert "nem érdekel". Mindez ingyen és még felszerelést is kapsz... Kérdeztem később a másik srácot, aki egyszerűen az ajtóban állt és nyomta az emberek kezébe a lapot, hogy miért ilyen elutasító ez a kb. 100 ember, akit leszólítottam. "A többség nem szeret sportolni". Miért? Játék nélkül az élet milyen már? Nem igaz, Bélint?!

2009. november 1., vasárnap

Folyosó-buli

Tegnap, reggeli közben szólt Matthias, hogy holnap, azaz vasárnap délután találkozunk és tartunk egy folyosó-összeröffenést.

Aztán pár órával később ebédre készítettem a már kommentezett hagymalevesem (ami - mint kiderült - Kinga egyik kedvence:). Szép lassan beszivárogtak a folyosótársak és egy nagyon érdekes beszélgetés bontakozott ki: vallásról és hitről, egyetemi rendszerről itt, Tunéziában és Magyarországon, sportról, miegymás. Aztán egy óra múlva, miután lecsekkolták a kész levest, szétszéledtünk, mondván, hogy holnap aztán mindenki legyen ott, mert megbeszélés lesz a konyhában az egész folyosónak (vagyis ami annyiban más, hogy Lisa is itt van, mert a hatodik kölyök úgy sincs soha a koliban).

Szokásos munkamegosztás: Khalil figyel, Matthias úgy csinál, mintha nagyon komolyan dolgozna, Laura legalább tényleg segít - de az igazi munkát Lisa végzi
Úgyhogy ma megint összegyűltünk és ugyanazt folytattuk, mint tegnap, csak éppen ennek meg kellett lennie, hisz előre megbeszéltük. Tipikus deutsch-viselkedés. Hiába sikerül(ne) valami spontán is, az előre megbeszéltnek úgy kell lennie és kész! Megleptem őket egy pizzával, addigra gondolom majd kilyukadt a gyomruk, mert egész beszélgetés alatt kígyóztak ki a jobbnál jobb illatok a sütőből, viszont nem tudták, hogy ez nekik (is:) készül. Aztán stílusosan, amikor szóba került, hogy ki vezeti a főzési ranglistát közülünk (jó esélyekkel hódítgatom el Lisától a címet:), előrántottam a pizzát és felfaltuk. Utána meg sprinteltem misére, ők meg néztek nagyot, hogy eddig elméletben kibeszéltük, hogy ki vallásos/nem vallásos - de hogy ennyire! Mise után hazafele pedig beugrottam a szerdai blamázsos táncos helyemre, ahol vasárnap esténként szabad tánc van, vagyis egy táncos buli, beugró nélkül. ...És sajnos pár nélkül is, úgyhogy ezúttal sem maradtam sokáig.